Sommer ​úr története 201 csillagozás

Patrick Süskind: Sommer úr története Patrick Süskind: Sommer úr története

A bűvöletes, feledhetetlen könyvecskék mindig nagyon egyszerűek. Holott ki ne tudná, a gyerekkor megíratlanul is ilyen. Jó esetben! Még jobb esetben fényei, mókái, könnyei és fanyar szomorúságai vannak, melyeket a mesteri toll úgy örökít meg – mint itt Patrick Süskind jóvoltából –, hogy azt se tudjuk, nevessünk-e, sírjunk-e. Olyan szép könyv ez a bizarr kis dolog, melyet kezében tart az Olvasó, mint a „Summer”-nóta a Kamaszkorom legszebb nyara című filmből. Csak itt a 2. sz. főhőst hívják Sommer (Nyár) úrnak, és ahogy ködképként bolyong a történeten át, mintha azt is súgná: „Én Vagyok Elmúlás Úr, várj, nemsokára te is követsz.” Egyik legkedvesebb fordításom, igaz, számos közül. Süskind itt igazán nagy volt! (Tandori Dezső)

Eredeti mű: Patrick Süskind: Die Geschichte von Herrn Sommer

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

>!
Partvonal, Budapest, 2010
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910300 · Fordította: Tandori Dezső · Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé
>!
Magyar Világ, Budapest, 2003
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639075256 · Fordította: Tandori Dezső · Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé

Enciklopédia 3


Kedvencelte 15

Most olvassa 1

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

>!
Kkatja P
Patrick Süskind: Sommer úr története

Egy ültünkben elolvasható keserédes kis történet, a gyermekkor örömeiről és gyötrelmeiről, a történetbe időnként be- majd kiszaladó, furcsa, folyton spoiler men(ekül)ő Sommer úrról, akiről spoiler nem is tudunk meg sokkal többet spoiler. Felhozta az én kiskori emlékeimet is, mint amilyen a repülésről való álmodozás volt vagy a szülői „zsarnokság” nehéz igája, a gyermekszerelem, bicajozás, különórák, fára mászás, néhol meg a korai „mit keresek én itt?” érzések zsengéit elevenítették fel bennem.
Pár évtizeddel korábbra helyeztem volna, amíg fel nem jött a tv és a Dallas, ami egyértelművé tette, hogy jóval modernebb a történet, mint gondoltam volna az első fele alapján. De kedves, nosztalgikus stílusa, mondanivalója és Sempé édes kis rajzai megszerettették velem a névtelen fiút és ezt a kis szomorkás nyári történetet, mert szépen bemutatja, hogy minden nyár (sommer) szépséges, de hamar elmúlik, ahogyan mi is.

>!
Partvonal, Budapest, 2010
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910300 · Fordította: Tandori Dezső · Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé
>!
sztimi53 P
Patrick Süskind: Sommer úr története

Szerettem, nem tudom, talán a biciklizés megtanulásához való kritikus hozzáállása miatt, a szabadesés törvénye és ehhez fűződő számításai miatt, a korai csalódása miatt a nőkben, a fákra mászása miatt, de nem, azt hiszem a fika miatt a zongorabillentyűn és az azt követő felismerés miatt. A gyermekkor vége. Azt hiszem, az igazán jó könyvek arról ismerszenek meg, hogy akkor is felfelé kunkorítják a szájsarkainkat, ha a hangulatunk épp kőolaj-fekete. Na ez pont ilyen könyv.

>!
ppeva P
Patrick Süskind: Sommer úr története

Visszavitt a gyerekkorba… Abba a szépbe, nosztalgikusba, ami legalább annyira szép, mint amennyire tragikus, félelmekkel és megnemértettséggel teli. Egy gyerek sokszor sokkal végletesebben éli meg a körülötte zajló eseményeket – pláne, ha nem kap magyarázatot.
Sempé illusztrációi pedig csodásak és szívet melengetők. Különösen megragadtak azok a képek, ahol valahol felfedezhettem Sommer úr hétmérföldet lépő alakját. Mint egy homályos, titokzatos (rejt)elem az álomszerű nosztalgia pasztellképeiben.
Már rég kiolvastam a könyvet, mikor még mindig a rajzokat bámultam, és próbáltam eldönteni, melyik lenne a kedvencem. (Mindegyik…) Sempé rajzait már a kis Nicholasnál is imádtam.

