Rue ​des Boutiques Obscures 3 csillagozás

Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Qui pousse un certain Guy Roland, employé d'une agence de police privée que dirige un baron balte, à partir à la recherche d'un inconnu, disparu depuis longtemps ? Le besoin de se retrouver lui-même après des années d'amnésie ? Au cours de sa recherche, il recueille des bribes de la vie de cet homme qui était peut-être lui et à qui, de toute façon, il finit par s'identifier. Comme dans un dernier tour de manège, passent les témoins de la jeunesse de ce Pedro Mc Evoy, les seuls qui pourraient le reconnaître : Hélène Coudreuse, Fredy Howard de Luz, Gay Orlow, Dédé Wildmer, Scouffi, Rubirosa, Sonachitzé, d'autres encore, aux noms et aux passeports compliqués, qui font que ce livre pourrait être l'intrusion des âmes errantes dans le roman policier.

Eredeti megjelenés éve: 1978

>!
Gallimard, Paris, 2011
252 oldal · ISBN: 9782070373581
>!
Gallimard, Barcelone, 1982
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 2070373584
>!
Gallimard, Paris, 1978
214 oldal

Kiemelt értékelések

montika P>!
Patrick Modiano: Rue des Boutiques Obscures

„Je ne suis rien.” -ez az első mondata a regénynek, akkor mi vagyok?
A regény egyes szám első személyben íródott, és ez az „én” talán az egyetlen biztos narrátorunk számára, mert végül is ki is ő: Guy Roland, Freddie Howard de Luz, vagy Pedro Mc Evoy vagy valaki más?
Semmire nem emlékszik.
Folyamatos kérdések , megkérdőjelezések között keresi önmagát:
Ki iránt mit éreztem? miről mit gondoltam? ki volt nekem ez a nő, és ez a gyerek? Mit éreztem irántuk? Mi a történetem? Ki voltam? Ki vagyok én? minek láttak mások?
És az vagyok-e még mindig?
Amikor elveszítjük az énünkkel kapcsolatos összes tudást, vagyunk még? Mi marad belőlünk?

Modiano mintha hangsúlyozni akarná ennek az identitáskeresésnek a nehézségét, megoldhatatlanságát: a regényben ugyanis szinte mindig sötét van, vagy köd, homály, szürkület, vagy megy le a nap vagy áll a cigaretta- vagy pipafüst.
Bolyongunk az emlékek között, de közben őket keressük.

Párizs is egy sötét monokróm fény-árnyék labiritus itt, mint egy megelevenedő Brassaï kép.
Érdekes a regény topográfiája is, kedvet kaptam, hogy megnézzem a térképen is ezt a bolyongást: Rue Mirabeau, Quai Passy, Anvers, avenue de Versailles, place de l'Alma, place de la Concorde, rue Saint-Honoré, rue Cambon, szinte elveszünk és sodródunk a párizsi utcák macskakövein.

Narrátorunk kapaszakodókat keres, egy szalmaszálat, ami előrébb lendítené abban, hová is tartozik, ki is, mi is ő, de szinte szellemek között keresi az eltünt időt: eltünt, meghalt, elköltözött, megöregedett, elfelejtette, már nem itt él, senki sem tud róla… Valamilyen emlékezetkieséssel mindannyian küzdenek, más részletre emlékeznek vagy nem a megfelelőre. Az információk mindig közvetettek, szilánkosak, lassan halad a kutatás és össze lehet-e ebből állítani egy személyiséget?
Mint amikor egy régi fotókkal teli dobozban keresgélünk, kutakodunk, de megtaláljuk-e azt a mozaikok, ami kiegésziti a képet? Végére érhetünk-e a keresésnek? Saját identitásunk megértésének?

„…dans la vie, ce n'est pas l'avenir qui compte, c'est le passé” off Modiano regényeinek talán egyik kulcsmondata is lehetne ez a mondat.
A Livret de famille c.regényéhez például ezt a René Char idézetet válaszotta mottónak:
„Vivre, c’est s’obstiner à achever un souvenir” @Chöpp is idézi ezt David Foenkinos: Emlékek c. könyvéből link

Modiano számára a múlt abban hordozza értékét, ha a jelen megértését szolgálja, de a „valóság” rejtély marad, hiszen ez az identitáskeresés végigkiséri egész életünket.


Népszerű idézetek

montika P>!

Décidément, tout finissait dans de vieilles boîtes de chocolat ou de biscuits. Ou de cigares.

95. oldal, XI. fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

Les lettres dansent. Qui suis-je?

106. oldal, XIV. fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

Vous avez raison de me dire que dans la vie, ce n'est pas l'avenir qui compte, c'est le passé.

175. oldal, XXVII.fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

J'ai eu peur que Denise ne soit pas au rendez-vous et j'ai pensé pour la première fois que nous pouvions nous perdre dans cette ville, parmi toutes ces ombres qui marchaient d'un pas pressé.

182. oldal, XXXI. fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

Hutte répétait qu'au fond, nous sommes tous des „hommes des plages” et que ' le sable – je cite ses propres termes – ne garde que quelques secondes l'empreinte de nos pas".

72. oldal, VIII. fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

Jusque-là, tout m'a semblé si chaotique, si morcelé… Des lambeaux, des bribes de quelque chose, me revenaient brusquement au fil de mes recherches… Mais après tout, c'est peut-être ça, une vie…

238. oldal, XL. fejezet (Gallimard, 1978)

montika P>!

Elle ne pense que rarement à sa vie d'avant l'accident. Tout se brouille dans sa tête. Elle confond les noms, les dates, les lieux. Pourtant, un souvenir lui revient d'une façon régulière, deux fois par semaine, à la même heure et au même endroit, un souvenir plus net que les autres.

184. oldal, XXXII. fejezet (Galimard, 1978)

Melinda_Makkai>!

Nous traversâmes l'esplanade du Musée d'Art moderne et nous nous assîmes sur les marches. Je voyais passer les voitures, plus bas, le long de l'avenue de New-York, seul indice qu'il y eût encore de la vie. Tout était désert et figé autour de nous. Même la tour Eiffel que j'apercevais là-bas, de l'autre côté de la Seine, la tour Eiffel si rassurante d'habitude, ressemblait à une masse de ferrailles calcinées.

56. oldal, VII. fejezet (Gallimard, 1978)

Melinda_Makkai>!

J'avais marché jusqu'à la fenêtre et je regardais, en contrebas, les rails du funiculaire de Montmartre, les jardins du Sacré-Cœur et plus loin, tout Paris, avec ses lumières, ses toits, ses ombres. Dans ce dédale de rues et de boulevards, nous nous étions rencontrés un jour, Denise Coudreuse et moi. Itinéraires qui se croisent, parmi ceux que suivent des milliers et des milliers de gens à travers Paris, comme mille et mille petites boules d'un gigantesque billard électrique, qui se cognent parfois l'une à l'autre. Et de cela, il ne restait rien, pas même la traînée lumineuse que fait le passage d'une luciole.

124-125. oldal, XX. fejezet (Gallimard, 1978)


Hasonló könyvek címkék alapján

Pierre Lemaitre: Au revoir là-haut
Michel Tournier: Le Roi des Aulnes
Émile Ajar: La vie devant soi
Patrick Chamoiseau: Texaco
Anatole France: La Rôtisserie de la reine Pédauque
Pierre Gamarra: Le Capitaine Printemps
Michel Houellebecq: Les particules élémentaires
Marguerite Yourcenar: L'Œuvre au noir
Voltaire: Candide ou l'optimisme
Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme