Mi, ​hétköznapi halandók 53 csillagozás

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

NEM KELL MINDENKINEK KIVÁLASZTOTTNAK LENNI.
Hősnek, aki szembeszáll a zombikkal vagy a lélekevő szellemekkel, vagy az új fenyegető dologgal – a kék fényekkel meg a sok halállal –, bármi is az.
Mi volna, ha TE lennél Mikey? Aki csak túl akar lenni az érettségin, majd jól szórakozni a banketten, de előtte valaki felrobbantja az iskolát. Már megint.
És mi van akkor, ha TÉGED nagyobb problémák gyötörnek, mint a következő világvége, mert meg kell találnod a különlegest a saját hétköznapi életedben?

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

>!
Vivandra, 2019
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155347184 · Fordította: Totth Gitta
>!
Vivandra, Budaörs, 2019
264 oldal · ISBN: 9786155347252 · Fordította: Totth Gitta

Enciklopédia 2


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

AniTiger P>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Nekem bejött ez a történet. Abszolút kerek volt, és hozta az írótól megszokott színvonalat, ahogy hozta a Patrick Ness-féle elborultságot is! Zseniális, hogy az igazi főszereplők minden fejezet elején csak egy röpke bekezdést kapnak, mi pedig a mellékszereplőket követve próbálunk kimaradni az emberiséget elfogyasztani és megszállni vágyó Halhatatlanok megállításából. Humoros, fordulatos és nagyon beteg sztorit kanyarított az író, egyedül csak Mikeék szüleitől kaptam idegbajt, bár nem csak a fiataloknál, náluk is megfigyelhető volt némi jellemfejlődés.

Pozitívum: Akadtak benne elgondolkodtató dolgok. Többdimenziósak a karakterek. Kiszámíthatatlan a cselekmény, izgalmasak a fordulatok.

Negatívum: spoiler

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/06/patrick-n…

>!
Vivandra, 2019
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155347184 · Fordította: Totth Gitta
wzsuzsanna P>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Patrick Ness munkásságát azóta kísérem figyelemmel, amióta elolvastam a Siobhan Dowddal közösen írt remekművét, a Szólít a szörnyet. Azóta magam mögött hagytam már a Kés a zajban és a Soha nincs vége című regényeket is, amik csak tovább erősítették bennem, hogy Ness nagyon tud valamit. Témaválasztásai mindig különlegesek, ehhez pedig olyan stílus és elbeszélésmód társul, amitől az embernek döntenie kell: túl furcsa ahhoz, hogy szeresse, vagy kilép a komfortzónájából és fejest ugrik a szerző világába. Az előzmények fényében tehát nagyon magasak voltak az elvárásaim, bíztam benne, hogy ezúttal is olyan regényt kapok, ami magába szippant és nem ereszt az utolsó oldalakig.
Na de hogyan is lehetne jól összefoglalni, miről szól a Mi, hétköznapi halandók? Képzeljétek el, hogy Rowling úgy dönt, hogy a Harry Potter-történeteket mondjuk Dudley Dursley és osztálytársai szemszögéből írja meg…vagy vizionáljatok egy olyan Alkonyat-sorozatot, ahol a főszereplő Jessica és Mike. Igen, ez így elég furán hangzik, mégis valami ilyesmiről van szó. Hőseink ugyanis egy alternatív történet-valóságban csupán mellékszereplők lennének, szinte észrevétlenek a sokkal izgalmasabb, szuper képességekkel megáldott hős fiatalok mellett, akik megküzdenek a világra leselkedő veszélyekkel. Mikey, Mel, Henna és Jared semmi mást nem szeretnének, csak nyugodtan elvégezni az utolsó évet a gimijükben (anélkül, hogy azt felrobbantaná valaki), hogy utána megnyíljon előttük a nagybetűs élet. Tudják, hogy ők nem tartoznak a kiválasztottak közé, akik mindig benne vannak a különleges események sűrűjében (ja igen, ugyanis a város, ahol élnek, rendre áldozatul esik hol a zombiknak, hol a vámpíroknak, hol a lélekevő démonoknak), egyszerű hétköznapi srácok, akik csak szeretnének kimaradni ezekből a dolgokból. Persze minden igyekezetük ellenére ez nem mindig sikerül, többször tanúi az egyre gyakrabban előforduló, természetfeletti jelenségeknek, hol kék fénysugárral lövöldöző iskolatársak, hol furcsa, élőhalott szarvasok kerülnek az útjukba, de azért ők csak kitartóan igyekeznek megmaradni a hétköznapiság talaján.
Ami egyébként sokszor nem is olyan egyszerű, sőt. Ahogy lassacskán egyre jobban megismerjük ezeket a srácokat, kiderül, hogy mindannyian küszködnek valamilyen problémával, legyen szó diszfunkcionálisan működő családról, szerelmi problémákról vagy pszichés zavarokról. A történet elbeszélője, Mikey például rögeszmés-kényszeres zavarban szenved, ami egyre inkább kezd eluralkodni rajta, ahogy csúszik ki a lába alól a talaj. Szorongásának gyökerei mind olyan félelmek, amik sok hasonló korú fiatalt érinthetnek, akik úgy érzik, túl hamar jön el a gyerekkor vége, és akik attól tartanak, hogy a jövőben talán örökké elveszítik azokat a barátaikat, akik a biztos hátteret jelentették számukra elcseszett életükben.
Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy konkrétan mi történik ebben a regényben, azt nagyon nehéz lenne a cselekmény szintjén megfognom. Hiszen tulajdonképpen a mi hőseink életeseményei nem olyan rendkívüliek: együtt lógnak, beszélgetnek, hülyülnek, koncertre mennek, készülnek az érettségire, és közben próbálják megtalálni a boldogságot. Ugyanakkor mégis van valami, ami dinamikussá, élővé és hitelessé teszi a sztorit, és azt hiszem, ez pont a dolog hétköznapisága. Hiába közeledik a világvége és hullik darabjaira minden pár centire tőlük, főhőseink számára az igazi küzdelmet az jelenti, hogy saját identitásukat megtalálják, képesek legyenek felelős döntéseket hozni, és létrehozni a normalitás kis szigetét egy olyan valóságban, ami egyáltalán nem normális. Számomra ettől lesz ez a regény zseniális, hiszen rámutat arra, hogy az igazi hősök és különleges karakterek nem mindig azok, akik a látványos harcokat megvívják, sokkal inkább azok, akik saját belső démonaikat meg tudják szelídíteni. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/06/mi-hetkoznapi-h…

