Én ​és a cseresznyefa 10 csillagozás

Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Mafalda ​kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a… (tovább)

Eredeti cím: La distanza tra me e il ciliegio

Tagok ajánlása: 10 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Delfin könyvek

>!
Maxim, Szeged, 2020
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634992578 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
>!
Maxim, Szeged, 2020
208 oldal · ISBN: 9789634994268 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 101


Kiemelt értékelések

pveronika>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Nem is tudom, mikor olvastam utoljára ilyen különleges és szép ifjúsági regényt. Annyira megható volt, hogy szinte végigsírtam az egészet.

A könyv főszereplője a kilenc éves Mafalda, aki Stargardt-szindrómában szenved, ami miatt hamarosan elveszíti a látását. Állapotának sebes romlását abban méri, hogy milyen távolságból látja még az iskola előtt álló cseresznyefát. Lassan kezdi elveszíteni a legapróbb, magától értetődő dolgokat, minthogy focizzon a barátaival, vagy csupán megpillantsa az esthajnalcsillagot az égen, ezért elkezd listát írni azokról a dolgokról, amiket nem tud majd megtenni, ha eljön a sötétség. Mafalda nagyon fél a pillanattól, amikor végleg elveszíti a látását, és úgy dönt, hogy inkább felköltözik a cseresznyefára, hiszen ott minden jobb lesz, akárcsak kedvenc könyvének főszereplője, Cosimo tette.

Nagyon szép volt ez a történet, amely olykor szomorú volt, máskor mosolyra fakasztó, de leginkább megrendítő. Nagyon szépen ötvözte a gyermeki ártatlanság, az útkeresés, és egy fiatal kislány ilyesfajta tragédiájának elemeit. Mafalda egy nagyon bátor és csodálatos kislány, aki sokszor szomorú, zavarodott és dühös, mégis a maga módján igyekszik elfogadni a dolgokat, amik történnek vele. Eleinte sokszor érzetem azt, hogy nagyon magányos, főleg, amikor a könyvkarakterrel, Cosimoval beszélgetett. Nagyon örültem, amikor összebarátkozott Filippoval, az osztály rendbontójával, akinek ugyan megvoltak a maga problémái, mégis jó barátja lett a kislánynak. A kedvencem mégis Estella volt, a romániai portásnő, aki sokszor irányt mutatott a kislánynak, akkor amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Nevéből adódóan szó szerint ő volt az irányt adó csillag az éjszakai égbolton, és ő segített neki abban is, hogy új listát kezdjen el, amelyben ahelyett, hogy azokat jegyzi fel, amiket nem tud már megcsinálni, azt írja le, hogy mik azok a dolgok, amelyek fontosak számára, és amiket akkor is képes lesz megvalósítani, ha már kihunyt a szemében a fény.

Úgy gondolom, hogy az írónő nagyon jó döntést hozott Mafalda életkorával kapcsolatban. A gyermekkor és a tinédzser kor határán egyensúlyozva nagyon szépen keveredik még a mesék és varázslatok világa – az időszak, amikor még hiszünk abban, hogy a cseresznyefában óriások élnek – azzal, amikor már komolyabban kezdjük megérteni az élet nagy dolgait, és akár azt is megértjük, hogy milyen súlya van annak, ha valaki elveszíti a látását.

Nagyon szíven ütött ez a regény. Az én nagymamámnak is köd telepedett a szemére, és bár az is borzasztó volt, de ő leélt egy életet addigra. Viszont az, amikor valaki ilyen fiatalon veszíti el a szeme világát, az tényleg igazi tragédia. Tetszett Mafalda listája, bár minden pontját megkönnyeztem. Ahogy a fülszövegben olvashatjuk, az írónő maga is versenyt futott az idővel, hogy papírra tudja vetni ezt a történetet, mielőtt az ő szeméből is kihuny a fény, hiszen ugyanazzal a betegséggel küzd, mint regényének főszereplője. Valóban nagyon kivételes és szépséges volt ez a történet, amit akár tíz-tizenegy éves kortól teljes szívvel ajánlok!

http://veronikasreaderfeeder.com/paola-peretti-en-%e2%8…

5 hozzászólás
csak_olvass P>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Az Én és a cseresznyefa egy csodálatos olvasmány, mely bár egy betegségről szól, mégsem nyomasztó és fájdalmas jelleggel ír róla. Egy csodálatosan erős és nagyszerű kislányt ismerhetünk meg a lapokon keresztül, akinek bátorsága intő példa lehet mindannyiunk számára. Nem a veszteségről szól, hanem sokkal inkább az élet himnusza. Megható, imádnivaló történet, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, Mafalda történetét egyszerűen ismerni kell.

Bővebben itt olvashattok a könyvről: https://csakolvassblog.blogspot.com/2020/09/paola-peret…

4 hozzászólás
Pandaland P>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

„Nagymama azt mondta, hogy nem érthetjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket. Ezért én kipróbálom.”

Nagyon nehéz meglelni a megfelelő szavakat erről a könyvről, mert úgy érzem, hogy szinte lehetetlen visszaadni mindazt, amit ez a könyv adott. Ez pontosan az a könyv, amit kézbe kell venni és hagyni kell, hogy kézen fogjon és a szívünkig hatoljon a történetével, a tanításaival és a benne lakozó varázslattal. Még mindig kicsit a hatása alatt vagyok és szerintem ez most már örökre így is fog maradni, mert nagyon sok mindent hozzátesz az emberhez.

Nem csak kívül meseszép ez a könyv, hanem maga a történet is gyönyörűen van megfogalmazva, könnyedén ejtett rabul már az első soraival és nem is engedett el azóta se, hiába ért véget ez a szomorúsággal, boldogsággal és szeretettel átitatott történet. Meglelhető benne kétely, fontos gondolatok és az, hogy a szívünkben érzett dolgok mennyivel fontosabbak, mint bármi más. Volt olyan, amikor könnyeket csalt a szemembe, máskor pedig mosolyt csalt az arcomra, majd egy újabb alkalomkor kicsit meg kellett állnom, hogy végig gondoljam mindazt, amiről mesél ez a történet. Olyan betegséget csempészett a történetbe az írónő, amiről nem sokat tudtam, de annyira könnyedén és érthetően adja át a tudnivalókat róla, hogy egyszer se zökkentem ki belőle, amikor a betegségről mesélt Mafalda. És szerintem részben ebben is rejlik a könyv varázsa, hogy ennyire természetesen és könnyedén tudja átadni mindazt, ami Mafaldával történik és még sok másik emberrel a világban.

Mafalda erős és igazán okos kislány, aki egyszerre gyerek, de ugyanakkor mégis próbál felnőni annak köszönhetően, ami rá vár és a korának köszönhetően is pontosan eme kettőség között egyensúlyozik. El tudtam hinni róla, hogy még mindig képes hinni a csodákban, a mesék világában, de ugyanakkor a rideg valóság is egyre inkább megérinti őt és képes, ha nem is teljesen, de részben már szembenézni vele. Csodáltam a bátorságáért, a benne lakozó szeretetért és minden kételyével együtt a szívembe zártam. Nagyon szépen kidolgozott és összetett karaktert ismerhettem meg a személyében, akinek olyan hétköznapi gondolatai, érzései és tettei vannak, hogy egyszerűen képtelenség nem együtt érezni és azonosulni vele. Nagyon tetszettek a sötétséggel kapcsolatos gondolatai és az, hogy miként is formálódott ez a történések áradatában egészen addig, míg a fény ki nem hunyt a szemében. Már az első mondat is ehhez köthető „Minden gyerek fél a sötéttől.” és egyből az jutott eszembe, hogy ez nem csak találó első mondatnak, hiszen az egész történetet átjárja egészen a végéig, hanem jobban belegondolva ez mennyire igaz mindenkire, mert valójában nem csak a gyerekek félnek tőle, hanem sokszor a felnőttek is.

A történet cselekménye remekül felépített, miközben kicsit versenyt futunk az idővel, de még is megvan a maga bája, ami miatt egyáltalán nem mondanám azt rá, hogy depresszív könyv. Talán azért, mert minden szomorúsága ellenére is annyira csodálatosan mesél az életről, annak minden apró dolgáról és közben arról is, hogy miként találhatjuk meg önmagunkat. Mi igazán fontos az életben, de legfőképpen számunkra mi az és attól még, hogy elveszítünk „valamit”, nem jelenti azt, hogy mindenről le kell mondanunk. Mert nem az a fontos, hogy mit nem tehetünk meg, hanem az, amit még megtehetünk az életben. S csakis ez számít, még ha olykor erre nehéz is rájönni. Emiatt még inkább szerettem Mafalda listáját. Sokszor összeszorult a szívem, de mégis reményt csempészett a szívembe, annak köszönhetően, ahogyan ez a lista is változni kezdett. A szereplőket egytől egyig nagyon megszerettem.

Gyönyörűen jelenik meg a család, a barátság, a veszteség és a szeretet ereje, illetve az, hogy sokszor sokkal erősebbek vagyunk, mint azt hisszük.

Nagyon örülök, hogy a kiadó elhozta ezt a könyvet is, bátran ajánlom nem csak fiataloknak, hanem felnőtt fejjel is, mert ez az a történet, ami hozzánk tesz és formál minket, még ha talán elsőre nem is tűnik fel. Ez egy csodálatos utazás és végig úgy éreztem, hogy nem csak Mafalda tanul az életről, hanem vele együtt én is, mert végig kézen fogva sétáltunk.

2 hozzászólás
csfannie P>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

"Ez egy korrekten megfogalmazott, érzelmes és könnyen haladós könyv egy hatalmas veszteségről. Az írónő mindent összeszedett, ami átfuthat egy ilyen fiatal lány fejében, miközben tudja, hogy hamarosan fenekestül felfordul az élete. A dac, a kitartás és a küzdelem végig jellemezte Mafalda viselkedését, és úgy hiszem, a pontos és helyénvaló érzelmek megjelenítése az írónő személyes tapasztalatának is köszönhető. Mafalda története erőt ad, és arra buzdítja az olvasót, hogy a legrosszabb helyzetben se adja fel az életet, hiszen megannyi csodás dolog létezik, ami a szem számára láthatatlan.

Nem kertelek, vállalom; nem várt mértékben érintett meg ez a könyv. Valójában nem tudom, miért gyerek kategóriába lett besorolva, hiszen Mafalda története sok felnőtt számára is sorsfordító lehet. Mindenkinek tudom ajánlani, aki vevő egy rövid, de mégis tartalmas és érzelemdús, valóságalappal rendelkező könyvre."

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2020/10/paola-perett…

Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog P>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Az Én és a cseresznyefa egy felejthetetlen ifjúsági történet, ami egyszerre nevettet meg és ríkat meg, miközben megmutatja mennyire csodálatos az élet, mennyi hétköznapi apró csoda van, amit meg kell élnünk. Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy nem lett depresszív a regény. Mert igen, Mafalda nehéz állapotba kerül, de nincs egyedül. A történet pedig gyönyörű üzeneteket ad át életről, szeretetről, önmagunkról. Már csak ezért is megérte elolvasnom.

Bővebben a blogomon:
» http://sorok-kozott.hu/2020/09/konyvkritika-paola-peret…

JuhKriszti P>!
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Meghato es aranyos törtenet. Nevettem es sirtam is rajta. Nagyon szepen van megirva egy keseredes törtenet egy 9 eves kislanyrol, aki egy nehez, az eletet megvaltoztato dologgal nez szembe.


Népszerű idézetek

pveronika>!

Nem az a helyzet, hogy jobban látsz, amikor szerelmes leszel, csak kevésbé félsz, hogy nekimész valaminek.

csak_olvass P>!

Bizonyos híreket csak úgy szabadna közölni, ha adnak vele együtt egy macskát, akit meg lehet ölelni.

Pandaland P>!

Nagymama azt mondta, hogy nem érthetjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket. Ezért én kipróbálom.

47. oldal, 8. fejezet

csfannie P>!

Tudom, hogy valami nincs rendjén. Lehet, hogy csak egy negyedik osztályos kislány vagyok, de mindent észreveszek.

pveronika>!

Furcsa, azt hittem, a sötétben minden fekete, és kész. De az anyukák még a legsötétebb sötétben is látszódnak. Talán látnak a sötétben, mint a macskák. Hogy veszély esetén megtalálják a gyereküket. De ha ez így van, akkor én is lehetek anyuka.
Egy kicsit felhúzódzkodom, a könyökömre.
– Anya, te a sötétben is megtalálsz engem?
Anya odajön hozzám, és megsimogatja a hajam.
– Nem látlak a sötétben, Mafalda, de biztos vagyok benne, hogy attól még megtalálnálak. De most már lámpaoltás, mert tényleg késő van.
Anya fölém hajol, és jóéjtpuszit ad. A haja lágyan a párnámra hullik, mint a vattacukor, csak ez fekete. Az ujjaimmal beletúrok, amíg el nem megy. Puha. Nem mondtam anyának, hogy a saját sötétségemre gondoltam. Ő úgyis megtalál.

csfannie P>!

Az unokatestvérem menyasszonya azt mondja, harmadik szemem van. Ő indiai, és pöttyöt fest a homlokára. Örülök, hogy ezt gondolja, de nekem elég volna, ha legalább a két meglévő szemem működne.

Pandaland P>!

Minden gyerek fél a sötéttől.
A sötétség ajtó és ablak nélküli szoba, ahol a szörnyek elkapnak és némán felfalnak.

(első mondat)

Pandaland P>!

Talán ez a különbség a barátság és a szerelem között. Hogy a barátság egyszerű, a szerelemtől viszont zavaros lesz a fejed, egy kicsit úgy, mint ahogy a szemed a Stargardt-féle ködtől.

96. oldal, 13. fejezet

csfannie P>!

Nagymama azt mondta, hogy nem értjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket. Ezért én kipróbálom.


Hasonló könyvek címkék alapján

Tim Bruno: Az Égi város
Aurora Marsotto: Álom lábujjhegyen
Davide Morosinotto: A kőóriás
Elisa Puricelli Guerra: Üknagymama a fa tetején
Stefano Benni: Margherita Dolcevita
Renate Fabel: Francesco, a pápa macskája
Stefano Bordiglioni: Piroskák összeesküvése
Bianca Pitzorno: Tiniálom – Nyári különkiadás
Tea Stilton: Egy csodás tanév Tea Angyalaival
Elisabetta Gnone: Ég veled, Fairy Oak!