Kutatóárok 10 csillagozás

Passuth László: Kutatóárok

Az ​író vallomása: „Onnan kezdem önéletrajzom történetét, amikor – tizennégy éves korom küszöbén – kitör az első világháború. Ettől kezdve annak az évtizednek feltérképezése, melyet ebben a könyvben megkíséreltem, csak úgy volt lehetséges, ha egy felnövő fiú külső és belső életét egybe tudom kapcsolni azokkal a világtörténeti eseményekkel – sorsfordulatokkal, háborúval –, melyeknek tanúja voltam s különös módon néha kissé szereplője is. Ahhoz, hogy fel tudjam idézni saját fiatalságomat, az idők objektív tanúságán (egykori újságokon, naplótöredékeken, verseimen) kívül elsősorban saját emlékvilágomra támaszkodhattam. Igyekeztem ezeket az emlékeket kiemelni a feledés mélyrétegeiből, úgyhogy azokhoz semmiféle anakronizmus ne tapadjon: úgy elevenedjenek meg, hogy visszaidézzék egy század eleji sors fejlődésének őszinte változatait. Ha nem kaptam volna sok-sok impulzust az olvasóktól, akik szívesen fogadták jórészt történelmi regényeimet, soha nem mertem volna formába önteni s közreadni… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1966

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1966
500 oldal

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Passuth László: Kutatóárok

A szerző ifjúsága tíz évét vetette papírra. Középiskolás korától – mely egybeesik az első világháború éveivel, s melyet Kolozsvárott, s a piaristák gimnáziumában töltött – meséli életét. Lélektanilag is érdekesen ábrázolja a serdülő fiatal tájékozódását az életben, barátok, tanárok, könyvek felé. Az első nagy esemény, mely a történelmi krónika lapjain is helyet kap, az 1918-as polgári forradalom (Kolozsvárott már decemberben, a románok bevonulásával véget ér), s amelynek igazgatási munkálataiban tevékeny részt vállal. Bár érdeklődése az irodalom, a művészet felé vonzzák, de pénzt kell keresnie, ezért kezd „hasznosabb” jogi és gazdasági tanulmányokba. 1920-ban felkerül Budapestre, s családi kapcsolat – gazdag nagybácsi – révén álláshoz jut: bankhivatalnok lesz; ám egy perce sem adja fel igényét a tágabb világ megismerésére. E fogékonysága önéletírásának további fejezeteiben is megmutatkozik. Hiteles képet ad a fehérterror első évének társadalmáról és történelméről, királypuccsokról és tőzsdei lázról, a Tanácsköztársaságban szerepet vállaltak üldözéséről. Az élményekben leggazdagabb rész a szerző kiküldetésben töltött milánói éveinek története. Művészettörténelem, politika (szinte közvetlen szemtanúja az olasz fasizmus hatalomra jutásának), érdekes emberek, benyomások sokasága sűrűsödik a napi munkával is terhelt üzleti kiküldetés éveibe. Naplók, levelek, egykori újságok a tényszerű támaszai a szerzői önvallomásnak, élővé a személyes élményként megélt találkozások, szituációk varázsolják, általuk lesz a könyv – az önéletrajzon túl – egy ifjúság regénye is.
A széles látókörű, fegyelmezett szerkesztés, sallangtalan előadásmód a mű értékét maradandóvá emeli. Ez Passuth első önéletrajzi kötete.

