Vádirat 64 csillagozás

Pan-dji: Vádirat

Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják.
Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából.
A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták.
Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Libri, Budapest, 2017
266 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633109076 · Fordította: Lengyel Miklós
>!
Libri, Budapest, 2017
268 oldal · ISBN: 9789634333258 · Fordította: Lengyel Miklós

Kedvencelte 3

Most olvassa 22

Várólistára tette 92

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Pan-dji: Vádirat

Ahogy nézem, az eddigi értékelések főleg észak-koreai tárgyú visszaemlékezésekkel és memoárokkal vetették össze ezt a címet (leginkább ezzel vagy ezzel, meg ezzel), ami földrajzilag adja magát – de azért szögezzük le, ez nem biztos, hogy előnyére válik. A Vádirat ugyanis novelláskötet, így más minőséget képvisel. Itt ugyanis már nem egy élmény közvetlen átadásáról van szó, hanem az élmény irodalommá desztillálásáról, ami eggyel magasabb szint. Rögtön szögezem is lefele, hogy a „magasabb szint” nem azt jelenti, hogy jobb, sőt. Ami problémám nekem volt a könyvvel, az mind az „irodalmiságából” fakadt.

Ez a szöveg ugyanis gyakran körülményes, néha zavaros és szinte mindig kiismerhető és didaktikus – nekem az jutott eszembe, hogy egy cirka 150 éves régészeti leletet olvasok. Naná, mert maga az ország, Észak-Korea is olyan, mintha egy 150 éves régészeti lelet lenne. Ilyen értelemben nem a fentebb említett kiválóan megszerkesztett memoárok jutottak róla eszembe, hanem a fiatal, gyarmatosítás alól csak az imént felszabadult afrikai országok prózája a ’60-as évekből. Szóval mint irodalom, valljuk meg, nem jött be. Ám.

Ám olvasás közben mégsem tudtam (és talán nem is akartam, mert nem is kell) elvonatkoztatni attól, hogy mekkora bravúrnak vagyok szemtanúja. Nem arra gondolok, ahogy kicsempészték ezt a szöveget a világ legizoláltabb államából (higgyük el, hogy ez a kalandos kicsempészés megtörtént), hanem egyáltalán: hogy megszületett. Hiszen szerzője semmilyen kortárs, vagy akár XX. századi áramlattal nem volt kapcsolatban, mintái legfeljebb a klasszikus távol-keleti szövegek, illetve más országok szocreálja lehettek – minőségi novellisztikával pedig lehet, egyáltalán nem találkozott, talán még Maupassant korából se. És mégis, fájt neki valami, égett a lelke, és elkezdte ezt a fájdalmat elbeszéléssé szublimálni. A semmiből. Irodalmat csinált a három Kim rezsimjéből, ebből az államból, ami talán a legkevesebb empátiával viseltetik saját lakossága iránt, irodalmat csinált a folyamatos félelemből, a megaláztatásokból, az árulás és besúgás légköréből, az éhenhalásból és a hetedíziglen tartó megbélyegzettségből. Le a kalappal, hogy egyáltalán itt foghatom a kezemben.

Van egy novella a kötetben, A versenyló élete. Főszereplője ültet egy szilfát annak emlékére, hogy felvették a pártba, és harcolhatott a kapitalisták ellen a kommunizmusért. Ez a fa az ő mindene, szinte teljesen azonosul vele. Hogy aztán a fa miatt kerüljön bajba – olyan bajba, amiből Észak-Koreában nincs menekvés. Ez a fa számomra a rezsim (minden érzéketlen, az állampolgáraira csak mint feldolgozható húsra tekintő rezsim) metaforája: ragaszkodunk hozzá, pedig a vesztünket okozza. És még gyümölcsöt sem terem.

>!
Bélabá P
Pan-dji: Vádirat

Jó másfél napja gondolkodok, hogy mit is lehet erről a könyvről írni. Nehéz eset, mert a maga nemében úttörő, és még autentikus is. Hiszen egy észak-koreai író bírálja a rendszert! Ez ott halálos bűn. Azt nem tudom elképzelni, hogyan tudott ennyire tiszta gondolkodású maradni, miért nem mosódott át az agya, ahogy honfitársai millióinak? Pan Dji olyan, mintha egy idegen lenne a hazájában. Na, pont ilyen, idegen szemléletű könyvek már eljutottak hozzám pl Barbara Demick könyve. Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól Más szemszög szerintem idegenként, mint honpolgárként írni egy országról.
Pan Dji könyvében a Kim Ir Szen érából idéz fel történeteket. A már olvasottak tükrében nem ért olyan sokkhatás, mint amikor első ízben olvastam ilyeneket, de az tény, hogy szörnyűségek. Ezt így nem díjazom, mint ahogy a háborús borzalmakról sem szoktam, hanem a megírás mikéntjét csillagozom. Nem is nevezhetők egységesnek a történetek színvonalai, de egy kvázi novella gyűjtemény ilyen szokott lenni, az viszont tény, hogy mennyire szenvtelenül tudta őket megírni Pan Dji. Emiatt is idegennek hat, nemcsak a józan rálátás miatt. Összességében Demick könyve erősebb hatást gyakorolt rám – talán a korábbi olvasás miatt –, ezért ezt „csak” 4,5-re pontozom, és még azt is kizárom, amit fentebb írtam Hiába úttörő munka, hiába autentikus, van az egészben egy azon a világon túli, mint amit ténylegesen el tudok képzelni észak-koreai életként, mert a képzeletemben borzasztóbb, mint a Vádiratban. A Menekülés a 14-es táborból Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból is megrázóbb írás volt, mint a Vádirat. Olyanok olvassák, akik bírják a szörnyű dolgokat meg akiket érdekel a Föld ezen földöntúli országa…

3 hozzászólás
>!
mate55 
Pan-dji: Vádirat

Észak-Koreában, a mindennapi élet „rabszolgaság”. A kötet elbeszélései „pillanatképek” az ott élő emberek életéből. Hét történet, hét sors, amelyekből képet kaphatunk arról, milyen borzalmasak a hétköznapok Észak-Koreában. A szereplők teljesen más élethelyzetben és életkorban vannak, azonban közös bennük, hogy a mindent átható rendszer áldozatai. Pan-dji („szentjánosbogár” észak-koreai álnév), könyvét túlzás volna részletes társadalomrajznak nevezni, de a benne szereplő történetek által igen megrázó dolgok kerülnek a felszínre. Emberi tragédiákat ismerhetünk meg, miközben, olyan világra nyitnak ablakot, amelyről tudjuk ugyan, hogy létezik, de ez a tudás messze nem elég ahhoz, hogy át is érezzük. Pan-dji nyugdíjas íróként megtalálta a történetek érdekfeszítő pontjait, ennek köszönhetően izgalmas és szívszorító pillanatokat egyaránt átélhetünk. Az egész könyv megdöbbentő tényekkel van tele, aminek olvasása közben azért elgondolkodtam azon, hogy az én problémáim mennyire komolyak vagy fontosak ahhoz képest, hogy Észak-Koreában mi zajlik.

>!
Baráth_Zsuzsanna P
Pan-dji: Vádirat

Észak-Korea mostanában sokat szerepel a hírekben főként atomügyek miatt, azonban arról nagyon kevés szó esik, hogyan élnek az emberek ebben a kőkemény diktatúrában. Ebben a könyvben pont erről szólnak a novellák, hétköznapi emberi tragédiákat ismerhetünk meg, amelyek a 80-as, 90-es években történt eseteket mutatnak be ugyan, de valószínűleg nem sok minden változott azóta sem abban a zárt világban. Mostanában több olyan könyv is megjelent, amelyekben Észak-Koreából megszökött emberek mesélik el, milyen borzalmakat kellett átélniük a lágerekben, milyen kínzásokat alkalmaztak velük szemben. Ezeket a történetek nem a fizikai, hanem a lelki erőszakról szólnak, és mivel profi író írta őket, szépirodalmi igénnyel mutatják be az eseményeket, azonban ettől még ugyanolyan letaglózó élményt jelentenek az olvasónak. A szerző, Pan-Dji neve szentjánosbogarat jelent, álnév, amely egy még ma is Észak-Koreában élő írót takar, aki kalandos körülmények között jutatta ki írásait az országból. Aki vért és akciót vár ezektől a történetektől, az csalódni fog, inkább arra koncentrál az író, hogyan nyomorítja meg a szereplők lelkét a diktatúra, miként hatja át a mindennapokat a félelem, mennyire nem számít más, csak a párt akarata, Aki a legkisebb hibát véti, azonnal mehet munkatáborba vagy kitelepítik a családjával együtt. A novellák szereplői teljesen más élethelyzetben és életkorban vannak, azonban mindannyiukban közös, hogy a mindent átható rendszer áldozatai, tragikus sorsuk csak egy a sok közül, ki tudja, hányan jártak úgy, mint ők, mióta a diktatúra fennáll. Felkavaró élmény olvasni ezeket a történeteket.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/02/20/konyvkritika_p…

>!
Arwen5 P
Pan-dji: Vádirat

„Nagyon nehéz ezt a könyvet értékelni, hiszen ez nem fikció, nem a múlt, és nem is egy disztópia, amire csak legyint az ember, hogy "ugyan, ez úgy se fog bekövetkezni sose”! Ez a kemény, jéghideg valóság, ami huszonhétmillió embert érint. Egyszerűen felfoghatatlan a békében élő emberek számára, hogy ilyen tényleg létezik. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsésnek érezhetem magam, amiért Európába születtem, messze ettől a diktatórikus államtól.
[…]
Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a hiánypótló kötetet. Ugyanolyan emberekről szól, mint mi vagyunk, nekik azonban nem szabadság jutott osztályrészül, hanem egész életen át való tettetés és rettegés. Az író beteljesítette a saját kívánságát, ugyanis egyrészről kijutott a kézirata Észak-Koreából, másrészről pedig meg is jelent. Nem is egy nyelven. Remélem érzi, hogy ezzel is milyen sokat tett annak érdekében, hogy mások is beláthassanak a „vasfüggöny” mögé. Remélem, hogy egyre többen fogják kézbe venni, hogy ezáltal felnyíljon a szemük, és megismerjék az olyannyira eltérő országban élő emberek mindennapjait."
Bővebben: http://apenchantforfantasy.blogspot.hu/2018/02/vadirat.html

>!
Angele P
Pan-dji: Vádirat

Hát ez nekem nagyon nem. Kis novellák ezek, amik nem tudom mit hivatottak átadni, mert nekem nem adták át. Ha nem tudnám mi az az Észak-Korea tán még ennyit se értettem volna belőle. Szóval nekem nem jött, aminek jönne kellett volna. Azért olvassátok csak nyugodtan.

>!
Vhrai P
Pan-dji: Vádirat

Nem tudom, hogy Pan-dji tényleg létezik-e vagy sem, de a történetek írója/szerkesztője így is hatalmas dolgot vitt véghez. Újabb és újabb perspektívából ismerteti velünk Észak-Korea kommunista diktatúráját, és talán kicsit a mögötte rejlő veszélyeket. Nagyon ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel a téma! De azoknak is ,akik kedvelik az igényesebb novellákat, elbeszéléseket.

>!
lettielena
Pan-dji: Vádirat

Nem egy lélekderítő olvasmány. Bármennyit is olvasok az észak-koreaiakról, még mindig hihetetlen, hogy létezik ez a világ is a Földön. Borzasztó.
Ez a könyv megmutatja, hogy azért nem mindenki hisz vakon a rendszerben és talán egyszer lehet valami változást kieszközölni.
Szeretném elhinni, hogy tényleg onnan került ki a kézirat és akkor tényleg különleges könyvet foghattam a kezemben.

>!
Dyta_Kostova
Pan-dji: Vádirat

Kezdetben azt gondoltam, a kiadói hype-nak köszönhetően, hogy ez is afféle „elmondom az igaz történetemet”-könyv lesz, aminek a szerzője végül mégsem szökött ki az országból. De nem, nagyon megtévesztő volt a dolog: ez a kis könyvecske fikció, amelynek alapjait, egyes szereplőit és eseményeit az élet adta, a szerző pedig tovább gyúrta őket. Tanító jellegű fikció, és ezért nevezhetjük valódi észak-koreai szépirodalmi műnek, nem pedig visszaemlékezésnek, utólagosan megírt életregénynek.
Zseniális volt! Minden egyes sora olyan finoman kiszámított, pont ott és úgy vannak a jelenetek, ahogy következnie kell az újabb kirakósdarabkának, hogy végül, az utolsó oldalon tényleg összeálljon a nagy egész. Ahol ténylegesen ki lehet már mondani, hogy sejtettük ugyan, miféle vádirat ez, de most aztán tényleg elég! Elég legyen ebből az őrületből!
Nagyon szépen fogalmazott, ténylegesen igényes írás, látszik, hogy a történeteket alaposan átgondolta a szerző, és az életből merített eseményeket pont annyira szabta csak át, hogy mindegyik novellácska egy-egy tanmese is, vallomás is, önállóan megálló epizód is lett. Talán meredek gondolat, de egy mini-tévésorozatban el tudnám képzelni, még ha a helyszín miatt komoly díszleteket is kellene építeni.

>!
kratas P
Pan-dji: Vádirat

Őszintén szólva teljesen másra számítottam, inkább a szokásos szenvedett-elmenekült-kimosták az agyát és most megírja emlékeit vonal jut eszembe mindig, amikor észak-koreai szerzőről van szó. Hála az égnek ez nem ilyen volt.
Persze mindegyik történet arról a szinte elképzelhetetlen világról ad képet, amiben az ottani emberek élnek, de – nem tévedés – azért írom, hogy szinte elképzelhetetlen, mert néha-néha ismerősnek tűnt egy-két helyzet, mintha az ötvenes évek Magyarországáról olvasnék. Talán nem volt ennyire radikális, de nem ismeretlen a téma.


Népszerű idézetek

>!
Bélabá P

Télen gyorsabban beesteledik, mint ahogyan egy borsószem legördül egy szerzetes kopasz fejéről.

93. oldal

3 hozzászólás
>!
mate55 

Néha úgy tűnik az embernek, hogy az élet egy véget nem érő akadálypálya.

31. oldal

2 hozzászólás
>!
Anton_Gorogyeckij P

Mjong-cshol üvölteni szeretett volna, toporzékolva, öklét az ég felé rázva. De a körülményekre tekintettel nem merte megtenni, mert tudta, hogy a sírás ebben az országban már önmagában lázadásnak számít, amire a büntetés nem lehet más, mint a gyors és könyörtelen halál. A törvény itt úgy szólt, hogy akkor is mosolyogj, ha fájdalom nyomasztja a lelkedet, és bármi égeti a torkodat, nyeld le, ne gondolkozz.

111. oldal (Libri, 2017)

>!
Bélabá P

Ebben a társadalomban, én mondom neked, az emberek olyanok, mint a birkák!
– Te talán különb vagy? – vágott vissza Jong-szam

115. oldal

>!
ishi

– Ott van… még mindig ott van! Menjetek, ragadjátok meg azt a vörös gombát! Ott, azt a szörnyűséget! Halljátok?
A tömeg megint felmorajlott, mire valaki a pódiumon egy tányérra koppintva csendet parancsolt.
– Mi történt vele?
– Egészen biztosan megőrült.
– Mi van azzal a vörös gombával? Miről beszél ez?

244. oldal (Libri, 2017)

>!
PandaSára P

A mi országunkban az anyának, aki magzatot hoz a világra, csupán az az óhaja, hogy a gyermek boldogságban élje le az életét. De mi van, ha az anya tudja, hogy az út, amelyen gyermekének járnia kell, rosszabb, mint ha tüzes parázson és töviseken gyalogolna. Képes lenne az ember, mint egy aljas gazember, ilyen életre ítélni azt, akit a legjobban szeret?

39. oldal

>!
Renáta_Sörös

Félelem áradt szét a bensejében, az a fajta félelem, amelyet már születésedkor beléd plántálnak, hogy képes legyél életben maradni ebben az országban.

72. oldal

>!
Dócza_Edith

A pisztolylövés hangja feltépte a meleg éjszaka csendjét, de Jong-pjo ezt már nem hallhatta. Hong Jong-pjo, a szigorú igazgató, aki magától ugyanazt a színpadi igazságot követelte meg, mint bárki mástól, úgy döntött, hogy színésztársait megelőzve leereszti a függönyt.

196. oldal

>!
PandaSára P

– Köszönöm, én nem kérek – mondta az öregember, úgy téve, mintha nem lenne éhes, miközben hangosan korgott a gyomra. Jól tudta, hogy az utolsó élelmiszerjegyet kotorászta elő a tárcájából, és adta oda a feleségének az imént, amikor az kiment, hogy szerezzen valami ennivalót. A jegy három csomagra szólt, mindegyikben öt apró szelettel. Így mindössze tizenöt szelet kenyerük maradt, s ennek egészen az utazásuk végéig ki kellett tartania.

141. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pak Janmi: Élni akartam
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk
Csoma Mózes: 1989 – Diszkózene a Kvangbok sugárúton
Paul Fischer: Kim Dzsongil bemutatja
Kim Ir Szen: A központi bizottság beszámolója a koreai munkapárt V. kongresszusán
Csoma Mózes: Korea
Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években
Csoma Mózes: Korea és Magyarország 1956-ban