1 hozzászólás
>!
fülcimpa
Patrick Süskind: Sommer úr története

Én már a nagybőgős könyvénél elájultam, most sincs ez másképpen, meg is értem Tandorit miszerint ez az egyik legkedvesebb fordítása.
Különleges atmoszférát ad, szenzációs mondatokkal. Nagyon nevettem, főleg amikor Hirtné helyett folyamatosan Hitlernét olvastam. Na de a zeneszerzők méltatása vagy éppen utálata volt a kedvenc rész. És hát a saját temetésemen halottnak kell lennem. (?) Óriási mondat ez, természetesen sok más mondattal együtt.
A gyermekkor igazságtalanságai és a megtapasztalások – vonzodás az osztálytárshoz, majd a csalódás benne, a biciklizés, fáramászás tudományos elsajátítása, a nagyobb tesók kekeckedésének elviselése – valamennyiünk életében megjelentek és segítettek bennünket, hogy azzá legyünk akik vagyunk. Persze ott van a felnőttek furcsa világa, ami egyre világosabban tisztul(hat), érthetőbbé válik(válhat) és a titok, amit csak mi tudunk, ismerünk amely féltett/értett, és ezt át nem adjuk senkinek.
Szép munka mindkét alkotó részéről, és el ne feledjem a harmadikat, csodásan illusztrál.

>!
Virág_Blogger P
Patrick Süskind: Sommer úr története

„Sokkal inkább az a felháborít felismerés volt, hogy ez az egész világ egyéb se, csak egyetlen nagy, igazságtalan, rosszindulatú, alantas szemétség.”

Nem tudtam, mit fogok olvasni. Nem tudtam, mit olvasok. Most meg nem tudom, mit olvastam. Leginkább viszont azt vagyok képtelen eldönteni, hogy ez a megfoghatatlan és definiálhatatlan akármi zseniális volt, avagy inkább katasztrófába hajló – ahogy azt eldönteni is komoly fejtörést okoz, hogy én vagyok ostoba, vagy a szerző. Mindkettőre megvan a lehetőség, ugyanakkor egyik sem lenne egészen igaz. Sommer úr története egy masszív héj, kusza gondolatok szoros egymásutánja és végeérhetetlen füzére, gondos kis szőttes valamiből, amit leginkább a „teljes értelmetlenség” kifejezéssel jellemeznék… azonban ez alatt a héj alatt mozgolódik valami nagyobb erő. Nem elég hatalmas ahhoz, hogy áttörjön a falon, ahhoz viszont elég, hogy az utolsó oldalak után ott kongjon-kopogjon tovább az ember fejében. És utána beindítja az ötletgyárat. Látszólag egyszerű, gyermeki, aranyos és kissé butus történettel állunk szemben, azonban ha hagyjuk beérni – márpedig megköveteli ezt magának e rövid kis iromány –, rájövünk, mennyi gondolatot ébreszt, mennyi témát és kérdést vet föl. Megéri időt szánni rá; időt szánni az olvasásra, és időt szánni megemészteni is. Ezek után biztos, hogy nem most olvastam utoljára a szerzőtől!

Teljes értékelésem a könyvről a blogomon olvasható: http://neverletmegobyviranna.blogspot.com/2018/06/az-em…

>!
Aurore
Patrick Süskind: Sommer úr története

Ez az olyan könyvek közé tartozik, amilyeneket szeretek. Egyedül Tandori fordítása volt egy kissé tekervényes nekem (?), időnként erőlködnöm kellett, hogy értsem, mi vaaaan…? Ezért gonoszul levonok fél csillagot.

Klassz volt benne a gyerekkor leírása, imádtam a repülést, a (nem is igazi) „kémkedést” Sommer úr után, a „randi” előkészítését, a biciklizést, a szörnyeteg zongoraórákat, Valahogy olyan érzésem volt, hogy az én gyerekkorom is valahogy ilyen volt, annyira jól meg van benne fogva, milyen az, amikor az ember még kicsi. Tudsz „repülni” meg fára mászni, odaférsz, ahova a nagyok nem, de méretben nem jók bizonyos tárgyak, ki vagy szolgáltatva a felnőttek kényének-kedvének, és nem tudod kimagyarázni, ha igazságtalanság ér, ugyanakkor minden élményt mélységesen komolyan átérzel, mert az első a maga nemében. Élsz. S olyan titkokat tudsz a Titokzatosról, amiket rajtad kívül senki, mert látsz dolgokat, amiket senki más, olyan dolgokról is, amikről senki nem tudhat, annál is inkább, mert ők már nem vesznek észre semmit, sőt a Titokzatosnak nem is tulajdonítanak már akkora jelentőséget.

Tetszett még ez az aszimmetrikus kölcsönösség, hogy S. a tudtán kívül megmenti a kissrác életét, ő pedig nagyon is tudatosan megmenti S. halálát.

Sempé rajzai pedig szépek, színesek, szívmelengetőek, jópofák – és ami a legfontosabb: nélkülük nem ugyanaz lenne ez a könyv.

Köszönet az Szandinak, mert akciójával támogatta, hogy elolvassam ezt a „kicsi, de erős” könyvet, mely most azonnal @Juci polcán landolna, ha máris nem lenne rajta fönt.

>!
Magyar Világ, Budapest, 2003
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639075256 · Fordította: Tandori Dezső · Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé
4 hozzászólás
>!
Emmus
Patrick Süskind: Sommer úr története

Gyönyörű történet.
Előtted szalad, soha nem éred el, de ő biztos elér téged.

3 hozzászólás
>!
PuPilla
Patrick Süskind: Sommer úr története

Sommer úr szó szerint átnyalogol, átnyargal, átbaktat a történeten, és az összes mezőn és réten. Felbukkan itt, felbukkan ott… Kis sapkájával, pipaszár lábával, karamellszínű nyári öltözékével, girbegurba botjával egy állandó rezgés a háttérben.

Közben pedig utazhatunk a narrátor fiúval az ártatlan gyermekkorba, és át minden nosztalgikus érzéseket kavaró emléken, a felnőttkor küszöbére.
Nagyon szerettem olvasni ezt a kis kötetet.

Bővebben: http://pupillaolvas.blogspot.hu/2012/02/patrick-suskind…

4 hozzászólás
>!
csgabi MP
Patrick Süskind: Sommer úr története

Egyszerű, kedves, de sok esetben komoly kis történet egy kisfiúról és Sommer úrról. Gyönyörű az illusztráció – ha másért nem is venné valaki kézbe ezt a könyvet, hát ezekért a képekért tegye meg.
Vannak benne barokkos körmondatok, az biztos, néha újraolvastam, ha elvesztettem a fonalat. :-)

7 hozzászólás
>!
A_Varázsló
Patrick Süskind: Sommer úr története

A postán csekkbefizetés után elkezdtem nézegetni a könyveket, s a polc felső részében figyeltem fel rá. S már a leírás elolvasása után egy kísérteties érzés fogott el. Nagyon emlékeztetett, nem tudom miért egy másik könyvre, a Kis Hercgre. Tényleg, nem tudom, hogy miért. Így amint hazaértem, pihentem, s elkezdtem olvasni, de elnyomott felette az álom, így csak másnaap bíram folytatni, s egyben befelyezni. De az a kísérteties érzés mindvégig elkíísért, s a mű vége felé, az utolsó nagy találkozást leíró záró „fejezet” körüli oldalaknál már a hideg is kirázott, persze jó értelemben, a mű olvasása közben.
Egy ideig még biztos nem fogom megérteni a könyvet, de az biztos, hogy újra-s újra el fogom olvasni, és örömmel fogok a megvételére gondolni; lehet, hogy nem fog kiderülni miért emlékeztetett a Kis hercegre, de biztos, hogy még sok gondolatot fog bennem ébreszteni.
Eme könyv is olyan számomra, mint a Kis herceg volt; nem értettem meg, de megszerettem spoiler

>!
Partvonal, Budapest, 2010
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910300 · Fordította: Tandori Dezső · Illusztrálta: Jean-Jacques Sempé
2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika I

„Tévé nekem a házba nem jön”, jelentette ki apám, aki ugyanabban az évben született, mikor Giuseppe Verdi meghalt, „mert a tévé kiirtja a házi zenét, rontja a szemet, szétzilálja a családok életét, és egyáltalán, a teljes elhülyüléshez vezet.”

