Murokffyban ​vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt 7 csillagozás

Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt

Olyan, akár Szindbád, Kakuk Marci, Münchhausen báró vagy Garay obsitosa – csak éppenséggel más. Murokffy Tódor Ede igazi pikareszk hős, a monarchiabéli Magyarország kalandor-gyöngyszeme. Lánglelkű patrióta, nyughatatlan gondolkodó, és nincs az a hajadon, menyecske vagy szépasszony, aki tőle biztonságban érezhetné magát – de nem is akarja egyikük sem. Mindenekelőtt pedig: nagy mesélő, aki az igazság kidomborítása céljából nem átall néha a túlzás eszközeivel élni. Nem csoda, ha egy ilyen dicső magyar daliának számos ellensége van – s az összes közül kisetétlik maga az Ördög.

Pataki Tamás regényében minden megvan, amit szeretni szoktunk: kaland kaland hátán, humor, érzelem, jóízű pajzánság és erotika. Mindez huszáros patriotizmussal fűszerezve, hatalmas műveltséganyagra alapozva és különleges nyelvi bravúrokkal megkomponálva. Lenyűgőző olvasmány, extravagáns írói indulás.

„A kutyafáját is, lesz magyar vezényleti nyelv!"

>!
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155814075

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt

Ismerjük el – vannak tehetségkutatók, akik nem tudnak hibázni. Nem és nem és nem. Egyszerűen mindenhol aranyat találnak. Bemegy például egy nap ez a tehetségkutató (nevezzük O-nak, de nevezhetnénk J-nek vagy D-nek is) a saját munkahelyére, a kormánylaphoz, ahol ő a kulturális rovat főszerkesztője. Homlokát ráncok felhőzik – de ne búsulj, olvasó! Már közel a happy end! Mert az egyik beosztottja – aki ezen minőségében ugyanezen lapnál a kulturális rovat sima szerkesztője –, látván eme homlokon a mélymagyar ráncokat, így szól hozzá:
– Főnök! Miért ködlik bú szikrahányó elméd külső burkán? Honnan e szomor, mit látni nekünk, ha lehet, nagyobb kín, mint érezni neked?
– Ne is kérdezd, gyermekem. Tudod, van ez a tehetségkutató projectem. Kaptam rá némi pénzt. Nem mintha kértem volna, de kaptam. Szóra sem érdemes. Ma épp a nyomdába kéne adnom egy szöveget, egy sziporkázó tehetség sziporkázó kötetét, de mit ád az ég – nem lelem sehol.
– Oh, főnök… van itt nyelvemen egy mondat, mit mondani nem merek…
– Mondd csak, ne csigázz.
– De pirulok.
– Mondjad már, ne izélj, mert cujkán csaplak.
– Na jó. Van énnékem egy kéziratom. Letisztázva, lektorálva. Épp itt, a zakóm belső zsebében – véletlenül. A Sors keze! Arra gondoltam, hogy ha már így alakult… esetleg belepillantanál?
– Hoci ide! – kiáltá a Főnök, és belelapoz. – Te, szépecsém. Hát ez zsenejális! Írok is hozzá fülszöveget. Ha te is az enyémhez.
És lőn. Így születnek a tehetségek. Mifelénk.

De lássuk a medvét. Ne, inkább ne lássuk. Csak medvét ne. Pataki könyve egy Rezeda Kázmér utánérzés, erős pajzán székely népmese beütéssel. Bár nyoma sincs benne a Krúdyra oly jellemző aranyfényű szeptembervégi nosztalgiának, cserébe viszont főhőse, Murokffy (a Rezeda-epigon) tízpercenként móresre tanítja az ördögöt, és ötpercenként megpatkol egy olvadékony nőszemélyt. No most szeretném leszögezni: ha egy regény cselekménye arra van felfűzve, hogy ötpercenként megpatkolnak benne valakit (nem valakit, te! csakis nőszemélyt!!!), az elég unalmas tud lenni – az olvasó egy idő után csak azzal tudja szórakoztatni magát, hogy megtippeli, a szerző legközelebb milyen sajátos szóképekkel próbálja meg leírni a szexuális aktust, szemmel láthatóan rojtosra törve az agykérgét, nehogy olyasféle kifejezést találjon alkalmazni, amit egyszer már elsütött. Ez különösen azért fájó, mert maga a századelőt idéző nyelvi eszköztár többé-kevésbé koherens, és helyenként valóban szórakoztató, de a szerző mintha azt várná, hogy ezzel elégedjek is meg, és viseljem el miatta a cselekmény öncélú repetitivitását*.

