A ​galamb 230 csillagozás

Patrick Süskind: A galamb Patrick Süskind: A galamb

A galamb a megmagyarázhatatlan viszolygás, a mélyből feltörő, oktalan félelem könyve. Szerzője, Patrick Süskind nagy mestere a lelki jelenségek leírásának, ahogy azt első könyve, „A parfüm” is bizonyítja.
Egy reggelen Jonathan Noel szerény párizsi szállásának ajtaja előtt ott áll, visszataszítóan és félelemkeltően, a galamb. Mit tegyen, hogy többé ne kelljen találkoznia vele, élete valamennyi elfojtott szorongásának, fiatalsága sorozatos kudarcainak, felnőttkora sivár egyhangúságának tollas megtestesítőjével? Erről szól a kisregény, egyszerűen és megrázóan.

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Partvonal, Budapest, 2010
116 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910508 · Fordította: Révai Gábor
>!
Európa, Budapest, 1989
82 oldal · ISBN: 9630747596 · Fordította: Révai Gábor

Enciklopédia 2


Kedvencelte 13

Most olvassa 5

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

eme>!
Patrick Süskind: A galamb

Első pillantásra „csak” egy rövid kis történet az elfojtani vágyott, de szüntelen kísértő traumákról, az elvonulásról, elidegenedésről, a nehéz munka árán megszerzett öröklakás menedékéről, magányos-nyomorúságos békéjéről és az újabb, traumaként megélt eseményről, amely megbontja ezt a törékeny egyensúlyt. Aztán minél többet gondolkodik rajta az ember, annál több réteg bukkan elő a felszín alól, felsejlik a gyönyörűen, gondosan szőtt motívumháló, összeáll a szimbólumok, utalások rendszere, újabb és újabb értelmezési síkok rakódnak egymásra. Ó- és Újtestamentumi elemek sokasága fonódik össze, az irodalmi allúziókról nem is beszélve. Csak úgy ámul az ember, mennyi minden belefér ebbe a tömör, helyenként könnyedebbenk tűnő, de rendkívül összetett narratívába. Kissé komikus-vicces, szürreális-abszurd és hangsúlyozottan metaforikus, kafkai történet ez, amely nem kevésbé nyomasztó a mester műveinél, és lélektani-metafizikai-társadalmi vonatkozásban is rendkívül összetett.

