A ​parfüm 1378 csillagozás

Egy gyilkos története
Patrick Süskind: A parfüm Patrick Süskind: A parfüm Patrick Süskind: A parfüm Patrick Süskind: A parfüm Patrick Süskind: A parfüm Patrick Süskind: A parfüm

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy elfelejtett érzék, egy öntudatlan világ: szagok, illatok, bűzök, parfümök, emberszag. A regény főszereplője, Jean-Babtiste Grenouille olyan ember, aki eléri, amit akar. Magányos és szerencsétlen zseni ő, akitől viszolyognak a többiek már csecsemőkorában is, hiszen szagtalan. Tehetséges és gátlástalan parfümista, akinek legfőbb ambíciója, hogy olyan illatot állítson elő magának, melynek hatására mindenki szeretni, sőt imádni fogja. Egy különös szaglással megáldott, intelligens szélhámos, aki szó szerint orránál fogva tudja vezetni akár az egész világot, ráadásul kegyetlen gyilkos is. Körülötte különös módon meghalnak azok, akiknek kilép az életéből, majd később eljön az idő, amikor már céltudatosan választja ki áldozatait és precízen gyilkol. De ki is ő valójában? Ember-e egyáltalán, így szagtalanul? Ő maga is kétségbeesetten keresi a választ, hiszen mindent a világon azonosítani tud érzékeny orrával, csak saját, szagtalan önmagát nem. Kövessük izgalmas útján!

Eredeti mű: Patrick Süskind: Das Parfum

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Partvonal, Budapest, 2010
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639644427 · Fordította: Farkas Tünde
>!
Partvonal, 2008
ISBN: 9789639644885 · Fordította: Farkas Tünde · Felolvasta: Kálid Artúr
>!
Partvonal, Budapest, 2006
260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639644420 · Fordította: Farkas Tünde

5 további kiadás


Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Jean-Baptiste-Grenouille · A dajka

Helyszínek népszerűség szerint

Franciaország · Grasse


Kedvencelte 297

Most olvassa 62

Várólistára tette 415

Kívánságlistára tette 244

Kölcsönkérné 16


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Az illatok az orron át egyenesen a lélekig hatolnak.

Beszívom az antikvár könyvek illatát, és ismét nyolcéves vagyok: ott kuporgok a könyvtár hátsó sarkában, ahová az ifjúsági könyveket suvasztották, és tágra nyílt szemmel válogatok az elképesztő választékból.
Futás közben megcsap a nyíló orgona illata, és máris a főiskolás szerelmem mellett sétálok egy hatalmas, virágba borult orgonafa alatt.
A sülő mézeskalács és a forralt bor illata életem első maradéktalanul boldog karácsonyát idézi.

Nincs még egy olyan inger, ami annyira felkavaróan hatna az emberre, mint az illatok.
Nincs az a festmény, zene vagy írás, ami tized olyan élesen fel tudna idézni szemlélőben egy hangulatot, mint egy intenzív illat.

De az illat nem maradandó.
A nyári zápor utáni friss illat ugyanúgy az enyészeté lesz, mint a másnaposságtól pállott borverejték.

Süskind könyvének egyik zseniális ötlete abban állt, hogy nem csupán felismerte, hogy az ember képtelen szabadulni az érzékszervei fogságából, hanem volt mersze azt az érzékszervet kiválasztani, amely a legérzékibb ingereket közvetíti.
A másik zseniális ötlete az volt, hogy ezt a motívumot a zsarnokság és a magát a zsarnokságnak önként alávető emberek témája köré építette fel.

Jean-Baptiste Grenouille, akit megtett a könyve főszereplőjének, torzszülött.
Nem azért, mert élesebb szaglással rendelkezik, mint a legjobb vadászeb, hanem mert olyan csökevényes a lelke, hogy hiába ismeri fel az összes illatot és érzékeli az emberekben a tiszta vonzerő esszenciáját, ezt nem elragadottan élvezni, hanem megkaparintani és uralni vágyik.

Olyan vadul sóvárog a szeretet, pontosabban az iránt, hogy bálványozzák, hogy ezért bármit megtesz.
Ha nem egy emberformájú kullancs lenne, akkor szinte tiszteletre méltó lenne az elszántsága. Mivel azonban semmilyen nehézség, a legsivárabb nyomorúság sem tudja megérinteni a lelkének csökevényét, még annyi szánalmat sem képes kelteni, mint egy pincebogár.

Mikor végül elérkezik a megdicsőülésének órája, megvetően ébred rá, hogy hiába uralhatná immár az egész világot, mégis magányos maradt.
Azt elérheti, hogy bálványozzák, de ő pontosan tudja, hogy őszintén, szívből szeretni soha nem fogják.
Hamis a győzelme, mert csak kicsikarta a szeretetet.

Hiába a csökevényes lelke, ezt még ő sem képes elviselni.
S azzal, hogy ezt felismeri, és nem kér belőle, valójában morálisan magasabb szintre emelkedik, mint a történelem számtalan zsarnoka, akik nem csupán élvezték ezt a talmi imádatot, de minden szívfájdalom nélkül tiporták le híveik tömegét, hogy a hatalmat megtarthassák.

16 hozzászólás
>!
eme P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Bocs, ez nagyon hosszú lesz.

Az illatnak meggyőző ereje van, erősebb a szavaknál, pillantásoknál, érzelmeknél és akaratnál. Az illat meggyőző erejét nem lehet elhárítani, mert az illat lélegzetünkkel együtt kerül a tüdőnkbe, betölt, elborít, és nincs ellenszere.

Szellemet idéztem
S nem bírok vele!
(Goethe: A bűvészinas)

Süskind regénye késélen táncol. (Lászólag) ott billeg a széprodalom és szórakoztató irodalom határán, többnyire – úgy érzem, méltatlanul – az utóbbi kategóriába sorolva. Igazi bestseller, első benyomásra egy érdekes, 18. században játszódó krimi – melyből nem hiányoznak a naturalisztikus részek – főként a szagok és illatok már-már érezhető jelenlétében, de néhol akár gyomorforgató leírások formájában is.
De a (kis)regény (nevezhetnénk hosszab elbeszélésnek is) sokkal több ennél – posztmodern alkotás, melyben utalások sokasága világít rá összefüggésekre, értelmezési lehetőségekre, a krimin túlmutató mélységekre.
Jean-Baptiste Grenouille története tulajdonképpen évszázadokat ível át – és alakjában nyomon követi európa szellemi fejlődést és ennek következményeit a 18. századtól egészen a 20. századig.
A főhős a párizsi halpiacon, egy bűzös korba születik bele, ahol a paraszt ugyanúgy bűzlött, mint a pap, a kézműveslegény éppúgy, mint a mesterné asszony, bűzlött az egész nemesség, beleértve a királyt is. Ebben a bűz és rothadás uralta világban, ahol saját anyja tör az életére, ösztöneinek köszönheti, hogy életben marad, ahogy később is vegetatívan dönt – kullancsként tapad áldozatára, néha úgy tűnik, dacból, gonoszságból él túl minden megpróbáltatást.
Grenouillenak van egy fura tulajdonsága: nincs testszaga – azonban ehhez egy zseniális képesség kapcsolódik: minden szagot, illatot felfog, érez és képes agyában összegyűjteni. Az orrával lát – ösztönösen, ezért senki nem képes elrejteni előtte titkait. A regény annak története, mint ébred rá Grenouille a képessége adta lehetőségekre, és mihez kezd ezzel a továbbiakban. Van a főhősnek egy másik fogyatékossága is: nehezen bánik a szavakkal, főként az elvont fogalmakkal, az etikai és a morális természetűekkel, mint jog, lelkiismeret, isten, öröm, felelősség, alázat, hála. A szagok millióinak megnevezéséhez viszont a nyelv bizonyul túl szegénynek, és Grenouille elveszíti bizalmát a nyelv egészének értelmében – az ösztönt választja. A kívülálló számára félelmetessé válik elpusztíthatatlansága, szívóssága, felfoghatatlan „látnoki” volta.