Kapcsolódó szócikkek: televízió
>!
Sli SP

Szép álmok voltak – nem panaszkodhatom –, hanem hát csak álmok, és ahogy ez már csak az álmok tulajdonsága, éhesen hagyták végül az embert.

51. oldal (Magyar Világ, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: álom
>!
bozs

Azon időn, hogy még fákat másztam – rég, rég volt ez már, sok éve, évtizede, épp hogy megvoltam egy méter, a lábam huszonnyolcas, és oly könnyű, hogy repülni tudtam – nem, dehogy hazudok, akkoriban csakugyan tudtam repülni –, vagy mondjam, legalább majdnem, még pontosabban: ekkortájt tényleg hatalmamban állt volna, hogy repüljek, épp csak úgy igazán akarnom kellett volna, istenigazából megpróbálni, merthogy… merthogy nagyon jól emlékszem, egyszer, de hajszál híján, bizony, repültem, volt pedig ez ősszel, elsős koromban, mikor ott mentem, haza az iskolából, és oly erősen fújt, hogy karom se kellett széttárnom, nem, csak beledőlnöm a szélbe, ferdén, mint egy síugró, még ferdébben, s úgy, hogy előre nem bukhattam… és ahogy akkor így széllel szemben futottam, keresztül az iskolahegy lejtőjén, a réteken – mert az iskola ott állt egy kis hegyen, a falu szélén, ugye –, és épp csak egy kicsit löktem el magam a földtől, terjesztettem ki két karom, hát már fel is emelt a szél, és erőfeszítés nélkül tudtam két-három méter magasba felugrani, tíz-tizenkét méter messzire közben – vagy hát ha olyan messzire és olyan magasra nem is, de mit számít az! –, tény, hogy majdnem repültem, és ha kigombolom kabátomat, aztán a két szárnyát a két kezembe veszem, hát biztos fölemel a szél, úgy, ahogy vagyok, és a legnagyobb könnyedséggel vitorláztam volna le akkor az iskolahegyről a lejtőn az erdőig, az erdő felett aztán le a tóig, ahol a házunk állt, és ott következett volna részemről, apám, anyám, nővérem és bátyám legnagyobb ámulatára, lévén hogy ők a repüléshez már mind túl öregek és túl nehezek voltak, magasan a kertünk felett egy elegáns kanyar, hogy aztán ott lebegjek máris a tó felett, el csaknem a túlpartig, s végül szép ráérősen visszalibegtettem volna magam, hogy még mindig jókor érkezzem meg ebédhez.

(első mondat)

6 hozzászólás
>!
csillagka P

Ha megkérdezték: „Honnét, honnét, Sommer úr?”, vagy „Hová, hová lesz az út?”, hát kényszeredetten csak a fejét rázta, mint akinek légy röppent az orrára, s mindössze mormolt valamit így magában, amit senki se értett, olyasmiket, s hogy az így hangzott: „…jajcsakaz embernek mindig… felaz felaziskolahegyreahogyvan… vanörökkémicsodafolyton… percrehogynemistudom… nincsmegállásnemérekrá…”, s mire azt lehetett kérdezni erre, hogy „Tessék? Hogy, kérem? Mit mond, hova?”, már ott se volt, lengve vitte a döfködő botja.

