Megkésve, de még éppen időben felkutatott családtörténet: ösztönösen elhárított, mégis lázasan keresett múlt. A fordulatos történet egy évszázad fontos történelmi pillanatain, országokon, földrészeken vezeti át az olvasót, vissza-visszatérve a jelenbe. A szereplők elszánt, a családért ádázul küzdő, mégis gyöngéd nők – sebzettek és esendők. Az író csaknem elveszítette ezt a múltat. Lezárná magában, majd mégis inkább feltépi, megmutatja. Előveszi a családi emlékekkel teli dobozt. Belső utazásra hív, békeidők és vészkorszakok labirintusaiban elveszett és elveszejtett nemzedékek nyomába eredve. Meghitt, szomorú és megható humorral megírt regény.
Ami elveszett 59 csillagozás
Enciklopédia 1
Kedvencelte 17
Most olvassa 4
Várólistára tette 37
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
Nem olvastam még az írónőtől, egy-két könyvével már szemeztem, de pont ez a mű teljesen ismeretlen volt előttem addig, amíg a könyvtárban keresgélve szinte a kezembe nem ugrott. Valamiért úgy éreztem, haza szeretne jönni velem, és milyen jól éreztem… Hiszen nagyon szeretem azokat a családregényeket, amelyek igazi, hús-vér emberekről szólnak, akik egyszer tényleg éltek, dolgoztak, örültek és szomorkodtak, és megpróbálták a legjobbat kihozni magukból és egymásból, vagyis az életükből. Mikor rájöttem, hogy ez pont ilyen regény, már tudtam, hogy jól választottam a könyvtárban.
Az írónő a saját felmenőin keresztül mutatja be azt, hogy a 20. század történelme milyen hatással volt ennek a magyarországi zsidó családnak az életére. Velük éltem ez alatt a pár nap alatt, és teljes mértékben megértettem minden cselekedetüket, még azt is, amit a mai tudásommal már helytelennek ítélhetnék is. Nagyon jó a könyv stílusa, letisztult, csak arra irányul, ami éppen történik, mégis mindent elmond. Néha kitekintettünk a kronológiából, és az írónő jelene is bekapcsolódik az adott történésbe, nekem ez kifejezetten tetszett, így még inkább kidomborodott, hogy a múlt mekkora hatással van a jelenre, a felmenők tapasztalata, sorsa, tragédiája mennyire be van kódolva az utódok életébe is. Egyszerre tűnik ez megrázónak és felemelőnek.
Az az egy biztos, hogy az ilyen könyvek tanítanak bennünket igazán a történelemre, és tudatosítják bennünk, hogy mi az, aminek soha többet nem szabad megtörténnie.
Nagyon jó, hogy nem veszett minden el, hogy a szerző utánaeredt és megírta családja történetét! Nem tudtam letenni, megelevenedett előttem a történelem viharától tépett egész nagy család- a korán meghalt Éliás, Auguszta, a mátriárka a hat gyerekével és a leszármazottak…
Mindezekről a dolgokról tanultam, de egy család életén keresztül egész más volt minden, mintha magam is átéltem volna, amit ők… Ila és Lajos voltak a kedvenceim, az ő szerelmük, életük érdekelt legjobban. Nagyon jól, árnyaltan ábrázolta az írónő a kommunista eszmékbe „belepistult” egzaltált Vera és Pécsi Jancsi alakját. Sajnáltam Marit, aki a legérzékenyebb volt, az Auschwitzból visszatért ikreket és Ilát, akik a poklokat élték át… S bár Auguszta sokszor nehezen elviselhető volt, sokszor fején eltalálta a szöget epés megjegyzéseivel, értékìtéletével.
Akár kedvenc írónőm, Szabó Magda regényeiben, itt is a nők voltak erősek, ők „vitték a hátukon” a családot…
Nagyon örülök, hogy az első „nagymamás” regény után ezt választottam olvasásra Pataki Èvától! Nem okozott csalódást most sem.
Szeretem a családregényeket. Még annál is jobban a szövevényes nagycsaládokról szóló regényeket – tőlem lehetnek paraszti, városi, zsidó, arisztokrata, akár magyar, akár külföldi családok. (Bár minden alkalommal okoznak némi lelkiismeretfurdalást, hogy még mindig adós vagyok gyermekeimnek az ő gyökereik rendszerbe foglalásával.)
Az írónőhöz különleges kapcsolat fűz, bár ő nem is tud róla, hogy létezem. Ez az elfogultság azért megjelenik az értékelésemben, egy fél csillag erejéig… :)
Jó volt a könyv, érzékeny, érzelmes, szórakoztató, kellően bemutatta a fiatalkori távolságtartástól a később váratlanul rátörő családkutatásig bejárt utat, a felmenőit, fő- és mellékszereplőivel együtt, a családi legendáriumot. Ezzel együtt azt is, ami elveszett.
De azért volt valami hiányérzetem, talán a stílusában, talán a könyv szerkezetében, talán „irodalmiságában” – nem tudnám megmondani. Inkább csak érzem, hogy – bár visszanézve azt látom, sokszor nagyon lágyszívű vagyok – ez nem olyan könyv volt, aminek 5 csillagot szoktam adni.
Mindemellett azt javaslom, utazásra, nyilvános helyen olvasásra ne vigyetek ilyen sírós könyvet…
Vannak könyvek, amiket kötelezővé tennék mindenki számára. Ez is ilyen. Auguszta személyisége nagy hatással volt rám. Olvassatok sokan Pataki Évát!
Sosem gondoltam volna, hogy egy családregény igazán le tud kötni, ezért is voltak fenntartásaim, amikor belekezdtem. De aztán nagyon hamar megváltozott a véleményem.
Ez a könyv csodálatos volt. Elgondolkodtatott és teljesen magához láncolt, egyszerűen képtelen vagyok elszakítani a gondolataimat a szereplőktől, a történettől. Hihetetlenül erős, és különleges karaktereket ismertem meg, akik annyira közel kerültek hozzám, mintha a saját családom lennének. Átéltem minden boldog és borzalmas pillanatot, amit ők átéltek, velük örültem és (bár nem szokásom) velük sírtam. Igazi, őszinte, humoros, mégis megrázó volt. És mikor véget ért olyan volt, mintha valamit én is elvesztettem volna.
Hálás vagyok az írónőnek, hogy megírta, hogy én is részese lehettem. Nagyon ajánlom mindekinek :)
Pataki Éva: Ami elveszett – családregény
Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent regényben, a Balázs Béla díjas írónő, saját családjának történetét tárja az olvasók elé. Egy mezőkövesdi, zsidó kereskedőfamília polgártörténetét ismerhetjük meg, öt nemzedéken keresztül. A regény elsősorban az írónő családján keresztül mutatja be a család mindennapjait, túl Mezőkövesdről a fővárosba költözésen, a békeidőkön és a vészkorszakon. Pataki Éva dokumentumszerűen írja le családja történetét dédnagyanyjától kiindulva. Édesanyja emlékdobozát sokáig nem nyitja fel, elnyomva magában az emlékeket, melyek mégiscsak felszínre törnek. Majd felnyitva a dobozt, az ott talált kéziratok, fotók, emlékek alapján összerakja családja történetét. A könyvben erőteljesen jelen vannak a női szereplők, a női szál. A dédnagymama, mint a család mozgatórugója még ép lelkületű, majd generációról generációra egyre inkább érezhető a sebzettség, a nagymama már neurotikus, az édesanya egyenesen sebzett, akinek élete e terhek alatt tragikus fordulatot vesz. Ahogy az alcím is mutatja a regény egy családregény. A családregény műfaja jellegzetesen polgári műfaj, amelyben a feltörekvés, a konszolidáció és a hanyatlás korszakai követik egymást. Nem más ez, mint egyfajta értéktörténet, melyben feltűnnek a megvalósított és elherdált, vagy megtagadott értékek is. A regény annak a zsidóságnak a történetét mutatja be, akiket szinte teljesen kiirtottak a vészkorszakban, Akik túlélték a haláltáborokat, általában külföldre emigráltak, megpróbálva új életet kezdeni, elhallgatva múltjuknak ezt a szeletét. Pataki Éva már az unokák generációja, aki maga is tapasztalta, hogy az elhallgatás, az átörökített tapasztalatok a nagyszülők és szülők oldaláról neurotikussá teszik az unokákat is. Másrészt a zsidóság történetének ezt a szégyenteli időszakát általános kibeszéletlenség jellemzi. A társadalom hozzáállása nagyon ambivalens volt, vagy kárörvendve elfoglalták néhai szomszédjaik házait, lakásait, üzleteit, vagy életüket kockáztatva próbálták menteni barátaik, szomszédjaik életét. Így felfogható egy akkori társadalomrajnak, illetve társadalomkritikának is és innentől válik közüggyé a regény témája.
Imádom a családregényeket,főleg hogyha ez történelemmel is vegyül.Hatalmas plusz,hogy egy zsidó család életét követhetjük végig a 20.századon,aminek természetesen lesz jelentősége a történetben.Külön tetszik a női karakterek erős jelleme és,hogy mindenkinek különleges és nagyon eltérő személyisége van.Profin megírt,hangulatos,elgondolkodtató,humoros könyv lett ez.Az a fajta amin hangosan felnevetünk vagy egyszerűen csak elsírjuk magunkat.Egy óra hosszán át lehetne írni még róla,mert tényleg fantasztikus volt.Mindenki olvassa el!
A nagymamás könyv első része után megint egy Pataki Éva, ami nagyon bejött (közben volt kettő, ami nem annyira).
Imádom az ilyen történeteket, talán, mert én már gyerekkoromban is imádtam hallgatni a saját családom történetecskéit. Bár sajnos, nem profin gyűjtöttem, így most, sok-sok év elteltével jövök rá, hogy mennyi mindent nem tudok mégsem az enyéimről és már nincs is kitől megkérdezni… szóval a könyv nagyon bejött, annak ellenére, hogy semmi más közösségem nincs az itteni történettel (bár az nagyapámat az oroszok vitték malenkij robotra, és maradt nagyanyám egyedül öt gyerekkel), akkor is nagyon tanulságos.
