Nyolc ​hegy 55 csillagozás

Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Pietro szüleit a hegyek szenvedélyes szeretete köti össze: a Dolomitok csúcsai között szerettek egymásba, ott házasodtak össze, majd egy családi tragédia után Milánóba költöztek. A vegyészként dolgozó apa mindent megtesz, hogy immár az Alpok havasait járva átadhassa fiának a tudását és az elhivatottságát. Amikor hétvégi házat vásárolnak a modern élettől érintetlen hegyi faluban, Pietro megismerkedik Brunóval, egy hegyi pásztor unokaöccsével. A regény lapjain a két fiú élethosszig tartó, különleges barátsága mellett a hegyek világa is érzékletesen kirajzolódik, mely minden kegyetlensége ellenére felfoghatatlan módon ejti rabul az embereket.
Paolo Cognetti szinte elsőkönyves szerzőként 2017-ben elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díjat, a Premio Stregát, valamint a Prix Médicis étranger-t, és a Nyolc hegy harminchét országban jelenik meg.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
252 oldal · ISBN: 9789636768379 · Fordította: Nádor Zsófia
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766856 · Fordította: Nádor Zsófia

Enciklopédia 19


Kedvencelte 8

Most olvassa 5

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Fárasztó emelkedés a felnőttkorba, letartóztatóan egyszerű nyelven íródva. Keserűen édes történet a gyerekkorról és az alpesi csodáról, ahol Bruno és Pietro életének fonalai a regény „kenyere és vaja”. Félelmetes szépsége nem az apa és a fia tapasztalatainak hasonlóságai között van, hanem ahogy a veszteség témája élesen érzékelhető az apa és a fia kötelékében. A természetnek az egyén fejlődésére gyakorolt hatása, és azon képessége, hogy átalakítsa az illetőt jó vagy rossz irányba, az egyes karaktereken keresztül jól látható. Gyakran a két szereplő közötti feszültség azokban a dolgokban rejlik, amelyeket nem mondnak el, és azokban a kötelességekben, amelyeket nem tesznek meg. Pietro szemlélődő hangja, az utólagos látása: érett és nagylelkű értékelését eredményezi, a felnövekvés furcsa fájdalmát, azt a lebegő érzést, amikor megpróbáljuk kitalálni, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Emlékeztet bennünket a hely hatalmára, a barátság erejére és az életünket formáló mítoszokra.

janetonic>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Látszatra könnyű olvasmány, de én azt hiszem, nagyon nehéz lehet olyan szöveget írni, ami barátságról, apa-fiú viszonyról, hegyekről szól, és nem csúszik át sehol pátoszba, giccsbe, közhelyekbe, banalitásba. Talán nagyobb hatással lett volna rám, ha több közöm van a hegyekhez, vagy ha van tapasztalatom az apa-fiú viszony nehézségeiről, ezek nélkül inkább volt jó olvasmányélmény mint a dolgok milyenségét megvilágító történet. Az olasz irodalom kedvelői szeretni fogják, a hegyek ismerői szintén, barátságról meg mindannyiunknak van tapasztalata – érdemes elolvasni. Külön hálás vagyok, amiért nem a földbe döngölős kortárs szövegek sorát gyarapítja, kevésbé jó érzésekkel tenném vissza a polcra, ha így lenne.

13 hozzászólás
Annamarie P>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Különleges, lecsendesítő, barangolásra inspiráló könyv a Nyolc hegy.
Ez a barangolás nem csak a hegyekbe vezet, hanem az utak önmagunkba is futnak.
Pietro Milánóban él szüleivel, de a hegyek mindig is vonzásban tartották a családot. Így nyaranta felköltöznek az olasz Dolomitok közé. Itt ismerkedik meg a zárkózott fiú Brunoval, aki nagybátyjával és nagynénjével az egész évet itt tölti. A két fiú barátsága örökké megmarad, nem szabadulhatnak egymás árnyékától. Mint ahogy Pietro sem tud elválni saját apjának vetületétől.
A gyönyörű tájleíró részletek tökéletesen illeszkednek a szövegbe, egyáltalán nem hatnak terhesen. Vannak ugyan nekünk, mezei halandóknak elképzelhetetlen jelenetek, de az a lelkületet, amit a hegy szerelmesei éreznek, az teljesen átjön. Fogalmam sincs, hogy a szerző inkább hegymászó, mint író, vagy fordítva, de meglepően jól ír. A legprofánabb részleteket is képes irodalmi élménnyé tenni. Érdemes rá odafigyelni!

