Aranyködben ​fáznak az istenek 36 csillagozás

Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek

A ​regény Raffaello Rómába érkezésétől korai haláláig tart Színhelye az újjászülető nemzetközi nagyváros, az a Róma, amely politikai változásaival s művészi szenvedélyeivel vet fényt vagy árnyékot a szereplők sokrétű jellemvonásaira. Kiemelkedik II. Gyula és X. Leó pápa szürke eminenciása – a kereszténység nagy kufára, Agostino Chigi, hogy a maga módján uralkodjék egész Itália fölött s ugyanakkor játssza érdekes szerepét a művészek világában és Imperia mellett is. Imperia, a „római kurtizán” címét sírfeliratként is előre vállaló széplány a maga kultúrájával, reneszánsz moráljával és ritka szépségével mintegy szimbolikus alakja ennek a bonyolult korszaknak. Vágyai szerint épül meg a legszebb villa – a mai Farnesina -melyet Raffaello freskósorozata ékesít. Ezt a villát avatja fel az ünnep melynek során még egyszer – mintegy záróakkordként – felvonulnak a szereplők. Szinte külön regény La Fornarinának dokumentumokból s trasteverei legendákból összeszőtt története – a hazai… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1980
684 oldal · keménytáblás · ISBN: 963151658X
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1973
682 oldal
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1969
714 oldal

3 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek

Annyira szép a címe! Nagyon tetszett. Való igaz, nem árt némi történelmi tudás, háttér ismerete, akár művészettörténetileg is. De! Raffaelo és kora, a pápák, az itáliai kis államok harcai nagyon pontosan, szemléletesen szinte már tudományos szinten kerülnek bemutatásra.
Első Passuth olvasásom.

morin5>!
Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek

Regénynek álcázott reneszánsz stúdium azzal a szokatlan elvárással, hogy egy időre köré rendezed az életed. Jobbról Raffaello album, balról töris atlasz, kartávolságon belül a Borgia, Medici, Este családok uralta Itáliába kalauzoló könyv (vagy net), de a mélyről előkapart latin tudás is élesítést igényel. Nagyjából így van esély a tér-és időbeli ugrásokkal operáló, százszereplős tabló élvezetéhez.
Viszont ha eddig nem az urbinói volt a kedvenc mestered, akkor majd most.

ophe_lilka>!
Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek

Valami hihetetlenül gyönyörű ez a könyv. Én nem is tudtam, hogy nekünk ilyen írónk van, aki így tud írni! Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ha nem tanulnék művészettörténetet, egy szót sem értenék belőle és így is hosszadalmas és minden figyelmemet igénylő, de persze csodálatosan élvezetes küzdelem volt olvasni. Először is a címe az egyik legszebb, amit valaha hallottam (fáj is hogy nem nekem jutott az eszembe) és nemcsak a stílusa, a mondatai azok, amik elképesztően az én ízlésemhez íródtak, hanem maga a témája is. Egy kicsit olyan, mint egy reneszánsz Trónok harca, csak éppen ez (majdnem) az utolsó betűig igaz. A szeráfarcú, szelíd Raffaello körül bonyolódik a történet, ez a kavargó keringő, amit a korabeli Róma alakjai táncolnak. Két híres-hírhedt pápa (II. Gyula és X. Leo), a legnagyobb humanisták és bíborosok, a szinte modern bankbirodalmat irányító Chigi, akinek mindenhová elér a keze és minden arannyá változik, amihez csak hozzáér és a kedvencem közülük, a titokzatos Imperia, aki kurtizánból lett az új Róma okos, gyönyörű és mindenki által tisztelt és szeretett madonnája. Mindazonáltal talán mégsem ők a főszereplők, hanem maga az Örök Város, ahol összekeveredik ragyogó múlt és lángoló jelen, ahová mindenhonnét érkeznek a hírek, ahol minden szál összefut és szinte lélegző, időtlen és örök lelket teremt a márványkövek alatt, aminek aranyködében olyan nagyon szeretnénk mi is elveszni (én biztosan).

acsferi>!
Passuth László: Aranyködben fáznak az istenek

Fantasztikusan jó könyv. A reneszánszkori Itália csodálatos világa jelenik meg Passuth művében, és míg Raffaello életét követhetjük nyomon lépésről lépésre, megismerkedhetünk a korabeli mecenatúrával és II. Gyula pápa harcias politikájával is. Nagyon szerettem, többször is elolvastam, először még mielőtt Rómában jártam, utána pedig azért, hogy a látottakat a regényben olvasottakkal összevessem.


Népszerű idézetek

robinson P>!

– Nem készülsz még házasodni? Mire vársz?
– Vándormadárnak fészket?

68. oldal

robinson P>!

A férfiak ősidők óta – ágyban beszédesebbek, mint asztal mellett.Amikor megpihent már a forró férfivágy, csapong a megbékélt test fölött a szellem, s mécs szúrta sötétben szövi a képzelet ezüstszál-terveit.Kegyelmesek és főtisztelendők, bankárok, prelátusok, hercegek – a szunnyadás peremén lankad a figyelő hiúzgyanakvás, a rés kitárul, a hallgatag is beszél.

46. oldal

2 hozzászólás
robinson P>!

A velenceiek ritkán látnak páncélos lovagokat.Még ritkábban lovat.

249. oldal

robinson P>!

Csak a fájdalom, fiam, csak a fájdalom.Az legyen igazi.Az lehet igazi.Amit egy anya érez amikor fiatalon megölik a fiát.Minden gyötrelem benne lehet, a szemében, arcában, kezében – egész alakjában.

61. oldal

robinson P>!

A pápa szobrát Michelangelo készítette.Nem lehetett nagy öröme, amikor mintáznia kellett a szentatyát.Nagy művész, ismétlik a megfontoltabbak a városban.De mit lehet csinálni egy öreg emberből, akit már rúttá tett a vénség?S a bronz Julius – a csillogó napsütésben – ragyogó-vakítva fenyegeti meg Bolognát.

273. oldal

_ada>!

Eljöttem műhelyébe, s úgy érzem: a múzsákkal társalgok.

robinson P>!

– Kegyelmednek, Santi mester, köszönhetem küldetésem első sikerét.Boldog voltam, hogy VII: Henrik király udvarába Szent György képét vihettem, mint a herceg ajándékát.Így arattam le sok dicséretet, Raffaello helyett: akkor halmoztak el vele, amikor a Sárkányölő képét kiállították a Towerben.

105. oldal

robinson P>!

Mire a pápa öreg lett: megváltozott minden.Itália Pandora szelencéjévé vált, városait idegenek prédálják, síkságain gascogne-iak, svájciak, katalánok, burgundiak ütköznek meg.Az olasz fejedelmeknek állandó követeket kell tartaniuk, hogy figyelhessék az idők változásait.Mindenhez pénz kell.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pandóra szelencéje
robinson P>!

Ami Ulászlót illette – itt ellentmondtak egymásnak a hírek.Igaz ugyan hogy Ulászló fiát, gyermek-Lajost máris királlyá koronázták, tehát apja halála után ne lesz választás, ám mindenki tudta az itt ülők közül, hogy ebben a hanyatló országban egyetlen hatalom maradt meg még: Bakócz kardinális.A magyar érsek viszont Velence barátja ha nem is egészen önzetlenül –, mint ahogyan ez kiderül a Budról érkezett követjelentésekből.

197. oldal

ede>!

A fekete köd egyre sűrűbben gomolygott fel a Tiberisből, s alkonyatra már elnyelte a márványt, a kertet, a kutat, a villa homlokzatát.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna
Irving Stone: Michelangelo
Tapodi Brigitta: A hajtű
Bauer Barbara: A fényfestő
Szunyogh Szabolcs: Amrita Sher-Gil
Budai Lotti: A festőművész
Dallos Sándor: Aranyecset
Jaan Kross: Négy monológ Szent György ürügyén
Jessie Burton: Múzsa
Pierre La Mure: Mona Lisa magánélete