Pataki György (szerk.) · Radácsi László (szerk.)

Alternatív ​kapitalisták – Gazdálkodás az érintettek jólétéért 0 csillagozás

Pataki György – Radácsi László (szerk.): Alternatív kapitalisták – Gazdálkodás az érintettek jólétéért

Létezik-e ​"zöld kapitalizmus"? Milyen mértékben lehetséges a vállalatok etikus viselkedése a piacgazdaság keretein belül? Két alapkérdése ez a szóban forgó kitűnő tanulmánykötetnek, amit a szerkesztők bevezető tanulmánya tesz teljessé. A fenti fogas kérdéseket ugyan a könyv elolvasása után sem fogjuk tudni megválaszolni, mégis egy kis lépéssel közelebb visz bennünket a feleletekhez. Az „Alternatív kapitalisták” tanulmányainak főszereplői olyan – jórészt angolszász országokban működő – üzleti vállalkozások, amelyek az ún. „stakeholder kapitalizmus” elveit igyekeznek követni, azaz megpróbálnak tekintettel lenni a tevékenységük által érintett emberek (és más élőlények) érdekeire is. Az eredmény felemás: az alternatív üzleti vállalkozások kétségtelen pozitív eredményeket képesek felmutatni környezeti és szociális téren egyaránt, ám nagyon úgy tűnik, hogy a piaci logika erősen behatárolja lehetőségeiket, és gyakorta megcsúfolja tiszteletre méltó elveiket. Ugyanakkor amíg a… (tovább)

>!
Új Paradigma, Szentendre, 2000
262 oldal · ISBN: 9638602015

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Donald Marron: 30 másodperc gazdaságtan
Gazdag László: A közgazdaságtan alapjai
A. V. Anyikin: Egy tudomány ifjúkora
Oláh Tamás: A lezárásról mindent
Farkas Beáta: A közgazdasági gondolkodás rövid története
Alfred Kieser: Szervezetelméletek
Bekker Zsuzsa (szerk.): Illik-e magyarhoz csalfa kereskedés?
Caj Fang: A kínai reform és nyitás
Mátyás Antal: A polgári közgazdaságtan főbb irányzatai a marxizmus létrejötte után
Árvay János – Hegedűs B. András (szerk.): Egy reformközgazdász emlékére