>!
Csabi P
Passuth László: Kutatóárok

Passuth önéletrajzának első kötetét kimondottan a korrajz miatt vettem kézbe. Ebben nem is kellett csalódnom, főképp azért nem, mert PL a saját története mellett a kor történetét is írja, sőt, néha inkább azt írja, helyenként olyan érzésem volt, hogy a korabeli újságokat lapozza, és azok alapján írja az önéletrajzát. Ebben nem járhatok messze az igazságtól, mert sűrűn fordulnak elő részek, amikor a napok történelmi eseményeit sorolja, ahelyett, hogy melyik kislány szoknyájának libbenése hozta éppen izgalomba. No persze PL ilyent nem tenne, békebeli öregúr ő, latinos műveltséggel, kimódolt mondatokkal, csak semmi sztorizás, intimpistáskodás, de még személyes véleménynyilvánítás is ritkán akad, egy határozott mondat nincs a könyvben, amiben mondjuk elítéli a fasizmust, csak gondolhatjuk, hogy így van. Talán ugyanez a szemérem az oka a könyv legidegesítőbb vonásának, hogy a személyeket a legtöbbször csak monogramjukkal jelzi, még rokonait is. Emiatt aztán sokszor nehéz azonosítani a szereplőket, arcot, jellemet adni nekik, ami személytelenné teszi a történeteit. Ez a szokása annál is bosszantóbb, mert már nem élő történelmi személyekkel is így jár el, akiknek egy kis utánajárással amúgy ki lehetne deríteni a kilétét.
Maga az életrajz 1914–1923-ig követi végig PL életét, az iskolás évek alatt remek képet kaphatunk a háborús hátországról (Kolozsvár), majd a háború után Budapestre költöző fiatalember életéről a kopott, éhező városban. Az utolsó két évet Milánóban tölti kiküldetésben, így bepillanthatunk egy győztes hatalom gazdasági fővárosának egészen másfajta életébe is.
Passuth egész életében, írósága ellenére hivatalnok maradt, élettörténete sem túl érdekes, ami mégis érdekessé teszi a könyvet, az a kor, amiben élt, és amiről apró részletességgel beszámol.

>!
acsferi
Passuth László: Kutatóárok

Remek élmény volt olvasni ezt a regényt. Szeretem az életrajzi írásokat, így ehhez az önéletrajzi indíttatású könyvhöz is szép reményeket fűztem, hiszen kedvenc magyar történelmi regény írómról van szó. Nem is kellett csalódnom, lenyűgöző alkotás, nagyszerűen megjelenítve a kor hangulatát, mozzanatait, apró rezdüléseit. Az első világháború és az azt követő évek eseményeit dolgozza fel a mű szubjektív szemszögből nézve. Kolozsvár, Budapest és Milánó háromszöge határolja be a cselekményt. Különösen érdekesek voltak számomra azok a részek, melyek a kolozsvári joghallgatóként eltöltött éveket idézi fel. Számomra az itt felidézett nevek – Somló Bódog, Moór Gyula – a jogtörténet részét képezték, itt nagy tehetségű, jogtudósokként elevenednek meg, mint a szerző oktatói. Szerencsére itt nem fejezte be Passuth az önéletrajzát, a folytatást a Rézkor című műben lehet nyomon követni.

>!
Mallinalli
Passuth László: Kutatóárok

Mikor felfigyeltem erre a könyvre, kétségtelen az is motivált az azonnali beszerzésében-elolvasásában, hogy egész sok hasonlóság van Passuth és az én életutam között (nem, sajnos én nem írtam még olyan zseniális regényt, mint az esőisten :)). Ehhez képest nem kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy a hasonló pontok őt zavarták a legjobban, kicsit konkrétabban se a jog, se a pénzügyek, se a bankvilág nem kötötte le. Ezen a sokkon túllépve aztán nagyon érdekes személyiség bontakozott ki előttem: széles műveltségű, igazi bölcselkedő típusú ember, akit a realitás marhára nem érdekel, vagy ha igen, hát csak kényszerűségből.
Érdekes az élete, nem is gondoltam volna, hogy kikkel össze nem futott. A kor adott: mozgalmas és brutális, érdekességben nincs hiba.
Ami nem tetszett – és ezért vonok le fél csillagot:
– a trianoni döntést nagyon elsunnyogja, fene se érti, miért pont azt;
– egyszer csak elkezd keresztnevek helyett betűkkel jelölni embereket (O., dr. D., stb), ami ha érthető is, marha idegesítő;
– erről nem ő tehet, de engem Itália ebben a korban marhára nem kötött (most) le.
A végén a cliffhanger disznóság!

>!
Hajnalka_Dénes
Passuth László: Kutatóárok

Az életrajz első kötetétől mégjobban megkedveltem Passuthot, még közelebbinek érzem.Sok mindent megtudtam, és még kiváncsibb lettem teljes életére és műveire. Nem első olvasmány tőle, de úgy érzem, nem baj, hogy regényével kezdtem. Jöhet a többi életrajzi és történelmi regény. Kezdő Passuth ismerkedőknek ajánlom, fontos információkat tartalmaz az élet és pályamű vonalhoz.


Népszerű idézetek

>!
Csabi P

„Modernek és az iskola” — volt a címe az előadásnak, amelyet a nyolcadikosok eminense, egy pulykatojásképű „példás jó fiú" tartott. Valláserkölcsi maximákból indult ki, majd megtámadta — Ady Endrét. „Mocskos magánéletet", „szennyes és parázna magatartást" kezdett emlegetni, mely már maga is alkalmas arra, hogy a tanulóifjúság tekintetét elfordítsa a „megtévelyedettről". Akkor egyszerre megelenevedett az arc. Visegrádi tanár úr megmozdult. Kinyílt mindig lehunyt szeme, a beszélő felé fordult, kinyújtotta félelmesen kemény ujját: megálljunk! Erre még soha nem volt példa, hogy a „Savanyú" valaha megszólalt volna. Szó szerint (hogyne emlékeznék erre a jelenetre) ezt mondta: „Nem kívánatos, hogy költőink magánéletében turkáljunk. Ez nem tartozik az irodalomra! Ha nagyon vizsgálnánk ugyanis, különös dolgokra jönnénk rá. Igy például megemlíthetném, hogy Vörösmarty Mihályt, egyik legnagyobb költőnket, élete alkonyán, nap mint nap a kocsmából cipelték haza derék iparos-emberek. Egyébként Ady Endrét a legnagyobb költőnek tartom minden magyar poéták között! Térjünk át a tárgysorozat következő pontjára."

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre
>!
Csabi P

A híres római jogi professzor, szomszédunk, hazamenet mondja anyámnak: „Kolléganő, olyan történt ma velem, ami tanári pályámon még soha. Szónoki kérdéseket szoktam felvetni előadásaim során. Így mondom: ugyde, uraim, ki tudná ezt megmondani… negyven éve még soha nem válaszolt senki. És ma, kérem, ez a lány… aki Kolléganő iskolájából jött, feláll és elmondja, pontosan, latinul, ami benne áll a szövegben. Még elő sem adtam. Szünetben jöttek a fiúk hozzám panaszkodni, hogy ez már mégis sok. Mi lesz így a jogi karból?"

234. oldal

>!
Csabi P

Halljuk Szekerest! Polgári külsejű tartalékos tüzér kapitány lépett ki a kapun, melynek hajlásában már nem állt őrség. Szegedi ügyvéd volt, rögtönzött beszédek mestere. „Polgártársak" – mondta sztentori hangon, miután meghajlott, hiszen tapssal, sűrű éljennel fogadták. „Polgártársak – ismétli Szekeres –, nem érdemlek köszönetet azért, hogy az emberiesség parancsait teljesítettem, amikor elviselhetővé tettem a politikai foglyoknak az emberi életet. Így csak azt ígérhetem, hogy ha a sors még egyszer olyan helyzetbe fog hozni, hogy hasonló próbára tesz – ugyanilyen emberiességgel fogok akkor is mindent megtenni." E percben kondult délre a Fő téri templom harangja. Szekeres kapitány karja meglendült, hangja átharsogta a harangszót. „Polgártársak: elkondult a harang! Jelzi, hogy a fazekakban már fő a déli leves. Mindenki induljon haza ebédelni. Mára mindenki megtette kötelességét!"

203. oldal

1 hozzászólás
>!
Csabi P

Az ötvenéves (…) férfi leveszi kalapját, meghajlik előttem, bemutatkozik, kezet nyújt. „Kedves ifjú barátom, ön jóindulatú és intelligens embernek látszik – arra kérném, kegyeskedjék tájékoztatni arról, hogy valójában minek tulajdoníthatjuk ezt a különös képet, mely szemeink elé tárul. Szeretném sógoromat megnyugtatni – őméltósága ugyanis – kissé ideges." – „Forradalom van, mondom, de azért nem történt semmi baj. Csak apró dolgok törtek össze az emeleten…"

209. oldal

>!
Csabi P

A „hivatali idő" lényegében végtelen volt. Csak minden második vasárnap délutánunk volt szabad. Este hét körül kellett „jelentkeznünk" a századosnál, ha „lelépni" akartunk. Reggel nyolctól! Mert a többiek, azok, akiket Pestről küldtek — még tovább, késő estig ott szorongtak, tereferéltek. Itt csapott meg e gyanús „kiülési" karrierek első lehelete, azoké, akik a minden kezdőhöz intézett parainézis szerint — kövessenek el mindent, hogy „elsők legyenek, akik reggel a hivatalba érkeznek s utolsók, akik azt elhagyják". Ez volt valójában az időt pocsékoló, dologtalan, farkcsóváló hivatali lődörgés, igazgatók kegyes mosolyának lesése, apró, alkalmi szolgálatok — mindez a felépítendő karrier reményében vagy csak azért, hogy az ifjú emberre ráakasszák a „tüchtig" jelzőt.

76. oldal

1 hozzászólás
>!
Mallinalli 

A cselédkérdés örök téma volt, sűrűn cserélődtek, a százévek folyamán bizonyos tradícionális „jogrend” fejlődött ki, mely nem volt egészen egyező a cselédügyben hozott szabályrendeletekkel. Bizonyos „alkalmi fenyítések” a rendőrség előtt is „helyénvalónak” látszottak, de a lányt „komolyan megverni” nem volt szabad. Ilyenkor a lány „visszakérhette könyvét”, s a munkaadónak nem volt szabad rossz bizonyítványt sem kiállítani. Viszont „titkos jelek” figyelmeztették a naccságákat arra, hogy a lány „enyveskezű”, „erkölcstelen”, „nagybélű” vagy „slampos”. Az „egészségesen távozott” bejegyzés, minden egyéb megjegyzés nélkül – a legrosszabbra engedett következtetni.

47. oldal

>!
Mallinalli 

Talán a háború harmadik hetébe fordulhattunk, vasárnap dél volt, az egész család nagyebédhez ült. Leves és hús között valami zajt hallottunk kint, az ajtó előtt; a lárma egyre erősödött. Majd bejött két szolgáló, s jajveszékelve újságolta, hogy „betörtek a szerbek”, a szomszéd faluban már égetnek, megölnek mindenkit, menekülni, menekülni – a Veszprém megyei Tótvázsonyból – a szerbek elől!
Házigazdám mérgesen mondta: „ostoba fecsegés”, s villájával nagyot bökött a pecsenyébe.

26. oldal

>!
Mallinalli 

Szerény, szemüveges úr ült tőlem a második szobában. Mindenki tisztelte a „tanár urat”, aki néhány napja volt ott, amikor én az irattárba érkeztem. Látni lehetett rajta, hogy fordít. Kiterítette szótárait, segédkönyveit, s míg tartott a hivatalos idő – fel sem nézett. Szüntelen dolgozott. A beavatottak lábujjhegyen mentek el asztala mellett. Tóth Árpád volt. Talán tíz nap múlva valaki „feladta” a titkársági igazgatónak. Rossz vért szül – mondta –, ha valaki ily „osztentatíven” nem törődik az ügyekkel. Legalább a látszatot kellene megőriznie.

331. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Szabó Magda: Ókút
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Paula Mclain: A párizsi feleség
Fekete István: Zsellérek
Kate Morton: Felszáll a köd
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Árkus József: Tűztengerben
Italo Svevo: Zeno tudata