29-31. oldal

>!
Kkatja P

    Könnyű volt megismerni. Nagy messziről is félreismerhetetlenül látszott, ha ő volt az, hogy ő az. Télen hosszú, fekete, nagyon bő és nagyon furán merev anyagú kabátot viselt, mely minden lépésre úgy szökkent egyet, mintha túlontúl is sovány testének sötét héja volna, ehhez jött a gumicsizma, a körkopasz fejére a piros bojtos sapka. Nyaranta azonban – és a nyár neki március kezdetétől október végéig tartott – lapos szalmakalapot hordott a Sommer úr, rajta fekete posztószalaggal, viselt továbbá karamellszínű vászoninget és egy kurta, karamellszínű nadrágot, melyből hosszú, szívós, csaknem kizárólag inakból álló pipaszár lábai nevetségesen kiálltak, eltűnvén… no, nem rögtön a földben, hanem előtte még egy ormótlan túrabakancsban. Márciusban e pipaszárak vakítóan fehérlettek, s a visszerek igen kivehetően alkottak rajtuk domborzati térképet, tintakék folyórendszert ekképpen; de már néhány héttel később méz színét idéző arany sugárzása támadt e lábaknak, júliusra karamellszínben ékeskedtek, akár az ing s a nadrág, s őszre a nap, a szél, mindenféle időjárás oly barnára cserzette őkelmüket, hogy se visszereket, se inakat nem lehetett megkülönböztetni rajtuk, hanem a Sommer úr lábai, bizony, olyanok voltak már, mint egy vénséges, kérgehagyott fenyő gacsos ágai, hogy aztán novemberben a fekete kabát s a hosszúnadrág alatt eltűnjenek, tekintet rajtuk ne járjon, mígnem jövő tavasszal sajtfehér sápadatukat újra elő nem mutathatták, hadd lássék.

20-22. oldal

>!
_natalie_ I

Csak hát nem gomboltam ki a kabátom, nem is repültem fel igazán magasra. Most nem azért, mintha féltem volna a repüléstől, hanem csak mert nem tudtam, hogyan és hol fogok majd így leereszkedni, s egyáltalán, le fogok-e. Házunk előtt a terasz túl kemény volt hozzá, a tó vize túl hideg. Felszállni, az nem volt gond. De leszállni hogyan lehet aztán?

7. oldal

>!
csillagka P

Mindig muszáj volt … kellett valamit… kellett volna valamit, az embertől elvártak, megköveteltek… folyton ez volt: így csináld! ne úgy! tedd ezt, ne azt! elintézted már? voltál már ott? miért csak most jössz?… – örökké nyomás, sürgetés, szorongatás, folyton az óra, a perc, a kitűzött idő.

123-124. oldal

>!
dokijano

… zuhantál máris a földre, mint a kő, követvén a szabadesésnek nevezett micsoda törvényét, melyet az olasz kutató, Galileo Galilei pedig már csaknem négyszáz éve fedezett fel, aztán tessék, máig érvényes.

8. oldal (Partvonal, 2010.)

>!
csgabi MP

Történt olykor, hogy a gyerekkéz és az aggastyánujjak egy kurta pillanatra összeértek, s ez velőkig ható borzalom volt mindig, mert felkészült az ember valami keményre, jéghidegre, s helyette mit érezhetett? Melegséget, sőt forróságot, közben hihetetlen finom, már-már súlytalan, illékony s mégis megborzongató is volt ez az érzés, olyan, mint egy madáré, ahogy tovaröppen a kezünkből. S az ember elhebegte, hogy: „Köszönöm szépen, Funkel asszony”, és igyekezett pucolni el, innen csak el, ki a szobából, ki a sötét házból a szabadba, a levegőre, a napra.

76. oldal

>!
csgabi MP

Persze akadtak életemnek ebben a szakaszában is némely dolgok, melyek örömeimet ürömmel keserítették , különösen […] b/ az a tény, hogy nincs tévénk. „Tévé nekem a házba nem jön”, jelentette ki apám, aki ugyanabban az évben született, mikor Giuseppe Verdi meghalt, „mert a tévé kiirtja a házi zenét, rontja a szemet, szétzilálja a családok életét, és egyáltalán, a teljes elhülyüléshez vezet”.
Anyám e kérdésben sajnos nem ellenkezett vele, s így történt aztán, hogy mindig nevezett Cornelius Michel barátomhoz kellett elmennem, hogy legalább olykor-olykor élvezhessek olyan jelentős kulturális javakat, mint amilyen „Az Angyal”, a „Lessie” vagy a „Dallas”.

121-122. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Ende: A Végtelen Történet
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Gergely Márta: Kicsi a bors
Peter Härtling: Mamika
Erich Kästner: Május 35.
Albert Hochheimer: Hó és parázs
Csingiz Ajtmatov: Fehér hajó
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
L. M. Montgomery: Váratlan utazás 2.
Laura Ingalls Wilder: Almanzo, a farmerfiú