„Jelenet valami régi francia filmből, talán Truffaut. Ketten beszélgetnek, így emlékszem, s egyikük pironkodva közli, hogy regényeket ír, illetve írt, s már csak egy gondja lenne őneki, a cím. Az szép, bólogat a másik, a regény az nagyon szép dolog, s naná, hogy fontos a cím, kifejezőnek lennie, pontos jellegűnek, egyszersmind felhívónak, bizony, fontos az. Hanem lennének-e benne dobok? Dobok? Nem, Michel, néz bambán és értetlenül ez a filmbeli regényíró, dobok azok nincsenek. Hát trombiták? Szerzőnk szeme felhős, gyapjasan borult: hát, az igazat megmondva trombiták se. Akkor, kedves Louis, legyen a címe Se dobok, se trombiták!” Ha se dobok, se trombiták – akkor mi marad helyettük? Ha a komponista lemond a fő ritmus- és szólóhangszerről, milyen muzsikát hallunk? Mert egy percig se legyen kétségünk: az író egy hamisítatlan jazzklubba invitál minket e könyv segítségével, ahol vágni lehet a füstöt, a vendégek ujjukkal dobolnak az asztalon, a zenekar pedig őrült improvizációba kezd. A… (tovább)
Se dobok, se trombiták 22 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1993
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Élő irodalom Jelenkor
Enciklopédia 6
Most olvassa 2
Várólistára tette 18
Kívánságlistára tette 11
Kiemelt értékelések
Nem igazán találkoztam hasonló könyvvel. Ez persze adódhat abból, hogy nem olvastam eleget, főleg nem hazai irodalmat, de ez a mostani érzésemen mit sem változtat: le vagyok nyűgözve. Bevallom nem mindig jött át, ami megint csak a különféle hiányosságaimnak tudható be, de stílusában, hangulatában és nyelvezetében (különösen ebben) az első sortól az utolsóig különös élmény volt. Ami a négyflekknyi szövegeket illeti: van köztük humoros, szívszorító, fájdalmasan vicces, és némelyik négy flekk többet tartalmaz, mint amit mások sok száz oldalba próbálnak belefoglalni. Úgy tűnik a jazz működik dobok és trombiták nélkül is.
Három év tárcáit tartalmazza a kötet, ráadásul olyan három évét, amikor én még az óvoda udvarát koptattam, hogy úgy mondjam. Nagyon nehéz tehát beszélni a könyvről úgy is mint kötet, úgy is mint különálló tárcák. Pedig külön-külön is megérnének egy értekezést.
Nem sokkal a Fülkefor-kötet után olvastam ezt, és nagyon érdekes összevetni a ’90-’93 közötti Parti Nagyot a mostanival. Legkedvesebb tárcáim a kötetből azok, amelyekben a szerző keresi a témáját, elmélkedik az írásról, a csinálásról, valamint azok, amelyekben saját irodalmi élményeit örökíti meg. Aztán ott vannak még a költözésről, a könyvek dobozolásáról szólók, és az, ahogy a semmiből elővesz egy szereplőt, és köré teremt egy miliőt. Tandorival élve a talált tárgy esete forog itt fenn, és egyben a rátalálásnak is tanúi vagyunk. És ugyanilyen jó, ahogy rátalál egy képre, egy szóra, egy ízre. És ahogy mindezt vegyíti, az adja meg az egésznek a partinagyosságát, ha szabad így mondanom.
Parti Nagy annyira partinagyos, hogy nem találok rá szavakat. A szavakat és a mondatokat úgy facsargatja, mint egy űrbéli narancsot, hogy aztán valami hihetetlenül meglepő ízű, de kétségtelenül finom narancslevet kapjunk. Persze volt pár olyan tárca, amit nem bírtam ép ésszel felfogni, de azért nagyrészt elkapott a hangulata és kifejezetten élveztem.
Népszerű idézetek
Így folyott akkor szombaton írás és főleg olvasás, mert Ottlik regényébe nagyon egyszerű és praktikus okokból is betérhet az ember, tengermély biztonságért, hegymagas levegőért. Volt, és bármi történt, van hova betérni, és ezen nem változtat semmi.
A Trieszti Öböl
Nyugalom, mondja valaki egy peronon, nyugalom, ha nem is rögtön, de bekötözi a beteget a tél, nem kell félni, s mint egy hadseregnyi víg fehér egér, a hó belepi Budapestet, plüss fel nap.
Fülpályaudvar (231. o.)
Elképzelnék egyszer egy utcát időből és folyóiratpapírból, talán éppen abból a szívsárga napkartonból, egy utcát, ahol írók beszéde lakna, és mindentudó telefonok, uszoda, pingpongaszal, oxigénpalack. Lenne ott egy homályos, faborítású szoba, s lenne egy másik, ahová dől és dől be a déli fény, megfürdet egy karton Metropolt, szipkákat, gyógyfiltereket rakosgat, s könyököl a füstön örökiglen. Ebben lakna, hisz ebben lakik, minden és mindenki, aki fontos a számomra. Ott lakna hét év az életemből.
A Szederkényi utca (első mondatok)
Nem tudom, tényleg nem tudom.
Jelenet valami régi francia filmből, talán Truffaut. Ketten beszélgetnek, így emlékszem, s egyikük pironkodva közli, hogy regényeket ír, illetve írt, s már csak egy gondja lenne őneki, a cím. Az szép, bólogat a másik, a regény az nagyon szép dolog, s naná, hogy fontos a cím, kifejezőnek lennie, pontos jellegűnek, egyszersmind felhívónak, bizony, fontos az. Hanem lennének-e benne dobok? Dobok? Nem, Michel, néz bambán és értetlenül ez a filmbeli regényíró, dobok azok nincsenek. Hát trombiták? Szerzőnk szeme felhős, gyapjasan borult: hát, az igazat megmondva trombiták se.
Akkor, kedves Louis, legyen a címe Se dobok, se trombiták!
(első mondat)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jókai Mór: A históriai tarokkparti ·
Összehasonlítás - Csukás István: Mi az adu? ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Füst ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Tükörképeim ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Mai csodák 96% ·
Összehasonlítás - Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata 93% ·
Összehasonlítás - Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból 93% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Publicisztikai írások ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Minden másképpen van ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Julcsa kútja ·
Összehasonlítás