Jean-Baptiste élete során különbüző eszméket és értékrendeket képviselő emberekkel kerül kapcsolatba: a felvilágosodás tanait ellenző, régi receptek szerint dolgozó, konzervatív Baldini mesterrel, ennek vetélytársával, a pénzre és üzletre koncentráló Pellisier-vel, aki saját szeszélyeit és a közönség óhajait szolgálja ki nagy odaadással. De ott van de la Taillade-Espinasse márki is, aki egész életét a „tudományoknak” szenteli, a felvilágosodás ideológiájának képviselője. És a sort folytathatnánk. Itt van az egész 18. század, melybe hirtelen berobban a 19. század zsenije. Grenoiulle alakja egyrészt a német romantika zsenielméletére épül, amely később Thomas Mannál is visszatér (l. pl. Tonio Kröger). Tanulás, tapasztalat ütközik veleszületett tehetséggel, a mesterember az ösztönös alkotóval, a szabályok betartása ezek áthágásával, a képlet és formula mankója a teremtő káosszal.
Grenouille története másrészt a német irodalom, kultúra, történelem alakjainak idézésével a felvilágosodástól a második világháború őrületéig vezető utat példázza.
Alakjában Faustra ismerhetünk – a tökéletes illat, a Szépség megtalálása lenne a boldogság pillanata, amiért Faust szerződést köt az ördöggel.
De ő Peter Schlemihl is, aki árnyékát adja az ördögnek. Grenouille-nek Ifjúkorától nem érzékelik létezését, nem volt árnyéka, ami a többiek arcára vetülhetett volna.
A saját szag – személyiség hiánya megszállott kutatásra, illatok, szagok gyűjtésére ösztönzi. Célja: elrabolni minden és mindenki szagát – lelkét, és kreálni egy sajátot.
Polgári foglalkozás leple alá rejti ténykedését, miközben Goethe bűvészinasának merészségével lát hozzá a „varázslathoz”. Csakhogy már nincs mester, felsőbb hatalom, aki megzabolázhatná az idézett szellemet.
A szifiliszből (látszólag) kigyógyult Grenouille Nietzscheként vonul vissza a teljes magányba, hegyeibe, távol az emberek bűzétől. Nem vezekelni akar, nem is szent vagy próféta, aki kinyilatkoztatásra vár. Nem, neki semmi köze nem volt Istenhez. Átadta magát egyetlen szórakozásának és szenvedélyének: önmagának. Lubickolt tulajdon, semmitől nem háborgatott létében, és pompásnak találta. Az emberek iránti gyűlölet kirobbanásának extázisában rájön: ezt az embertől mentes világot ő teremtette. Ő, a Nagy Grenouille, a világteremtő, aki megálljt parancsolt az esőnek, és így lőn.. És a Nagy Grenouille látta, hogy jó, hogy minden nagyon-nagyon jó.
De a sziklasírba való visszavonulás, a félig álattá, vakondszerűvé válás Thomas Mann kiválasztottjára is emlékeztet.
Végül Jean-Baptiste a bosszúállás és világteremtés vágyával tér vissza az emerek közé.
A felvilágosult, önnön isteni tettétől mámoros de la Taillade-Espinasse márki „civilizálja”, formálja emberré – ami persze csak a külsőben nyilvánul meg (a történet Kaspar Hauser sztorijára is emlékeztet). És erre Grenouille is rájön. Tudja: a világ az ő kezében van – mert aki ura a szagoknak, az uralkodik az emberi szívek fölött is. – bármit bemesélhet az embereknek, ha sikerül a bizalmukba férkőzni. És készül a tökéletes, emberfeletti, angyali illat: alapja dög- és hullaszag, emberbűz és virágillat, mely elrejti, ugyanakkor vonzóvá teszi a rothadást és a buta, megvetett, félrevezethető embereket rajongásra, az őrületig, önfeláldozásig fokozódó szeretetre készteti.
A derék polgárok pedig képtelenek voltak felfogni, hogy ez a csenevész, apró, görnyedt emberke ott az ablakban, ez a hüvelykmatyi, ez a rakás szerencsétlenség, ez a nulla, két tucatnál több gyilkosságot követett el. Egyszerűen nem olyan volt, mint egy gyilkos. Senki sem tudta volna ugyan megmondani, milyennek képzeli el a gyilkost, ezt az ördögöt, de egyben biztosak voltak: nem ilyennek!
A parfüm hatására az emberek szellemileg és lelkileg csepfolyóssá váltak, alaktalan masszává, Grenouille elérte célját.
Nem nehéz felismerni ebben a részben a náci Németországot, az őrült diktátort, a bűnöst követelő, fellázadni készülő embereket, akik kéjesen, gátlástalanul nézik végig a bűnbak feláldozását, majd később szorgalmasan dolgoztak, jól aludtak, tették a dolgukat, és derék polgároknak tartották magukat, és extázisba esve behódoltak az embernek álcázott szörnyetegnek.
És itt jön a picit fura befejezés, amit nem tudok eddigi olvasatomba integrálni. Valamire nem jöttem rá, vagy szándékosan alakította így az elbeszélő a történetet? Grenouille tudatosan, hatalma csúcsán lesz öngyilkos. Nem félelemből, menekvésből, nem azért, mert legyőzik, hanem a felismerésből, hogy minden álca, hogy az emberek iránti gyűlölet megmaradt, hogy noha a világ előtte hever, önmagát mégsem teheti teljessé – sohasem tudhatja meg, ki ő voltaképpen. Ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni… Mégis öt csillag.

Majdnem kifelejtettem egy érdekességet, a főhős nevével kapcsolatban:
GRENOUILLE – egy ultrarövid pulzálást mérő technikai eljárás rövidítése, (Grating-eliminated no-nonsense observation of ultrafast incident laser light e-fields), ami az ún. FROG-eljáráson (frequency-resolved optical gating) alapul vagyis egy számunkra láthatatlan jelenség mérése, érzékelhetővé tétele – eng. frog = fra.grenouille = béka (a fizikához nem értek, talán valaki megmagyarázza, miről is van szó).
Jean-Baptiste = Keresztelő János

25 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Mivel az ember is az állatvilágból emelkedett ki, ezért valószínű, hogy egykor az orrunk éppoly fontos és finoman kalibrált érzékszervünk volt, mint a szemünk és a fülünk. Később ez a szervünk folyamatos hanyatlásnak indult, olyannyira, hogy egyes amatőr mesterszakácsok ma már nem a jellegzetes égett szag, hanem a konyhából kitóduló vastag, fekete füstfelhő alapján állapítják meg, hogy alighanem ehetetlen lesz az ebéd. A parfüm főszereplője rendhagyó figura. Neki magának semmilyen szaga sincs, így még az a kérdés fölvetődik, hogy ember-e ő egyáltalán. Ugyanakkor olyan bámulatosan érzékeny orral rendelkezik, hogy azzal az állatvilág legnevesebb szaglászait is lepipálná. Nem csoda, hogy a regény olvasóit és szereplőit egyaránt az orránál fogva vezeti. Süskind igen jó érzékkel mutat rá, hogy nemcsak szemünket és fülünket manipulálhatják, az ember a maga tökéletlen érzékszerveivel valósággal manipulátor iránt kiált. Az, hogy Jean-Baptiste Grenouille nem csak önálló szag, de gyakorlatilag minden érzelem és erkölcsi érzék nélkül jött a világra, még a legnaivabb olvasóban is elültetheti a kétséget, hogy ez a XVIII. században játszódó történet valójában nagyon is XXI. századi kérdést boncolgat. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy adott körülmények között egy brutális cselekménysor eredményeként létrehozott parfüm hasonló mechanizmussal hat a befogadókra, mint a TV reklám, a politikai nagygyűlés, az óriásplakát,vagy éppen a drogok, akkor semmi hihetetlent sem találunk a történetben. Főként, hogy ezek birtoklásáért többnyire szintén vért ontanak.
Szerencsére néhány éve a nejem rávett, hogy nézzem meg vele A parfüm című filmet. Pedig, hogy berzenkedtem ellene! Nem lett kedvenc, de tetszett. Így amikor a könyv a kezembe került, a horror címke ellenére sem hajítottam a sarokba. A Vértestvérek után aligha lettem volna képes még egy agyzsibbasztó történetet végigszenvedni. Szerencsére szenvedésről ezúttal szó sem volt. Sőt!
Egyébként miért is horror ez?

