Michelangelo Merisinek vagy Amerighinek – akit Caravaggio néven ismert meg a világ – kalandos élettörténetét meséli el Passuth ebben a késői regényében. Legfőképp a 16-17. század fordulóján élt festő személyisége, természetének kettőssége érdekelte az írót, aki a korabeli Itálián és Máltán kalauzolja végig olvasóját, megismerteti az ispotályos lovagrend belső életével, és megkísérli megválaszolni a kérdést, hogy kortársai miért tekintettek oly gyanakvón a mára vitathatatlanul elismert festőóriásra.
Medúzafej 25 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1979
Enciklopédia 1
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 4
Most olvassa 3
Várólistára tette 36
Kívánságlistára tette 13
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Nálam ötcsillagos. Egyrészt egyik kedvenc íróm, másrészt a festészet iránti rajongásom kapcsán. Caravaggio -akinek élettörténetét a könyv elbeszéli – a 16-17 század fordulóján élt és alkotott. Nem annyira ismert, mint az előtte élt reneszánsz olasz festők, de ő már egy új kor, új stílusirányzat, a barokk festészet kiváló képviselője. Festői nagysága inkább a későbbi, bibliai tárgyú képeiben jelenik meg. Gondoljuk meg, az inkvizíció korszakában vagyunk, s képes volt szakítani az addigi felmagasztalt szent ábrázolásokkal, az addigi világos, pasztell színek helyett, komor barnákat, sötét vöröseket alkalmazott, az égre forduló „isteni”
tekinteteket felcserélte nagyon is érző, olykor szenvedő emberi arckifejezésekre. Mindent a természetből festett, alakjai – első időkben saját tükörből festett képmásai- egy-egy mecénása, parasztok, hétköznapi emberek, esetenként egy-egy kurtizán. Azonban a „legforradalmibb” újítása a fények, árnyékok tökéletes alkalmazása, ami a korábbiakban nem volt megszokott. Ezzel olyan élővé, plasztikussá teszi képeit, hogy elhisszük, éppen abban a pillanatban kel életre Lázár, a medusa feje épp elvált a törzsétől, még látni lehet az iszonyatot az arckifejezésében. Rengeteg példát lehetne felhozni, de nem ez a célom itt a könyv értékelésében. Arra szeretnék rávilágítani, hogy Passuth milyen tökéletesen elénk varázsolja a festőt, mint embert (merthisz ez is benne van) nehezem fékezhető, hirtelen haragú természetével, mely végül bajba sodorja kétszer is, lelkiismeretfurdalását, amiért egy felelőtlen, felindulásból elkövetett gyilkosság miatt elhagyni kényszerül szeretett Rómáját. És természetesen a kiváló festőt, jó néhány kép keletkezésének körülményeit is bemutatva. No és természetesen az adott kor társadalmi hátterének megvilágítása sem maradhat el a könyvből, ami által összefüggéseiben láthatjuk az eseményeket. Nagyon sokat tudnék még írni, rajongó szavakat mondani a könyvről, s a festőről, de én sem szeretem a hosszú értékeléseket, mert akkor mi marad az utánam olvasóknak? (Bár azt kétlem, hogy most több tízen nekiállnak olvasni a könyvet!). Manapság nem divatos stílusban ír, manapság a pörgős, párbeszédes stílus dívik. Hát ez nem az a könyv! Aki ilyenre vágyik nagy ívben kerülje el! Nekem viszont tetszik a választékos, rövid, lényegre törő, sallangoktól mentes, hatalmas ismereteket mutató stílusa. Na, még annyit, hogy mivel úgy gondolom, sokan nem fogják elolvasni, csinálni fogok egy polcot, ahova felpakolom Caravaggio jelentősebb festményeit, s hozzá a könyvben talált magyarázatokat, értékeléseket. No, ezek után, ha a faitaloknak nem is, de az idősebb korosztálynak, akik szeretik az életrajzi regényeket, festészetet, jó szívvel ajánlom elolvasásra.
Letettem a könyvet, és be kell vallanom, felsóhajtottam. Michelangelo Merisit ( Caravaggiót ) nehéz volt megszeretni, együtt érezni vele. Egyfelöl zseniális festő, mégis tele sok indulattal, haraggal.A római részek voltak a legjobbak.Jó volt belesni egy – egy kép mögé, a keletkezéséről olvasni.Igazi „ barokkos” életet élt….keresett festővé válása és a vesztét okozó kis „baleset” szinte már egy kalandregényt sejtet. A kocsmák, kártyaasztalok világa az akkori élet nagyon jól tükröződik a könyv lapjain. A hányatott, kalandos élete hamar véget ér, nem bírja a sok megaláztatást, mondva csinált ügyeket. Itt már a lovaggá ütése sem segít, saját vesztébe rohan.
Csodás képeket hagyott nekünk jó volt rákeresni, beazonosítani őket a történet olvasása közben. Első találkozásom az íróval, még hangolódnunk kell.
Ez elég nyögvenyelősen ment, pedig régen kedveltem Passuthot. De vagy változott az ízlésem, vagy ez egy gyengébb darabja. Ebből a rengeteg oldalból kevés Caravaggio, a háttér információk elnyomják a történetet. Málta ostroma érdekelt, a bíborosok kapcsolatai, intrikái nem. Ezzel a történettel nem szerettem meg sem a festőt, sem a képeit – pedig olvasás közben megkerestem őket.
Mit tudnék írni a könyvről? Passuth kedvenc magyar íróm, tökéletesen beleéltem magam Caravaggio sorsába, mégha az élete erősen vitatott, és bűnökkel terhes. Átfogó képet kaptam művészetéről, kalandos életéről, és végtelenül szomorú haláláról. Mint tudjuk Caravaggio bűnei ellenére mélyen vallásos volt, egyszerűen felfoghatatlan hogy szorulhatott ennyi düh, és elkeseredettség ebbe a hatalmas mesterbe.
Tulajdonképpen nem tudom, miért szenvedtem vele, de szenvedtem. Többször is belevágtam új könyvbe, és addig ezt félretettem. Pedig nem mondanám rossznak, egyszerűen csak nem kötött le. Tele volt a könyv feltételezésekkel, nem tudhatjuk, honnan tudhatnánk, hogy mit gondolt Carravaggio? Számomra nagyon sok volt a műelemzés, ilyenkor megkerestem a neten a képet, mert a kép ismerete nélkül ezek csak idegesítettek. Ami a legjobban zavart, az az hogy ahhoz képest, hogy egy festőről szólt a regény, nagyon kevés volt a szín, árnyalat szinte semmi, hiába ismertük meg részletesen a képeket. Nem tudom, hogy fogok -e még Passuthtól olvasni. Nem biztos.
Passuth ezúttal is nagyot alkotott. Remek korrajz és lenyűgöző életrajz. Caravaggio nem volt könnyű ember, indulatos, dühös, viszont gyönyörű képeket festett. Kalandos élete volt.
Remekmű!
Nyaralásra szeretek Passuth könyvet vinni, mert beléjük lehet mélyedni és hosszúságuknak köszönhetően kitartanak. Élveztem, hogy sokat mesélt a történelmi háttérről, így nem csak a főszereplőt ismertem meg, hanem kontextusba tudtam helyezni az életét, értettem a világát, úgy érezhettem, én is ott vagyok. Szeretem a hosszú leírásokat és kevésbé a pattogó párbeszédeket, a Medúzafej ezt hozta is. Közben az éppen szóban forgó képekre rákerestem, eltűnődtem rajtuk, és bár a festő személyisége megosztó, Passuthnak köszönhetően azt is megértettem, miért volt a festészete különleges a maga korában, és hogy miből merítkezett festészete ereje. Jó könyv ez.
A történelmi-művészeti témákat előszeretettel feldolgozó Passuth kései regénye a Medúzafej, amiben az olasz festőóriásnak, Caravaggio-nak állít emléket. A műben nagy hangsúlyt kap a kettősség, ami képei és hétköznapi élete között feszül. Csodálatos bibliai témájú festményein a szenteket, mártírokat minden pátosz nélkül, szinte naturálisan jeleníti meg, mégis nagy hatást gyakorol a szemlélőre ez az új stílus.
https://litfan.blog.hu/2018/01/03/passuth_laszlo_meduzafej_524
Népszerű idézetek
A képek nem a vásznon születnek – mondta Arpino, aki szeret tudákosan csevegni a művészet lényegéről. Előtte születnek – szemedben, akaratodban, agyadban, a képekben, melyeket álmodban látsz – a kezed csak engedelmes szolga, a munkát már elvégezték benned a láthatatlan ciklopsok.
269. oldal
Kezdetben nem szerette – csak igyekezett ábrázolni az idős embert, ahogy hatalmas kezét rajta nyugtatja a nagykönyv lapján, kopaszon, szakállal, reménytelenül néz a betűkkel teleszórt oldalra, melyből fáradtságos igyekezettel próbálja kivillantani az értelmet. Ellenpólusa az angyal, szinte akkora, mint a főalak, félig meztelen, félig drapériákba burkolva, szenvtelen arcú, aránytalanul nagy a szárnya: betölti a képsíknak jobb oldali felső harmadát. Az angyal arca, mintha változnék a feszülten figyelő evangelista s az égi missziót szinte közönnyel végző között. Viszont ahogy kezét Máté keze fején nyugtatja, s mintegy vezeti a betűk birodalmában – meglepően újszerű, ki tudná megmondani, mekkora az igyekezet benne, hogy valóban megnyissa az írás birodalmát mint égi küldött, tudóssá tegye azt a nehézkes, kopasz szakállas embert, aki nyilvánvalóan nem a tudás köreit rótta mindeddig. A szent mezítláb van. Egymásra kulcsolja két lábszárát, lábfeje belenyúlik az előtérbe, talpán még látszik a vándorlások pora…
176. oldal
A kép – egyedül a saját birodalma. Nem a bíborosé. Szétbontotta a könnyű kötelet, egy-egy kezével megforgatja a két vásznat. Az extatikus szépségű fiú – lehet-e, hogy önmagát szépítette – magához szorítja a kosarat, melyben ágaskodó díszlevelek közül barack, alma, szőlő bukkan ki, bőségesen. A fiú válla szabad, könnyű világoskék köntösének csak jobb ujja látszik. A szem lefele néz; tűnődő is, sóvárgó is a tekintet.
140. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Budai Lotti: A festőművész 90% ·
Összehasonlítás - Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna 93% ·
Összehasonlítás - Irving Stone: Michelangelo 96% ·
Összehasonlítás - Tapodi Brigitta: A hajtű 94% ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - Jaan Kross: Négy monológ Szent György ürügyén ·
Összehasonlítás - Bauer Barbara: A fényfestő 87% ·
Összehasonlítás - Pierre La Mure: Mona Lisa magánélete 86% ·
Összehasonlítás - Vanora Bennett: Hölgy mókussal és seregéllyel 85% ·
Összehasonlítás - Alyssa Palombo: Firenze legszebb asszonya 85% ·
Összehasonlítás