Kovaxka P>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Szerencsém van mostanában az olasz szerzőkkel, ismét egy gyöngyszemre akadtam köztük. Bár Cognetti inkább hegymászónak vallja magát, stílusa kezdőként is kiforrottnak tűnik. Szép történet, szép tájak, szép mondatok. Férfiak egymás közt és a hegyek közt. Barátság, hűség, kötődés egymáshoz és a természethez. Harc az elemekkel, harc önmagunkkal. Gondolatébresztő regény, ajánlom.

marcipáncica>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Cognetti története ott veszi fel igazán a fonalat, ahol más történetek véget érnek, megismerjük Pietro és Bruno tinédzseréveit, barátságuk sajátos alakulását, mindkettejük viszonyát családjukkal, kiváltképp apjukkal, majd ahogy eltelik az utolsó közösen töltött nyár, a fiúk eltávolodnak egymástól, Pietro elszakad a hegyeitől. A legtöbb felnőtté válás történet itt érne véget, a szerző mély sóhajok közepette venne utolsó könnyes búcsút elmúlt ifjúságától, pár magasztos mondatban elmélázna a mi lett volna ha eshetőségén. Cognetti története viszont igazán csak itt talál magára, a hosszú felvezetésnek tekinthető első rész után a történet igazi magját már az adja, hogy mi történik egy barátsággal, egy családdal, apákkal és fiaikkal, amikor elmúltak már azok a boldog nyarak, és szembe kell nézni a valósággal, és fel kell nőni. Pietro és Bruno karaktere merőben más, egyikük a világot bejáró, újdonságot kereső és folyamatos mozgásban lévő szabadságot testesíti meg, míg a másik fiú számára a szabadságot az jelenti, hogy sosem kell elhagynia szülőfaluját, a hegyi emberek életét élheti. Kettejüket pedig ez a soha nem nyugvó belső erő fogja össze, a társadalmi és családi elvárások megtagadása, a makacs önállóság, és ezt a szabadságot a Monte Rosa hegye jelenti mindkettejük számára.
Talán nem meglepő, a könyv nagyon erősen épít a természet erejére, szépségére, az ember és a természet viszonyára, és Cognetti bravúrosan hozza össze ezt a természetközeliséget, a hegyek erejét a cselekmény alakulásával, és a szereplői életével. A karaktereket is leginkább az által mutatja be, hogy milyen a viszonyuk ezzel a megfoghatatlan erővel, az, amit ez a kis eldugott falu jelent számukra fontosabb, mint bármilyen rájuk aggatott jelző. Cognetti Pietro Nepáli útjával sző bele egy kis miszticizmust a történetbe, a nyolc hegy útjának története végig ível a regényen, egy kis házi-filozofálgatást is megenged magának, de ezt is finoman, ügyesen teszi, szerencsére semmilyen túlzó szentimentalizmus nem sújtja a regényt.
Nyelvezete letisztult, mégis lírai érzékenységet sugároz, nagyon jól fogja meg az érzelmeket, pár szóban, kevés párbeszédben ad át rengeteg. A hegymászós jelenetek fantasztikusak, érződik belőlük a meghódítás felszabadító ereje, a hegymászás közben átélt kissé keserédes, egyszerre melankolikus és felemelő érzés az olvasóra is átragad. A természet minden szépsége megelevenedik, az olvasó érzi a fák hűs árnyékát, a kopár sziklák vakító fehérségét, a gleccserek hidegségét.
Nagyon erős 4 csillag, igazán csak azért nem több, mert hatalmas katarzist nem kaptam tőle, csúnyán mondva, nem váltja meg a világot. Letisztult, magával ragadó, kissé elmélkedő hangvételével viszont maga elé szögezi az olvasót.

cortinadampezzo P>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Ó, azok a nyáron is fehér alpesi hegycsúcsok! Azok a zord vörös- és jegenyefenyvesek! Azok a rózsaszín-lila pompában virágzó rododendronbokrosok! Azok a háromezer méter fölötti köves pusztaságok! Azok a gleccserek táplálta csobogó hegyi patakok! Ki ne vágyakozna rá, hogy egy kis kunyhóban élve egy ilyen helyen töltse az egész életét, önfenntartó módon, békességben, nyugalomban, mindentől és mindenkitől távol. A hegyvidék azonban nem valami idilli, paradicsomi helyszín, ez a gerinc árnyékos oldala, ahol későn jön a nyár és korán a tél, ahol az emberek tudata beszűkül és viselkedésük elvadul, és ahol pokoli nehéz a puszta létfenntartás.