Itt a molyon időről időre felmerül, hogy használható-e a „női regény” címke abban az értelemben, hogy olyan regény, ami „nőknek szól” – nos, szerintem ha van is „női regény”, nem tekinthető jó irodalomnak, mert a jó irodalom arról ismerszik meg, hogy nemfüggetlen. Szólhat nőkről, nyilván, de nem szólhat csak nőknek, mert akkor az már lektűr. Pataki könyve ennek az esetnek a vice versája: egy férfikönyv. Rendező elve ugyanis nem más, mint a férfierő, a potencia – az, hogy főhőse kemény, mint Rocky bedurrant bicepsze, és láttára minden lánynak „sósra nedvesedik a csipkés bugyija” (a szerző finom polgári szavait kölcsönvéve), akiknek meg nem, azokat „szűzkurvává keményítette a pinagőg” (újabb visszafogott keresztyén megfogalmazás) . Az egész könyv duzzad, duzzad a machizmótól, ilyen értelemben tehát egy inverz Fejős Éva-mű – nehéz elképzelni, hogy akad női olvasó, aki ezt az egészet képes lenne befogadni. Befogadni. Ezt a duzzadó machizmót. Brrrr… Kivéve persze, ha tudja paródiaként olvasni – én erre nem voltam képes**. Egyszerűen azért, mert nem találtam benne egy bolhafülnyi öniróniát sem. Enélkül pedig ez az egész írói univerzum olyan zárt mesevilágnak tűnik, amit az író csak és kizárólag azért teremtett, mert benne végre azt teheti, amit a hülye polgári konvenciók megtiltanak: szünet nélkül kefélhet nőkkel és győzedelmesen megküzdhet a rivális férfiakkal. Mit mondjak, én más irodalmi világokban érzem jól magam.

* Különösen látványosak a írás hiányosságai, ha mondjuk a Szív Ernő-történetek mellé tesszük őket: Darvasi egy szintén nem kis részben Krúdy által ihletett szövegvilágot képes érzelmi komplexitással felruházni – Pataki viszont csak egy igen hosszú, ízes viccet ereszt meg.
** Mondjuk nem is vagyok női olvasó.

584 hozzászólás
>!
Cipőfűző 
Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt

A @Kuszma értékelése alatti regényfolyam nem hagyott nyugodni. Mi lehet ez a könyv, melynek kritikus értékelését egyesek foggal-körömmel próbálják ellenvetni? Igyekeztem szeretni, de ahogy haladtam vele, egyre inkább lelohasztott, az utolsó fejezet pedig teljesen letaglózott, kiterültem.

Ami a kötet javára írható, hogy egyébként ügyes a nyelvezete, dallamos, ízes. Ennek köszönhetően vannak jó pillanatai, egyszer-egyszer mosolyra görbült a szám. Amúgy meg gyötrelem volt.

Jöjjön az érdemi rész, ami a szóban forgó mű jellegéből kifolyólag (igen, ez most kézmosás) nem lesz obszcénmentes.

Ez a könyv azt hiszi magáról, hogy dagadó bicepszű, bronztestű alfahím, de valójában csak egy óbégató részeg f@$z.

Értem, hogy pajzán, meg vicces, de nem. Egyszerűen folyamatosan átlépi a jóízlés, de nem is, az én ízlésem határát. Viccesnek meg meglehetősen óvodás szintű. Az egész annyira infantilis. Gyertek srácok, mérjük össze a farkunkat. Akié a legnagyobb, az lesz a legokosabb. @nagydviktor találóan a Móricka magazinra asszociált. És ilyen formában lehetne is létjogosultsága ezeknek a szövegeknek talán.

Számomra egyértelmű, hogy női olvasóknak (ha Isten kegyes hozzájuk, elkerülik) a könyv sértő lehet. Kizárt dolog, hogy ez a vasmarkú, derék zalai háziasszonyoknak íródott. Én ismerek jónéhányat, és bizton állítom, hogy ez neeem, de nem ám. Mondhatnánk, hogy hát csak a feudalizmus nőképe jelenik meg a sorokban.

A főszereplő, akinek a kalandjait követhetjük nyomon, egy gavallér, köhm, aki „hús-vér némberek valagát lyuggatja” (10. oldal). Süt a könyvről a hím kisebbségi komplexus, „dalmahodó hímtagok”, amik kiverik a ház oldalát, epekedő úrinők, hamvas parasztleányok, kardjukba dőlő feleségek. A lényeg, hogy emberünk egy pozitív figura, aki minden nőt megkaphat, és mindenki másénál nagyobb a fasza. Éljen! Menjünk szembe az állítólagos „lúzerkultusszal”.

Próbál egyfajta magyar mondai hagyományhoz igazodni, Murokffy elbánik a lekezelő gazdagokkal, a burkussal, az oláhval. A vége úgy is az lesz, hogy meghágja a legszebb menyecskét, vagyis amennyit csak arra hord a szél. Igazi hazafiként, miután legyőzte idegen ellenségeit, felcsinálja a cseh, az oláh kislyányt is, nehogy már ne a mi derék legényünk basszon. Jó keresztényként nem egyszer más házastársával közösül. Ahogy egy igazi mácsóhoz illik.

