Az erdélyi késő reneszánsz korát és Báthory Zsigmond uralkodását bemutató Sárkányfog sok szálon futó krónikája rengeteg szereplőt vonultat fel. Passuth e művéből azonban nem csak szűk három évtized erdélyi eseményeibe nyerhetünk bepillantást; megelevenedik II. Fülöp barokk Spanyolországa, illetve megismerhetjük a francia és a császári udvar intrikus világát is.
Sárkányfog 22 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1960
Most olvassa 4
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 7

Kiemelt értékelések


Hát most nagyon nagy bajban vagyok. Passuth feltétlen rajongója vagyok, de nem tudom maradéktalanul dícsérni ezt a könyvet. Passuthtól megszoktuk a ma már szinte mástól nem is olvasható csodálatos magyar mondatokat, de itt most ez kevésnek bizonyul. Báthory Zsigmond a magyar történelemnek nem volt egy túlzottan ismert és szeretett személyisége. Ahogy olvastam ezt a könyvet, nem tudtam úgy beleélni magam a korba sem a történetbe mint más Passuh műveknél. Sajnos a sajátos Passuth-i részletesség itt már unalmassá vált. A töménytelen nehezen olvasható levelekből kevesebb jobb lett volna, mert így még töredezettebbé vált a történet. Nagyon sajnálom ,hogy ezeket kell írnom, először nem vagyok elégedett egy Passuth mű olvasása után. A négy csillag az író iránt érzett rajongást tükrözi.


Passuth mesterien tárja fel Erdély helyzetét a nagy európai tablón, a spanyol, francia, angol, török és persze Habsburg birodalmak szövevényes érdekhálózatában. Eközben képes ezt a „nagy” történelmet is közel hozni az olvasóhoz, pusztán azáltal, hogy megmutatja az emberi oldalát is az uralkodóknak, akik ettől egy csapásra életre kelnek, és lelépnek a történelemkönyvek lapjairól. Azonban most először éreztem azt, hogy a könyv második felére elvesztette ezt a képességét, és belegabalyodott a tengernyi név forgatagába, akik mind ennek a zűrzavaros korszaknak a szereplői.
https://litfan.blog.hu/2020/09/15/passuth_laszlo_sarkanyfog
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet! 93% ·
Összehasonlítás - Szentmihályiné Szabó Mária: Lorántffy Zsuzsanna ·
Összehasonlítás - Gulácsy Irén: Fekete vőlegények 89% ·
Összehasonlítás - Bányai D. Ilona: Erdély lángjai 88% ·
Összehasonlítás - Féja Géza: Dózsa György ·
Összehasonlítás - Bán Mór: A Hajnalcsillag fénye 87% ·
Összehasonlítás - Szántó György: Hajdútánc ·
Összehasonlítás - Csikász Lajos: Arany és vér 98% ·
Összehasonlítás - Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz 97% ·
Összehasonlítás - Csikász Lajos: Az utolsó oroszlánkölyök 96% ·
Összehasonlítás