A ​Kis Bizsu 141 csillagozás

Patrick Modiano: A Kis Bizsu Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Thérèse, a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Tarandus, Győr, 2014
128 oldal · ISBN: 9786155261602 · Fordította: Röhrig Eszter
>!
Tarandus, Győr, 2014
128 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155261589 · Fordította: Rőhrig Eszter

Enciklopédia 3


Kedvencelte 9

Most olvassa 4

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Megkérdezte tőlem, tapasztaltam-e már azt a kellemetlen érzést, hogy az ember csak lebeg, mint akit felkapott a szél, már-már el is sodorja, és nincsen semmi, amibe belekapaszkodhatna.

Csupa lebegés, céltalan sodródás, Párizs utcáit pásztázó bolyongás ez a kisregény.
Szűrt fény dereng, talán szürkület van vagy éppen hajnalodik, soha nincs megérkezés, csak valami tétova átmenet, örök ideiglenesség.
Halovány, szilárd körvonalak nélküli a főszereplő ifjú lány alakja is, gyermekkori sebeit, anyja korai, hirtelen távozását az ő életéből egészen csendesen viseli.
A sérülést azonban fel-fel szaggatja az őt körülvevő számtalan színes benyomás, elég egy gyorsan tovatűnő sárga kabát a metró utasainak forgatagában vagy egy ismerős kislány magánya, elhagyatottsága, hogy az emlékfolyam gátja átszakadjon.
A háttérben bohém felelőtlenség, korán kettétört művészkarrier, az anyai gondoskodás teljes hiánya és az örökségül hagyott létbizonytalanság.
Minimalista nyelvezet, szinte cselekmény, történés nélküli parttalanság jellemzi a kötetet, tulajdonképpen egyetlen eszközként maga az atmoszféra hat, és a Párizs szűk kis utcácskáinak falához alig hallható segélykiáltásként csapódó monoton belső monológ.

3 hozzászólás
Maminti9 P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

”Aki ezt a könyvet a kezébe veszi, inkább érezze, mint értse, amit a szavak és a mondatok megfogalmaznak. Mert érezni nehezebb, mint megérteni.”

Patrick Modiano regénye egy keserédes andalgás Párizs utcáin, ahol hiába van éppen nappal, mindent szürke homály borít attól a pillanattól kezdve, hogy a sárga kabátos nő alakja feltűnik a Chatelet metróállomás mozgójárdáján. Bántóan gyönyörű lélekutazás ez a regény, ahol apró pillantásokat vethetünk Thérése nosztalgikus, szomorú emlékeket felidéző és azokat többször megédesítő gondolataiba. Éppen úgy, ahogy a régen Kis Bizsunak szólított lány nézegeti az ütött-kopott kekszesdobozba zsúfolt emlékeit.
Mert nem maradt semmi más a múltból, mint elnyűtt illatú fényképek, szabdalt noteszok, megfakult naptárak, és a gyerekkor ma is ártatlannak tűnő, de végtelenül szomorú emlékei. Az egész művet áthatja a szeretetlenség és a végtelen magány, emiatt Thérése végső kapaszkodója a titokzatos női alak lehetne, aki megszólalásig hasonlít eltűntnek hitt anyjára. Az anyjára, akiből csak a gyerekkor fel-felvillanó képeiből táplálkozó, idealizált női alak maradt meg, aki kedvesen Kis Bizsunak szólította. Talán most válaszokat kaphatna mindenre, hiszen ő továbbra is az maradt, aki volt, mintha a Kis Bizsut gleccserbe fagyasztva tartósították volna.
A találkozás elindít egy folyamatosan visszatérő, nagyon mély és keserű belső monológot. Thérése ezekből a sötét, nyomasztó, de sokszor megszépített gondolatfoszlányokból próbálja meg összerakni azt, hogy vajon ki ő, és mi a múlt igazsága. Hogy miért hagyták egyedül a nagy lakásban, mi lett a Bois de Boulogne fái között elveszett kutyával, miért nem vitte az anyja Marokkóba, és mik lehettek azok a titkos találkozók, ahova az anyja éjszakánként járt, tompított fényű lámpák kékes fényében. Miért változtatta anyja folyton a nevét, ki lehetett az apja és miért küldték hétéves korában vidékre. Minden gondolat mögött megbújik az anyai szeretet felé irányuló határtalan sóvárgás, mely akkor is és most is hasogatóan mardossa.
Fájó hasonlóságokat mutat be Modiano Kis Bizsu és Valadier-ék kislánya között, akit szintén a szeretet és a boldog családi légkör teljes hiánya, a varázslatos gyermeki lét lehetőségének a megsemmisülése vesz körül. Az elhagyatottság, a hatalmas sötét szoba és a kutya szimbóluma is párhuzamot von kettejük sorsa között.
Hogy Kis Bizsu mennyire egyedül van a világban, arra kellően rámutat az, hogy két támasza és emberi kapcsolata egy futólag megismert férfi, Badmajev és egy gyógyszertári eladónő.
Ugyan mi csak gondolattöredékeket ismerhetünk meg Kis Bizsu karcolásokkal teli lelkéből, de teljes képet kapunk arról, hogy mennyire végérvényes az a személyiségrombolás, mely anyja és egy felhőtlen gyermekkor hiányából fakad. A mély emberi kapcsolatok miatti kitaszítottság érzése pedig végül a legsötétebb gödörbe taszítja.
Hiszen – ahogy a kisregény utószavából megtudhatjuk – „a szeretet olyan, mint a nevetés és a könnyek – euforikus és romboló.”