És igen, bevallom, nem egy helyen bőgtem rajta (az egyik itteni tanáccsal szemben reptéren és repülőgépen olvastam, szóval biztos kicsit sem néztek rám furcsán)
Korábbi visszaemlékezésekről írtam, hogy a történet valóban megírás után kiáltott, de a stílus nem volt teljesen jó (Gáti Kati/ Szegedy-Maszák/Owen Matthews), itt a stílussal, szerkesztettséggel sem volt különösebb bajom: a családtagok nem voltak piedesztálra emelve, nem voltak rossz tulajdonságok nélküli überhősök, szóval megvolt legalább egy minimális távolság az objektivitás (vagy valami hasonló) érdekében.
Bajom csak ott volt, amikor véget ért a könyv: igen, értem, hogy dramaturgiailag ott volt vége, de én még akkor is olvastam volna. És nem csak azért, mert még fél óra volt leszállásig, és ez után a történet után egyszerűen képtelen lettem volna azonnal egy másik könyvbe kezdeni, hanem mert MÉG szerettem volna olvasni ezekről az emberekről.
Gyönyörűen megírt családregény, amely a 19-20.századi Magyarországba repíti vissza az olvasót. A hétköznapi élet hátterében jelentős történelmi események zajlanak, melyek kihatnak a regényben bemutatott család tagjainak sorsára is.
Népszerű idézetek
Hosszú menetben vonult a mezőkövesdi zsidóság, végig a Fő utcán, a pályaudvar felé. Suhancok kiabáltak utánuk szitokszavakat, gúnyos rigmusokat, régieket és újakat egyaránt. A szitkozódók között akadt néhány idősebb, tisztes mezőkövesdi polgár is. De a lakosok többsége némán, szégyennel vegyes részvéttel, vagy éppen rémülten figyelte, ahogy a tömegben ott ment Reisz mama, a házasságközvetítő, fia, az örök agglegény Reisz Emil; Forgách doktor, aki a fél város gyerekeit segítette a világra és Preiszler doktor, aki a másik felét. Bámulták Schwartz patikust, aki a város nincstelenjeinek hitelbe adta a gyógyszert, tudván, hogy a hitelt sohanapján fogja visszakapni.
256. oldal
Kérem, ezt a papírt a vasút mellett találtam. Önnek van címezve. Bizonyára a vonatból dobták ki… Több ilyen cédula is volt ott. Összeszedegettük a húgommal… Minden jót, vigyázzanak magukra!
258. oldal
Mari látszólag visszailleszkedett régi, háború előtti életébe. Nap mint nap járt a gimnáziumba, ahol a tanárok ott próbálták folytatni a fegyelmezést és a tanítást, ahol egy emberöltővel – annyinak tűnt a német megszállás – korábban abbahagyták. De az osztályok jó egyharmada nem tért vissza, az üresen maradt padok folyamatosan emlékeztettek a történtekre. A tanári kart is megtizedelte az üldöztetés, a tanárok mégis megkísérelték a koraérett tanítványaikat visszaterelni a matematikai feladatokhoz, irodalmi kérdésekhez, a napi leckékhez. Senki nem beszélt a diákoknak traumáról, nem keresték fel pszichológusok a sok árván maradt gyereket, a háború utáni totális elfojtás ellen eszébe sem jutott senkinek semmit tenni.
304-305. oldal
De már elmúltak azok a forradalmi idők, a Párt már nem hitt semmiben, konszolidálni próbálta az országot, anyagi javakkal, a szerzés mámorával ellensúlyozni a sok hazugságot, amiről mindenki tudott, de senki nem beszélt. Az új korszak új teret nyitott a cinikus karrieristáknak, a sértett középszerűeknek, a tehetségteleneknek.
393. oldal
Auguszta este, rendes időben zárta be az üzletet, de addigra már szinte hófehér volt a haja, amelyben reggel még alig számlált ősz hajszálat.
76. oldal
Lassan hatvan éve éltek együtt, úgy összenőttek, hogy szinte képtelenek voltak önállóan elkezdeni és befejezni egy mondatot anélkül, hogy a másik ne egészítette volna ki, ne kommentálta vagy ne folytatta volna. Zsuzsi emlékei már Gyuri emlékeivé váltak, ahogyan Zsuzsi is teljes átéléssel mesélte a férje munkaszolgálatos kalandjait.
235. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Zsolt Ágnes: Éva lányom 88% ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Bächer Iván: Kutya Mandovszky 94% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Katalin utca / Ókút 93% ·
Összehasonlítás - Chava Pressburger: Bátyám naplója ·
Összehasonlítás - Nina F. Grünfeld: Frida ·
Összehasonlítás - Benedek István Gábor: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte… ·
Összehasonlítás - Lipovecz Iván: Tízek társasága ·
Összehasonlítás - Szép Ernő: 4 regény ·
Összehasonlítás - Bruck Edith: Ki téged így szeret 83% ·
Összehasonlítás