Tehát kúrás dögivel, oké. Emellett azonban bicskanyitogatóan pimasz. Bármennyire is szerettem volna túllépni ezen, egyszerűen lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy milyen politikai társulás méhéből pottyant ki ez a könyv, és irritáló a reflektálás a jelenkorra, tudatos anakronizmus (így önmagában talán ezt lehetne pozitívumként felhozni). Isten igazából ebben a könyvben minden benne van, amilyen kritikát meg lehet és meg szoktak fogalmazni velük szemben: „dékadens, züllő nyugat” mániákus emlegetése, tudatos lealacsonyítása, ájtatos hím-felsőbbrendűség, xenofóbia, meleg égövi népek primitívként való interpretálása, beszól a gender-mozgalomnak (az egyik történetben a gazfickó egy német náci (egy Hitler) a tökéletes embert (árja faj) akarja megalkotni, és oda van biggyesztve, hogy azért becsületes b@ssza meg, mert mindent keresztezett, de a nőt és a férfit nem jut eszébe), a kortárs irodalomnak („úgy jajgattak az emberek, mintha korunk poétáinak műveit olvasnák fel nekik.”) (246. oldal). Fricska a feminizmusnak (azt hiszem, Bödőcs paródiakötetében van egy egész jó feldolgozás): a lányok hirtelen nadrágban járnak, és nem hajlandók koitálni. Persze kiderül, hogy mindez csak az azért van, hogy a feminista vezető végre beleülhessen a farokba, persze nem akárkiébe: „És most végre megtudom, milyen a murkod” (156. oldal) höhö. „ Becsmérli a művészetet: „Kapóra jöttek Párisban tengődő festő barátom akvarelljei, melyekkel moszat-, holtvíz- és smaragdszínűre pancsoltuk a tyúkszarból és az út menti gyomokból párolt szeszt” (20-21. oldal). Még a Népszava is említve van, mint echte hiteltelen lap (így, semmi árnyalás, hozzáteszem, én még életemben nem olvastam). Lehet mindezt ötletesen kivitelezni, itt viszont otromba lett.

Obszcenitás és nyugatkritika, ott van Houellebecq, hazafiasság, olvass Jókait, humor, Cserna-Szabó. Az irodalomban mindent lehet, mondani szokták, hiszen nem valóság. Azért vannak szabályszerűségek, de szerintem itt figyelmen kívül lettek hagyva. A fogyasztói társadalmat karikírozó fejezet pedig nem volt rossz. De a népeket pocskondiázó felhangot itt sem sikerült elhagyni.

Mindennek tetejébe kalandot és izgalmat ígér, de amíg Murokffyban vérré vált az abszint, bennem megaludt a tej.

És akkor az utolsó fejezet. Murokffy ráveri a farkát az ördögre. Az ördög még kétszer próbálkozik győzni, vagy nem is tudom mit, de mindkétszer megretten a kézbe fogott és csőre töltött „ágyútól”, érteed. Hát ezt ki nem hagytam volna, büszke vagyok a kitartásomra. Ez megért mínusz egy csillagot.

Az állami pénzen működtetett irodalmi műhely tavaly ezt kiáltotta ki zászlóshajónak. Várom a következő részt.

36 hozzászólás
>!
johnnyenglish
Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt

Ne higgyetek Kuszmának, ennek a Spiró csecsén nevelkedett hidegvérűnek. Nem csoda, hogy nem képes befogadni a könyvet, hiszen Pataki műve ezektől radikálisan eltér. Miért? Talán azért mert ez egy igazi magyar mű, nem álirodalom, s legfőképp nem álmagyar.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Cipőfűző 

(…) a hold csecséből folyt alá a kába álom a macskásan szunnyadó pesti háztetőkre, (…)

120. oldal

18 hozzászólás
>!
Cipőfűző 

(…) s ölemben ült, ki egykor Blatyekné volt – hisz milyen magyar ember az, aki nem vigasztal meg egy leendő özvegyet?

186. oldal

1 hozzászólás
>!
pável P

– Biz nekem már dalmahodik – röfögte s röhögte a barátom, de én rá se bagóztam.

85. oldal

>!
pável P

(…) szájukból csókolták át számba a tüzes egri bort, alul pedig már kígyósodott a szerelemnyárs.

92.- oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Gaura Ágnes: Attila koporsója
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Vivien Holloway: Mechanikus farkas
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
J. Goldenlane: Isteni balhé
George Cooper: Magánügy
Czékmási Csaba: A Tűzgyermek és a szellem
Charles Lorre: Kockás szabadságon