A ​szótlan tárgyak lassú szemlélése (A királygyilkos krónikája 2,5) 183 csillagozás

Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Kihagyhatatlan találkozás a világsikerű Királygyilkos-krónika világában az Egyetem egyik legmeghatóbb alakjával!

Mélyen az Egyetem alatt van egy sötét hely, ősi járatok és kihalt szobák szakadozott hálója, amelyről kevesen tudnak. Ennek az elfeledett helynek a szívében, az Odalent kígyózó alagútjaiban él egy lány.

Aurinak hívják, és rengeteg titka van.

A szótlan tárgyak lassú szemlélése kis kaland, amely rövid, keserédes bepillantást enged Auri életébe. Ebben az egyszerre derűs és didergető történetben Auri szemével láthatjuk a világot, és az olvasó megismerhet dolgokat, amelyekről egyedül Auri tud…

Patrick Rothfuss elvezet bennünket a Királygyilkos-krónika egyik legtitokzatosabb alakjának világába. A szótlan tárgyak lassú szemlélése talányos és rejtelmes történet egy megtört lányról, aki élni próbál egy szétesett világban.

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek

>!
GABO, Budapest, 2015
162 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634060345 · Fordította: Bihari György · Illusztrálta: Nate Taylor

Kapcsolódó zóna

!

A királygyilkos krónikája

53 tag · 9 karc · Utolsó karc: 2018. november 12., 15:17 · Bővebben


Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Auri


Kedvencelte 18

Most olvassa 8

Várólistára tette 117

Kívánságlistára tette 185

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Nagyjából minden elhangzott már erről a zavarba ejtő könyvről, amit érdemes elmondani, így aztán én sem tudok mást írni, csak azt, hogy mindenkinek igaza van.
Annak is, aki imádta, és annak is, aki felháborodottan és csalódottan dobta a sarokba.
Mert ebben a kisregényben Rothfuss felrúgta a zsánerirodalom alapelveit, és megírta a műfaj első általam olvasott dekonstruált történetét, amelyben szándékosan megfosztotta magát az olyan alapvető eszközöktől, mint a párbeszéd, a konfliktus és a premissza.

Ez hallatlan merészség – és szerintem leginkább emiatt akar bocsánatot kérni a kissé sutára sikerült előszóban. Mert az egyszeri olvasó – jogosan – nem ezt várja el a fantasytől, és főleg nem egy olyan régimódi mesélőtől, mint Rothfuss, akiért pontosan azért rajonganak, mert őt olvasni olyan, mint tábortűz mellett hallgatni egy mesemondót.

De Auri történetét másként nem lehetett elmondani, csak így. Hogy érdemes volt-e elmondani? Szerintem igen, és talán, ha megfelelő pillanatban olvassák, akkor azok is egyetértenének velem, akik számára csalódás volt a könyv.
Hiszen, bármennyire is igaz, hogy ez a történet nem való mindenkinek – hiszen, nincs olyan történet, ami mindenkinek való lenne – még inkább igaz, hogy ez a történet nem való minden hangulathoz.
Ennek a befogadásához magány és valami szomorkás melankólia szükségeltetik, amikor az olvasó saját maga is kívül kerül a világon, és még a legegyszerűbb dolgok is mágikus jelentőséggel ruházódnak fel.

7 hozzászólás
>!
fióka P
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Auri az egyik legvonzóbb figura a sorozatból. Noha sokak szerint ez a könyv unalmas és nem szól semmiről, én kénytelen vagyok ellentmondani ezeknek az állításoknak. Nagyon is sok mindenről szól. És nekem izgalmas. Határozottan jó emlék az, amikor még mindennek tudtuk a nevét. Amikor még minden fontos volt és jelentőségteljes. Amikor egy szekrény pl. nem csak egy szekrény volt, túlmutatott saját határain és korlátain és egyedül mi tudtuk ezt, mert a nagyok már menthetetlenül felnőttek és mindent elfelejtettek. Annyira izgalmas bepillantani (esetleg ismételten) egy olyan világba, ahol mindennek helye van, ahol olyan kényes a világ egyensúlya, hogy egy rossz névtől, egy nem jó helyre tett tárgytól is felborulhat. Látni azt, hogy elvenni csak úgy lehet valamit, ha adsz is helyette valamit, azaz: tárgyakat csak úgy szabad/lehet mozgatni, hogy mindig biztosak legyünk abban: amit elvittünk, az a helyére kerül. Nem máshová, hanem a helyére. Ez egy olyan világ, ahol minden pontosan ott van, ahol lennie kell.
Rengeteget elárul ez a rövidke kis történet Auriról. És nem csak róla, hanem arról is, milyen egy törés. Milyen úgy élni, hogy az ember tudja magáról, nincsen minden rendben vele. Milyen az, ha óriási tudásod és ezáltal hatalmad mellett egyedül bujkálsz, kényszercselekvések közé préselve telnek a napjaid, a fénypontot egyedül a való várakozás jelenti, az egyetlenre, akiben megbízol. És egyedül vagy. Nagyon.
Milyen érzés az, ha a törés következtében elveszíted önmagad és ezzel együtt identitásod nagyon fontos részét, a neved. Milyen az, ha valaki megszelidít – á la kisherceg – és új nevet kapsz tőle, ami tökéletesen meghatároz téged.
Egy dolog valóban fontos: tudni mindenek nevét. Már unalomig ismételtem, de a tudás hatalom.
Gyermeki (és nem gyermeteg!) lét és őrület között oly vékony a határ.

>!
Briggan
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

A szél nevében Auri, a különc, furcsa lány Odalentről nagyon felkeltette a kíváncsiságomat.
A főszereplőhöz hasonlóan ez a könyv is furcsa és különc: konkrétan hiányoznak belőle a párbeszédek, igazán nincs is konfliktus, zavarbaejtő az egész. Én mégis teljesen belefeledkeztem Auri hét napjába, átragadt rám az izgalom, hogy ő hét nap múlva érkezik, és én is sürgető vágyat éreztem arra, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.
Hihetetlen hangulata van a könyvnek. Nem való arra, hogy akármikor levegyük a polcról. Mikor ilyen-olyan okból megtörtnek érezzük magunkat, minden egy kicsit zavaros, és érezzük, hogy a dolgokat a helyükre kell rakni, mert ez a világ rendje; akkor látogassuk meg Aurit Odalent, akkor tudjuk majd értékelni ezt a kis furcsaságot.

>!
pat P
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Még hogy nincs cselekmény… Hogyan is kívánhatnánk annál érdekesebb cselekményt, mint hogy megtudhatjuk, mi is történik valaki fejében? Hát még, ha az a valaki ennyire kevéssé az átlagnormának megfelelően látja a világot?
Nem mondom, hogy nem igényelt kicsike időt, míg bele tudtam illeszkedni Auri fejébe, míg elkaptam a ritmust meg a hangulatot, de aztán jó volt minden nagyon, kifejezetten érdekfeszítő, már-már izgalmas. És persze Rothfuss mesélőkedve és költőisége is elbűvölt ismét. Milyen csodás és gazdag világgá alakul itt egy elfeledett pincerendszer, milyen gazdag lelkivilágú és mélyen zengő érzelmektől túlcsorduló lehet egy… törött fogaskerék! Milyen éteri bájjá és finomsággá nemesedik egy éppen csak sejtetett tragédia egy törékeny leányzó bomlatag elméjének áramkörein át- meg átszűrődve! (Igen, azért néha kissé túlzásokba esik, szerintem is.)
Baromi jól lehetne használni ezt a kis mesét egy olyan kampányban, ami a pszichiátriai zavarokkal élők stigmatizációjának csökkentéséről, társadalmi elfogadásuk elősegítéséről szól.

