Piano ​forte 16 csillagozás

Patrizia Rinaldi: Piano forte

A kisregény színhelye egy kisváros, egy hely a világban, ahol az egyetlen lehetőség a törvénytisztelet, és a lázadás egyetlen megengedett módja: igaz emberként cselekedni. Néhány gyereket és fiatal zongoratanárukat (elválaszthatatlan korcs kutyájával, Eneával együtt) földrengés zárja el a külvilágtól: rájuk omlik az iskola.
Feszültséggel és izgalommal terhes napok következnek, amelyekben kiderülnek a gyengeségek, de kiből-kiből új, nem sejtett képességek és erőforrások is előbukkannak. Végül az érzelmek, a barátság, a zene és az életszeretet ereje kerekedik felül.

>!
Pongrác, Budapest, 2013
168 oldal · ISBN: 9786155131394 · Fordította: Balkó Ágnes

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Sippancs P
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Annyira ígéretesnek tűnt ez a könyv a könyvtárban! Megláttam a címét és a borítóját, majd átfutottam a fülszöveget, és egyből tudtam, hogy nekem ez kell. Most viszont, hogy átrágtam magam rajta, egyetlen egy kérdés kavarog csak a fejemben: na és?
Nekem ez túl kevés volt, túl egyszerű, túl semmilyen.

>!
Zabothegyező I
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Íme, egy újabb könyv, amit a borítója miatt veszünk le a polcról. Akkora kínálat van a könyvpiacon, hogy szinte lehetetlen mindent kézbe venni, megnézni, beleolvasni, így aztán a borító lesz az, ami vagy elcsábít, vagy észrevétlen marad a vásárlók előtt. A Piano forte messziről hív, hogy vegyük őt is figyelembe, pedig csak egy fehér-fekete színekből álló, sima képet láthatunk rajta. Egy gyönyörű zongora áll félhomályban, rengeteg kőtörmeléken, valamilyen régi épületben. Másra nincs is szükség a zenekedvelők számára, ettől mi már levesszük a polcról.
Azt mondja a fülszöveg, „A kisregény színhelye egy kisváros, egy hely a világban, ahol az egyetlen lehetőség a törvénytisztelet, és a lázadás egyetlen megengedett módja: igaz emberként cselekedni. Néhány gyereket és fiatal zongoratanárukat (elválaszthatatlan korcs kutyájával, Eneával együtt) földrengés zárja el a külvilágtól: rájuk omlik az iskola.” És valóban az emberségről szól. Olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek ma már nem dominálnak minden ember fejében. Frederico, a főszereplő fiú hajthatatlanul küzd az álmaiért. Zongorázni akar, s nem akadály számára, ha nincs sajátja. Zongoraórákat ad kisdiákoknak, csakhogy ő maga is játszhasson, ám azon a bizonyos június 8-án az iskola rájuk omlik egy földrengés következményeként. A hat gyereknek összezárva kell napokig túlélni az éhséget, fáradtságot, s a félelmet. Morzsákon élnek, de mindent megosztanak maguk között, s a kutyát sem hagyják éhezni. Támogatják egymást szellemileg, erőt adnak a félelem legyőzéséhez, ebben pedig legerősebbnek Frederico mutatkozik.
A kisregény végére meghatározó lelki fejlődésen mennek keresztül ezek a gyerekek, történetük végtelenül torokszorító. Mindannyian egy kicsit más emberek lesznek. A kényszerhelyzetben újonnan felfedezett tulajdonságaiknak köszönhetően túlélik a földrengést, megmentik egymást. Alig 150 oldalas olvasmány, szellős sorközzel a keménytáblák között, mégis annyi mondanivalót hordoz magában, mintha legalább kétszer ilyen hosszú lenne. A 28 rövid fejezet egy-egy neves zeneszerzőről kapta a címét, amely szintén a zeneszeretethez köthető. A regény végén egy kis könyvzene ajánlót is kapunk „érzelem- és időrendben”, amely erőt, szenvedélyt, fájdalmat, melankóliát, félelmet, szeretetet, örömöt, gyöngédséget és vidámságot közvetít, akárcsak a könyv.
Szívből ajánlom minden zenekedvelőnek, aki egy kicsi vonzalmat is érez hangszere iránt, s mindenki másnak, aki egy rövid, de érzelemdús történetet akar olvasni, alig pár óra alatt.

