A ​karácsonyi ikon etikája 0 csillagozás

Elmélkedések
Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája

A ​karácsony ikonja nem egyszerűen feltárni akar valamit az értelem és az érzelmek, a megragadhatóság számára hanem a misztériumot ragyogó mivoltában is meg akarja mutatni. Egy életen át forgathatjuk a szívünkben, a végső szó akkor is a leborulásé. Az ikon célja sohasem az, hogy vizuálisan pontosan, fényképszerűen ábrázoljon, hanem hogy mély gondolkodást indítson el, amely imádáshoz és igaz élethez vezet. Sok mindent tudunk már a karácsony szent titkáról, sok élményünk és érzelmünk, tudásunk és misztikus sejtésünk is van róla. Most váljunk jól előkészített, fehérre kent táblává, amelyre az egyház hite festi fel az alakokat, a színeket, a formákat. Ha nem meglévő tudásunkhoz igazítjuk a karácsonyi ikonról szóló fejtegetést, ha nem puszta többletinformáció lesz, hanem üres lappal kezdünk, akkor varázslatos mélységekbe vezet minket az ikon részleteinek imádságos átelmélkedése. Ekkor fogunk magunk is átalakulni. A természetes alapanyagból ikon lesz, az emberből hitében és erkölcsében… (tovább)

>!
Lazi, Szeged, 2018
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632673943
>!
Új Ember, Budapest, 2011
62 oldal · ISBN: 9789639527935

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Dominicana>!

Hogyan lettek a hegyek Isten transzcendenciájának jelképei? Aki látott már felhőbe burkolózó hegycsúcsot, sohasem felejti el. Lenyűgöző látvány. A hegy alja és közepe tisztán látszik, a kontúrok élesek és a színek élénkek – de a csúcs felhőbe burkolózik. Az emberi szem rajzolná tovább a látott vonalak alapján a hegycsúcsot. Bár van támpont, az elkezdett vonalak sejtetik a csúcsot, a felhő megfoghatatlanul, eloszlathatatlanul mégis őrzi a homályt. […] Olyan ez, mint a hit és az ész viszonya. Az ész a maga kontúrjai, tapasztalatai, logikája alapján továbbhúzná a vonalakat, de van egy határ, ahol megáll a misztérium előtt. A hit misztériumai a végsőkig megfeszítik az észt, az ész kíváncsisága és fantáziája újra és újra nekifut, de önerejéből sohasem juthat el a ragyogó hit racionális kimerítéséig. Az észnek azonban erkölcsi kötelessége a hit titkait újra és újra értelmezni, a hegycsúcsnak újra és újra nekifutni, hiszen az ész akkor önmaga, ha nem merül ki a logikában és a nyelvanalízisben, hanem a transzcendens ontológiai valóságát kutatja. Az ész teljessége maga a hit, azért az ész nem mondhat le soha a maga teljességének eléréséről, azaz a hit megértéséről, de a csúcson a hitet hitként érti meg, a misztériumot ragyogó, kimeríthetetlen misztériumként.

9-10. oldal

Dominicana>!

Még mindig többet nem tudunk Istenről, mint amennyit tudunk. A negatív teológiának továbbra is megmarad az igénye. A keresztény ember állandóan töprengő marad a születés sötét barlangja előtt vagy a kereszt tövében. […] Isten Fia az istállóban éppúgy érthetetlen, mint a kereszten. Nem engedi az olcsó és gyors harmonizálást, a teológia elsietett magyarázatait. Marad hely az alázatos csöndnek, a bizalmas nem értésnek. Ugyanakkor az ikon gyógyítja a másik végletet is: Isten nem távoli és nem szenvtelen eszme, hanem gyermekként közénk született.

12-13. oldal

Dominicana>!

Krisztus alázatosan alászállt, s kenózisában (önkiüresítésében) azt mondja: „Ha így értitek, így jövök, emberalakban”. Ez rám is érvényes: úgy közeledik, ahogy értem, ahogy felfogom. […] Belép a történelembe, belép az én életembe. Nem akar engem nélkülem üdvözíteni. Nem veszi el szabad akaratomat, hanem meghívja.

14-15. oldal

Dominicana>!

A hegy egyes ikonokon meghajlik vagy kettéhasad, s az alján ott az újszülött Messiás. Maga az Isten szólalt meg, s nem valamit, hanem önmagát mondja el, tárja fel. Egyéni életünkben is folyton keressük, hogy ki az Isten, hiszen az életvezetésünk múlik ezen. Én személyesen semmitől sem félek annyira, mint hogy egy hamis istent imádok. Ha hamis az istenképem, hamis az egész életvezetésem, végső soron az életem. Nem egyszerűen erkölcsi kötelességem Istent keresni és imádni, hanem húsba vágó kérdés. Identitásom függ tőle. Istenképem olykor olyan, amilyenné én formáltam. Nemcsak Isten teremti a maga képére az embert, hanem mi is a magunk képére teremtjük meg istenünket. Mindenki magából indul ki. Olykor azt hiszem, olyan istent vetítek magam elé, aki nekem jó, aki nekem kényelmes, megsimogatja a fejem, mindig vigasztal. Talán Isten sokkal hatalmasabb? Többre sürget? A bűneim jobban bántják? Talán sír fölöttem? Minden imámban röntgenszemmel akarok a magam vetítette istenkép mögé nézni, hogy azon túl ki is ő valójában.

13-14. oldal

Dominicana>!

A karácsonyi ikon háttéralapja három nagy hegy, amely a Szentháromságot jelenti. […] A középső hegy kiszélesedik, s annak tövébe születik a Messiás. Ahogy Andrej Rubljov Szentháromság-ikonján a középső alak Krisztus, úgy itt is a középső hegy Krisztus. Ő jön közénk, ő válik a legszélesebben ismertté a földön.

9. oldal

Dominicana>!

A hegy ősidők óta az isteni szférát jelenti. […] Az Ószövetségben is a hegyek alapvetően Isten nagyságát, távolságát, egészen más létét, azaz transzcendenciáját jelentik.
A hegyi beszéd és a Golgota hegye is isteni kinyilatkoztatás: a Szentháromság legteljesebb önfeltárása és önközlése, ugyanakkor misztériumának megőrzése is. Amennyit ezek a hegyek megmutatnak a Szentháromságból, annyit el is rejtenek. Krisztus születésével a hegy megnyílt, de nem tűnt el.

9. oldal

Dominicana>!

Az ikon célja sohasem az, hogy vizuálisan pontosan, fényképszerűen ábrázoljon, hanem hogy mély gondolkodást indítson el, amely imádáshoz és igaz élethez vezet.

7. oldal

Dominicana>!

Az ikonok világa nem az érzelmekre akar hatni. Némely ikon korábban túl érzelemdús volt, mások az esztétikát keresték benne, egyes festők pedig magamutogatásra használták. Aztán az ikonromboló küzdelmek megtisztították a keleti művészetet, és elmélyítették az ikonfestészetet: szabad Krisztust ábrázolni, hiszen ő maga megmutatkozott emberi alakban, de ahogy a Szentírás és a szent hagyomány a lényegre irányul, úgy az ikonfestészetnek is a lényeget kell ábrázolnia. Így lett az ikonfestészet teológia. Elsőrendű célja nem a gyönyörködtetés, hanem hogy magával ragadjon Isten országába, egy új látásmódba, új távlatba. Az ikon nem a festő önmegvalósításának eszköze, hanem az egyház hitét akarja élően közvetíteni. Nem a festő egyéni ízlése és hite, a „maga módján való vallásossága” vezeti az ecsetet, alakítja a formákat és a színeket, hanem az egyház hite. Az ikon nem reális festmény vagy fénykép, ennél többet akar: teológiai igazságok felé akar röpíteni. Nem kiszolgálni, hanem elmélyíteni akarja a látást. Az ikonok nem is ragadják meg a felszínes pillantást és az érzelmekre vadászó tekintetet. Az ikonnal meg kell küzdeni. A teológiai igazságok sem adják könnyen magukat, velük is meg kell küzdeni, hozzájuk kell igazítani az életünket, s akkor ragyog fel életerejük. Egy megküzdött igazsággal és egy megküzdött ikonnal végig lehet élni egy egész életet.

5-6. oldal

Dominicana>!

A hegy azért is Isten transzcendenciájának a jele, mert nehéz oda feljutni. […] Felfelé az út csöndes és nehéz. Nehéz megtalálni az elődök nyomát és biztosítószegeit, s nehéz egyben biztosítani az utánunk jövőket. Ráadásul minden út egyedi, teljesen ugyanúgy senki sem tud felmenni a hegyre. A feljutás megköveteli az elődök tapasztalatainak tudását, a nulláról senki sem kezd. Az ősök útja, az egyházi hagyomány tisztelete, a népi vallásosság és a családi szokások támaszt jelentenek, biztosítószögeket – de a közreműködésünk nélkül nem visznek fel a csúcsra. Megfeszülni egyedül, nekünk magunknak kell. […] S mindez igaz az életvezetésre: a hagyomány nem elvenni akar valamit, hanem meg kellene hallani benne sok siker örömét és sok kudarc sírását, sok jó ember hívását és sok elkeseredett ember óvását. Nem jut messzire, aki mindent maga akar kipróbálni. Mindenre nincs idő, idegzet, figyelem. Meg kell találni azt a legjobb utat, hagyományt, szokásrendet, tapasztalatgyűjteményt, amely segít jól vezetni a saját életünket. Buta és vakmerő, aki lemond az elődök lábnyomairól és biztosítószegeiről. Az egyéni út örömét és megfeszülését senki és semmi sem veszi el, de a hagyományra támaszkodva legalább annak örülhetek és azért izzadhatok, ami valóban az enyém, amit még senki nem ért el. Nem kell figyelmet fordítanom arra, ami evidens: marad erő a sajátra, az egziszteciálisra, nem kell korrigálni buta és önfejűségből fakadó tévedéseimet. A jelen és a személyesség küzdelmét és kitüntetettségét nem veheti el semmilyen hagyomány, ám utópia, hogy valaki egyszerűen a múltból, a jelen megfeszítése nélkül élheti az életét. A múlt kincsestára segíthet, megkönnyítheti az utat, és marad erő a leglényegesebb, legszemélyesebb megküzdésére.

10-11. oldal

Dominicana>!

Az igazi liturgikus lelkület nem feloldoz a családi, szakmai, politikai felelősségvállalás alól, nem kiszakít a történelemből, hanem éppen belevezet — az epikleszisz (a Lélek lehívása) ránk is vonatkozik: a Lélektől megújítva-átváltoztatva megyünk ki a templomból, s mutatjuk be életünk liturgiáját. […] A valódi liturgikus lelkület belevezet a kemény világba, hogy Isten országa belőlünk, belülről áradjon ki a többi emberre és arra a világra, amit „Isten úgy szeretett, hogy egyszülött Fiát adta érte” (vö. Jn 3,16).

16. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cseri Kálmán: Minek az ünnepe karácsony?
Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Magasság és mélység
Gyökössy Endre: A karácsony szíve: a szeretet
Ann Voskamp: A legnagyobb ajándék
Böjte Csaba: Reményt, jövőt mindenkinek!
Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Adventben élünk
Böjte Csaba: Jöjj közénk, Istenünk!
Lukács László – Puskás Attila (szerk.): Karácsony titka
Csávossy Elemér: Adventi és karácsonyi elmélkedések
Barsi Balázs: Gyermek született nékünk!