Aquinói ​Szent Tamás magyar rokonai 0 csillagozás

Pályi Gyula – Berzeviczy Klára – Frenyó Zoltán: Aquinói Szent Tamás magyar rokonai

A szerzők Aquinói Szent Tamás (1224/5–1274), a nagy középkori keresztény gondolkodó magyar rokonsága utáni kutatásaikról számolnak be. Szent Tamás sokgyermekes családból származott, hét testvérének tizenhat gyereke született, akiknek házasságai, leszármazó utódai, egymást követő generációi napjainkig vezetnek el. A könyv vizsgálódásának tükrében honfitársainknak nagy száma áll rokonságban az Aquino családdal. Szent Tamás vér szerinti rokonsága ugyanis számos magyar vonatkozásban – elsősorban gróf vegliai és modrusi Frangepán Bernáton és nápolyi feleségén, Marzano d’Aragona Luisán keresztül – érvényesül az anyakönyvek szerint. Ennek a rokonságnak fontosabb részleteit tárják fel e könyv egymásra épülő fejezetei, melyek egyidejűleg dél-itáliai barangolásra, európai időutazásra invitálják az olvasót, miközben megismertetik vele a szenttamási bölcselet lényegi jegyeit, s bepillantást engednek a Sanseverino, a Marzano vagy a Frangepán családok történeteibe is.

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2021
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632779515

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél
Sándor Erzsi: Anyavalya
Saly Noémi: Példabeszédek
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
Bogáti Péter: Édes Pólim!
Varró Dániel: Aki szépen butáskodik
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Kun Erzsébet: Családmesék
Benedek István Gábor: A komlósi Tóra