2 hozzászólás
>!
Molymacska
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Szép történet ennyi talán röviden. Kicsit hosszabban nehezen értékelem, mert a szenvedélyről szólt, a művészetről, a jóról és a kitartásról két szálon. A művészet (ami itt a zene) kicsit megindított, én is ilyen szenvedéllyel írok. Kicsit féltem az elején, hogy a túlélési rész kap nagy hangsúlyt benne, de szerencsére nem így történt (bár tényleg fontos része volt) de képes volt ezen túllépni, és fenntartani az érdeklődést a másik szemszöggel szemben. A végén örültem, hogy picit klisés lett, ez adta meg a pontot az i-re.

>!
Chris P
Patrizia Rinaldi: Piano forte

A Szeretettel, Beatrizhoz hasonlóan itt is egy kisregényről van szó, amit körülbelül másfél óra alatt el lehet olvasni, de annál a kötetnél átgondoltabb, logikusan felépített történetről van szó. Rinaldi Nápolyban született, jelenleg is ott él és dolgozik. Főleg gyermekregényeiről ismert, de a közelmúltban jelent meg első felnőtteknek szóló története. Saját bevallása szerint közel áll hozzá a zene, ennek hatására született meg a Piano forte című regény, amelyben szintén fontos szerepet játszik egy zongora. A 2009-ben megjelent kötettel két rangos olaszországi díjat is elnyert.
Az talán mindenki sejti, hogy ha emberek egy csoportja (legyenek akár gyerekek, akár felnőttek) napokig összezárva él, ott bizony nem kalandokról fogunk olvasni, hanem érzésekről, mélyen szántó gondolatokról, hiszen jobb híján a mai rohanó világban ez az egyetlen lehetőség, hogy odafigyeljünk másokra és saját magunkra is. Így járnak a mi hőseink is: a hat gyerek jobban megismeri egymást, mindegyikükről kiderül, hogy mi az erőssége, ezáltal sikerül túlélniük azt a pár napot, amit betöltenek. Egyikük a hidegvérét őrzi meg, a másik élelemmel látja el a csapatot, a harmadik tudja, honnan szerezhetnek vizet, a negyedik tudja, hogyan nyugtasson meg másokat, és így tovább.
Az igazi főszereplő még sem közülük kerül ki, hanem tanítójuk, a fiatal Federico válik azzá. Folyamatosan ismerjük meg a múltját, mennyi akadályt kellett leküzdenie, amíg el kezdhetett zongorázni tanulni, mennyi erőfeszítésébe és munkába került, míg sikerült olyan embert találni, aki komolyan veszi őt. Ugyanakkor azzal is szembesülnie kellett, hogy vannak a faluban irigy emberek, akik akarattal ártanak másoknak, és hogy csak akkor érheti el a célját és lehet boldog, ha tiszta lélekkel tesz érte.
Elgondolkodtató ifjúsági regény ez, olyan, amelyről lehet beszélgetni a kamaszokkal (leginkább gimnazistáknak ajánlott), akár arról, hogy ők mit kezdenének egy hasonló szituációban, akár, hogy számukra mit jelent a zene.

4 hozzászólás
>!
Melia
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Annyi mindent ki lehetett volna hozni a történetből, és a végére olyan semmilyen lett…. Mintha még csak egy vázlat lenne, amit ki kell tölteni érdekes fordulatokkal.

