Két ​idegen a vonaton 82% 52 csillagozás

Fülszöveg olvasása után az ember azt gondolná, hogy két idegen a vonaton találkozik, és megbeszélik hogy meggyilkolják egymás ellenségét és pont.
Nos ez a találkozás nem is annyira ilyen, a gyilkosságok nem is a megbeszéltek szerint zajlanak és a két idegen a könyv végére két barát vagy ellenség lesz?
Bruno egy elkényeztetett alkoholista aranyifjú, Guy pedig pont az ellentéte, aki a nulláról kezdte és most ível felfelé a karrierje mint sikeres építész. A találkozásuk, örökre megváltoztatja az életüket. Egyikük sietteti ezt a változást, de a másikuk szeretné elkerülni, de nincs menekvés. Mindenkit felőröl.
Teljesen megértem Hitchcock -ot amiért felfigyelt a könyvre és megfilmesítette.

Érdekes volt ezúttal egy olyan krimit olvasni, ahol a hangsúly nem az elkövető személyének megtalálásán van – hiszen ismerjük az elkövetőt –, a nyomozás rész maga rövid, és javában nem is értesülünk róla, hanem az elkövető lelkivilágát ismerhetjük meg, milyen okok vezethetnek oda, hogy valaki elveszi egy másik ember életét, hogyan jut el a gyilkossághoz, hogyan éli meg azt, hogyan (nem) tudja azt feldolgozni.

Zseniális a story, mindvégig olvasmányosság, lendület jellemzi ezt a krimit. Úgy látom, mostanság rendkívül sok első regényes írónőink brillíroznak. Új felfedezettem lett P. Highsmith, nekem aki nem túlzottan és kifejezettem rajongtam eddig a krimikért. Jócskán megváltozott a helyzet. Én is kalapot emelek az írónő előtt, és ahogyan Graham Greene jellemzi méltatásában a regényt, olyan gördülékenyen ír Highsmith, hogy „ könyveit újra-és újra el lehet (kell) olvasni…” Megérdemli a számos magas irodalmi díjat és elismerést, bár én úgy gondolom, talán az a legnagyobb elismerés, ha könyveit sokan és újra-és újra olvassuk. ( Sajnos találkoztam néhány elírással, ami akadályozta a mondat megértését ezáltal zavart az olvasásában, de gondolom ez a debreceni Alföldi Nyomda Rt. hibája, és nem P. Highsmith-nek rovom fel.) A vonatos borítós kötete olvastam, mely viszont szép, remekül sikerült! :) Amennyiben „összefutnék” a regényből készült Alfred Hitchcock filmmel, biztosan végignézném, már csak kíváncsiságból is.:)

Sok esetben inkább csak idegesített, minthogy izgultam volna a történéseken. Persze, lehet, ez is volt a cél, hiszen Bruno ritka bosszantó egy figura, Guyt sokkal inkább tudtam a körülmények áldozatának, valamint egy gyenge embernek tartani. Mindamellet úgy éreztem a feszültségkeltés egy perfekcionálisabban megírt módja, sokat dobott volna a történeten. Így maradt elnyúlósan szenvedős.

Patricia Highsmith talán legismertebb könyve. Tegyük hozzá, méltán, mert az enyhén elmebeteg Bruno és a gyenge jellemű Guy szellemi „párviadala” és a pszichothrillerek mélységébe nyúló történet nagyon izgalmas és szórakoztató, miközben végig tragikus is marad.

Kosik Péter: Gyilkoltam helyetted című könyvben említik ezt a könyvet. Tulajdonképpen ebből vesznek ötletet a saját tervükhöz.
Kíváncsi voltam az alapműre is.
A főszereplő 2 férfi nem volt szimpatikus, de a gyötrődésük és a lelkük benne volt a könyvben maximálisan. Nehéz lehet ezt ép ésszel elviselni, hogy megöltem valakit vagy maga a készülődés is. Bár igazán nem készülődtek nagyon sokat, főleg Bruno, és ebben volt egy kicsit hiteltelen az egész.

Két gyenge jellemű ember lecsúszása a lelki mocsokba. Nem gondoltam, volna, hogy ilyen hamar végzek a könyvvel, de valahogy vonzott. Mindig többet akartam tudni erről a két férfiról, és egyáltalán nem tetszett, amit megtudtam. Összességében jó könyv, végig fenntartottat az érdeklődésemet.

Imádom Patricia Higsmith-t. És most sem csalódtam benne! Egyéni a stílusa, és bár „csak” krimi, iagzán igényes olvasmány.

Igazi vasárnapi borzongás, bekuckóztam a hideg elől a kanapé sarkába és fel sem álltam, amíg csak betüt láttam benne. Nagyon klassz krimi annak ellenére, hogy egyik hőssel sem lehet azonosulni, és nemis értem,hogyan kerülte el eddig a figyelmemet.

Más volt, mint amire számítottam. Az akció és a gyilkosságok tervezése helyett a lelki összetevőkön van a hangsúly. Egy gyilkolós, krimis történet helyett egy egészen komoly lelki utat és gyötrődést kaptam. Mélyebb regény, mint egy könnyed, krimis kikapcsolódás.
A két főszereplő nagyon más, de mindkettőt kifejezetten jellegzetessé tette a szerző. Bruno több szempontból is beteg elme, aki egy pillanatra sem volt szimpatikus. Egészen fanatikusnak éreztem őt, akinek mindig van valami, amire rápörög – legyen az Guy vagy a saját ötlete akár – és ilyenkor abszolút elveszti a realitás érzékét.
Guy-t viszont sajnálni is tudtam. Ő a kiemeltebb szereplő, az ő pokoljárást követhetjük végig. Nem egy gyilkos alkat, és Highsmith megrajzolja, hogy lesz mégis gyilkos. Mit tesz vele Bruno és mindez milyen következményekkel jár. A cselekményt nem akarom elmesélni, de nagyon tetszett, ahogy a már szinte zaklatás, a saját gyötrő gondolatai teljesen kifordítanak egy embert magukból.
Jól szerkesztett, izgalmas, és végig feszült. Tetszett úgy is, hogy nem a pörgő cselekménye olvastatja el.