Ivenn>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Először is gratulálnom kell a magyar borítótervezőnek, Murakeözy Gabriellának, aki ebben a történetben az én hétköznapi hősöm. Ez a könyv szimplán csodálatos lett, másfelől köszönöm (a kiadónak is), hogy ilyen mértékben figyelembe lett véve a könyv tartalma a tervezéskor! A kék szemű szarvas, a sárga szín… ezek mind-mind felbukkannak a történetben és van is jelentőségük, szóval le a kalappal! Fontosnak éreztem kiemelni, hogy ezt egy magyar grafikus készítette és sokkal szebb lett, mint a külföldi borítók.

És ha már hétköznapi hősök, akkor lényegében a történetünk is ilyen hétköznapi, háttérben meghúzódó – de nem elhanyagolható! – emberekről szól. Olyan fiatalokról, akik nem „kiválasztottak”, nem küzdenek meg egy világmegváltó csatában, nem szeret beléjük egy egzotikus királyság hercege vagy hercegnője, nem az ő döntéseiken fog múlni az egész emberiség sorsa. Még egy epic küldetésre sem kell elmenniük, mely során bejárják a földkerekséget és találkoznak idegen kultúrákkal. Mike és barátai teljesen hétköznapi problémákkal néznek szembe: a közelgő iskolai bállal, viszonzatlan szerelemmel, problémás szülőkkel, a nemi identitás kérdésével, szorongással, kényszerbetegségekkel, depresszióval, a felnőttéválás kihívásaival… És ez így van rendjén. Körülöttük elönthetik a várost a vámpírok, a lélekevő démonok, a halhatatlan királyság hercegei, zombik – ez nem az ő problémájuk, ők a saját hétköznapi életük főhősei maradnak. És úgy érzem, hogy ez a történetnek a fő üzenete. Talán másoknak izgalmasabbnak tűnhet az élete, néha úgy érezhetjük, hogy jelentéktelenek vagyunk és kevésbé „számítunk” ezekhez az emberekhez képest (még akár a saját barátainkhoz képest is), de végső soron a saját életünkkel kell törődnünk és elfogadni azt, hogy mindnyájan mások vagyunk. Nem-kiválasztottként, egy egyszerű élettel is lehetünk teljes mértékben boldogak, ha ügyesen alakítjuk a szálakat és a megfelelő barátokkal/szerettekkel vesszük körül magunkat, akik elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk.

