Járvány ​idején 65% 73 csillagozás

”(…) nem az a legjobb döntés, amit kizárólag a saját érdekeim szerint hozok meg. A legjobb döntés az, amely a saját érdekeim mellett figyelembe veszi mindenki másét is.”

Paolo Giordano gyorsan reagált az életünket hirtelen gyökeresen megváltoztató pandémiára, új megjelenésében a SARS-Cov-2 vírus kialakulását, terjedését és hatásait vizsgálja. Különlegessége, hogy olasz filozófus szerzője már februárban elkezdte írni könyvét, és még az első hullám tetőzése előtt befejezte.

Az igen rövid terjedelmű írásban megtalálható mindaz, amiről az elmúlt hónapjaink szóltak, illetve azok a fontos információk, amit eddig a Cov-2 vírusról és a Covid-19 betegségről megtudhattunk. Új információkkal azonban nem igazán szolgál, de jól összefoglalja azt az elemi bizonytalanságot, amit mindannyian tapasztalunk szerte a világban. Mint oly sok helyen, itt is megjelenik az a gondolat, hogy pozitív hozadéka is várható annak, eddig megszokott és nagyon hiányolt normalitásunktól el kellett szakadnunk. Megfogalmazza, hogy a járvány által újra közösségé válhatunk, és átgondolhatjuk értékeinket, ám sajnos az azóta eltelt idő ezt igen erősen megcáfolta. Egyelőre úgy tűnik, aki eddig empatikus és segítőkész volt, természetesen ezután is az maradt, ám a többség nem ezen az úton jár. Sőt, már-már kijelenthető, hogy a totális gyűlölet korát éljük. Az egész világ utálja a kínaikat, az emberek gyűlölik a láthatatlan ellenséget, aki “kitálalálta és érdekei miatt fenntartja” a vírust, ráadásként erősen érzékelhető idős-fiatal, vidéki-fővárosi, keresetét elvesztő-dolgozó ellentét robbant ki nálunk. Nem beszélve arról, mennyire nem vigyázunk egymásra, vagánynak számít nem hordani a maszkot, tömegközlekedésen egész úton nevetve a levegőbe tüsszenteni és köhögni, a megrendezett koronavírus-partikra pedig már szavak sincsenek.

A Járvány idején egy olyan írás, amely főleg az utókornak jelent majd igazi értéket. Számunkra, akiknek sajnos benne kell hogy éljünk, túl sok új adatot és érdekességet nem tartalmaz, inkább csak összefoglalóul, további gondolatébresztőként szolgál. Az egyébként is rövid kiadvány utolsó 40 oldalát sajnos a szerző négy másik könyvéből származó részletek teszik ki, ezt mindenképp érdemes tudni vásárlás előtt.

„A tudomány által eddig nem ismert mikroorganizmusoknak új otthonra van szükségük. És találhatnánk-e tökéletesebb táptalajt az embereknél? Sokan vagyunk, egyre többen, jövünk-megyünk mindenfelé, sok kapcsolatunk van másokkal: így válunk veszélyeztetetté.” – írja könyvében Paolo Giordano olasz fizikus. Egyik pillanatról a másikra változott meg életünk, megtépázta kapcsolatainkat, a kötelező otthonmaradással elszigeteltséget, magányt hozott. A hírek lekorlátozódtak az esetszámokra, megfelelő gyógyszerek, védőoltás hiánya miatt mindannyian meghoztuk a magunk áldozatát és még mindig nincs vége. Giordano rövid írása csupán gondolatébresztő, ne engedjük, hogy az eddigi „szenvedésünk” hiábavaló legyen, felelősségteljes viselkedésünkkel vigyázzunk egymásra.

Egy éve ez még informatív lehetett volna. Ma már semmi újat sem tartalmaz. Az viszont figyelmeztető, hogy milyen könnyen felejt az ember. Tavaly úgy tűnt, hogy mindenki megértette a könyv egyik megállapítását; a vírus azért támadt ránk, mert a környezet kiirtásával nemcsak közelebb került az emberhez, de a lehetséges gazdatestek is drasztikusan megritkultak. Mára ezt már a többség igyekszik kiverni a fejéből. Vissza akarják kapni a régi, környezetpusztító, fenntarthatatlan életüket, s ennek igazolására ismét összeesküvéselméleteket fabrikálnak. A politikusok meg párthovatartozástól függetlenül lelkesen asszisztálnak hozzá, mindegyik csak a szavazatnyereségre koncentrál. Nem hajlandók népszerűtlen dolgokat felvállalni. A vakcina ügyében is csak egymást, és a rivális által támogatott oltóanyagot pocskondiázzák, holott felelősen csak azt mondhatnák, hogy valamennyi vakcinával valójában milliós nagyságrendű emberkísérlet folyik. Korábban oly sokszor hallottam már felelős beosztású szakemberektől, hogy az új gyógyszerek engedélyeztetése minimum 8-10 év, mert hosszadalmas klinikai kísérleteken kell mindegyiknek átesnie. A covid vakcinák esetén netán valami időgépben végezték a kísérleteket, hogy ezt a 8-10 évet sikerült 8-10 hónapba sűríteniük? Mit szólnánk ha egy focimeccset puszta időtakarékosságból lefújnának az ötödik percben?
Bár nem kívánom beoltatni magam, de azt állítom, hogy a vírus veszélyessége miatt mégis indokolt oltani az embereket, ám csak teljesen önkéntes alapon, s csak azután, hogy közölték velük, hogy ez valójában emberkísérlet. Valószínűnek tartom, hogy ezek a kísérletek nemcsak eredményesek lesznek, de számottevő negatív következménnyel sem fognak járni. Abban az értelemben mégis rettentő veszélyesek, hogy érvet fognak szolgáltatni nemcsak a gyógyszeripar, de az élet más területein is a szigorú biztonsági előírások lebontására törekvők számára. A vírus legyőzésével az élet nem lesz biztonságosabb, mert majd ismét azt hisszük, hogy mindent megúszhatunk. És legyen bármily lesújtó véleményem a cégvezetőkről, s a politikusokról, ezt nem lehet kizárólag az ő nyakukba varrni. Ők úgy tesznek mintha óvnák a környezetet és értünk tevékenykednének. Mi meg úgy teszünk mintha elhinnénk. Cinkosok vagyunk.
Folytatnám még, de ideje lezárni ezt az értékelést, mert lassan már hosszabb lesz, mint az egész könyv.

Nagyon érdekes volt a könyv, hiszen nem tudtam, valójában mire számítsak, és milyen lesz. Van, aki jó könyvnek tartotta, tartalmas írásokkal, más inkább csak bevezető gondolatokat látott benne. Én pedig őszintén nem tudtam, milyen is lesz a könyv valójában.
A könyv több kisebb esszét tartalmaz (a kisebb esszé az itt két-három oldalas terjedelem kb) ami egy gondolatot felvet a járvánnyal, (Covid-19) vírussal, vagy éppen a karanténnal, védekezéssel kapcsolatban.
Nagyon érdekes volt abból a szemszögből, hogy ezek a gondolatok tényleg nem egyediek: ezekre mind gondolunk kicsit. A szerző annyiban volt „jobb” nálunk, hogy állást foglalt egy döntés mellett, és ezt próbálta megértetni velünk, kicsit más, természettudományi, matematikai szemszögből. (érdekes a matematika kapcsolódása is: nagyon egyszerű „matek” szerepel benne, számok nélkül, mégis mindenhez próbált magyarázatot társítani. Ami számomra teljesen érthető, és természetes, mint a linearitás vagy épp a harang görbe, esetleg a statisztikákat értelmezése, azt itt próbálja elmagyarázni másoknak is, hogyan működik. Számomra ez volt az unalmasabb része, de értem, miért került bele a könyvbe)
Nagyon érdekesnek gondolom a könyvet, bár teljes mértékben igaz, hogy én picit későn (esetleg pont, hogy korán?) olvastam, vagyis épp akkor, amikor eléggé szabadon vagyunk, mi emberek (attól függetlenül, hogy hordunk maszkot, fertőtlenítünk, meg minden, de nincs karantén). Mert valójában úgy gondolom, ez inkább a karanténban lévő stresszoldó olvasmány inkább, ami segít picit „művelődni”, megérteni a helyzetet, és ezzel oldja a szorongásait az embernek. Ha viszont nincs bezárva, és nincs felégve a világ, akkor túlgondolásnak, túlaggódásnak, túlstresszelésnek tűnik az egész (miközben nem az).
A másik érdekesség a könyvvel kapcsolatban, hogy ez nem nekem íródott (de ettől még tetszett :D ) hanem egy olyan közönségnek, aki nem tájékozott, aki nincs a toppon, akinek ezek a gondolatok tényleg segíthetnek, vagy sokszor úgy éreztem, a nem feltétlen olvasó, művelt közösségnek (nem csak a matematikai magyarázatok miatt, de a rövid fejezetek, könnyen érthető szöveg is ezt mutatja inkább). Így nem nekem, hanem a tizenéves lázadó korú lánynak a nyolcadikon, a szomszéd Manyi néninek, meg a család idősebb tagjainak.
Továbbvíve a gondolatot, valójában a könyv nem is önálló, magányos olvasásra teremtett, hanem közösségi érdekek miatt: közösségi, mert arra sarkallja az embert, hogyha be vagy valakivel zárva (vagy csak együtt élsz valakivel), akkor igenis mindannyian olvassák el a könyvet és beszéljék át, milyen állásponton vannak, mik lehetnek a kérdések, és mi az, amit profitáltak a könyvből és mi az, amit nem értenek, utána kell menni. Önmagában, magányosan olvasva egyszerűen nincs akkora hatása, egy „elmegy” könyv lesz, amin az ember gondolkodik, bólogat, egy délután alatt kiolvassa, és ennyi. Pedig sokkal többet ad ez a könyv ennél.
Én jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de főleg családoknak, nagyobb közösségeknek. Itt szeretném megjegyezni, hogy valaki bátran csinálhatnak könyvklubos beszélgetést ebből a könyvből, aktuális is, meg jópofa is lenne (és tuti beülnék egy ilyen alkalomra, főleg ha online is elérhető lenne). A könyvben lehetőség benne van, nekem nagyon elnyerte a tetszésemet.

Idén tavasszal olyan szinten csapott bennünket pofon a történelem, hogy minden valószínűség szerint életünk végéig emlegetni fogjuk. Az egész emberiséget érintette a világjárvány, a mindennapjaink egyik percről a másikra változtak meg teljesen, hogy aztán meglepő gyorsasággal hozzászokjunk a karanténléthez. Generációs élmény lett belőle, annak minden tragédiájával és felemelő pillanatával együtt. Mert a legmélyebb borzalmak közepette szép pillanatoknak is tanúi lehettünk az emberi segítőkészségről ebben a néhány hétben, amelyben hihetetlen sok mindent éltünk át, miközben otthonunk falai között töltöttük az időnket, és csak oda mentünk el, ahová nagyon muszáj volt. Szerencsére nálunk már lecsengőben van a járvány, és nem lett belőle akkora dráma, mint Olaszországban. Mert ami ott történt, azt bizony letaglózó élmény volt látni, az egészségügyi rendszer úgy omlott össze, mint a kártyavár, háborús állapotok uralkodtak a kórházakban, racionális közgazdász létemre sokszor folytak a könnyeim, amikor az onnan érkező híradások képeit néztem. Ugyanakkor az olaszok nem adták fel, sőt, példát mutattak, olyan rájuk jellemző életerő sugárzott belőlük, ahogyan tartani próbálták a lelket másokban és saját magukban. Nagyon sok minden kavarog még bennem erről az időszakról, amely szerencsére járványügyi szempontból lassan véget ér, de a legjobban azzal az érzelmi hullámvasúttal tudnám jellemezni, amelyről tűpontos leírást ad ez a könyv, amely egyáltalán nem szépirodalom, hanem egy teljesen egyedi műfaj, egy kimerevített pillanatkép, egy rövid, de annál intenzívebb időszak érzelmi lenyomata. Kár, hogy ilyen rövid, de az biztos, hogy nagyon könnyű azonosulni vele, mert pontosan azokat a gondolatokat osztja meg velünk a szerző, amelyeket magunk is éreztünk, csak nem tudtuk ilyen jól megfogalmazni.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2020/05/19/konyvkritika_…

Most írjuk a történelmet, ebben a pillanatban! Ami egy perce volt, az már történelem. Próbálj így élni és azzal a tudattal lefeküdni, hogy ma is tettél valamit önmagadért (és/vagy a világunkért). Ez a kötet semmi extra, DE gondolkodásra sarkall. Aki valami pluszra vágyik, az el se olvassa! Nagyon rövid, amikor már kezdene több érdekesség lenni, hirtelen vége…

Nem feltétlenül a legjobban megválasztott művel kezdtem az írói életművel való ismerkedést. Valljuk be igazi irodalmi értéket nem nagyon képvisel ez a rövidke írás. Mint a Covid-19 járvány világhelyzetre való reagálás inkább értelmezhető gyors reakciónak, helyzetkép ábrázolásnak, a pillanatnyi helyzet kimerevített dokumentációjának. Bár ez is inkább azok részére nyújthat hiteles, összefoglaló képet, akik nem vagy nagyon keveset követték a helyzetet. Inkább egy magasabb intelligenciájú, művelt személy érzelmi benyomásairól, a helyzet középpontjában megélt vegyes benyomásairól kaphatunk részletesebb leírást. Szép gondolat ez, jó is, hogy megörökítette, de nem pont erre voltam kíváncsi, mi több inkább kelti az ide-oda kapkodás ideges hangulatát ( no jó, maga a helyzet sem volt nyugodt…) mint összképet vagy igényes összefoglalást. Így viszont kevésbé értelmezhető a létrejötte a néhány pozitívuma mellett is. Talán egyszer majd kellő távolságban az eseményektől, sokkal higgadtabban, átgondoltabban egy másfajta, körültekintőbb művet is olvashatunk az írótól a témában.

Paolo Giordano olasz író nagyon hamar reagált a koronavírus-járványra, március elején születetett meg körülbelül ez rövid kötet, esszé (?). A magyar fordítás és kiadás nagyon gyorsan elkészült – sajnálom, hogy nem olvashattam el korábban, amikor akkora volt a bizonytalanság.

Az olasz író olyan tényeket oszt meg, amit nagyjából már ismerünk a cikkekből, híradásokból. PG rendszerben láttatja ezt a járványt, újdonság volt számomra, hogy vírusok terjedésének oka (lehet) az életterek elvesztése.

Tetszett ahogy bemutatta a saját életének megváltoztatát, a karantén hasznosságát. Az üzenete, hogy gondoljuk át az életünket globális szinten:
„Számolni a napokat. Bölcs szívhez jutni. Nem engedni, hogy hiábavaló legyen ez a sok szenvedés.”

Kiemelt érdeklődéssel fordulok az olyan írók felé, akiknek nem az irodalom a mesterségük, Paolo Giordano is közéjük tartozik, végzett fizikusként, fiatalon több irodalmi díjjal büszkélkedhet. De biztos nem ez a könyv, az amiért kiérdemli. Olyan, mintha sebtében összedobták volna és kihasználva a Covid-ot, gyorsan piacra dobták volna, jól eladható könyvecskeként. Egy óra alatt végig olvasható, kétszer olvastam végig. Van benne néhány érdekes gondolat és azért érezhető a fizika vonal, de sem információs, sem irodalmi értéke nem igazán van a könyvnek. Attól függetlenül olvasni fogok még tőle, tud valamit Giordano, ami miatt olyan mélyen megmaradt bennem A prímszámok magánya könyv hangulata.

Bár már azóta a médiában volt szó szinte mindenről, amit ez a kötet taglal, mégis jó volt egy tudós szemszögéből is látni a helyzetet. Örülök, hogy megvettem a könyvet, egyrészt azért, mert Paolo Giordano az egyik kedvenc szerzőm, másrészt pár év múlva érdekes lesz visszaolvasni ezeket a gondolatokat.

A kötetről: Kb. a negyede Giordano régebbi köteteiből részlet. A hamarosan megjelenő könyvet még megértem,de azt már nem, hogy miért kell reklámozni egy itthon 10 évvel ezelőtt megjelent regényt (A prímszámok magánya). Remélem, nem ez az új tendencia a kiadónál, ahogy láttam, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt nehezményezi, és akit ez felháborít, ráadásul ez a második olyan kiadványuk, amit így adnak ki, a másik az Emelkedés Stephen Kingtől.
A fordításban szerencsére visszaköszön a szerző stílusa, de olasz szakosként még mindig megmosolyogtat, amikor olasz tartományokról olvasok. Olaszországban nem tartományok, hanem régiók vannak, bár ezt a magyar média is rendszeresen elrontja, biztosan németes beidegződés ez hazánkban.