Kölykök 86 csillagozás

Patti Smith: Kölykök

„Mindketten Robert lelkéért imádkoztunk, ő eladni akarta, én megmenteni."
Patti Smith – a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző – fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök című könyvében. A visszaemlékezés főszereplője egy egész életen át visszhangzó szerelem: ám Robert Mapplethorpe, a később világhírű fotóművész még ugyanúgy csak keresi az útját a kötet lapjain, mint Patti Smith, a punk leendő keresztanyja. Történetük mögött ott lüktet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikája, New York excentrikus művészvilága, feltűnik Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is. A Kölykök 2010-ben elnyerte az amerikai National Book Awardot.

Patti Smith: Just Kids

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2012
376 oldal · ISBN: 9789631430363 · Fordította: Illés Róbert
>!
Magvető, Budapest, 2012
ISBN: 9789631430523 · Fordította: Illés Róbert

Enciklopédia 41

Szereplők népszerűség szerint

Patti Smith · Robert Mapplethorpe · szörnyszülöttek

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Montmartre · Coney Island · Kent State University


Kedvencelte 36

Most olvassa 6

Várólistára tette 106

Kívánságlistára tette 97

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Littlewood IP>!
Patti Smith: Kölykök

Mostanában egy csomó ilyen elfogult értékelést írok, de végül is ez különbözteti meg a molyt egy kritikai szaklaptól, nem? De azért előre szólok, hogy ha mondanom kell valakit, akinek minden versét, zenéjét, véleményét, írását fenntartás nélkül fogadom, az Patti Smith.

Nem csak azért, mert ő a költők leghangosabbika és a punk keresztanyja, és ha meghallom, csak ritkán bírok a fenekemen maradni. Hanem azért is, mert a vadsággal elég feltűnő kontrasztot alkotva van benne egy született kedvesség. Akár a verseit olvasom, akár egy vele készült interjút nézek, mindig az a benyomásom, ahogy odafordul a világ dolgaihoz, hogy nem véleményt alkot a többi emberről, hanem meg akarja érteni őket. És ez az a tényező, ami átütően kijön ebből a könyvből is, minden lapjáról, és minden fiatalkori nehézséget, nélkülözést, minden útkereséssel együtt járó zsákutcát megszépít valahogy.

Magának a könyvnek viszont a másik oldalról pont az az erőssége, hogy az élvezetéhez egyáltalán nem kell rajongónak lenni. Nagyon szórakoztató történeteket tartalmaz a 60-70-es évek New Yorkjáról, kordokumentumnak és alti ki-kicsodának egyaránt használható, sok ikonikus figurával, a folyton távollevő Andy Warholtól a legjobbkor megjelenő Allen Ginsbergig. A stílusa elég trükkös, mert egyáltalán nem megerőltető olvasni, egy merő sztorizgatás az egész, lazán összefüggő epizódokat mesél el kettőjük életéből, viszont közben tiszta költészet is. Ha a fejezetek utolsó mondatait összegyűjtenénk egy lapra, kiadna egy jobbféle verset, úgy sejtem. „Amikor nélküle léptem ki a világ színpadaira, egy pillanatra mindig lehunytam a szemem, és magam elé képzeltem, ahogy leveti a bőrdzsekijét, és velem együtt belép a végtelen tánc birodalmába.” Meg ilyesmik.

