Ravennában ​temették Rómát 24 csillagozás

Passuth László: Ravennában temették Rómát Passuth László: Ravennában temették Rómát Passuth László: Ravennában temették Rómát Passuth László: Ravennában temették Rómát

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagy ​Theodorik, aki Veronai Detreként él irodalmi emlékvilágunkban – az ókor és középkor határesztendőiben emelkedik ki. A Balaton partján – mai feltevések szerint a Keszthely melletti Fenékpusztán – látta meg a napvilágot, az Attila halálát követő esztendőkben. A tó világa veszi körül a keleti-gót királyfi gyermekkorát, aki már korán túszhercegként kerül az akkor milliós Bizáncba, hogy megismerje a görög államművészet s udvari műveltség elemeit. A kelet-római császárság még három földrészre kiterjedő nagyhatalom, ugyanakkor azonban Itáliában már szinte esztendőnként váltják egymást a nyugati árnyékcsászárok. A távoli provinciák helyén terül el a barbár törzsek nyugtalan világa. Amikor az ifjú gót vezért törzse visszahívja – Bizánc már saját neveltjének tekinti. S valóban, Theodorik egész életén keresztülhúzódik lényének kettőssége. Hol civilizált „római”, szándékaiban s tetteiben is, hol pedig féktelen barbár szenvedélyének rabja. Életének első nagy kalandja a szarmata Belgrád –… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1963

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1970
520 oldal · keménytáblás
>!
Móra, Budapest, 1965
430 oldal · keménytáblás
>!
Móra, Budapest, 1963
430 oldal

Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Andrea_Pusztai I
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Nagyon szeretem Passuth mágiáját, amivel teremt. Rendkívüli karizmája és elképesztő tudása áthatja a lapokat, a szereplőivel finom kézzel bánik.
A legtöbben Passuth avíttságát szokták emlegetni, ha nem tetszik nekik egy adott mű. De szerintem Gárdonyi után ő az egyik legolvasottabb magyar történelmi regényíró, aki csodálatos ecsettel fest, és aki szereti az erős képszerűséggel megfogalmazott, gyengéden vezetett, de kemény történeteket, amiken lehet aztán rágódni, miközben egy régi filmvásznon recsegve ropogva fut előttünk minden történelmi esemény, nos, azoknak szívből ajánlom. Ilyen intelligens és leheletfinom megfogalmazásokat mai könyvekben nem fogtok találni, úgyhogy szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szeret mélázva olvasni és dimenziót váltani az olvasott közegbe, mert egyedi élménnyel lesz gazdagabb.
Passuth egyébként kedvenc íróim egyike, nem tudok rajongás nélkül beszélni róla és mindent beszereztem tőle, komplett gyűjteményem van, alig várom, hogy az összes még nem olvasott és így kimaradt művét abszolváljam.

1 hozzászólás
>!
eme P
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Első Passuth regényem. Talán picit túl szigorú voltam vele, de az Ivanhoet követően olvasva eléggé erős hiányérzetem maradt utána. Hiányoltam belőle az elbeszélés lendületét, a szereplőábrázolás, történetmondás színességét, plasztikusságát. Olyan volt, mintha egy picit regényesre sikeredett történelemkönyvet olvastam volna, kevésbé egy történelmi regényt. Pedig valójában nem rossz könyv ez, olyan korba kalauzolt, amelyről, be kell vallanom, csak halvány sejtéseim voltak. Mit tudtam meg? Többek közt azt, hogy nincs is olyan nagy különbség az akkor és a ma közt. Az 5. század politikai életének harcai, az árnyékcsászárok sora, a sorozatban kötött és sorozatosan megszegett szövetségek nem is annyira ismeretlenek. Ami mégis más: ott és akkor következményei voltak az árulásnak. Életre-halálra ment a játék – és ezáltal sokkal komolyabb volt, véresen komoly – a mai helyzet inkább komédia. A cirkusz egyébként akkor is adott volt. Mert ha nem a barbár volt a szövetséges, hanem a felebarát az ellenség, másként alakult a kép. Bizáncban a két politikai ellenfél, a Kékek és a Zöldek, a Hippodromban „mérték össze erejüket” a nézők feszültségének levezetésére. De arra vigyáztak a hatalmasok, hogy mindig meglegyen a két fél, az erőegyensúly. Győzni nem lehet, ha egyedül játszik az ember.
Amal fia Teodorik nem egyedül játszik, kemény munkával építi ki hatalmát, barbár és római identitása közt vacillálva, vergődve. Néhol szereti, máskor gyűlüli az ember. Elmés és indulatos, erős és gyenge egyben. A hatalmat megszerzi, megerősíti, de fél elveszíteni azt. Félelmében olyan tettekre képes, amelyek egyre szürkébbre festik tigrise szőrét… A sírpalota kupolája megreped – letűnik egy kor…

>!
Őri_András
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Én nagyon sok regényt olvastam a kora császárkorról, a polgárháborúk koráról, de valahogy Nero utántól csak kis részletekben ismerem ilyen bensőségesen a Római Impérium történetét. Az Aranykoporsó Mórától, Az aranygyűrű Révaytól, ennyi amit olvastam. Bezzeg a köztársaság, a polgárháború, a korai császárkor bővelkedik olvasmányos és érdekes regényekben. A Gordianus sorozat és a Róma Saylortól, Graves Claudius művei, Spiro Fogsága, Waltaritól az Emberiség ellenségei, csak, hogy az elsőket említsem ami eszembe jut.

A Nyugat Római Birodalom bukásával úgy vagyok, mint a világháborúkkal. Nem sokat foglakoztam vele és a rá következő időkkel, mert nem szerettem a rendetlenségét, túl bánatos nosztalgiát érzek a letűnt aranykor után, ahhoz, hogy igazán szerethessem a rá következőt. Mégis, Passuth most megfogott ezzel a könyvvel. A Ravennában temették Rómát pont ezt a nosztalgikus érzést erősítette. A történetben végig ott bujkál a letűnt birodalom nagysága, a romok közt még emlékeznek az arany időkre, kis javítással még működtethető az a műszaki nagyság, ami közel ezer éven át megkönnyítette az emberek életét, a vízvezeték, a padlófűtés, a szökőkút vidámsága, a jó és időtálló út. De ezeket már csak kevesen tudják javítani, karbantartani és egy Teodorikhoz fogható széleslátókörű elme kell, hogy megfinanszírozza egyáltalán a restaurációt. Jellemző az emberekre, hogy ez nekik nem elég.
Vannak kiemelkedő időszakok a történelemben, a Római Birodalom talán a legerősebb minta. A Frank királyoktól Napóleonig mindenki előtt ott lebegett a Kisázsiától Brittaniáig húzódó állam eszméje. Mert Európa Róma romjain virágzott ki újra, az ő emlékük, dicsőségük és tudásuk ugyan el-eltűnik, de időtálló és újra és újra feltűnik és mindig előre mozdít.
Róma örök és mindenkit lenyűgöz.

A teljes élménybeszámolót a blogomban találod: http://www.creativslave.hu/2011/05/23/passuth-laszlo-ra…

>!
kaporszakall
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Amikor kamaszkoromban elolvastam első Passuth-könyvemet (ezt itt), lenyűgözött az író tárgyismerete. Azóta is ez a kedvenc Passuthom. Ugyanakkor minél többet olvastam a szerzőtől, annál kritikusabb szemmel néztem őt.

Erényei:
Precíz ábrázolás, nagy tárgyismeret. Érdekes, ugyanakkor kevéssé ismert helyszínek és korok. Fontos, de mellőzött történelmi személyiségek.

Hibái:
Minden kornak ugyanaz a hangulata: egy kicsit ódon, poros könyvtárszoba-hangulat. Az ábrázolásnak nincs dinamikája, olyan ’szenvtelen’ stílusban írja le még a legdühödtebb, legforróbb szituációkat is, hogy az az érzésem, mintha lassított filmbejátszást látnék. A párbeszédek nagyon műviek, minden szereplő – iskolázott vagy egyszerű – szónokol.

Ahogy mindezeket felsoroltam, kicsit elszégyelltem magam, nem vagyok-e túl szigorú a mesterhez, aki könyveivel mégiscsak sok élvezetes órát szerzett nekem. De a könyveit nem mint regényeket, inkább mint érdekes ismeretterjesztő műveket szerettem meg. Talán úgy határoznám meg a műfajukat: regényes történelmi ismeretterjesztés, nem pedig történelmi regény.

Mindemellett a ’bizánci trilógia’részei, a ’Ravennában temették Rómát’, ’A bíborbanszületett’ és a ’Hétszer vágott mező’ a szerző legjobb művei közé tartoznak.

Nagy Theodorik keleti gót király – ennek a könyvnek a főszereplője – valódi nagyformátumú államférfi volt. Kár, hogy halála után Jusztinianosz bizánci császár háborút indított Itália visszaszerzésére (lásd: Robert Graves: A vitéz Belizár…). Az ókori Itália valójában ezekben a harcokban semmisült meg. Ha úgy tetszik, Passuth az utolsó békés ’nyugatrómai’ éveknek állít emléket.

>!
minczer P
Passuth László: Ravennában temették Rómát

A karakterek ugyan kevésbé kidolgozottak, de rendkivül pontos és részletes leírásai érthetővé és érdekessé teszik ezt a történelmi kort.
Kicsit száraz, de nagyon jó könyv.

>!
szilagyigabor
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Na igen: Passuth! Passuthba beletörik sokak bicskája és én…én sem vagyok könnyű helyzetben vele kapcsolatban.

Számomra mi egy jó könyv ismérve? Elgondolkodtat és/vagy Szórakoztat és/vagy Tudást ad. Ha e három kategória közül több is jellemzi az alkotást, akkor az mégjobb.

Passuth könyve számomra nem hozott maradandót az első két kategóriában. Tényszerűen írja le az eseményeket, és hát száraz-archaikus (sok helyen kicsit dagályos és patetikus) stílusa is alapvető akadály a felhőtlen szórakozáshoz.
Ami előtt viszont meg kell emelnünk a kalapunkat az a hatalmas mennyiségű tudás, ami e könyvben – lakozik. A kutyafáját, lenne bár egy kicsit könnyedebb stílusú, olvasmányosabb! Mennyivel többen olvasnák, szeretnék! Így viszont sajnos a könyv nem kaphat „olvasmányos”, „letehetetlen” jelzőket… (s így öt csillagot sem…)

Ezt a könyvet az ember (szerintem) ugyanis nem olvassa (és semmiképpen sem falja), hanem átrágja magát rajta. Olyan ez, mint egy sokmenetes birkózás, ahol két fél – a Mű és az Olvasó – küzd fáradhatatlanul egymással, de nincs döntés. Az Olvasó sem tudja legyőzni a Művet, de a Mű sem tudja megadásra kényszeríteni az Olvasót. Halad a mérkőzés, lassan, vontatottan (közben azon csodálkozom, én, az Olvasó, hogy hogy a csudába lehet, hogy már „órák” óta olvasom és mégis csak tizenoldalt haladtam, míg egy danbrownkönyv esetében „rövid olvasgatások” során is könnyedén „eltűnik” 50-60 oldal…). És egyszercsak jön a háromszázadik oldal környéke, és arra leszek figyelmes, hogy a Mű kezd fáradni és kezdi „megadni magát”. Egyszer csak elkezd rohamtempóban (túlzok, persze) fogyni a hátralévő rész, alíg várom, hogy mi a következő történés, szívesen veszem újra és újra fel a letett könyvet, ha időm engedi. És ami számomra megmagyarázhatatlan, hogy a történet (nehézkes) stílusa és tempója nem igazán változik. S mégis, a végkifejlet felé közeledve „könnyül” az olvasás… A végéhez közeledve az egyetlen sajnálatos dolog, hogy a történetet, hangulatát az elmúlás komorsága lengi be…dehát mondjuk egy életrajzi ihletésű műnél mondjuk ez nem meglepő. Dehát egyszer minden véget ér, az élet is, a nagy birodalmak is, a könyv is…

Összességében azt mondom, hogy semmiképpen sem bántam meg, hogy elolvastam („átrágtam”) magam a könyvön. Nagyon sok érdekes történelmi momentumra világított rá és sarkallt arra, hogy kezembe vegyem a tabletet és utánajárjak, többet tudjak meg egy-egy megjelenített szereplőről, történelmi eseményről, helyről, eszközről, stb. Sajnálatos módon számomra a stílus és tempó végett „nehezen” adja meg magát a könyv, nehéz „hozzáférni a jóhoz”, de nem lehetetlen.

Most egy időre ismét rápihenek Passuthra. Kell egy-két könnyebben olvasható könyv ehhez. De előbb utóbb ismét elhatározom, hog olvassak egy komoly művet…ami Passuth lesz.

>!
milcsi
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Egy könyv egy kevésbé ismert történelmi korról. Róma dicsősége nagyon sok írót megihletett, viszont hanyatlása, és a népvándorlás korszaka annál kevesebbet. Egy történet egy félig barbár királyról, aki a Balaton legnyugatibb partján született, innen került a bizánci császár udvarába, ahol mindent megtanult kivéve az írás tudományát. Hazatérése után után a történet legkalandosabb része, a szép illir lány Nebula megmentése ( ez név és maga a lány az írói fantázia szülötte, ahogy az író is megjegyzi e név ködöt jelent). Majd indulás kelet felé, ahol Teodorik népének új földet legelőt ígér. Viszontagságok, a bizánciak ármánykodásai után, a bulgárok legyőzésével Teodorik elnyeri mind a császár mind a bizánci nép tiszteletét. Szobrot emelnek neki a Hyppodromban, és Zénó császár fiává fogadja. A bizánci császár felhatalmazásával útnak indul gótjai élén Itáliaába. Viszontagságok után a félszigetre érkezvén meg kell küzdenie Odovokárral, ezzel a barbár fejedelemmel, aki az utolsó császár elűzése után kezében tartja a népek hadseregét. Passuth itt világít rá legjobban Teodorik kegyetlen természetére. Látszólag békejobbot nyújt, majd legyilkolja ellenfelét. És ezek után kezdődik Róma utolsó aranykora. A gót király a ravennai udvarból irányítja Róma újjáépítését, és bekövetkezik mintegy harminc évnyi béke. Majd árulás a római szenátus által Bizánc felé, legjobb embereinek büntetése, és élete utolsó szakaszában még kegyetlenebb király halála. Passuth ezt a történetet magával ragadó stílusában tárja elénk, ami rám még nagyobb hatást tett az általam legjobban szeretett helyszínek bemutatásával. Kezdve a Balatonnal, majd Róma, és a Nápolyi öböl. Ezek a helyszínek mind óriási hatással voltak életemre (a könyvet a Balaton partján olvastam), és ezért ez a regény még inkább feledhetetlen olvasmány volt számomra.

>!
Zaurora
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Imádom a nyelvezetét, és a történet vezetését. Nem egy könnyű olvasmány. Mégis, szerintem kihagyhatatlan.

>!
Darkshade
Passuth László: Ravennában temették Rómát

Nagy Theodorik osztogót császár és Odoaker, meg bizánciak és Róma bukása.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
eme P

A bölcs az idők jelét kémleli, s nem a csillagokat.

376. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Temesi Ferenc: Por I-II.
Spiró György: Fogság
Földes Jolán: A halászó macska uccája
Vámos Miklós: Apák könyve
Herczeg Ferenc: Pogányok
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I-III.
Móra Ferenc: Aranykoporsó