>!
csillagka P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Minden érzékszerűnk közül talán az orrunkat becsüljük a legkevésbé. Miközben az állatvilág egy része, főleg a rovarok feromonokkal kommunikálnak, a méhkirálynő azzal uralja a népét, az ember „két -féle” illatot ismer a jót és a rosszat. Azt hiszem Solohov Csendes Donjában van egy részlet mikor a férj arról panaszkodik, hogy a felesége mosakszik és ezért már se íze, se bűze, ( lehet, hogy másik könyvben, de valahogy ez ugrik be) mosakszunk illatosítunk (már aki) és nem veszünk tudomást róla, hogy bizony lehet olyan vegyület ami az orrunkon keresztül érdekes dolgokra csábít. Az illat (kémia)rengeteg kapcsolatot egy pillanat alatt eldönt, nincs mit tenni, X-et utálni, Y-ont szeretni kell. Ha rajtam múlna inkább szerelmi parfümöt készítenék mint bájitalt.
Nagyon elítélhető módon, de talán ezért is értettem Baptiste motivációját. Sajnáltam, hogy nem volt esélye a kreatív alkotó életre. Fel szerettem volna emelni és kicsit megszeretgetni, hátha akkor más utat választ. Simán el tudom képzelni, hogy vannak ilyen emberek, akiknek valamelyik érzékük kifinomultságával a környezetük fölé emelkednek, ha hagyjuk őket elkallódni a rossz úton is gyorsabban, magasabbra haladnak, hiszen olyat éreznek vagy tudnak, amihez a nagy átlagnak halvány lila dunsztja sincs.
Érdekes könyv, kivételes probléma, nagyon jól megírva. Féltem, hogy kicsit vontatott lesz, de semmi ilyet nem tapasztaltam, a citromfű és bergamotton olajok világában.

>!
entropic P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Tudtátok, hogy a Nirvana Scentless Apprentice c. dalát ez a regény ihlette?

https://www.youtube.com/watch…

Én eddig nem, bár feltűntek a dalszövegben régebben is olyasmik, hogy „every wet nurse refused to feed him”, szóval hogy egyetlen szoptatós dajka se akarta őt etetni – mégse kötöttem össze a dalt a regénnyel, egészen tegnapig, amikor is gyakori szagos-ebédeink egyikét költöttük el néhányan, és amikor megemlítettem, hogy épp ezt olvasom, nálam sokkal elszántabban Nirvana-rajongó kollégám rögtön mondta, hogy szerinte ez a Nirvana-szám pont erről szól. Aztán ellenőriztük, és valóban.

Amúgy meg mit mondjak.
K*rvajó ez a regény. Ez a rohadt gyilkos düh és a szépség és a remeteség! Beleremeg a szívem.
És a szagok, ó.
A madeleine-süti illata (nem vagyok Proust, de attól még ott vagyok, ahol ő képzeli, hogy ott van); meg az ing illata, amit úgy 16 évvel ezelőtt terített vállamra szívem akkori szottya, midőn a hűvös estében hazafelé tartottunk a franc-se-tudja-már, hogy honnan, de az illatot most is érzem; meg a megmagyarázhatatlan trágyaszag, ami régen hajlamos volt Debrecenben terjengeni időnként, és lehet, hogy még most is terjeng.

Most kiszagolok a ház udvarára nyíló ablakomon, hogy megállapítsam, cigizik-e lenn éppen valaki. Ha nem, akkor lemegyek. Az tuti, hogy nem akarok emberszagot. Nem akarom más emberek cigijének szagát.

4 hozzászólás
>!
MissFortune
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Többre számítottam.
Ugyan én is elég érzékeny orral rendelkezem, nem igazán tudtam beleélni magam a történetbe. Nem olvastatta magát, szívem szerint abbahagytam volna, de ilyet elvből nem szoktam csinálni. Így hát alig vártam hogy a végére érjek.
Nem igazán tetszett. Voltak jobb részek, mikor illatokat kotyvaltak, de nagyrészt unalmas volt számomra.

2 hozzászólás
>!
KATARYNA
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

De az emberek azt hitték, hogy énrám vágynak, és hogy valójában mire vágytak, az rejtve maradt előttük.