>!
egy_ember
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Hát, Timi, semmi különös, de legalább rövid. Se nem rossz, se nem jó. Vagy a fordítás lett kicsit összecsapott, vagy az eredeti szöveg, de valahogy szét van zuhanva az egész. Meg igazából a még nálad is fiatalabbaknak szól elsősorban. :)

2 hozzászólás
>!
TKincső
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Először nem tetszett, de később már alig bírtam letenni

>!
Media_Addict_Hu
Patrizia Rinaldi: Piano forte

A karaktereket pedig tényleg nagyon megszerettem, az árnyalásuk is nagyon jól sikerült. Federico múlt-béli története a „gonosz” és a „jó” mesterével nagyon mélyen a szívemig hatolt, ahogyan a zene szeretete is, amit a srác érzett. Régebben én is hegedültem, több éven át nyomtam az ipart. Hiába nyertem hangversenyt, ha nem szerettem csinálni. De bármennyire is rühelltem a gyakorlást, a szolfézst, voltak olyan pillanatok, amikor nagyon közel éreztem magamhoz a hangszert. Amikor ha egy kicsikét is, de élveztem azt a „varázslatot”, amit én teremtek meg. És pontosan emiatt tudtam annyira megérteni Federico karakterét és a zene iránti szerelmét. Mert neki nem pillanatok jutottak, hanem az egész élet.
Bővebben -> http://media-addict.hu/2014/06/13/konyvkritika-patrizia…

>!
Tipti
Patrizia Rinaldi: Piano forte

Ez a könyv az igaz szerelemről szól. A zene iránti elsöprő szenvedélyről. Aki játszik valamilyen hangszeren, az tudja, hogy milyen érzés is ez valójában; aki nem, az pedig ha elolvassa ezt a regényt, beavatottá válik.
A gyerekek még szorult helyzetükben is zongoráznak, hiába az éhség, szomjúság, fáradtság. Frederico, a fiatal zongoratanár történetét pedig fokozatosan ismerjük meg.
Izgalmas volt, érzelmes volt, torokszorító volt. Nem is kell ennél több. Csak valami furcsa érzés maradt bennem, miután az utolsó betűt is elolvastam.


Népszerű idézetek

>!
Zabothegyező I

A zene segít, hogy ne halljam magamban a süket csöndet, amely körülvesz.
J.S. Bach

>!
Sippancs P

Az igazság az: tanulni és felnőni – mindkettő fáradságos mesterség, aki pedig ennek az ellenkezőjét állítja, nem erre a földre született.

68. oldal

>!
Sippancs P

(…) És tudod, a szerelmi vétkek, bár fájdalmasak, mégis szépek. Belegyökereznek a szívedbe, nem hagynak el.

98. oldal

>!
kucmorgo

Enea, a korcs kutyám, nem éltanuló. Vonyít, ráadásul azt is hamisan. Ha leteremtem, összegömbölyödik a zongora alatt. de a playback-vonyítással akkor se, hagy fel.

29. oldal, V. fejezet - J. S. Bach (Pongrác, 2013)

>!
Sippancs P

A boldogságot olykor meg lehet tréfálni, éppen úgy, akár a félelmet.
Talán először csak úgy kell tenni, mintha boldogak volnánk, még akkor is, ha roskadozunk a szerencsétlenség, az ismeretlen holnap, a ránk dőlt épületek és a mardosó szorongás alatt.
Először csak úgy kell tenni, mintha boldogok volnánk, és utána apránként, fokról fokra, csakugyan boldogok leszünk.

104. oldal

>!
Tipti

Az, ami azon a júniusi délutánon történt velünk, örökre megváltoztatott. Na tessék, máris butább vagyok Eneánál, a változások ugyanis mindig örökre szólnak, ha már nem olyan apró dologról van szó, amilyen egy karcolás vagy egy új frizura.
Az események után rájössz, hogy valaki mássá lettél – megváltoztál.

10-11. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alessandro Baricco: Selyem
Alessandro Baricco: Vértelenül
Niccolò Ammaniti: Én és te
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Donato Carrisi: Démoni suttogás
Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Niccolò Ammaniti: Én nem félek
Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek
Marcello D'Orta: Isten ingyér teremtett bennünket