Viszont azt baromira utálom, mikor egy író mentegetőzik. Egy író igenis vállalja fel, hogy ő valamilyen , hogy amikor valamit ír, az egyeseknek tetszik, másoknak meg nem tetszik. Ha már nem szótlan tárgyakat szemlél valahol, hanem egy olyan mesterséget választott, ami feltételezi, hogy meg akar mutatni magából valamit, és hatást akar gyakorolni másokra.

>!
TiaManta
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Mindenképp önmagáért kell ezt a könyvecskét szeretni. Nem szabad a sorozatban át élt élményt várni tőle, mint ahogy ezt az író el is mondja. Persze kicsit becsapva érzi magát az ember, ha vár bármilyen cselekményt (ami tényleg nincs). Első pillantásra sem egy nagy terjedelmű mű, így nem érhet túl nagy meglepetésként.
Ez kis szösszenet olyan mint Auri. Furcsa, de kedves, és valahogy sérült is. És nagyon hangulatfüggő tud lenni.

>!
Bíró_Júlia P
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Nna, megcselekedtem, amitől óva intett az előszó: elolvastam anélkül, hogy korábban akárcsak fontolóra vettem volna akármelyik Királygyilkost. Ok: Könyvekkel a gyermekekért – liciten zsákmányoltam, szóval valakinek-mindenképp-jó-lesz alapon beszerzett példány. Szóval fogalmam sem volt a világról, a szereplőiről, a történet fő irányáról spoiler . Ha úgy vesszük, tökéletesen kísérleti olvasás.

Nem mondom, hogy egy nap alatt felfaltam, mert őszintén szólva, rövid kis mese ez, szerintem mindenkinek nagyjából annyi. Nade. Én ilyen simogató, más világban lebegő, utolsó kavicsot is szeretettel megszemélyesítő történetet… na jó, tudom, egész pontosan errefelé olvastam. (Vagy régebben, itt . ) Csupa törékenység és kecsesség a szöveg, a finoman leírt, hangulatokkal felruházott, spoiler szótlan tárgyakkal és terekkel benépesített világában mozog és cselekszik és működik Auri, anélkül, hogy túl sokat foglalkozna azzal, ami rajta kívül van.

És tudjátok mit? Mint a Királygyilkos krónikájában tökéletesen járatlan egyed, azt állítom, hogy nem is hiányzik pontosabb eligazítás. Az, hogy ez a történet tetszik-e, beférkőzik-e az ember bőre alá, tökéletesen független Kvothe és mindazok történetétől, akiket az előző kötetek fülszövegei taktikusan nem neveznek meg.

spoiler

1 hozzászólás
>!
Dawnofmyth P
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Nagyon vártam ezt a részt, reméltem, hogy Auri történetét megismerhetem. Nem történik benne túl sok minden, és mégis rengeteg helyet barangolhatunk be. Auri mindennapjaiból van kiragadva az a kis szösszenet. Már elsőre megfogott ez a rejtélyes karakter, amikor Kvothe történetét olvastam. Bárcsak a végére ő is a helyére kerülne ebben a világban.

>!
zamil
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Egyet le kell szögeznem Rothfuss tud írni. Örültem volna, ha tinédzser koromba, ilyen mesélőnk lett volna, egy életre emlékezetes kalandokat játszottunk volna. (Még lehet most is rendszeresen összejárnánk.)
Ettől függetlenül, sajnos több pozitívumot nem nagyon tudok elmondani, nekem ez így kevés volt.
A végén pedig nekem is olyan érzésem volt, hogy magyarázkodik, és pont nekem, mert nem én vagyok a célközönsége.
Meg kell említenem, hogy a rajzok nekem tetszettek, jól illetek a történethez.
Megérte elolvasni, de egyszer elég volt.

11 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Az alábbi dolgok világosak az olvasás után:
– Rothfuss tud írni, nagyon is jól, érzékletesen, kellemes stílusban;
– Rothfuss ért a világteremtéshez, fel tudja kelteni az olvasó érdeklődését más történetei iránt is;
– Auri nagyon érdekes karakter, nehezen eldönthető, hogy egyszerűen csak furcsa vagy van valami mágikus magyarázata annak, hogy ilyen – mindenesetre nagyon egyedi a látásmódja és ezért az olvasónak bizony meg kell szoknia ezt a látásmódot;
– a szótlan tárgyak nem is annyira szótlanok, legalábbis Auri számára nem, ez pedig nagyon furcsa atmoszférát teremt.

