Nos. Kissé gondban vagyok, el is mondom, miért:
Sokat vártam, komoly téma, bár többen hozzányúltak már hasonlóhoz, pl. Ken Follett a Vadmacskákban, ami kamaszkorom egyik nagy kedvenc olvasmányélménye volt off. A jelen korunkban divatos és elterjedt nézőpontkarakterek szerinti fejezetfelosztásból viszont egyértelművé vált, hogy itt nem kell szépirodalmiságot várni, ez a könyv akkor is szórakoztató irodalmi besorolást kapna, ha harctéri háború lenne a fő témája. Gyanúm be is igazolódott, az első 100-130 oldalon többször volt szájbarágós a szöveg, ismétlődtek benne dolgok, mint például az egyes cselekmények magyarázata, vagy a német kémelhárítás, a Sicherheitsdienst SD rövidítésének dekódolása, ha esetleg elfelejtettük volna, mi is az. Nem azt mondom, hogy ezek feltétlenül nagy hibák, még csak nem is hibák, de olyan érzésem volt végig, hogy a szerző nem néz ki belőlem túl sok észt, és biztosan csak annyit tudok a II. világháborúról, hogy a németek a gonoszok, az angolok-amerikaiak és franciák a jók, ezért nagyon megágyazott a háttérismeret vélt vagy esetleges hiányának ezekkel a magyarázatokkal, ismétlésekkel, hogy a regény második felére összetetté váló és összefolyó cselekménysort, valamint a leleplezés és a megoldás logikáját biztosan értsem, akkor is, ha nem figyeltem oda az iskolában, amikor a világháborúkat vettük. Nem akarok csúnyát írni (de fogok), mégis, úgy érzem, ez a regény nem feltétlen azoknak szól, akiknek alapvetően van érdeklődésük a korszak iránt, hanem azoknak a „buta” amerikaiaknak is, akiknek tényleg előzetesen el kell magyarázni azt, hogy Párizs Franciaország fővárosa…
Most, hogy túlestem ezen az észrevételen, térjünk rá magára a cselekményre: A három történetszálból egy kifejezetten felesleges volt szerintem (Grace), kicsit úgy érzem, hogy csak azért létezik, hogy meglegyen a hármas felosztás (másik nagy divathóbort jelen korunkban). Viszont az 1944-es események fejezetei igen olvasmányosak, és ama bizonyos 100-130 oldal után nagyon magával ragadóak, nem is bírtam letenni a könyvet a második felétől kezdve. Maga a francia ellenállás viszont nem jelenik meg túl határozottan, inkább csak említés szintjén foglalkozik vele az író, aki ebből a könyvből akar pontos és regényes értesüléseket szerezni a módszerekről, a mozgalom tagjai között kifejlődő összetartásról és bajtársiasságról, az melléfog, mert francia szereplővel például nem is nagyon találkozni, és az átdobott angolok között is nagyobbra vetített az érzelmi kötelék, mint amit az egymást váltogató fejezetek soron következő részletében olvasóként felfoghatnánk. Bár az elején épp szájbarágósságra „panaszkodtam”, az érzelmi vonulatnál pont az igazi alapozást hiányoltam. A lányok között fűződő bajtársi barátság, sőt, szeretet, hamarabb tetten érhető, mint a szerelmi érzés, vagyis kissé inkább kötelező elemnek hat ez az adalék, de a végkifejletet nem befolyásolja érdemben.
Az időkezeléssel is voltak problémáim. Grace fejezeteiben csupán napok telnek el, mégis terjedelmileg nagyjából hasonló oldalszámot ölelnek fel, mint Marie vagy Eleanor fejezetei, holott épp Marie esetében az ellenállásban eltöltött hónapokat sokkal jobban, alaposabban kellett volna érzékeltetni. Így konkrétan úgy csapódott le az én olvasatomban, hogy spoiler Ezt mind nekem, olvasónak kell odaképzelni, és kihagyott lehetőségnek érzem.
Eleanort a kötet utolsó harmadára kedveltem meg igazán, és itt végre volt egyfajta lendület, a rejtély felgöngyölítése, az események, okok és okozatok rendszerezése végre megtornáztatta kicsit az agyamat, nagyon élveztem a nyomozást. Viszont megjegyezném, hogy elég „olcsó fogásnak” tartom az olyan írói trükköket, amikor egy tárgy előkerül a semmiből, hogy megoldjon egy problémát, vagy következő szintre emelje a nyomozást. Mintha akkor találta volna ki a szerző, mert alapvetően nem volt rá megoldása, de valami kellett, hogy átugorja a saját maga által felállított akadályt. Végül persze elnéztem ezeket, de azért nem egy elmés megoldás. spoiler
Nem akarnék 4 csillagnál rosszabbat adni, hiszen a kötet nem akart világmegváltó lenni. És hasznos módon felhívja a figyelmet arra, hogy a hátországban működő ügynökök és ellenállók munkája is kellett a D-Nap és a győzelem sikeréhez, és hogy a hősként ünnepelt férfiak mellett bizony a nők munkáját és áldozatvállalását is időszerű egyenrangú hősi cselekedetként kezelni, hiszen megérdemlik.