Patrick Nessnek azt hiszem, hogy ezúttal is sikerült egy igazán szép, gondolatébresztő üzenetet átadnia ezzel az ifjúsági történetével. Nagyon szerettem ezt a könyvét is, és egyre inkább úgy érzem, hogy a kedvenc szerzőim közé fog lassan kerülni, ha így folytatja. :) Ugyan a Szólít a szörnyet még egyik könyve sem pipálta le, de alig várom, hogy ismét olvashassak tőle új csodákat hétköznapi – de különleges – halandóiról.

_Nikki>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

„A Mi, hétköznapi halandók egyik legnagyobb különlegessége egyértelműen a történetvezetésben rejlik. A fő szál a végzős baráti társaság köré összpontosul, rájuk tevődik a nagyobb hangsúly, míg a fejezetek elején néhány mondatban egy szinte teljesen különálló történet bontakozik ki. Azért csak szinte, mert a fejezeteleji események igazából azt a fantasy világot elevenítik meg, amiben a mi főszereplőink alapesetben csak mellékszereplők lennének. Ez egy zseniális húzás volt Ness részéről. A két cselekmény eseményei és a szereplőinek útja a könyv során szinte alig keresztezi egymást, de ezektől az "aligoktól”, a finom áthallásoktól az egyik történetből a másikba válik igazán különlegessé ez a kötet. (Tudjátok kicsit arra emlékeztet, mint amikor a Harry Potter és az azkabani fogolyban a szereplőink visszamennek az időben és messziről figyelik önmagukat, mintegy mellékszereplőivé válva a saját, éppen meglehetősen zűrös életüknek.)

Hiába a fantasy-szál, a történet végig megmarad egy hétköznapi problémákat felvonultató, földhözragadt(abb) vonalnál. A diszfunkcionális családokban felnövő gyerekek az évek során egymás támogató közegeivé váltak, ugyanis van itt minden, ami az átlag fiatalt „sújthatja”: anorexia, a szexuális indentitás keresése és ezzel együtt maga a homoszexualitás, a családon belüli konfliktusok, a gyász és legsúlyosabb esetben maga a kényszerbetegség. Az egész annyira igazi és annyira élő, hogy még a gyakran csak finoman beleszőtt természetfeletti szálnak is rendre sikerült elbizonytalanítania. A szerző majdnem a könyv végéig fenn is tartotta ezt, folyamatosan kétkedtem és egyre csak azon járt az eszem, hogy vajon Mike, a főszereplőnk vajon csak bemeséli a képtelen történeteket vagy valóban léteztek vámpírok és zombik, esetleg a mindennapjait tényleg egy negyedrészt isten társaságában tölti? Belegondolva talán azért éreztem így, mert a szereplők valami elképesztően sztoikus belenyugvással figyelték maguk körül az eseményeket és még az sem zavarta őket igazán, hogy közben az iskolatársaik rendre hullottak el… A saját életükkel és a saját gondjaikkal voltak elfoglalva és azon túl nem is igazán volt erejük mással foglalkozni."

A teljes értékelés» https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/06/patri…

Zsoofia>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Ez a történet lényegében az átlagos többségről szól egy olyan világban, amiben élnek különleges képességgel megáldott emberek. Csak próbálják élni az életüket, de mindig belegabalyodnak a hősök apokalisziseibe.

Az ilyen típusú történetek nagyrészt azon múlnak, hogy az átlagos karaktereknek milyen mélységig ismerjük meg a személyiségét, hogy mennyire karakterek, és ebben Ness nem múlta alul magát – van OCDs főszereplőnk, aki nagyon közel áll a nővéréhez (aki anorexiás), komplex kapcsolata van a legjobb barátjával (aki egy macskaisten leszármazottja), és van egy lány, akit nagyon szeret, aki egyszerre skandináv és fekete. Szépen összemossa a megtalált családot és a biológiai családot.

Minden bekezdés elején találunk egy csipetnyi összefoglalót az indiek életéből, ami borzalmasan klisés és szirupos, de ha azt a történetet olvasnánk, akkor az is lenne – klisés és szirupos. De minket sokkal jobban érdekel, hogy Mikey megint beszorult egy ördögi kézmosókörbe, és hogyan jön ki onnan.

Valamiért meg voltam győződve róla, hogy nagyobb szerepet fog kapni a történetben a collateral damage, amit a szuperhősök okoznak, hogy ez milyen befolyással lesz a főhőseinkre, de valószínűleg összekevertem egy másik könyvvel, mert ez nagyon ritkán felhozott kérdéskör.