Főszereplőnk, Jonathan Noel (mennyire beszédes, asszociációkra alkalmat adó név – Jonathan („Jahve ajándéka”), Jónás („galamb”), Noé és Krisztus…) életének külső rendjét évekkel ezelőtt összekuszálta a második világháború. Az események a múltba vesznek, a szorongás azonban megmarad, az elfojtások lelki torzulást okoznak – Jonathan begubózik, szinte mániákusan építi a rendet maga körül, az örök változatlanságba merevedett rutint, a mindennémű kivételes eseményt és mindenféle igazi emberi kapcsolatot kizáró, biztonságos, de elembertelenítő-eltárgyiasító (nem)létet. Önálló, szabad választás, ahogy gondolja? Vagy inkább annak illúziója?
Jonathan szürke (!) egyenruhás, automatizmusokba merevedett kelléke a világnak. Állandó alkalmazásban álló őrszem – portás –, aki élete egyharmadán át egy bank ajtaja előtt ácsorog, időnként kinyit egy kaput, és tiszteleg az igazgató limuzinjának. Ugye ismerős valahonnan az őr, a kapu, az ácsorgás…?
Süskind ezt a véget nem érő, folyamatos várakozást szakítja meg egy hallatlan eseménnyel, amely hősünket kibillenti lelki egyensúlyából. 1984 (!) augusztusában megjelenik egy galamb (isteni hírnök, reménység, ígéret vagy épp a nőiség, termékenység szimbóluma – l. a Jonathan körüli nőalakok és a galamb/madár közti számos párhuzamot, utalásokat –, netán lélek- és halálmadár, akinek szeme élettelen, akár egy kamera lencséje, mely elnyel minden külső fényt, és magából nem bocsát ki semmit), Jonathan életében-lelkében pedig eluralkodik a káosz és az anarchia. Egzisztenciális krízishelyzet, identitásválság, az örökös mókuskerékből való kilépés ez, lehetőség a hideg tárgyilagossággal figyelő szem, a szürke-vérvörös egyenruhás őrszem előtt önmagába nézni, elgondolkodni a léten, szabadságon, mindenek értelmén.
Mit tesz az ember, ha találkozik a galambbal, a túlvilági üzenettel? Ha békés fészekmelegébe betüremkedik a mindent látó szem? Ha szembenéz vele és önmagával? Felismerjük rövidlátó végességünket? Korlátainkat? A kiszámíthatatlan üzenetét? Szabadságunkat? Mihez kezdünk halálos meglepődésünk közepette? Képesek vagyunk-e megváltani önmagunkat?
Jonathan, az eltemetett, elfeledett fogoly arra vár, hogy megmentsék. Egész életében erre várt, még ha nem is tudatosan. Pincékben bujdosva, rettegve, a kapuban galambszürkén őrködve, ácsorogva. Pontos, engedelmes, illemtudó és megbízható ember, de mennyire van összhangban önmagával és életével? Mit ér a külön bejáratú, szerény kis lelki béke, ha nem tud mit kezdeni a galamb tekintetével? A galambéval, aki egyszerre néz kívülről és belülről, nyugtalanítón és rémületet keltőn. (Nem véletlen a főhős és a galamb külsejének, helyzetének hasonlóságát hangsúlyozó számos utalás. Szfinxek ők, testi jelenlétükkel ható, uralkodó élő képmások. Emlékeztetőül szolgáló őrök, akiknek szürke egyenruhája, mint a katonáké. És ez sem véletlen… A történelmi-társadalmi-(politikai?) szál része, amit tovább lehet fejtegetni.)
Jonathan ráadásul krisztusi utat jár be – Süskind finoman szórja szét a karácsonyra és húsvétra, a Megváltó születésére, halálára és feltámadására utaló elemeket főhősünk szürreális kalandjában. A beszélő nevektől a szobaszámon át a keresztvízként hulló esőig, a bor-, kenyér- és halvásárlásig ezer és egy apróság révén játszik rá a bibliai történetre. Így a lezárás is többletelentést kap, ahogy a cselekmény nemegy stációja.
De bárhonnan is közelíti meg az ember, újabb és újabb felefedeznivalót rejt magában a szöveg, újabb és újabb olvasatok lehetőségét. Határozottan újraolvasós, én, bevallom, nem láttam meg elsőre azt a gazdagságot, ami az utólagos morfondírozások és kíváncsi utánaolvasások után lenyűgözött. Ezért is olyan torzó ez az értékelés, pár ötlet felvillantása. Talán egy újraolvasás segít majd befejezni a kirakóst.

csillagka P>!
Patrick Süskind: A galamb

Na akkor még egyszer az előző elment az éterben, ez általában Isteni gondviselésként élem meg, bár a párom szerint felelőtlenség, mivel megint nem Wordben írtam. Szóval:
Mindenki életében azt hiszem vannak olyan rituálék, napi rutinok amiből soha nem engedne, addig rendben is vannak, míg nem telepednek rá a sorsunkra, ha a saját nyűgjeink rabjai leszünk, akkor több energiát emészt fel a betartásuk, mint hagyni őket a fenébe és elindulni az ismeretlenbe (smink, beágyazás, kávé…. nélkül) kincset keresni. Az élet egy játék, amit nem szabad túl komolyan venni, mert akkor megsavanyodunk, az pedig csak a vecsési káposztának áll jól. Addig induljunk el az ismeretlen felé míg nem váltunk lélekben annyira öreggé, hogy egy szerencsétlen galamb látványa öngyilkos vágyakat ébreszt bennünk.
Kérem alássan Kafka nem bánt ennyire emberségesen a szereplővel, itt azért még akad egy csepp remény, hiszem a galambtoll fehér ami a béke szimbóluma.
Érdekes kisregényt olvastam, és nem vagyok egészen biztos hogy az életben ne lennének ilyen fazonok, olvasunk róluk, mert az okos ember más kárán tanul.

csgabi P>!
Patrick Süskind: A galamb

Furcsa nyomot hagyott bennem ez a könyv, és szerintem sokáig nem fogom elfelejteni. Mert nézzük csak, mi történik a kisregényben? Semmi. Valójában semmi. Egyszerűen a főhősben páni félelmet vált ki egy galamb, aminek hatására minden, amit addig eltemetett magában, előtör belőle.
Nem tudom talán jól megfogalmazni, mit is jelenthet számomra/szerintem a galamb a történetben… Talán az a valami, aminek a hatására el kell döntenünk, hogy hogyan tovább, miután szembenéztünk addigi életünkkel. A főhős is eldöntötte spoiler. Szerintem spoiler.

Hihetetlenül irreális volt a történet. Hiszen ez csak egy galamb. Nem egy vicsorgó kutya. És mégis, talán pont azért volt félelmetes és horrorba illő a főszereplőnek ez a jószág, mert békés volt. Nyugodt és figyelő.

Kis kieg.: Számomra az is roppant érdekes volt (bár valójában erről is szól maga a könyv), hogy milyen érzelmi állapotokon ment keresztül a főszereplő. A félelmet felváltja egy más érzelmi állapot, majd mindez hogyan fordult át megint másba. Szóval jó volt, na.

2 hozzászólás
mohapapa I>!
Patrick Süskind: A galamb

A galamb voltképpen nem szól semmiről, csak egy hihetetlenül szűk látókörű és életterű, beteg ember fóbiájáról. Nem indul sehonnan és nem jut sehová.

A galamb egy nagyon egyszerű eszközökkel megírt, roppant összetett, szimbolikus kisregény (hosszú novella). Amiről sokaknak Kafka jutott eszébe. Nekem meg Maupassant. Mert annyira tömör, annyira jól szerkesztett, annyira pöpec.

Maradjunk a második jellemzésnél, annak ellenére, hogy voltaképpen az első is teljesen igaz.
Nézzük csak ezt a lehetetlen, unalmas, béna kis figurát, aki a főhős. Süskind a bevezetésben megadja az okát is Jonathan egész életre szóló traumájának: persze, hogy vagonban hurcolták, és persze, hogy menekülnie kellett, rejtegetni kellett őt. (Mondjuk ez volt az a pont, ahol mérlegeltem, Süskind vagy olvasás?) Ennek következtében Jonathan gyakorlatilag annyira vágyik a nyugalomra, hogy voltaképpen semmit nem csinál egész életében. Persze, végzi a mindennapi rutinjait, de semmi mást: csak a rutinokat. Alszik, felkel, mosakszik, anyagcserél, öltözik, munkába megy, dolgozik (az is statikus: őrködik egy bankban), hazamegy, eszik, alszik. Kicsit tévét néz. Ugyanabban a lukban, amit otthonának hív: egy apró szobácska, egyterű vacak élettér, és még pisálni, szarni is a folyosóra kell kimenni, a közös vécébe.
Jonathan tehát kiszámíthatón, izgalmak, hullámhegyek-völgyek nélkül él. Nincsenek barátai, nincsen barátnője, semmi nem kavarja fel a tuti biztonságát. Tud pénzt félre tenni, meg is vásárolja a kis lukat, boldog vele.

S ezt az ütős, célba érkezett életet kavarja fel egy reggel egy undorító galamb a küszöbén. Jonathan annyira undorodik az állattól, hogy nem csupán eltakarítani képtelen a közös folyosóról, hanem össze is csomagol, mert tudja, képtelen lesz a munkából is hazajönni.

A galamb spoiler

Banális? Lássuk be, csak annyira, amennyire a legtöbbünk helyzete is teljesen banális. Akkor is, amikor úgy érezzük, túl sok a teher. Na, jó, van kivétel, ami nem banális. De ne bújjon senki a kivétel mögé: nem minden kivétel. Szóval, ami belülről pokol, kívülről sokszor banális apróság. Ahogyan a legtöbbször utólag is annak tűnik, amikor túl vagyunk a krízisen, a feldolgozáson. Csak amikor benne vagyunk, nos akkor elviselhetetlen.

Aztán: voltaképpen rójuk a köröket a magunk mindennapjainak karója körül. S közben azt hisszük: élünk.
Ismeritek a mesét? A sebesült fióka sast a vadász megmenti, gyógyítja, és egy karóhoz kötve tartja magánál. A fióka sas, ahogy gyógyul, úgy rója a köröket a kötél végén a karó körül. Hónapokig, majd' egy évig. Aztán amikor a vadász leveszi a lábáról a kötelet, a közben felcseperedett sasfiók körülnéz, megrázza magát, kiterjeszti a szárnyait, majd összezárja, és folytatja megszokott napi sétáját a karó körül. Mi is az, ami fogva tartja? Fogoly még vagy sem? Repülhetne, szárnyalhatna, de rója a megszokott köröket, miközben vágyakozva tekint a fel, fel az ég felé. (Vagy az Ég felé?) De marad lent a porban, mert nem hiszi el, hogy ha kiterjeszti a szárnyát, elhagyhatja a földet, a spárgát, a karót. Ami egykor a gyógyítója, a védelme volt, a lelke halálává válik. Érted, ugye, Jonathan és a galamb…

Majd jön a feloldás. spoiler

STOP! STOP! STOP! Ez nem feloldás, hanem a halál! Mert Jonathan-sas, ha kényszerűségből is, de felszállt, elszakadt a karótól, a szokott köröktől, a kötéltől, de az első adandó alkalommal megkönnyebbülten visszatér hozzájuk, mert a biztos szar rabság kényelmesebb, mint a bizonytalan szabadság. Át vagyunk verve, emberek. Jonathan és Süskind alaposan átvert bennünket!

S jó ez a kis könyv, komolyan mondom! Rendesen, alaposan asszociatív.

P. S.:
Miután kiolvastam a könyvecskét, becsuktam, letettem apró íróasztalom sarkára. Cipőt húztam, felcsatoltam a hasitasimat, vállamra dobtam a hátizsákomat, füles fülbe, telefon zsebbe, ajtó kinyit és megtorpantam. A lakásunk fehér biztonsági ajtaja előtt, a fekete lábtörlő mellett ott hevert egy galambtoll. Nem tudtam nem meglátni.
Szerelmetesfeleségtársam, amikor együtt hazaértünk, rezignáltan magyarázta:
– A fiadtól kaptál egy álomfogót, annak a tolla. Leesett, te kihoztad magaddal.
De a tegnap befejezett Szigeti Jenő önéletrajzban „a” Jenő azt mondta, hogy a véletlenek Isten lehetőségei. És még gyönyörűzöld-szemű szerelmesem sem hisz bennük.
Csak fogalmam sincsen, erről mire következtessek.

Mondom, hogy jó ez a könyv!

>!
Európa, Budapest, 1989
82 oldal · ISBN: 9630747596 · Fordította: Révai Gábor
2 hozzászólás
Molymacska>!
Patrick Süskind: A galamb

Azért kezdtem el olvasni, mert rövid, és biztos hogy nem gondoltam semmi ilyenre, mint amit kaptam. Mert egyrészről csodálatos, másrészről annyira… proli a szónak legszebb értelmében.
A könyv lényege egyszerű, van egy galamb, ami megtestesít minden félelmet, amit az ember érezhet. Mindent, ami kizökkent, ami miatt otthagynál mindent, és a főszereplőnk spoiler ott is hagy mindent, ami számára fontos. spoiler Így pedig főszereplőnk elmélkedhet a világról, és minden egyébről.
Nagyon mély érzéseket tudott kiváltani belőlem az a csupasz szöveg, amivel a munkát, és a hajléktalanságot írta le. Egyszerűen azért, mert annyira meztelenül tárta elénk a legegyszerűbb problémákat is, amikkel az ember azonosulni tud, hogy én is ott voltam a szövegben. spoiler
A vége kicsit megfoghatatlan volt számomra spoiler de valahogy mégis megvolt a viszonylag nagy katarzis, hogy utána lecsendesedve vége legyen a történetnek spoiler
Érdekes élmény volt, felkavaró a maga módján, de mindképpen úgy éreztem, hogy egy új élményt adott a maga módján.

KATARYNA>!
Patrick Süskind: A galamb

Vannak dolgok, amikről nem lehet beszélni. Amiket csak önmagával intézhet el minden ember.

Mennyi minden belefér 116 oldalba.
Mi minden pattan ki egy iró fejéből.
Nem csalódtam. A parfümnél sem.
Zseniális.

dokijano >!
Patrick Süskind: A galamb

Kicsit jobbra számítottam a szerzőtől. Vagy csak nem sikerült beleélnem (szerencsére) magam a kisregény hangulatába.
De hát mitől olyan borzasztó egy galamb látványa? Jó, nyilván másképp áll hozzá az olyan ember, aki vidéken nőtt fel, és tavasztól tél elejéig láthatta a galambokat, gerléket a fák között keringeni, az ágakon burukkolni, vagy a baromfiaknak kiszórt és megmaradt magokat a verebek elől elhalászni. És megint más, ha valakinek valamilyen kellemetlen, netán véresen rettenetes élménye fűződik a galambokhoz. Valami ilyesmi lehet a háttérben a főszereplő, Jonathan Noel esetében is, de nem kapunk semmi megerősítést erről. Egy háborús emléke bevillan ugyan, de az sem kötődik galambhoz, inkább a szorongásai masszív épületének egy téglája.
Én is laktam – szerencsére csak 1,5-2 évig – nagyon lelombozó cselédszobában, ennek nyomasztó hatását át tudtam élni olvasás közben. Bizony, az ember a halk neszekből és hangosabb zörejekből is tudja, mi zajlik az ablakon túl, és a madarak körme is elég kellemetlen zajt kelt a bádoggal bevont ablakpárkányon a hajnali órákban. Meg hát a nagy mennyiségben lerakódó galambürülék sem egy izgalmas látvány, nem is beszélve a szagokról. De azért mégsem rettenek meg egy galambtól. Pedig nem vagyok biztonsági őr, azoknak meg sokkal erősebb lelkiviláguknak kellene lennie. A történet végén pedig huss, csak úgy eltűnik a konfliktus oka. Nem mintha saját maga nem tudta volna elkergetni azt a szerencsétlen madarat már reggel, ha már nem bírta elviselni a jelenlétét. Igaz ugyan, hogy akkor szegényebbek lennénk egy kisregénnyel.

3 hozzászólás
josageszter P>!
Patrick Süskind: A galamb

Süskindnek van egy stilusa, amit nem mindenki fog tudni megemészteni és érteni. Viszont én valamilyen furcsa módon vonzódom a könyveihez. Elolvasom és lepontozom, azt érzem hogy ez nagyon fura könyv volt és nem volt értelme, meg nyomasztó, sötét és nem is izgalmas. Aztán még is olvasni akarok még töle.
Főszereplőnkből egy galamb nyomán előtör a félelem és ezt követően olyan érzelmi hullámzásnak lehetünk tanúi, ami nagyon is valóságos, de senki nem szeretné, ilyen mélységekben ismerni a másik embert. Ami a leginkább mefogott és számomra egy új nézőpont: azért dolgozunk, hogy legyen wc-nk és ne az utcán kelljen elvégezni a dolgunkat. Senki nem gondol erre, de milyen igaz!
Realisztikus és hát … néha túl realisztikus ez a könyv.

Kovács_Bea>!
Patrick Süskind: A galamb

Ez is olyan könyv, ahol nem a történés, hanem az érzések, amiket kivált belőled a fontosak. Legjobban az Unalomhoz vagy az Ivan Iljics halálához tudnám hasonlítani, csak itt sokkal jobban szántam a főszereplőt.

gab001 P>!
Patrick Süskind: A galamb

Egy napot tölthetünk el Jonathan Noellel, aki számára ez a nap mégis más mint a többi, mert szembe találja magát egy galambbal. Ez a kis közjáték pedig egészen felborítja a gondolatait, érzelmeit. A könyv hangulata elég nyomasztó, pontosan tükrözi azt a lelki állapotot, amikor eltöpreng az ember, hogy mi is az értelme az életének. Tetszett a vége, mert meghagyja a lehetőséget, hogy az olvasó magában megérezze, hogy miként van értelme számára a folytatásnak. Elgondolkodtat.

>!
Partvonal, Budapest, 2010
116 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910508 · Fordította: Révai Gábor
5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Natasha>!

A járás megnyugtat. A járásban gyógyerő rejlik. A lábak szabályszerű váltogatása, a karok ütemes lengetése, a lélegzetvétel gyorsuló ritmusa, a kissé szaporább szívverés, a szem és az orr működése, mely nélkülözhetetlen az iránymeghatározásban és az egyensúly megőrzésében, a bőrt cirógató szellő – mindez olyasmi, amiben test és szellem óhatatlanul egymásra van utalva, s a lélek, legyen bár mégoly sebzett és elgyötört, magához tér és felüdül.

98-99. oldal (Partvonal, 2010)

Algernon P>!

Van olyan kérdés, amely önmagában hordja tagadását, már akkor, amikor felteszik. És van olyan kérdés, mely teljesen hiábavaló, elég, ha csak kimondják, s közben belenéznek a másik ember szemébe.

82. oldal (Partvonal, 2010)

Natalie_Danaisz I>!

Minden erejét mozgósította, csakhogy eszméletlenül elterüljön. Gyerekkorában képes volt ilyesmire. Tudott sírni, amikor csak akart; az eszméletvesztésig vissza tudta tartani lélegzetét, el tudta érni, hogy kihagyjon a szívverése. Most már nem volt képes ilyesmire. Már egyáltalán nem volt ura önmagának.

94. oldal

3 hozzászólás
Batus>!

– Istenem, Istenem – szólongatta nagy szorultságában az Urat –, miért hagytál el engem? Mit vétettem, hogy ilyen súlyosan büntetsz? Miatyánk, ki vagy a mennyekben, ments meg engem ettől a galambtól. Ámen!

21. oldal

dokijano >!

Nem szívesen találkozott szomszédaival, különösen nem pizsamában és fürdőköpenyben, és a legkevésbé vécére menet. Éppen elég kínos, ha a klotyó foglalt; annak pedig még a gondolatától is megborzongott, hogy épp előtte fusson össze valakivel. Ez eddig egyszer fordult vele elő, huszonöt évvel ezelőtt, 1959 nyarán; még most is kirázta a hideg, ha rágondolt: ahogy egymást megpillantva egyszerre megrémültek, ahogy messzemenő anonimitást kívánó szándékuk egyszerre elveszítette anonimitását, ahogy egyszerre megtorpantak, aztán elindultak, ahogy hadarva mentegetőzni kezdtek, kérem, csak ön után, ugyan, öné az elsőbbség, monsieur, nekem egyáltalán nem sürgős, nem, előbb ön, ragaszkodom hozzá – és mindez pizsamában! Nem, ez többé nem fordulhat elő, és nem is fordult elő, hála profilaktikus hallgatózásának. Fülével szinte kilátott a folyosóra, fölismert minden zörejt, minden reccsenést és kattanást, minden halk neszezést és suhogást, még a csöndet is értelmezni tudta.

14. oldal (Partvonal, 2010)

Cheril>!

A felismerés, hogy az emberi szabadság lényege nem más, mint egy emeleti vécé birtoklása, és hogy ő rendelkezik a szabadság eme kvintesszenciájával, Jonathant mélységes elégtétellel töltötte el. Igenis, ő jól rendezte be az életét! Hovatovább boldognak mondhatja magát. Semmit, igazán semmit nem kell megbánnia vagy másoktól elirigyelnie.

48. oldal

cassiesdream>!

Az ember egykettőre elszegényedhet és tönkremehet! Létünk látszólag szilárd talapzata egykettőre széttöredezhet!

51. oldal

KATARYNA>!

[…] senkiben sem lehet megbízni, és mindenkitől óvakodni kell, ha az ember békességet akar.

8. oldal

2 hozzászólás
psn>!

Mennyi ideig él egy galamb? Két évig, háromig, tízig? És ha ez egy öreg galamb? Talán egy héten belül kimúlik. Talán még ma. Talán éppen meghalni jött…

27. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Émile Ajar: Előttem az élet
Romain Gary: A virradat ígérete
William Somerset Maugham: Borotvaélen
Georges Simenon: Maigret csapdát állít
Örkény István: Tóték
Thomas Mann: A varázshegy
Ernest Hemingway: Különös társaság
Vladimir Nabokov: Lolita
Thomas Mann: Halál Velencében