Ja, azt eddig elfelejtettem írni, hogy a könyv igazából nem Pattiról szól, még jó, hogy eszembe jutott. És tulajdonképpen Robert Mapplethorpe fotóit is nagyon szeretem, azokban is megvan a vadság, mármint az igazi, nem a csinált, hanem a magától értetődő. Gyönyörű képeket csinált Pattiről is, aki akkoriban eleve gyönyörű volt a maga szinte áttetsző módján, szóval lehetne mondani, hogy nem igényelt sok hozzáadott értéket, mert az az arcél önmagában egy műalkotás, de közben mégis. „Megvan. Honnan tudod? Tudom és kész. … Ebben van a mágia.” És tényleg, azok a képek, ha rájuk keres az ember spoiler olyanok, amihez nagyon kell látni a másikat belülről is. Ennek a látásnak a kialakulásához hosszú út vezetett, installációkon, kincsként kezelt kacatokon, állandó költözködéseken és ritka ünnepnapnak számító sajtos szendvicseken keresztül. De ott volt mellette egyensúlynak a folyamatos inspiráció, amit egymásnak nyújtottak, az együtt és egy irányba fejlődés, a „Senki sem lát úgy, mint mi, Patti” biztos tudata. És a legfontosabb: az a végtelen, semmitől el nem múló bizalom közöttük. Az tette lehetővé, hogy kitartsanak a művészetük mellett akkor is, ha ez áldozatokkal jár. Nem kicsikkel, mert itt a hős enyhén szólva nem úgy érvényesül, hogy egy elit gimnázium után benevez egy tehetségkutatóra. Viszont a könyv anélkül, hogy elmagyarázná, vagy akár utalna rá, érthetővé teszi, hogy miért képvisel más minőséget az a művészet, ami megélésen alapul, magából az elkövető életéből ered, mint minden más, ami nem ilyen.

Elég súlyos olvasmány lenne, ha nem lennének olyan fiatalok benne. Nagyon fiatalok voltak. Just kids. A későbbi dolgok, amik akkor történtek, amikor már nem éltek együtt, csak említés szintjén szerepelnek. A Robert utáni világról csak annyit mond, amennyit akar, és az ennyi: „A férfiről, aki később a férjem lett, csak annyit akarok mondani, hogy király volt a férfiak között, és az emberek ismerték a nevét.” spoiler Pedig ugyanilyen szívesen olvasnék Pattitől arról az időszakáról, amikor ezek után a szélsőségek után anyuka volt Michiganben, és ott is maradt, amíg a gyerekei tizenévesek nem lettek. Hogy bírta vajon? Nehéz volt? Vagy pont magára talált? És végül nagyon szeretnék olvasni arról is, hogy most mi van vele. Mert nagyon szeretem a fiatal éhezőművész Rimbaud-Pattit, de talán még jobban szeretem a mákos sörényű banyát, aki teljes oda nem illősége fényében vigyorog valami eseményen, ahol mindenki baromira próbál lázadónak kinézni, de csak neki sikerül 70+ évesen, pusztán azzal, ahogy ott áll. Szerintem egyre jobb és jobb lett az évek során, semmilyen csökkenését nem észlelem az energiának, ami miatt végül ez lett abból a lányból, aki New Yorkban úgy emelkedett nagyjából mindenki fölé, hogy közben mindig többet törődött a körülötte élők érvényesülésével és jólétével, mint a sajátjával (bocs, Robert, de ez is bele van írva ebbe a könyvbe, csak nem szó szerint).
Szóval ez lett. Improvizatív versmondás lvl 1000.
https://www.youtube.com/watch…

39 hozzászólás
B_Tünde P>!
Patti Smith: Kölykök

Kölykök voltak, igen, de micsoda kölykök! Bátrak, önállóak és felelőtlenek, tele hittel és elszántsággal, hittek egymásban és a jövőben, hitték hogy egyszer ismert és elismert művészek lesznek. Közösen tanulták az életet, inspirálták, támogatták egymást, olyan tűz és olyan alkotási láz égett bennük ami egy átlagos földi halandó számára elképzelhetetlen. Talán a találkozásuk és az együtt töltött évek segítettek a felszínen maradni mindkettőjüknek, külön-külön lehet hogy feladják álmaikat és elmerülnek ismeretlenül a nagyváros ingoványában mint annyi más tehetséges fiatal.
Patti Smith és Robert Mapplethorpe közös útkeresésének időszakából a Chelsea Hotelben töltött napok leírása adja vissza leginkább azt az életérzést, a sokszínűséget, vibrálást és pezsgést ami a fiatal, útkereső művészek közege és lételeme.
Robert Mapplethorpe életéről, miután elszakadtak egymástól Pattival, már kevés volt az információ, róla olvastam volna még, akinek a témaválasztása tabukat döntögetett, próbálta tágítani a határait ameddig lehetett és még azon is túl. Ehhez megpróbált kellő élettapasztalatot gyűjteni, mert igaz a mondás hogy aki dudás művész akar lenni, annak pokolra kell menni, ő pedig volt olyan bátor és megtette.
Álmuk végül valóra vált, művészetük megtalálta saját közönségét, megérte annyit nélkülözni és küzdeni.

csauperjel>!
Patti Smith: Kölykök

Egyik legjobb barátnőmtől kaptam, akinek véletlenül akadt a kezébe, és azt mondta róla, a legjobb azok közül, amiket akkoriban olvasott. Nem csodálkozom, Patti személyes hangú korrajza magával ragadó. Az 1960-as, 70-es évek new yorki művészeinek élete nagyon távol áll tőlem, valószínűleg sosem érdekelt volna a korszak, ha nem ezzel a könyvvel kezdem az ismerkedést. Patti emberivé tette ezt a számomra túl extrovertált, túl harsány, túl (f)elszabadult világot. Elfogadta a körülötte zajló forradalmat, és művészileg részévé is vált, bár ő maga nem volt se meleg, se drogfüggő. (Egy színházi próbán fel is tették neki a kérdést: https://moly.hu/idezetek/432122. :-)) El tudta fogadni nagy szerelmének döntését, aki később ráébredt homoszexualitására, igaz barátságuk pedig egész életükön át megmaradt. Patti talán kilógott a kortársai közül, mégis ő lett “a punk keresztanyja”, mivel eredeti módon egyesítette két szerelmét: az irodalmat és a zenét.

mate55 P>!
Patti Smith: Kölykök

Több mint egy 1970-es évekbeli bohém rapszódia. Csodálatos történet két fiatalról, akik minden nehézség ellenére kitartanak, és a végsőkig hisznek az álmaikban! S hiába tűnnek fel a korabeli művészvilág nagyjai, ők csak statisztálnak ehhez a két különleges élethez. Mert hiába ők a punk keresztanyja és a világhíres Robert Mapplethorpe, ez csak egy mellékzönge, ez a könyv másról szól. Két éhező, szépséget kolduló kölyök tévelygő, ugyanakkor mindvégig tiszta szívű útkeresése, egy őszinte, naiv, megszegett, mégis betartott ígéret megragadására tett sikeres kísérlet élethalmaza. Sok mindent elárul a hetvenes évek Amerikájáról, legtöbbet azonban az összetartozásról és az elengedésről mesél. A kötet kordokumentumként, életrajzként és szépirodalmi műként is megállja a helyét. Jézus meghalhat valakinek a bűneiért, de Patti Smith mindannyiunk életében él.

LRn>!
Patti Smith: Kölykök

Furcsa, hogy csak most került a kezembe ez a könyv – ha kamaszkoromban vagy egyetemistaként olvasom, a végén még túl nagy hatással lett volna rám. Bizonyos szempontból jó lett volna, ha akkor inspirál, de ma már úgy gondolom, jobb ez így. Minden hasonlóságunk ellenére én úgyis túl gyáva lettem volna ahhoz, hogy a művészetet válasszam.

Patti Smith munkássága sokáig elkerülte a figyelmemet, szinte mindenestül; most kezdem csak felfedezni. Részben ezért is kezdem (megint) azt érezni, hogy rossz korban születtem… Bár a jelenkor rettentően érdekes, az én romantikus lelkületemhez nem passzol – egy vadabb, kézzelfoghatóbb és kicsit lassabb korba vágytam mindig, s ebbe a szertelen, de felfogható világba csalogat Patti Smith könyve.

Az elbeszélőnk hiába a punk egyik legismertebb női képviselője, személyiségére a vadságnál és lázadásnál sokkal inkább a kedvesség és az odaadás jellemző. Saját, belső szabályai szerint építette fel az életét, és végig nagyon szimpatikusnak tartottam emiatt, könnyű volt közel éreznem magamhoz. Érdekes végigkövetni Robert Mapplethrope-pal való aszketikus szimbiózisukat, a hatások és ellenhatások termékeny táncát hosszú éveken keresztül. A kötet fókuszában kettejük kapcsolata áll – hogyan inspirálták, támogatták, erősítették egymást, hogy végül mindketten kiteljesedhessenek. A kötet zavarba ejtő személyességét még jobban aláhúzza a sokszor lírai stílus, amely a személyesség ellenére nemcsak kettejük zárt mikrokozmoszába nyújt bepillantást, hanem a kor szellemét is átadja az olvasónak.

Remek élmény volt, több szinten interaktívvá vált a párhuzamos kutatómunkával és böngészéssel. (És lassan illene objektívebb vizekre eveznem, mert idén eddig szentimentálisra olvastam magam…)

Gyöngyi69>!
Patti Smith: Kölykök

Bevallom: zenei analfabéta vagyok, nem győztem utánanézni a regényben szereplő zenéknek, együtteseknek, zenészeknek. Ennek ellenére nagyon tetszett a könyv, nagyszerű korrajz a 60-70-es évek Amerikájának fiataljairól, az akkori életérzésről.
A fél pont levonás annak szól, hogy a könyv nagy részében a mondatok úgy voltak fogalmazva, mint mikor az ember gyorsan le akarja tudni a történet elejét, hogy végre odaérjen az igazi mondanivalóhoz, hogy aztán durranjon egy nagyot a sztori. Nem volt erre szükség, mert ez egy jó könyv, nincs szüksége hatásvadász fogásokra.

Mimiti P>!
Patti Smith: Kölykök

Ez a könyv olyannyira belevette magát a fejembe, hogy muszáj végül szöveges értékelést is írnom, igazából csak azt csodálom, hogy egyből nem tettem meg.
Azok a zenészekről szóló könyvek, önéletrajzok, amikbe eddig beleolvasgattam, nem hagytak túl nagy nyomot bennem. Mindegyik nagyjából így nézett ki: sz*r helyzetből indultunk, felfedeztek minket, világhír, szétittuk és -drogoztuk az agyunkat, megdöntöttünk minden nőt, de azért mégiscsak túléltük. Nincs is ezzel semmi baj, meg hát én vagyok az, aki olyan stílusú zenét hallgat, aminél nagyjából így alakultak az életutak.
Patti Smith viszont más. Punk, költő, zenész, gondolkodó. Imádom őt hallgatni vagy épp olvasni bármilyen formában; a kedvessége, amivel megközelíti a világot, és a műveltsége bárhol kitűnik. Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy mennyire jó munkát végzett a fordító, nagyon jól elkapta és átadta Patti stílusát, kifinomult írásmódját.
A könyv a Robert Mapplethorpe-pal való kapcsolatára koncentrál, ezért saját zenekarának kialakulása és sikerei afféle mellékszál a történetben, ahogy sok más híres ember is, akik felbukkannak a lapokon – Janis Joplin és Jimi Hendrix csak úgy beköszönnek ebbe a történetbe. Nem finomít, nem köntörfalaz, a nyers valóságot tudja olyan szépséggel bemutatni, mint ahogy csak nagyon kevesen. Két ilyen kivételes ember életének, személyiségének és kapcsolatának ennyire intim bemutatását azt hiszem csak megilletődöttséggel lehet olvasni. Csak Patti Smith tudott ilyen méltó emléket állítani Mapplethorpe-nak, akinek azóta csodálattal nézem a fényképeit.

patricia>!
Patti Smith: Kölykök

Egy pillanat alatt beleszeret az olvasó a főszereplők ártatlanságába, és Robert göndör fürtjeibe (ha ez eddig kimaradt az életéből). Hiába a szadomazo kalandok, vagy az lsd tripek, végig olyan tiszták maradnak, mint a gyerekek, és néha egészen zavarba ejtő olvasni. Persze lehet, hogy ez csak a nagyon lírai szöveg miatt van, ami -bár gyakran a giccs határát súrolja- fájdalmasan szép és őszinte. Szeretném, ha sokkal több ilyen könyv lenne.

dodelka>!
Patti Smith: Kölykök

Pont akkor- pont most- és pont úgy talált el, hogy: Köszönöm neked Patti Smith! Visszacsepegtette a magamba és a művészetbe vetett hitemet, felmondtam a munkahelyemen és újra nekiálltam alkotni és örülni annak, hogy van valamim amit soha nem vehetnek el tőlem, és amiért igenis dolgozni és harcolni kell! Köszönöm Patti Smith, nem engedted, hogy feladjam!

ervinke73>!
Patti Smith: Kölykök

Akkor is olvasd el, ha a rock n' roll nem a tiéd és Mapplethorpe fotóitól három utcányira szaladnál. Túl azon, hogy fantasztikus korrajz imádni való anekdotákkal, most újraolvasva úgy érzem, az emberiség egyetlen mentsvárát jelentő humánum, tolerancia, elfogadás, szeretet egyik kimagaslóan értékes példázata.


Népszerű idézetek

cassiesdream>!

Mindketten Robert lelkéért imádkoztunk, ő eladni akarta, én megmenteni.

Kapcsolódó szócikkek: Robert Mapplethorpe
Danó>!

„Jézus meghalt valaki bűneiért, de nem az enyémekért.” Évekkel korábban írtam egyfajta kinyilatkoztatásként, fogadalomként, hogy vállalom a felelősséget a tetteimért. Krisztus méltó volt arra, hogy lázadjak ellene, hiszen ő is lázadó volt.

307-308. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus · lázadás
patricia>!

A könyvekhez és a rock and roll-hoz menekültem – 1961-ben így nézett ki a kamaszkori megváltás.

22.

tasiorsi>!

A legégetőbb problémám az volt, hová menjek, és mihez kezdjek, ha odaérek.

35. oldal

1 hozzászólás
tasiorsi>!

Nevetés. Elengedhetetlen a túléléshez. És mi sokat nevettünk.

133. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nevetés
robinson P>!

Babonás vagyok. Hétfői nap volt, hétfőn születtem. Jó nap arra, hogy megérkezzem New Yorkba. Senki sem várt. Mégis minden rám várt.

38. oldal

1 hozzászólás
selfmadehell P>!

– Kedvesem, mesés a színösszeállítása – mondta megpaskolva a kezemet, amint végighordozta tekintetét fekete zakómon, fekete nyakkendőmön, fekete selyemingemen, és felhajtott szárú fekete szaténnadrágomon –, de a fehér tornacipőt nem értem.
– Pedig elengedhetetlen a jelmezemhez.
– A jelmezéhez? Miért? Minek öltözött?
– Gyászoló teniszezőnek.

246. oldal

cassiesdream>!

Féltem, hogy ha elalszom, a lelkem megszökik a testemből, és elfelejt visszajönni.

tasiorsi>!

Mindketten átadtuk magunkat a másiknak. Tétováztunk, és elveszítettünk mindenkit, de ismét egymásra találtunk. Úgy tűnt, mindketten ugyanarra váruk, szeretőre és barátra egy személyben, akivel egymás oldalán alkothatunk. Hűségesek akartunk lenni, ugyanakkor szabadok is.

105-106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Patti Smith · Robert Mapplethorpe
5 hozzászólás
tasiorsi>!

A Max's-ben valaki megkérdezte, androgün vagyok-e. Visszakérdeztem, hogy az mit jelent.
– Tudod, mint Mick Jagger.
Úgy éreztem, az nagyon király lenne. Valami azt súgta, ez a szó egyszerre jelent valami gyönyörűt és ocsmányt.

178. oldal

Kapcsolódó szócikkek: androgün · Mick Jagger

Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Gilbert: New York lányai
Deborah Feldman: Unortodox
Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
Paul Auster: 4 3 2 1
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt
Paul Auster: New York trilógia
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Kathryn Stockett: A Segítség
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek