A ​voodoo-mágia gyakorlata 3 csillagozás

Papa Shanga: A voodoo-mágia gyakorlata

A ​VOODOO név a benin „Vodun” szóra vezethető vissza, ahonnan a legtöbb nyugat-indiai rabszolga származott, és kiknek utódait még ma is főként a karibi térségben találhatjuk meg. Az egyház ebben a kultuszkomplexumban a pogányság ördögi megnyilvánulását látta és megpróbált vele hasztalanul harcolni.
Sajnos ezidáig csak nagyon kevés használható olvasmányt találni a voodoo kultuszról, kiváltképpen a gyakorlásra vonatkozó könyveket, hogy megismerkedhessünk a voodoomágia anyagával, tanítható legyen és mágikusan továbbképezhessük önmagunkat. A voodoo-mágia a világ előtt meszszemenőkig rejtve maradt és lényegében csak Haitire korlátozódott.
Így tudott a voodoo-mágia részben a mi szélességi fokunkon is megtelepedni. Ebbe a könyvbe kívánjuk a legérdekesebb mágikus tapasztalatokat lejegyezni. De különösen a voodoo-mágia gyakorlati részét akarjuk behatóan elmagyarázni.

Ezen a helyen ki kell hangsúlyoznunk, hogy minden hívó és rituális szöveget nagybetűvel szedtünk ki,… (tovább)

>!
Hermit, Miskolc, 2004
146 oldal · ISBN: 963923172X

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

angel8anita1 I>!
Papa Shanga: A voodoo-mágia gyakorlata

Nem rossz könyv, csak logikailag szerintem nem tökéletesen lett felépítve, és a helyesírási, szerkezeti hibák az őrületbe kergettek, amíg olvastam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Alfred Métraux: A haiti vodu
Paul Schmidt: Rúnamágia
Hollódoktor: Szelídítetlen boszorkányság
Tóth G. Péter: Szegedi boszorkányperek 1726–1744
Kéri András: Vudu világ Hispaniola szigetén
Karl Spiesberger: A beavatottak rúnagyakorlatai – A rúnajógától a rúnamágiáig
William B. Seabrook: A bűvös sziget
Thea Sabin: A wiccáról kezdőknek
Yliaster Daleth – Rhiannon Gwyddbwyll: A tündérek hagyatéka
Mo Xiang Tong Xiu: Az égi hivatalnok áldása 3.