A ​kisegér, aki majdnem hős lett 40 csillagozás

Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Egy bájosan szívmelengető, és finom humorral átszőtt, klasszikus meseregényeket idéző történet egy kisegérről, aki majdnem hős lett. Na meg persze a barátságról és a szeretetről is sokat tanulhatunk a kisállatok izgalmas kalandjai során.
A Pásztohy András fejében megszületett szövevényes mesét Pásztohy Panka imádnivaló rajzai teszik teljessé.

Magával ragadó történet, amit nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek sem akarnak majd letenni.

Tagok ajánlása: 5 éves kortól

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2016
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634032779 · Illusztrálta: Pásztohy Panka

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
KönyvParfé
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

A gyerekek ezzel a regénnyel egy fordulatos, kalandos mesét kapnak, melyben mindenki elnyeri megérdemelt jutalmát. Pásztohy András szerintem ígéretes elsőkönyves író, aki remek stílusban meséli el ezt a helyes, tanulságos történetet. Szerettem benne a finom humort, a részletesebb, leíró részeket, valamint a klasszikus meseregényekre oly jellemző elemek.
A borítót elnézegetve is látszik, hogy ez bizony valami ínyencség lesz. Nem, most nem az elején található dióbélre gondolok, hanem az illusztrációra, mely az egész könyv látványvilágát meghatározza. Pásztohy Panka rajzai sosem okoztak csalódást, most is szerethetőek, bájosak lettek a hatalmas szemekkel ábrázolt szereplők. Különösképpen tetszik a színhasználat, mely letisztulttá, mégis barátságosság varázsolják az egész oldalas illusztrációkat. Szép munka.
A könyvről bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/09/09/pasztohy_andras_pa…

>!
meseanyu P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Sajnos ezzel is úgy voltam, mint a Ruminivel, hogy mindenkinek tetszik, én meg unom. Valahogy nem éreztem azt a sodrást, azt az elragadtatást, amit mondjuk egy Áfonyka esetében. Ennek ellenére nem adtam rosszabbat négyesnél, mert tényleg igényes szöveg, jól kitalált történet, az illusztráció meg zseniálisan jó a maga egyszerűségében.

3 hozzászólás
>!
blueisthenewpink P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Nagyon kedves meseregény, fantasztikus szereplőkkel. A gonoszok hátborzongatóak, a jók szívmelengetőek, a bohókásak viccesek. Sokan voltak, de nem egyszerre, remekül kezelte őket a szerző. Nagyon jól eltalált nevek és nemnevek sorakoztak végigspoiler.

Az időszak, az üzenet és a fejezetek száma miatt akár adventi olvasmány is lehet, bár ahhoz talán túl izgalmasan végződik némelyik rész. Az illusztráció is nagyon tetszett, a cinke a legjobb! :)

Egy-két pici hiba volt csak, és az a néhány szlenges kiszólás kizökkentett, de az egész annyira kedves volt, hogy ez sem vesz le az öt csillagból. spoiler

3 hozzászólás
>!
Chöpp 
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Nekem ez egy izgalmas, aranyos mese volt. Pásztohy Panka illusztrációi is nagyon tetszettek. Mindig alig vártam, hogy folytathassam. Szerettem, hogy a vadon élő állatoknak nincs nevük. Már nagyon meguntam, hogy az állatmesékben a szereplőket minden áron ember szerű gondolkodással és tulajdonságokkal ruházzák fel. Üdítő volt csupán annyit tudni, amit kis szereplőink is tudnak magukról: te egér vagy, én pedig cinke. Az bagoly, az pedig macska. És akkor spuri.

>!
ziara
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

A 2016-os Merítés-díj első tíznek választott könyve közül ez nem került a kezembe, de a végső döntés előtt elolvastam. Nagyon tetszett, helye van a tízben, mert nagyon szépen beszél, a hagyományos meseszövés eszközeivel fontos dolgokról. Én mindig a nóvumokat szoktam értékelni, de a régimódi gyerekkönyvek csillaga sem áldozott le, ezek szerint. Imádni való a főszereplő páros, de az útjuk során megismert többi állat is remek figura. A rajzok nem vonják el a figyelmet a történetről, inkább csak visszafogottan megágyaznak neki. Még egy karácsonyi könyv!!! Remélem, Adélomat rá tudom beszélni, bár egyelőre nem nagyon tudunk hosszú, egybefüggő könyveket olvasni estéről estére, de lehet, hogy már megértünk rá. Egy próbát mindenképp teszek, ha most nem megy, akkor is visszatérek még rá!

>!
Boglárka_Madar P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Hát ez rettentően aranyos volt!
Mikor elsőnek belekezdtem akkor még annyira nem talált meg a történet – aztán félbe is hagytam 2-3 fejezet után, mivel már tudtam hogy a Merítés-díj szavazás határidejébe nem fér bele, és amúgy is összecsaptak fejem felett az olvasott/olvasandó könyvek, most pedig újrakezdtem a top10-es kihíváshoz. Ez így volt jól, mert most teljesen rá tudtam hangolódni a könyvre – és teljesen elvarázsolt.
Annyira kedves, bájos, szerethető mese! A kedvenc szereplőm a cinke volt, amilyen szövegeket levágott… kinyúltam rajta! :D Nagyon tetszett, hogy rengeteg állat segített a kisegéren és barátján útjuk során, ugyanakkor a gonosz szereplő sem maradt el a történetből.
Sok-sok kaland, szerethető figurák, izgalmas történet, és szuper illusztrációk! A lányom még kicsi a könyvhöz, de a rajzokat ő is csodálattal nézegette. :)

2 hozzászólás
>!
gab001 P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Fantasztikus utazás volt egy kisegér és egy cinke társaságában. Egy karácsonyi könyv, mely a barátságról és a bátorságról szól. A kívánságokról, melyek valóra váltásához egy csillagra van szükség. Vagy talán mégsem. Hihetetlen kalandokban volt részem. Nagyon szerettem minden sorát. Az illusztrációból ugyan nincs sok, viszont szemet gyönyörködtetőek. Számomra igazi hős lett a kisegér és hűséges barátja, a cinke is. Tökéletes mese.

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2016
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634032779 · Illusztrálta: Pásztohy Panka
2 hozzászólás
>!
Hintafa P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Egy újabb kisegeres könyv a Muskétások után. Ezúttal az elsőkönyves Pásztohy András és a sokadik könyves Pásztohy Panka szerzőpárosa kalauzolt egy télre készülő erdőbe, ahol egy Kisegér majdnem hős lett.

Pásztohy Panka az egyik kedvenc illusztrátorunk, akinek rajzai végigkísérték a gyerekeim (és a Ti gyerekeitek) mesék birodalmában tett utazásait. A meghitt melegségét árasztó, barátságos színekben pompázó illusztrációkat most egy egészen különleges látványvilág váltja fel. Ez volt az egyik nyomós érv, hogy elolvassuk a könyvet: a borítója új izgalmakat ígért. Nem is kellett csalódnunk. Tökéletes első kötet, amit remélhetőleg még több fog majd követni.
Folytatás itt: http://hintafa.blog.hu/2017/03/30/pasztohy_andras_a_kis…

>!
Szamღca 
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Nagyon nagy csalódás volt ez a könyv. A lányomnak vettem meg szülinapjára és hàt vàlaszthattam volna valami jobbat is…. A rajzok tündèriek – ez vezetett engem fèlre. A történet viszont olyan se füle se farka…. èrtelmetlen…. a nyelvezete sem tetszett…. röviden: megszenvedtem mire a vègère értünk….

1 hozzászólás
>!
dianna76 P
Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Sejtettem, hogy tetszeni fog, de nem gondoltam, hogy ennyire. Igaz ami az ajánlóban olvasható, mely szerint a felnőtteket is fogva tartja a kisegér nagy kalandja. Kedves és bájos mese, ami hosszabb időre kellemes kikapcsolódássá teszi az estéket. Persze csak ha nem olvassuk el hamarjában. A történteket könnyű volt elképzelni, s pont ez a mese egyik lényege, a fantázia serkentése. Nem csak izgulni lehet a kalandok során, hanem sokat mosolyogni is, és fontos dolgokat tanulhatunk a barátságról. Bevallom, engem időnként idegesített Cinke, amiért mindig a begye volt neki a legfontosabb. Az illusztrációk – habár fekete-fehérek – maximálisan élvezhetőek, mert nagyon kedvesek, és szépek.
Hinni kell, s meglelhetjük a csodát! Csak egy kicsit tenni is kell érte. Ehhez pedig mindig jól jön egy igaz barát.

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2016
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634032779 · Illusztrálta: Pásztohy Panka

Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

– Nem. Neked nem ezek a bogyók okozzák a legnagyobb fejtörést – sziszegte a kígyó. – A probléma az, hogy nem tudod rávenni magad, hogy hátat fordíts nekem. Hogy itt hagyj! Mert azzal elpusztítanál. Megölnél. Milyen lassú, kínzó, gyötrelmes halálom lenne. Nem a bogyókon jár a te agyad, hanem azon, hogy miként tudnál megmenteni. Mert te az életet választod. Mindig.
– Hallgass! – kiáltott rá a kisegér. – Mit tudod te, mire vagyok képes, és mire nem?
– Túl jó vagy. Ezért vagy te préda, én pedig ragadozó.

104. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jóság
>!
Basset

úgy behúzta a már nem létező farkát a béka, mint csiga a tapogatóit, amikor túl közelről nézte a pipitért.

94. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Holly Webb: A gazdátlan kiscica
Kozári Dorka: Marcsi szeretetre vágyik
Berg Judit: A holló gyűrűje
Halász Margit: Jómadarak pácban
Bombicz Judit: Csodák könyve
Holly Webb: The Kitten Nobody Wanted
Bálint Ágnes: Egy egér naplója
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme
Fésűs Éva: A csodálatos nyúlcipő
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles