Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A harmadik udvarmester (Spanyol trilógia 3.) 24 csillagozás
Diego Velázquez, a regény csendes hőse látszólag alig lép az események előterébe, ám négy évtizedet tölt a XVII. század első felének leghatalmasabb udvarában, a madridi Alcázarban. Itt félelmes megfigyelőképességével, művészetének géniuszával rögzíti le a spanyol világhatalom szétbomlásának oly válságos és változatos korszakát. A Spanyol Aranyszázad a rendkívüli szellemek különös ragyogásával árasztja el az alapjában szegény, kivérzett országot, mely fölött örök árnyékként húzódik meg az Inkvizíció. A feltartóztathatatlan katasztrófa súlyát a majdnem félszázadon át uralkodó IV. Fülöpnek kell viselnie, aki kóros tehetetlenségében, minden emberi értékei mellett, nem tud úrrá lenni az eseményeken. Diego Velázquez a ranglétra legalacsonyabb fokán áll, s mégis mint udvari festő minden történetírónál hívebben örökíti meg ennek a kis világnak egész belső életét. Királyportréi nyomon követik annak a Fülöpnek fokozatos hanyatlását, akinek birodalmában \"soha nem megy le a nap\". A korra… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1962
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 17
Kívánságlistára tette 12
Kiemelt értékelések
Egy remekül megírt történelmi regény, mely a XVII. századi Spanyol királyi udvarba kalauzol el minket. Megismerjük belőle a híres festő, Velázquez életét és korát:
– miként lett a király hivatalos portréfestője
– felemelkedését az udvari ranglétrán
– a királyhoz (IV. Fülöp) fűződő, 40 évet felölelő, már-már baráti viszonyát
– Spanyolország akkori külpolitikai kapcsolatait (kiemelten az Itáliához, és Franciaországhoz fűződőeket)
– a király személyét (aki államférfiakhoz hűen nem hibátlan, de volt neki emberi oldala is)
A regény igencsak vaskos, de érdemes elolvasni, mert általa remekül el lehet merülni az akkori mindennapokban, ami nem is csoda, mert ahogy Passuth a kötet végén lévő bejegyzésében írja, mélyrehatóan utánanézett Velázquez életének és az adott kornak.
Ezek után már értem, hogy édesanyám (akié a kötet) miért szerette mindig is a regényeit, én is biztos fogok még tőle olvasni!
Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a nagyívű történelmi regényeket!
Passuth regényei olyanok nekem, mint Németh László drámái. Nagyszerű gondolatok, de nem színpadra valók. Érzem, h. Passuth fantasztikus mennyiségű műveltséget, ismeretet vonultat fel, de ha történelmi regény akkor Mika Waltari, ha festmények, akkor megnézem.
Hangoskönyvként hallgattam, és a felolvasó sem állt/ült/olvasott tökéletesen. A trilógiának (Esőisten, Fekete bársonyban) ez a leggyengébb darabja (nekem).
Érdekes szerelem a miénk Passuth Lászlóval. Sok évvel ezelőtt mintegy véletlenül olvastam el tőle a Lagúnákat,bár a neve akkor még ismeretlen volt előttem,így mikor évekkel később kezembe akatt a Ravennában temették Rómát című könyve,azthittem az első Passuth regényem volt. A Lagúnák írójára akkor már rég nem emlékeztem. Aztán egy nyáron három könyvet is vettem, a Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester,és az Aranyködben fáznak az istenek. Ekkorra már tudtam ki írt a velencei kéjhölgy életéről olyan remek könyvet,lelkesedésem A Bíborbanszületettet is polcaimra terelte,ami után a fent említett három nyári szerzemény is olvasás tárgyává vált. Az író egyedi stílusa és látásmódja nem alkalmas mindenki tetszésének elnyerésére,de én nagyon szeretem. A harmadik udvarmestert is nagy élvezettel forgattam. A regény, mely a Spanyol trilógia utólsó darabja is, az agyaglábain haláltáncát lejtő Spanyol birodalom mindennapjait beszéli el, IV. Fülöp és Olivares herceg regnálása alatt, Diego Velázquez főszereplésével. Velázquez képek garmadáját festi az Alcázar számára, miközben nagyhatalmú modelljei Európa történetét alakítják. Háborúk,intrikák,románcok,botrányok, és házasságok tartják lázban a burgund etikettbe és bigott istenhitbe temetkező udvart. A szokásos írásmód itt sem marad el, a sorok minősége garantált. Passuth László oly elragadtatással ír a kor mestereinek művészetéről,mely már-már titkolt képzőművészeti vénára utal. Csendes főhősünk képeivel egy zavart korszak mementóit viszi vászonra, ihletett írónk pedig saját zavart korában vetette papírra történetét a mi tetszésünkre.
Nocsak-nocsak, meglepően kellemes, érzelmi kötődést kiváltó regény a szerzőtől. Passuth hajlamos egész történelemkönyvet belezsúfolni egy mondatba, amitől hamar elfáradok és úgy érzem: most nem tudok többet befogadni. Aztán átvált hosszadalmas leírásokba, ami meg untat. A témái viszont érdekesek, ezért néha próbálkozom. A harmadik udvarmesterhez nem fűztem túl nagy reményeket, mert mind a bemutatott történelmi kor és hely, mind Velázquez festészete eléggé hidegen hagyott, de ahogy olvasni kezdtem, szelíden körbefont a mese. Nem zúdultak rám részletekbe menő történelmi ismeretek, csak amennyit a történet megkívánt. Nem nyűglődtem terjedelmes leírásokkal, ellenben kaptam annyira elevenen megrajzolt világot, hogy a könyvből hirtelen felnézve kellett egy-két pislantás, hogy a valóságot lássam magam körül. Különösen érdekes volt számomra annak leírása, milyen körülmények között születtek a festmények: milyen esemény vagy indíttatás okán, és mi volt az a modell életében bekövetkezett dolog, ami befolyásolta a kép végleges formáját („… Ezért mosolyog a nagy álló képen Don Gaspar de Guzman, Olivares grófja…”). A könyv közelebb hozta Velázquez festészetét és belaktam az Alcázart, a spanyol király palotáját. Egyértelműen kedvenc Passuthtól.
Passuth László spanyol trilógiájának befejező kötetének címszereplője Diego Velazquez, a spanyol udvari festészet Goya mellett talán legnagyobb alakja, így a mű ötvözete a történelmi regénynek, illetve a művészettörténeti regénynek. A hihetetlenül plasztikusan megjelenő kompozíciók és a kortárs spanyol és falamand festők (Rubens) mellett a már hanyatlófélben lévő spanyol birodalom, IV. Fülöp udvara és nagyhatalmú minisztere, Olivares mindennapjaiba is bepillantást nyerünk. Imádtam, azóta is, ha hazai vagy külföldi múzeumokban járok, igyekszem Velazquez képeit megnézni.
Egy újabb jól megszokott, és mégis mindig izgalmas Passuth-regény A harmadik udvarmester, a maga terjengősségével és kismillió mellékszereplőjével, na meg a zseniális karakterábrázolásaival és átfogó történelmi tablóival. A regény két központi alakja Diego Velázquez, a világhíres spanyol festő, és IV. Fülöp, akinek az udvarában élt és dolgozott.
https://litfan.blog.hu/2021/02/12/passuth_laszlo_a_harm…
Velázquez nálam a „tán csodállak ámde nem szeretlek” kategória volt, és a könyv után is ott maradt. A regény túl hosszú ahhoz képest, hogy a főhőssel semmi regényes nem történik. Az életéről és a készülő művekről szóló részek tetszettek leginkább, a korszakot és az udvari eseményeket bemutatók gyakran untattak, bár sok érdekességet találtam bennük egy számomra szinte ismeretlen korból.
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Irving Stone: Michelangelo 96% ·
Összehasonlítás - Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna 93% ·
Összehasonlítás - Szunyogh Szabolcs: Amrita Sher-Gil 79% ·
Összehasonlítás - Jaan Kross: Négy monológ Szent György ürügyén ·
Összehasonlítás - Laczkó Géza: Rákóczi ·
Összehasonlítás - Laczkó Géza: Német maszlag, török áfium ·
Összehasonlítás - Kertész Erzsébet: A fejedelemasszony 83% ·
Összehasonlítás - Berényi Anna: Richter 97% ·
Összehasonlítás - Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső 95% ·
Összehasonlítás - Konrád György: Elutazás és hazatérés 95% ·
Összehasonlítás