Ami nem világos olvasás után:
– Auri most valóban valami mágikus dolgot érez a tárgyakban, vagy csak furcsa? (lásd fent)
– mennyi értelmezési réteg marad feltáratlanul annak, aki nem olvasott mást a szerzőtől?
– miért érzi azt a szerző, hogy magyarázkodnia kell? Ez a legrosszabb dolog, utálom is nagyon, pláne mert ha magamra venném, akkor azt mondanám, hogy lesajnál engem, mert hát az olvasónak nem ilyen történet kell. Természetes nem veszem magamra, értem én, hogy vannak írók, akik durva kisebbrendűségi érzéssel küszködnek, de akkor ne publikáljanak de akkor tanulják meg ezt kezelni – és főleg ne írják bele egyik könyvük utószavába.

Lágy és andalító, a szótlan tárgyak világa nagyon élénk, segít kiszakadni a zajos külvilágból – ami kifejezetten pozitívum.

1 hozzászólás
>!
Noro 
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése

A könyvek nem olyanok, mint Fülig Jimmy szerint a nők: hiába szépek, ha nincs értelmük.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
jancsibohi +SP

Megéri úgy csinálni a dolgokat, ahogy kell.

18. oldal, A dolgok mélységes mélye

5 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell

Egyes napok egyszerűen ránk fekszenek, mint a kövek. Mások állhatatlanok, mint a macskák, elsuhannak, amikor vigaszra van szükségünk, később pedig visszatérnek, amikor már nem kellenek, lökdösnek, ellopják a lélegzetünket.

83. oldal, A dühös sötétség

>!
Belle_Maundrell

Más az igazság, és más az, amit szeretnénk igaznak hinni.

46. oldal, Mivel jár egy pillantás

>!
Belle_Maundrell

Némelyik nap büszke, mint a trombita. Mennydörgéssel jelentkeznek. Mások udvariasak, olyan figyelmesek, mint egy ezüsttálcán átnyújtott, kézzel írt névjegy.
Némelyik nap azonban félénk. Meg sem nevezik magukat. Egy gondos lányra várnak, aki megtalálja őket.

103. oldal, Hamu és parázs

1 hozzászólás
>!
seya

A sötétben fekve azon tűnődött, mit hoz a nap. Némelyik nap büszke, mint a trombita. Mennydörgéssel jelentkeznek. Mások udvariasak, olyan figyelmesek, mint egy ezüsttálcán átnyújtott, kézzel írt névjegy.
Némelyik nap azonban félénk. Meg sem nevezik magukat. Egy gondos lányra várnak, aki megtalálja őket.
Ez egy ilyen nap. Túlságosan félénk ahhoz, hogy kopogtasson az ajtaján.

103. oldal

>!
Belle_Maundrell

Vannak dolgok, amelyek túl igazak ahhoz, hogy egyben maradjanak.

135. oldal, A cselekvés kecses módja

>!
Róka P

Szomorú lesz, ha elmegy, de néha nincs mit tenni. Egyes dolgok túlságosan igazak ahhoz, hogy maradjanak. Egyesek csupán látogatóba jönnek.

50. oldal

>!
psn

Ahogy Mandrag mondta: az alkímia kilenctizede kémia. És a kémia kilenctizede a várakozás.

Kapcsolódó szócikkek: alkímia · kémia

Hasonló könyvek címkék alapján

Lois McMaster Bujold: Lelkek lovagja
Django Wexler: Az Ezer Név
Elaine Cunningham: A varázsló lánya
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Brian McClellan: A birodalom bűnei
Robin Hobb: A végzet hajója I-II.
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Terry Goodkind: A könnyek köve I-III.
Raymond E. Feist – Janny Wurts: A birodalom úrnője I-II.
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.