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Így a harmadik kötete elolvasása után határozottan cáfolom azt az állítást, hogy Modiano mindig ugyanazt a könyvet írja. Persze annyiban mindegyik műve megegyezik, hogy inkább a hangulatok, az érzések és a benyomások fontosak, és nem maga a történet, aminek nagy része így is, úgy is homályban marad. A Kis Bizsu főhőse egy 19 éves lány, aki egy nap a metróaluljáróban megpillant egy citromsárga kabátot viselő nőt, akiben a rég halottnak hitt anyját véli felfedezni. A kisregény első mondatainak ezen sorsszerű pillanata Per Petterson: Megtagadom című regényét juttatta eszembe, amelynek kezdő jelentében a férfi az évtizedek óta nem látott apját véli felfedezni. Miközben Kis Bizsu a nő nyomába ered feltörnek belőle a régmúlt darabjai, hányattatott gyermekkora helyszínei, egy képeskönyvhöz, vagy egy kekszesdobozhoz fűződő szomorú emléktöredékek. A lány az anyja utáni elkeseredett nyomozása során keresztül kasul bebarangolja Párizs utcáit, gyermekkora vélt, vagy valós helyszíneit. Az emlékfoszlányokból próbálja valahogy összerakni és megérteni a múltját, az anyja tetteit, de ezek az apró kis mozaikdarabkák sajnos nem elegendőek ahhoz, hogy a miértekre választ kapjon. Kis Bizsu magányosan, szeretet nélkül és kételyek között, mindenféle cél nélkül tengeti életét, a külvilággal való kapcsolata is csupán néhány emberre korlátozódik. Egy különös, rideg és szeretet nélküli házaspárnál kezd el gyermekfelügyelőként dolgozni,ahol a házaspár kislányában saját gyermekkori önmagát véli felfedezni. Thérése úgy érzi, hogy segítenie kell a kislányon és ez egy időre célt ad az életének, azonban a sorsuk közötti párhuzamok még mélyebb lelki válságba taszítják. A végsőkig elkeseredett lány két kapcsolódási pontja az idős, 20 nyelven beszélő irodalmár és a segítőkész gyógyszerésznő, de ez az apa- és anyapótlék kevés számára a folytatáshoz. A regény zárásaként azonban mégis megcsillan a remény Thérése számára egy szebb jövő és normális élet felé. Modiano letisztult stílus, finoman szőtt, rövid mondatokból álló történetét áthatják az oda-visszautalások, párhuzamok és szimbólumok. A szándékoltan befejezetlen regény az olvasóban is ugyanúgy hiányérzetet kelt, mint Thérése-ben, hogy a szöveget értelmezve saját maga alkossa meg a lehetséges válaszokat.

3 hozzászólás
Csabi P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Manapság elég ritka, hogy egy regényhez tanulmányt is mellékeljenek a könyv végére. Itt megtették, és ez a kis utószó nagyjából azt mondja, hogy Kedves Olvasó, tudjuk, hogy egy büdös szót sem értettél ebből a regényből, ezért most megpróbáljuk elmagyarázni, hogy ne érezd úgy, hogy kidobott pénz volt megvenned, ill. értékes idődet rászánnod.

Maga a regény érthető része annyi, hogy van egy lány, anyja elhagyta, talán meg is halt, azóta hányódik az életben, és megpróbál szeretet morzsákat felcsipegetni, mint egy menhelyi kutya. Banális kis sztori sok párizsi utcanévvel súlyosbítva. Erre nem adnak Nobelt (vagy igen…). No persze ott a sok rejtett jelentés, utalás, bujtatott idézet, na majd attól felvillannak benned az irodalom szeretetért felelős agyi területek, Kedves Olvasó! Nos, én, mint Kedvetlen Olvasó nem vagyok a francia irodalom professzora, sem párizsi idegenvezető, sem semmilyen filológus, nekem egy regény megértéséhez és élvezetéhez csak néhány évtized élettapasztalata és sok ezer oldal elolvasott szépirodalom segít. Ehhez a könyvhöz ez kevés, az meg, hogy a szeretethiány rossz egy gyereknek, nekem sekély egy regényben.
Azt mondja a fordító/utószóíró a tanulmányban, hogy abban az utcában, ami szerepel a regényben, van egy emléktábla, na ha tudnánk, hogy arra mi van írva… nem tudjuk, pedig biztos felfejtene egy újabb jelentésréteget, de sajnos, amikor éppen arra jártunk, egy bútorszállító kocsi eltakarta a táblát, így tragikus módon eme jelentéstartalom számunkra elsikkadt.
De nem csak velünk van kiszúrva, ugyanis szerepel a szövegben József Attila Mama című versének két versszaka – magyarul. Gondolom ez sokat segített a művelt francia olvasóknak a megértésben, elvégre ki ne olvasna közülük magyar költőket eredetiben.

Én nem szeretem ezt, az olvasóval szembeni tiszteletlenséget, az irodalomnak nem arról kéne szólnia, hogy egyik filológus rejtvényt ad fel a másiknak. Ezt intézzék el egymás között levélben.

Arianrhod P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Ez a könyv is azok közé tartozik, amiket nagyra értékelek, becsülök, és soha nem fogok szeretni.

Borzasztóan nyomasztó történet, minimális nyelvi és stilisztikai eszközökkel építve, a sajnálatra méltó ifjú elbeszélő iránt az ember valóban szánalmat kell hogy érezzen, de nem szerethető, ahogy a többi szereplő sem. És én szeretem szeretni az olvasmányom hőseit. Értem én, hogy a történetnek pontosan erre az elbeszélő módra van szüksége, másképp hogy írhatná le ennek az elhagyatott, magányos lénynek a félelmeit, kétségeit, érzéseit, mégis… Bár alaptermészetemre nézve szintén pesszimista vagyok, azért mégis távol áll tőlem ez a végletes keserűség, ami minden mondatból süt.

Az egész írás voltaképpen töredékes emlékek kaleidoszkópja, ahogy a lány próbálja megfejteni az anyja eltűnésének rejtélyét, a saját életének értelmét ennek – a múltnak – tükrében, és semmi nem valóságos és életszerű a jelenben, a lány csak robotszerűen működik, miközben a rövid, ám gyötrött életének darabjait rakosgatja össze. Jövőkép egyáltalán föl se villan, még pillanatokra sem. A legnyomasztóbb az, hogy új ismerősei is végtelenül gyanúsak, csoda, hogy még nekem is kiújult az üldözési mániám, miközben olvastam? És a leginkább kiábrándító, hogy nem oldódik meg semmi. Lehet, hogy ez a posztmodern nem nekem való…

olvasóbarát P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Nem büszkélkedhetem azzal, hogy már korábban is olvastam tőle, de megérdemelt a Nobel-díj. Nagyon kifejező minden tömör, rövid mondata. Tökéletesen ábrázolja a szeretetlenséget, elhagyatottságot, a személyiség sérülését. Főhőse nagyon elhagyatott, árva, csak magára számíthat, de az író egyrészt a kislány szerepeltetésével, akire ő vigyáz kiemeli, hogy nincs egyedül ebben a helyzetben, két szülővel is lehet valaki ennyire elhagyatott, másrészt két segítőt is szerepeltet a történetben, akikkel a kapcsolata pozitív változást hozhat, de ennek továbbgondolását az író már az olvasóra bízza.
Minden magyar örülhet József Attila versének, és én nagyon örültem Rőhrig Eszter utószavának is. Azt nem tudom eldönteni, hogy a fordítása mennyire befolyásolta a mű olvashatóságát, szép mondatait, de a befogadásban segített nekem.
A regény témája nem vidám, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert az olvasó mégsem válik depresszióssá olvasás közben, és fennáll a múlt lezárásának, a változásnak a lehetősége.

krlany IP>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

„Aki ezt a könyvet a kezébe veszi, inkább érezze, mint értse, amit a szavak és a mondatok megfogalmaznak. Mert érezni nehezebb, mint megérteni.”
Ennyi. Ez a mondat mindent elmond erről a könyvről. Az észnek itt nem nagyon van tere. Érzéssel kell olvasni, és az sem baj, ha az olvasó is csinált már olyat, hogy a saját gyermekkora után eredt, mert akkor érti igazán azt az érzéskavalkádot, amiről itt Modiano írt. Nem könnyű szembenézni a múlt árnyaival, de még a legboldogabb pillanatokkal sem. Szorongás, pánik és félsz vele járnak még kevésbé traumatikus történéseknél is, pláne, ha az anya lemond a saját gyerekéről… Bátor dolog az emlékezet mezejére lépni, de szükség is van hozzá a túléléshez, az újrakezdéshez.
Ez az 5. könyv, hogy Modianoval együtt bolyongok az emlékek között, és egyre jobban értékelem. Több van emögött, mint ami elsőre szembetűnik…

2 hozzászólás
Bla I>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Ez a második mű amit olvasok Modianótól, emlékeim szerint a Sötét boltok utcája tetszett. Ott egy emlékeit vesztett férfi kereste önmagát,itt egy 19 éves,árván maradt lány teszi ugyanezt –rokon lelkek. S rokon lélek vagyok kissé magam is – aki 6 éves korban, egy válást követően vesztettem el anyámat. De volt apám, nagy- és déd-mamám, s bár csonka családban nőttem fel, csak felnőtt koromban értettem meg, mi minden hiányzott gyermekéletemből.
A kis Bizsu sorsa lényegesen hányatottabb. Kétségbeesetten törekszik a biztonságra, a felszínen maradásra, kísérli meg legyőzni az egyedüllét, a magány szeretethiányos állapotát, hiszen már hétéves korában magára maradt. Mintha anyját látná felvillanni egyik Metrós utazása alkalmából, s részben a sárga kabátos nő utáni nyomozás adja keretét az emlékeivel, gondolataival, érzéseivel való folyamatos küzdelemnek, az eredménytelen megismerkedésnek, melyeken keresztül mi, olvasók bepillantást nyerünk abba a sivár környezetbe, amelyben eddig élni kényszerült. Ugyanakkor szégyelli is ezt az állapotot, ezért hazudozik sorsáról a gyógyszerésznőnek, aki önzetlenül segítené.
Modianó stílusa és írásmódja méltó egy NOBEL-Díjashoz. A fogalmazás végletekig pontos, tömör, ennek ellenére hívogatóan izgalmas: s az olvasót kíváncsivá tevő – Vajh’ mi fog történni már végre ezzel a szomorú sorsú lánnyal? Az író sajátos módszert alkalmaz: egy-egy részlet, egy látvány emlékezteti a lányt valamire korábbi emlékeiből, felállít egy képzeletbeli párhuzamot, amelybe beleéli magát, s lassan már valóságként kezeli az eredetileg feltételezett lehetőségeket. Pl. ahol anyja lakott, abban a házban vesz ki szobát, s lassan elhiszi ugyanabban a szobában él, ahol anyja is látta a javítóműhely reklámjának bevilágító zöld-vörös fényeit. De történések közt nagyon éles, filmszerű vágások vannak az idősíkok és helyszínek közt, ami fenntartja az érdeklődést, gondolkodásra késztet. Magyarként megtisztelő, hogy az emlékei közt őrzött versrészlet épp néhány az Édesanya iránti vonzódást, szeretetet kifejező József Attila sor a Mamából.
Szerencsére a szerencsétlen lány nincs teljesen egyedül. Munkájában a kislány, akire vigyáz – s kinek szeretetlen sorsában saját sanyarú emlékeit is érzi – de saját, e tapasztalásból is növekvő gyengesége, lehetetleníti, hogy igazán segítsen. A gyógyszerésznő önzetlen támogatása, s barátja a fordító, Badmajev jelenti azokat a kapcsolatokat, amelyből épülhet, s mely utóbbiból akár egy reményteli szerelem is kialakulhat. E kapcsolatok azok, amelyek a reménytelenségből való kiutat – a befejező tragikus tettet követő kilábalást, egy új élet formájában biztosíthatják.
Röhrig Eszter Utószava sokat segít a pontosabb, mélyebb megértésben, s olyan utalásokra, összefüggésekre is rámutat, amit felszínes-sietős olvasó szinte észre sem vehet.

2 hozzászólás
Peónia P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Bár csak két regényét olvastam, bizton állíthatom, hogy Modiano különleges nagyágyú a kedvenceim között. A most olvasott Kis Bizsuval is teljesen lenyűgözött. Alig 130 oldalba sűrítve ábrázolta egy zavaros gyerekkorú, a múltat csak lyukacsosan ismerő, ebből fakadóan bizonytalan identitású, sérült lelkű fiatal lány emlékeivel kapcsolatos vívódásait, szorongásait, nekifeszüléseit a múlt feltárására, visszahúzódását, megtorpanását a konkrét lépésektől, a biztonságra vágyás félénk rezdüléseit, a magányos személyes világban a felé nyújtott kezek elfogadásának vágyát és a visszautasítástól vagy a veszteségtől való félelmét.
Modiano a végletekig egyszerűsített nyelvezettel, döntően lineáris cselekményvezetéssel olyan érzékletesen tudta láttatni az anyja által Kis Bizsunak elnevezett Thérese-t és környezetét, hogy szinte tapintható volt a párizsi külváros utcáinak sötétsége, beljebb a villogó neonok szegényes vigasza, a tömeg hömpölygése, benne a lány bizonytalan járása, bolyongása, a szorongással összefüggő rosszullétei, az én-vesztés félelme. Thérese olyan fizikai, lelki állapotba jutott, hogy önkínzó vágya a múlt feltárására az életben maradás esélyével fonódott össze. De alig volt emléke. Ha nincs esély a múlt kiegészítésére, a gyötrő emlékek magyarázattá történő összegyúrására, ha nincs esély a feltárásra, szembesülésre, elfogadásra, lehet-e a kínzó kérdésekkel összefüggő szorongással továbbélni? Lehet-e kiszabadulni a magányból? Tud-e segítséget elfogadni, tudhat-e hasonló helyzetű gyereken segíteni? Felfoghatjuk úgy is, hogy a regény befejezése bizonytalan reményt csillant, de teljesen logikus, hogy csak ennyit és csak így.
Mély problémaérzékenységet tükröz, ahogy Modiano megformálta Kis Bizsu segítőinek személyiségét. Csak a visszafogottság, óvatosság, megértés, és a lány határainak tiszteletben tartása lehet az út a támogatásra. Az író csupán annyit mutat ezekből a figurákból, amennyi Bizsu szempontjából fontos. Ha akarunk, gondolkozhatunk ezeken a szereplőkön is, a motivációjukon is, de ez már kívül van a regényen.
Mint ahogy a regényen kívülre kerülnek azok az olvasói gondolatok is, amelyek próbálják összelegózni az anya figuráját, a lehetséges múlt egy változatának elképzelését is. Modiano tehát mester abban is, hogy magához tudja kötni az olvasót a könyv befejezése után is.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Régebben olvastam már két regényt Modianótól – Patrick Modiano: Sötét Boltok utcája és Patrick Modiano: Augusztusi vasárnapok –, most sort kerítettem egy harmadikra is.
Ez a három regény előbb-utóbb eggyé fog olvadni az emlékeimben. Nagyon hasonlítottak egymáshoz, szinte összetartoztak. Mindháromban egy-egy elveszett ember kutatja a múltat, az emlékeit, és ezekbe kapaszkodva próbál megbirkózni a jelenben a homályosnak érzett jövővel. Időutazás az emlékek birodalmában. Annak boncolgatása, hogyan hatnak az ember fejében hordozott múltképek a mindennapi valóságos életére. Van, aki harcba száll a múlttal és az emlékeiért, van, akit béklyóznak az emlékei, más meg egyszerre feledné és kutatná őket. Nem tudni, mi vagy ki lenne képes kibillenteni őket ebből az állapotból, hogy ne csak fejben éljenek, hanem valóságosan is. Próbálja az ember olvasás közben összerakni a mozaikokat, de nem jut, nem juthat tovább, mint az, akinek a fejében töredékes mozaik csak az élete.
Nehéz csomag a múlt, nem mindenki képes látszólag gondtalanul cipelni. Kis Bizsu tizenkilenc évesen azt szeretné tudni, ki ő, honnan jött és hová tarthat. Hogy van-e, akiben megkapaszkodhat, hogy ne csak néhány véletlenszerű emléktárgy jelentse neki a kötődést.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Alig kezdem el olvasni, már oda se figyelek, de küzdök, mint a trambulinozó artista, visszapattintom magam az első mondathoz, (…)

102. oldal

latinta P>!

    A rádiókészülék zöld fényénél Moreau-Badmejev a falnak támaszkodva jegyzetelte, mit mond az ismeretlen nyelven beszélő, ércesen zengő hang. Nem volt szüksége gyorsírásra. A férfi olyan tagoltan deklamált, hogy szóról szóra rávezethette a papírra, amit hallott. Ma este nem dolgozott, a saját szórakoztatására rádiózott. Verseket hallgatott. Messziről jött az adás, a férfi hangját időnként zavaró zörejek nyomták el. A hang elhallgatott, utána hárfazenét hallottunk. Badmajev átnyújtotta a papírlapra jegyzetelt verset, amelyet a mai napig féltve őrzök.

     Mar egy hete csak a mamara
     Gondolok mindig, meg-megallva.
     Nyikorgo kosarral öleben,
     Ment a padlasra, ment serénye n

     En meg öszinte ember voltam,
     Orditottam, toporzékoltam,
     Hagyja a dagadt ruhat masra,
     Engem vigyen föl a padlasra.

    Lefordította franciára a költeményt, de már elfelejtettem, miről szól, és azt is, hogy milyen nyelven íródott. Lehalkította a rádió hangját, de a zöld fény világított tovább.

91. oldal (Tarandus, 2014)

1 hozzászólás
Kuszma P>!

Mielőtt az ember szétrobbantja a múlt hídjait, a végsőkig el kell mennie, miközben a „végsőkig” szó értelme homályban marad.

54. oldal

olvasóbarát P>!

    Mesélt még a prériperzsáról. Azt mondta, hasonlít a finnhez. Éppolyan kellemes a hangzása. Kihallani belőle a füvet simogató szelet és a vízesés morajlását.

32. oldal (Tarandus, 2014)

6 hozzászólás
szallosas P>!

    – Kell találni egy biztos pontot, ha nem akarja az ember, hogy az élete folytonos lebegésből álljon… – (…)

27. oldal (Tarandus, 2014)

Véda P>!

Vannak olyan tárgyak, amelyek olyan régóta vesznek körül, hogy szinte már fel sem tűnik a jelenlétük. Amikor elveszítjük őket, akkor jövünk rá, hogy mennyire nem ismertük, és mennyi apró tulajdonságuk kerülte el a figyelmünket.

34. oldal (Tarandus, 2014)

Nikolett_Kapocsi P>!

Vannak olyan tárgyak, amelyek olyan régóta vesznek körül, hogy szinte
már fel sem tűnik a jelenlétük. Amikor elveszítjük őket, akkor jövünk rá, hogy mennyire nem ismertük, és mennyi apró tulajdonságuk kerülte el a figyelmünket. Én például
nem emlékszem a Soungouroff-festmény keretére. Ha elvesztettem volna ezt a kekszes dobozt, nem emlékeznék rá, hogy a fedelén egy félig leszakadt címkén ezek a szavak
állnak: LEFÉVRE-UTILE. Vigyázni kell mindennel, ami a meglétével bármit tanúsíthat.

29. oldal

lauranne >!

Ha az ember a vasút mellett lakik, egészen megváltozik az élete. Valamiféle átutazó létbe kerül. Úgy érzi, hogy soha semmi nem végleges. Ma vagy holnap vonatra szállhatunk. Ezeken a helyeken kinyílik a jövő.

56. oldal (Tarandus, 2014)

mrsp>!

Gyakran egy életre a nyakunkon marad valaki, mert nincs szívünk lerázni. Fényes pillanatokban csapódik hozzánk, és követ a nyomorúságban, akkor is csodál, kitart mellettünk, vakon bízik bennünk. Egy földönfutó, mint te. Egy hűséges kutya. Egy örök balek.

12. oldal (Tarandus, 2014)

sheni IP>!

    – (…) egy sérült bokájú táncosnő olyan, mint a lesántult versenyló, mehet a vágóhídra.

67. oldal (Tarandus, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Anna Gavalda: Édes életünk
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Leïla Slimani: Altatódal
Kristin Hannah: Fülemüle
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Émile Ajar: Előttem az élet
Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!
Kathleen Tessaro: A parfüm titka