V_Szilvió IP>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő „egyszer élünk, de akkor nagyon” címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.
Bővebben itt írtam róla: https://egymelegsracolvas.hu/patrick_ness_mi_hetkoznapi…

gabriellaeld IP>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Az ötlet hatalmas, a karakterei szó szerint elviselhetetlenek.
Életképtelen, döntésképtelen, önző, béna, elkényeztetett, „mi nem vagyunk olyan anyagi helyzetben, mert csak egy nyaralónk és három kocsink van” újgazdag gyufásdobozból kipattintott tipik amerikai rinyagépek, akik, olybá tűnik, jó dolgukban azt se tudják, hogy most tetkót varrassanak-e épp, vagy válogatás nélkül lefeküdjenek a barátaikkal, hogy aztán seggfejként viselkedhessenek velük a klisétengerben. Ilyen volna egy hétköznapi 18 éves? Mert én egy hasonlót se ismertem.
Szívesebben olvastam volna Satchel halhatatlanos-világmegváltós sztoriját, eskü, pedig kár ezért a jó ötletért, de tényleg.

3 hozzászólás
Mert_olvasni_mindig_jó>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Angolul, nyersen lefordítva Mi is itt élünk. Ez talán egy kicsit jobban illik magához a történethez is, ahogy az angol borító is.

Erről a könyvről sosem hallottam még, de a könyves csoportunkban ez volt az a kötet, ami februárban együtt elolvastunk. Hát eléggé vegyes kritikát váltott ki mindenkiből, kiből pozitívat, kiből negatívat.

Na én a negatívak táborát erősítettem.

Nekem ez a könyv maga olyan volt mint egy foghúzás. Kellemetlen, féltem tőle és hiába biztattak, hogy nem lesz semmi baj én csak azért is féltem tőle, mert egyszerűen annyira untatott, hogy majd bealudtam rajta. 160 oldalig bírtam, utána nem is olvastam tovább.

Pedig az alap koncepció nem is lenne olyan rossz, ha nem lenne dög unalmas. Végül felvilágosítottak, hogy ez igazából egy fantasy paródia akart lenni, de én inkább kínomban röhögtem rajta. De lehet csak én vettem túlságosan is komolyan az egész művet. Nekem túlságosan vontatott és kínos volt. Az egész lényeg az volt, hogy felrobban néha a suli, de össze akar a főszereplő jönni egy csajjal… Engem az sokkal jobban izgatott a párduc és az Istenek, mint egy rohadt tini románc. De persze ezt a kívánságomat nem teljesítette a könyv.

Az viszont tény, hogy a szereplők igen árnyaltak és kifogástalanok lettek. Ne skatulyából rángatták ki őket, hanem kellően elmélyítette az író őket.

De nekem ez olyan lett mint egy fantasy sorozathoz köthető olcsó novella, ami csak arra kellett mert a fanok nyaggatták az írót és a kiadót. Örülök, hogy nem kellett rá kiadnom 3.500 Ft-ot, mert a könyvtárból ki tudtam kölcsönözni.

Szóval jó nagy csalódás…

Kedvenc idézetem a könyvből:

„– Hát, a hegekkel az van – szólal meg –, hogy semmi mást nem lehet csinálni, mint büszkén viselni őket.”

mrsglass P>!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Az első könyv, amit sok, örömből való olvasás nélkül, nagyon feszített munkával töltött hónap után olvastam. Patrick Ness nagy kedvencem a Soha nincs vége óta, és már tűkön ülve vártam, hogy új könyve jelenjen meg magyarul, közben kicsit féltem is, hogy hátha már nem leszek annyira fogékony rá, de megcsinálta. Végre egy könyv azokról, akik általában csak mellékszereplői a hőstörténeteknek. Megszámlálhatatlanul sokszor éreztem magam díszletnek mások sztorijában, mire felfedeztem a saját történetem; még egy kis idő eltelt, mire megtanultam (jól) alakítani, közben pedig megszerettem az egyszerűséget és megértettem, hogy nagyon sok minden csak viszonyítás kérdése. Humoros, érzelmes, őszinte, nem megúszós történet ez, imádtam minden vele töltött percet!

Teetee >!
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Valahol a harmadik fejezetnél még azon gondolkoztam, hogy azért mégsem valók már nekem ezek az ifjúsági regények (csakazértsem young adult, milyen már ez, én 36 évesen sem érzem úgy, hogy felnőtt lennék…), aztán százötven oldallal később azt vettem észre, hogy nem akarok lefeküdni, amíg be nem fejeztem. (Végül aztán lefeküdtem, de reggel gyorsan ki is végeztem.)
Nekem bejön, amit Patrick Ness csinál, már A daruasszonyt is nagyon szerettem, és a Soha nincs vége is betalált.
Ez a könyv nem azokról szól, akik a világ megmentéséért folyó harcot vívják. Félreértés ne essék, róluk is szeretek olvasni. De az élet akkor is elcsesződhet, ha nem te vagy a Kiválasztott, ha csak szeretnél normális kamaszként viselkedni, összejönni a lánnyal, aki tetszik, legyőzni a szorongásaidat, megőrizni a barátságokat…
Ezt így pont nyári szünet idején kell olvasni, és előbb-utóbb visszahozza a fílinget, amikor még voltak nyári szünetek, amikor még minden előttünk volt, és ez egyszerre volt félelmetes és reménykeltő, amikor valami kezdett véget érni, pont akkor, amikor kiderült, hogy mennyire értékes.
Így vagy úgy, előbb-utóbb szembe kell nézni a démonokkal, legyenek azok a világot elpusztító lények vagy privát kis szorongásdémonok. És teljesen oké, ha félsz közben.
Jólesett most így ez.


Népszerű idézetek

_Nikki>!

– Itt van a jövő, előttünk. Nem pedig valahol távol, ahol általában a jövő lenni szokott. Itt és most történik. Bármelyik pillanatban.

105. oldal

Zsoofia>!

[…] mi lesz, ha valamit egyszer csak kimondasz? Úgy tényleg igazzá válik. Önálló életet kezd élni, kiszabadul a világba, megváltozik, és nincs többé hatalmad felette.

241. oldal

Umbridge_prof>!

Mi, hétköznapi halandók meg csak élünk itt, és várjuk, hogy velünk is történjen végre valami, bármi, miközben elhúz mellettünk az élet.

20. oldal

Nilse>!

– Fura érzés, mintha a testem darabokban lenne, pedig látszólag egyben van minden, de a részek csak lebegnek, és ha nem sikerülne megtartanom magam, szerteszét repülnék.

90. oldal

_Nikki>!

– És mit csinál az ember, amikor az álmai valóra válnak? – kérdezi. – Erről soha nem beszél senki. Csak azt sulykolják, hogy kövesd az álmaidat, de mi történik, amikor utoléred őket?
– Élvezd ki. Tégy meg minden tőled telhetőt, és próbálj meg nem túl nagy seggfej lenni.

131. oldal

_Nikki>!

„A szíved békéjét nem várhatod mástól, arra magadnak kell rátalálnod”

Panni154>!

Nem kell mindenkinek Kiválasztottnak lenni. Nem kell, hogy te legyél az, aki megmenti a világot. A legtöbb embernek egyszerűen csak élnie kell az életét a legjobb tudása szerint, csináljon olyan dolgokat, ami jólesik, szerezzen barátokat, lógjon velük, próbálja jobbá tenni az életüket, szeretni őket, úgy, ahogy kell. Közben persze tudod, hogy igazából semmi értelme a világnak, de mégis meg kell keresni a módját, hogy boldog lehess.

179. oldal

Panni154>!

Egy csomó döntés nem is a tiéd, mások hozzák helyetted. És ezek a mások néha rosszul döntenek. És néha fogalmuk sincs, mik lesznek a következmények.

176. oldal

Nilse>!

Annyi őrült dolog létezik a világon, hogy azokhoz képest az én számolgatásaim meg kézmosásaim és ajtócsukogatásaim, és hogy századszor is ellenőrzök és ezerszer megérintek dolgokat, az a kicsattanó mentális egészség jelei.

25. oldal

Nilse>!

Szerintem a kedvesség jobb. Az a legfontosabb dolog. A sajnálat bántó. A kedvesség csodákra képes.

233. oldal


Népszerű triviák

kétezertizenhúsz>!

Patrick Ness kedvenc állata az orrszarvú. Szinte az összes könyvében cameózik legalább egy ilyen állat. (Például a Soha nincs vége című kötetében Owen ágyán található egy orrszarvú plüss, a Chaos Walking c. trilógiában a gyilkocéroszok az orrszarvúk mintájára jöttek létre stb.)

[m.youtube.com]

Kapcsolódó könyvek: Patrick Ness: Háború a békéért · Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny · Patrick Ness: Soha nincs vége · Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Patrick Ness: Háború a békéért
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Patrick Ness: Soha nincs vége
Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Kapcsolódó alkotók: Patrick Ness


Hasonló könyvek címkék alapján

Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
John Flanagan: A lángoló híd
Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg
Buótyik Dorina: III. Amenemhat rejtélye
Krencz Nóra: A követ
David Levithan: Nap nap után
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Tűz
Richelle Mead: Vámpírakadémia
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg