The ​Double Bass 1 csillagozás

Ebben a monológban egy komoly kisebbségi komplexustól szenvedő zenészt ismerhetünk meg. Gondolatainak nagy része bár a zenéről, zenélésről szól, a valós, objektív megállapítások tele vannak tűzdelve racionalizálásokkal, melyeket az ő terhelt pszichéje tesz. Ennek látszólag ő maga is tudatában van, tesz megjegyzéseket a pszichológusokra, meg hogy mit mondana erre avagy arra egy terapeuta, de ezzel nem tudja kigyógyítani magát a bajából. Túlságosan hozzászokott már ahhoz, hogy szerencsétlennek lássa az életét, semhogy megragadhassa a változtatásra való lehetőségeket. Továbbra is azt fejtegeti, hogy hangszerében, a nagybőgőben, milyen kevés lehetőség rejlik, miközben látjuk, hogy valójában abból a kevésből sem igyekszik kihozni a maximumot, amit pedig lehetne. Hasonlóképpen az ötletei, hogy hogyan vetesse észre magát a nővel, aki tetszik neki… hát… nem sok jóval kecsegtetnek.
Érdekes rövid írás. Azt érdemes előre tudni róla, hogy ne cselekményes történetre számítson az ember. Ez egy monodráma – hiszen eredetileg színpadra íródott – , tehát egy helyszínen játszódik, ahogy egyetlen szereplőnk beszél magáról, visszaemlékezések, elmélkedések, ön-elemzések, ötletek formájában. Ez a formátum jól működik ilyen rövid terjedelemben. Kb egy óra alatt el lehet olvasni, utána merengeni rajta.