A Nyolc hegy egy bonyolult apa-fiú viszony és egy több évtizedes barátság története. Három egymástól elkülönülő részből áll, az első egy klasszikus coming-of-age sztori a szokásos panelekkel, és inkább csak felvezetésül szolgál az azt követő, már súlyosabb részekhez. A középpontjában azok a nyarak vannak, amelyeket a milánói Pietro egy kis hegyi falucskában tölt, és a hegyen élő Brunóval közösen fedezik fel a haldokló Grana romjait, a valaha virágzó alpesi kultúra pusztuló maradványait. A második rész a tékozló fiú hazatérésének története, amikor Pietro tizennégy évvel később, spoiler visszatér Granába, hogy Bruno barátságában valamiféle megbékélésre leljen spoiler. A harmadik fejezet a harmincas éveikben járó férfiak felnőttkori (ki)útkeresése: menekülés és visszatérés, családalapítás és letelepedés.

Paolo Cognetti prózája egy kicsit a skandináv önelemző-tépelődő regényekre emlékeztet, de azért nem megy le olyan mélyre az élveboncolásban. Mondatai rövidek, de érzelmekkel és a természet szeretetével telítettek, és bár végig a szépirodalom és a hatásvadászat között egyensúlyoz, a legtöbbször nem fordul giccsbe a történet. Ez alól csak Pietro nepáli útjai jelentenek kivételt, azokat a részeket kicsit erőltetettnek és a regény hangulatától idegennek éreztem.

Van egy szál, amire külön kitérek, mert az előttem lévő értékelések nem említették: ez az olasz gazdasági hanyatlás és társadalmi pesszimizmus. A háború utáni évtizedek gyors gazdasági fellendülése után a növekedés a 80-as évekre hirtelen lelassul, majd megtorpan, és nem csak az alpesi gazdálkodók, de a nagyvárosi tömegek életkilátásai is jelentősen romlanak. Ha nem is direkten, inkább a sorok között megbújva, de ez a szál végig ott van a regényben, emlékeztetve minket az olasz társadalmat feszítő mély törésvonalakra. Később a 2008-as válság már jóval markánsabban jelenik meg, és Cognetti itt azért némi politizálást is megenged magának, de azt hiszem, ennyi még belefért a regény kereteibe.

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766856 · Fordította: Nádor Zsófia
Ėva71>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Ez a könyv kivételesen nem a molyos ajánlások alapján került a kezembe, egyszerűen egy olasz szerzőt kellett találnom… A történet barátságáról, apa-fiú kapcsolatról, a hegyek iránti szeretetről szól. Bruno a hegyekben nőtt fel, ez az otthona és nem is akar máshol élni. Pietro aki a vakációk és hétvégek alkalmával a szüleivel látogat el a hegyekbe. A hegyen töltött idejük alatt kicsit Bruno is családtaggá válik, nagyon érdekes az édesapa és Pietro és az édesapa és Bruno kapcsolata. Nagyon tetszik nekem ez a visszafogott, csendes és mégis olyan mély emberi érzéseket bemutató történet, amelynek a gyönyörű tájleírások adják a keretet. Nagyon szép könyv, olvassátok !spoiler

Belle_Maundrell >!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

A hegymászásnak és nekem semmi közünk egymáshoz tériszonyom van, meg két hideg lábacskám, amik nem akarnak órákig a hóban trappolni, de Paolo Cognetti meg tudott győzni arról, hogy ez a világ egyik legcsodálatosabb dolga. Azért távolságtartó szemlélődésemből eddig is úgy gondoltam, hogy fantasztikus lehet, de néha tényleg úgy éreztem olvasás közben, hogy még két ilyen szép mondat, és kész leszek felkaptatni a Himalájára. Na jó, csak a Monte Rosára.
Nem tudom, hogy a bácsi elsősorban író, aki hegymászó is, vagy hegymászó, aki írt egy könyvet, de ha az utóbbi, akkor le a kalappal előtte. Nagyon szép, kiforrott a stílusa, és a szöveg valahogy egyszerre letisztult és egyszerű, de amikor a leírásokhoz ér, akkor hirtelen kinyílnak a szépséges szóvirágok, és ott érzem magam a történetben. Ah, imádom az ilyet. Amúgy is nagyon szeretem az olyan könyveket, amikben ilyen fontos szerepet kap a természet szeretete, és ennek a történetnek tényleg minden sorából ez sütött, miközben a zord valóságot sem kendőzte el.
Kíváncsi lennék, hogy a sztori mennyiben tartalmaz önéletrajzi elemeket, mert Cognetti életrajzát olvasva a borító hátsó fülén azért lehet találni némi egyezést. De igazából mindegy, csak úgy felmerült bennem.
Érdekes volt a különböző kapcsolatok bemutatása, Pietro és az apja, az apa és Bruno viszonya, valamint a két fiú barátsága is mély ábrázolást kapott az évek és az élet kihívásai során, minden tele van kimondatlan érzelmekkel és elhallgatással, de mégis átjön, amit nem vallanak be egymásnak. Ennek ellenére valahogy mégsem sikerült közel kerülnem a karakterekhez, mindenki nagyon távolságtartónak tűnt. Mintha a tájat és a hegyeket közvetlenebbül sikerült volna bemutatni, mint az embereket.
A befejezéssel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Egyrészt számítottam rá, hogy ez lesz, de valahogy mégis olyan lehangoló. spoiler Közben viszont tetszik a melankolikussága, nem is tudtam volna más hangulatú véget elképzelni. És a lezáró gondolatok tényleg annyira szépek és átütő erejűek, hogy ezért már megérte.
Nem lett a kedvencem, de tényleg emlékezetes olvasmány volt, amit valószínűleg sokáig nem fogok elfelejteni. (Ó, és imádom a borítót, annyira jó a tapintása, és olyan szép letisztult, tökéletesen passzol a történethez.) Örülnék, ha Paolo Cognetti más művei is megjelennének magyarul, én szívesen olvasnék még tőle mást is – hegyekkel vagy anélkül.

Ivenn P>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Mostanában kifejezetten élvezem az olyan könyveket, amelyek a természetben játszódnak és az események teret adnak arra, hogy a szereplők kiszakadhassanak a városi környezetből. Ez nyilván azért is van, mert valamilyen szinten én is erre a menekülési formára vágyom, hisz a panellakásból kinézni a betondzsungelre nem egy igazán lélekemelő dolog, főleg, ha nagyon hosszú ideje kell ezzel szembesülnöd nap mint nap. A nagyváros nyüzsgéséből az ember akarva-akaratlanul is visszavágyik a természet békességébe, erre viszont sokkal kevesebbszer van lehetőségünk, mint ahányszor igazán szükségünk lenne rá.

Paolo Cognetti könyve ezt a természet utáni vágyódást teszi a középpontba, elsősorban a hegyek és a hegymászás szépségét előtérbe helyezve. A főszereplőnek, Pietrónak, már egész kisgyermekként van lehetősége megismerni a hegyvidék különös vonzerejét: szüleivel minden egyes nyáron felköltöznek Milánóból Granába, egy alpesi falucskába, ahol őszig a városi élettől elszigetelve, szinte puritán körülmények között töltik mindennapjaikat. Pietro ezen az alig pár lelket számláló kis településen ismeri meg aztán a legjobb barátját, Brunót, aki vele ellentétben az egész életét csak a hegyen töltötte, és nem is igazán tűnik úgy, hogy valaha lesz másfajta élet számára, amit megismerhet…
A regény lényegében a két fiatal férfi barátságát követi nyomon, amely elé elég sokszor akadályokat állít a városi és a hegyvidéki élet közötti különbség, valamint a hatalmas távolság – azonban hiába minden gát, a hegy mindig visszacsábítja a főszereplőt a természetbe.

A kötet lényegében elég jól el tudja hitetni azt, hogy te is ott jársz a csúcsok között Pietróval karon öltve, hisz elég látványosan és részletező leírásokkal bontja ki a szerző az olaszországi tájat. Nekem mindenképp egy érdekes és különleges utazás volt bejárni ezt az ismeretlen vidéket, ami pedig különösen tetszett, hogy minden előnyével és árnyoldalával együtt is láthattuk ezt a fajta életformát.
A két főszereplő közötti barátság is megragadó volt, habár én sajnos Pietro karakterét nem tudtam igazán közel engedni magamhoz. Valahogy furcsa ellenszenvet éreztem iránta végig, emiatt pedig a regényt sem tudtam teljes mértékben megszeretni. spoiler Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Paolo Cognettire érdemes lesz figyelnem a jövőben is. Mint kiderült nem csak tapasztalt hegymászó, de tehetséges író is, és ha jönne új írása magyarul, akkor annak is szívesen adnék egy esélyt. El tudom képzelni, hogy más története akár még lehet majd a kedvencem is. Addig is ezt a kötetet a hegyek és túrázás szerelmeseinek mindenképp ajánlom!

Kooczka>!
Paolo Cognetti: Nyolc hegy

Csodaszépen megírt, csendes történet, ami inkább a mélyben hat, és nem a felszínen renget meg. Kapcsolatok, tájak, útkeresés, kevés beszéd és komoly gondolatok – gyakran ki sem mondva. Engem mindig lenyűgöz, amikor egy író képes megtalálni a megfelelő szavakat, képeket ahhoz, hogy valami igazán tartalmasat alkosson, és éppen csak annyit mond, amennyit valóban kell. Számomra ez a könyv olyan.


Népszerű idézetek

janetonic>!

Az egyedül maradás képességét kellett óvnom magamban. Időbe telt, míg megszoktam a magányt, olyan hellyé tettem, ahol kényelmesen el tudtam helyezkedni, és jól voltam; mégis éreztem, hogy a viszonyunk mindig is bonyolult volt.

193. oldal

Annamarie P>!

Tényleg azt hitte, hogy két ember között a csend a gyökere minden bajnak?

69. oldal

4 hozzászólás
simiszabi>!

Az, ahogyan egy hely a történetedet őrzi. Hogy hogyan sikerül újra és újra elolvasni, amikor visszatérsz. Csak egyetlen hegy létezhetett az életben, és ehhez képeset az összes többi nem volt más, mint másodrendű csúcs, beleértve a Himaláját.

236. oldal, Harmadik rész - Egy barát tele (Jelenkor, 2018)

Maya>!

(…) csak ti, városiak mondjátok azt, hogy természet. Épp olyan elvont a fejetekben, mint maga a szó. Mi itt azt mondjuk, erdő, legelő, patak, szikla; csupa olyasmi, amire rá lehet mutatni. Amit használni lehet. Ha nem lehet, nem adunk neki nevet, mert nem jó semmire.

176. oldal

2 hozzászólás
Szelén P>!

Néhány ritka, szeles napon, ősszel vagy tavasszal, Milánó sugárútjainak végén előbukkantak a hegyek. Egy kanyar után, egy emelkedő mögött, hirtelen, és a szüleim tekintete, anélkül hogy figyelmeztették volna egymást, rögtön odavándorolt. A fehér csúcsok és a szokatlanul kék ég mintha maga lett volna a csoda. Lent, nálunk háborgó gyárak, túlzsúfolt bérházak, utcai verekedések, bántalmazott gyerekek, leányanyák; ott fenn a hó.

13. oldal

Annamarie P>!

Olyan benyomást keltett, mint aki az élete egy pontján lemondott mások társaságáról, talált magának egy zugot a világban, és bevackolódott oda.

134. oldal

lzoltán IP>!

(…) A hegyek télen nem embernek valók, békén kell hagyni őket. (…)

Annamarie P>!

Ha én felmegyek az erdőbe, senki sem szól semmit. Ha egy asszony csinálja, boszorkánynak nézik. Ha én csendben maradok, mi a probléma? Csak egy férfi vagyok, aki hallgat. Egy néma asszony biztos félbolond.

165. oldal

Maya>!

De már megtanultam, hogy felnőtt kérdéseket tegyek fel, amikkel megkérdezünk valamit, hogy valami mást tudjunk meg.

110. oldal

Kooczka >!

Talán igaz, ahogy anyám állította, hogy mindenkinek van legkedvesebb magassága a hegyekben, olyan táj, ami hasonlít rá, ahol jól érzi magát. Az övé minden bizonnyal az 1500 méteren található erdő volt, jegenyefenyőkkel, vörösfenyőkkel, melyek árnyékában áfonya, boróka és rododendron nő, és őzek bújnak meg. Engem jobban vonzott az ez után következő hegy: alpesi mező, patakok, tőzeg, magashegyi növények, legelésző állatok. Még feljebb eltűnik a növényzet, hó borít mindent a nyár elejéig, és a szikla szürkéje uralkodik, melyet kvarc erez és a zuzmók sárgája tarkít. Itt kezdődött apám világa.

45-46. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Paolo Giordano: A prímszámok magánya
Umberto Eco: A rózsa neve
Niccolò Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja
Elena Ferrante: Az új név története
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Maria Bellonci: Intim reneszánsz
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Melania G. Mazzucco: Vita
Margaret Mazzantini: Ne mozdulj!
Cheryl Strayed: Vadon