Nagyon szeretem a filmet is, és bár jó néhány helyen felférne egy dupla erős kávé az unalom ellen, azért azt nem tagadhatja senki aki olvasta, hogy olyan részletesen, kidolgozottan meg van írva, annyira beteg, vagy már-már nevetséges a történet, hogy az valami eszméletlenül zseniális. Igen, én is beteg állat vagyok.. nem kell mondani. :P

A parfümkészítéstől, a beteges mániától és önutálattól oda meg vissza voltam.
Én kis kullancsom.. :'D
Mikor világra jött, már akkor benne volt ez a hajthatatlan kényszer, hogy szeressék. Hogyan is szerethették volna, ha a mocsokban nyomták világra, és még akkor is rúgtak volna bele még, hogy rohadna meg.
Hát csodálkoztok hogy ez lett belőle?

Zseniális…
Könyv & Film 1-0,99 :D

Nem csalódtam. :)

3 hozzászólás
>!
Nikymeria P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Képtelen vagyok erről bármit is mondani.
Gyönyörű és undorító egyszerre. Összességében nézve nem az én stílusom.
Mikor jobban belemerültem a kullancs történetébe, még az én orromban is megelevenedett egy-két illat, szerettem volna, hogy illatozzon a könyv, de nem. Néha pedig elkapott az unalom a hosszú leírásoktól.
Így aztán legtöbbször dühített Grenouille. Egy pillanat erejéig sem tudtam beleképzelni magam a helyébe, helyzetébe, bőrébe. Szóltak volna nekem, én ezer örömmel összetörtem volna 12-szer.

>!
Árkádia, Budapest, 1988
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071038 · Fordította: Farkas Tünde
9 hozzászólás
>!
Angele P
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Mi vaaaannnn? Ezt én nem értettem. Eléggé.
Némelyik részén ámultam és bámultam, némely részén meg nem értettem, hogy minek.
Összességében elég szürreális élmény volt. Egy egész könyvet így felépíteni a szagokra meglehetősen fura. Egy biztos, az emberek rohadt büdös dögök! Ebben egyet tudtam érteni.

>!
ponty
Patrick Süskind: A parfüm

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Nekem néger orrom van. Bocsánat, ezt nem én mondom, én is tiltakozni szoktam az elnevezés ellen. Az viszont igaz, hogy nem túl fejlett a szaglóérzékem, ezért csak extrém esetekben orrolok meg a dohányfüstnél finomabb illatmintákat. Ha hozzáveszem, hogy szeretni sem tudok jól, akkor máris bizonyítottnak fogadhatom el a két képesség közti, Patrcik Süskind által felvázolt összefüggést. Lényegében tehát, vagy a megfelelő olvasója vagyok ennek a könyvnek, vagy nem.
Bizonyos szempontból mindkettő igaz. Az eleje mindenesetre nagyon tetszett. Nemcsak a saját szag nélkül születő gyermek ötlete, hanem úgy általában a sűrű gúnnyal és hasonlóan tömény, jelzőkkel díszített szöveggel megfestett, csupa öntelt és ostoba embert felvonultató 18. századi világ. Azt viszont így utólag kicsit furcsállom, hogy a főszereplővel kapcsolatban azt éreztem mintha elkendőznénk (sőt…) a gyilkosságokat. Olyan csendben tette, amit tett, olyan jelentéktelennek, és csupán élettelen nyersanyagnak mutatta a szerző az áldozatokat, mintha nem is emberölésről lenne szó, mindössze ártatlan fantáziáról. Értem persze, hogy ez egy fura alak a szemszöge, de a párizsi mocsok erős hangsúlyozása mellett nekem indokolatlanul tisztának és, sajnos mint egy könnyebb parfüm (és hiszem, hogy ez a hasonlat nem az enyém, hanem a mesélőé), légiesnek tűntek ezek az események, és ez miatt is veszített a történet a varázsából. Pedig egyébként egy ötletes, hangulatos regény, melyben két helyen éreztem ilyen csúcspontra törekvő szándékot. A közepén beiktatott lelki utazást mindössze szerkesztés szempontjából tudom értelmezni. Az olvasmányélményt tekintve színfoltja a könyvnek a közjáték, amikor Süskind a materiális világtól távol, egy hegyre vezeti a főszereplőjét, hogy ott egy sötét barlangban vegetáljon, ahol aztán tényleg nincs semmi más csak szagok (nomeg a fantázia), de miután Grenouille ilyen módon ismerkedett magával, nekem nem olyan egyértelmű, hogy újra a civilizáció felé veszi az irányt. Mindegy. A finálé megint egy minden emberi ésszel felfogható valóságtól elrugaszkodott jelenet, mellyel csakúgy mint a könyv nagy részében is, a látványtól elvonatkoztatásra, másfajta érzésre, érzékelésre biztat az író, kár, hogy addigra már a halvány nazális csalhatatlanságomban sem bíztam. Hiába, no. Nózi válogatja.


Népszerű idézetek

>!
Zora85

Mert az emberek behunyhatják a szemüket a nagyság előtt, a szörnyűség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről.

143. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

1 hozzászólás
>!
zsofigirl

Az illatnak meggyőző ereje van, erősebb a szavaknál, pillantásoknál, érzelmeknél és akaratnál. Az illat meggyőző erejét nem lehet elhárítani, mert az illat lélegzetünkkel együtt kerül a tüdőnkbe, betölt, elborít, és nincs ellenszere.

79. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

>!
Életveszélyes_és_Tilos

De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről. Aki ura a szagoknak, az uralkodik az emberi szívek fölött is.

158. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

1 hozzászólás
>!
chibizso 

Az ember szerencsétlensége abból származik, hogy nem akar nyugodtan megülni a fenekén ott, ahol a helye. Mondja Pascal.

60. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

>!
Goofry P

Bármerre nézünk, mindenütt lázas buzgalommal szorgoskodnak. Az emberek könyveket olvasnak, még a nők is.

60. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
Katze

Amire mindig vágyott – hogy szeressék az emberek –, a siker pillanatában elviselhetetlen teherként nehezedett rá, mert ő maga nem szerette az embereket, sőt gyűlölte őket. És akkor arra is rádöbbent, hogy a szeretetben soha, mindig csak a gyűlöletben fog kielégülést találni, abban, ha gyűlöl, s ha őt gyűlölik.

3. rész, 49. fejezet

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

Kapcsolódó szócikkek: Jean-Baptiste-Grenouille
>!
Goofry P

Azokhoz a nehézvérű nőkhöz tartozott, akik mintha sötét mézből lennének: simák, édesek és iszonyúan ragadósak, akik egy kurta mozdulattal, egy hajigazítással, pillantásuk egyetlen korbácsütésével uralkodnak, s maguk eközben nyugodtan állnak a forgószél középpontjában, látszólag nem is sejtvén önmaguk vonzerejét…

196. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

>!
Eszti_Mmm

Szemében nem villództak az őrület lángjai, arcát sem torzította el tébolyult fintor. Egyáltalán nem ment el az esze. Olyan tiszta és derűs volt a szelleme, hogy megkérdezte magától, miért is akarja ezt csinálni. És azt válaszolta magának, hogy azért, mert a velejéig gonosz. És mosolygott hozzá, és nagyon elégedett volt.

144. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

>!
Chöpp 

A legnehezebben azokkal a szavakkal boldogult, amelyeket nem tudott szaghoz kötni, tehát az elvont fogalmakkal…

29. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

1 hozzászólás
>!
KATARYNA

Most visszavonulok, és e dolgos nap befejezéséül még meglepem magam valamivel szívem egyik szobácskájában.

118. oldal

Patrick Süskind: A parfüm Egy gyilkos története

5 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Réti László: A parfümőr
Réz András: Orr
Berkes Péter – Csukás István: Űrhajó az Orrbolygóról 1-2.
Oliver Sacks: Hallucinációk
Oliver Sacks: Antropológus a Marson
Katie Daynes: Hogyan látunk?
Elek Ignác: Szagok könyve
Nigel Groom: Parfümök
Lányi András (szerk.): A szag nyomában
Babucs Éva (szerk.): Parfüm ’97