Szárnyaszegett ​pillangók 2. (Szárnyaszegett pillangók 2.) 164 csillagozás

Mámor, múlt, Málta
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2. Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

A ​Szárnyaszegett pillangók első részében, az izgalmas bangkoki kalandban megismert Laura a harmincas évei elején járó svéd fotóslány. Thaiföldi küldetéséből hazatérve Stockholmba visszacsöppen korábbi életének mindennapjaiba.
Egy decemberi délutánon azonban, a szokásos skandináv teaszertartásuk közepette, szeretett szomszédasszonya, Elisabeth a nyakába zúdít egy különös, titokzatos történetet, amely ismét megkondítja a lány fülében a nagyvilágba hívó harangot. Ezúttal a parányi szigetország, a mesebeli Málta az úti cél, és egy több generációt átölelő időutazás.
Laura egy bő fél esztendő elteltével nem csupán egy újabb kalandra vágyik, hanem arra is, hogy megint lássa azt a férfit, akivel hosszú hónapok óta nem találkozott.
Valletta múltat idéző öreg szomszédja, Mdina, a Csendes Város hamar rabul ejti az északról érkező lányt, a negyed és a legendáktól övezett kolostor pedig megannyi rejtélyre megfejtést ígér.
Ki is valójában Elisabeth? Mekkora hatalma van a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Álomgyár, Budapest, 2019
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155929434
>!
Álomgyár, Budapest, 2019
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155929434
>!
Álomgyár, Budapest, 2019
280 oldal · ISBN: 9786155929441

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Grimm fivérek · Holle anyó


Kedvencelte 15

Most olvassa 7

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 47

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Pati28>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

“olykor a csend többet mond minden szónál, és hangosabb minden üvöltésnél…”

Nagy reményekkel vágtam bele az olvasásba, hiszen a Bangkok-ban átélt kalandok és izgalmak után, valami hasonlót képzeltem el a folytatásnak is. Ehelyett a cselekmény sajnos a közelébe sem ért annak a szintnek, de azért vigasztal az a néhány rejtély és titok, amik megoldásra várnak.

Laura, szomszédasszonyának segítve, elutazik Máltára, hogy egy régi családi titkot leplezzen le. Természetesen Frank-et is magával invitálja, hogy ne legyen egyedül, valamint, hogy segítőtársa legyen ebben a kényes ügyben. A nyomok idővel egyre közelebb viszik őket a megoldáshoz, ám Laura kénytelen ráébredni arra, hogy ez az utazás nem várt fordulatokat és kellemetlen perceket tartogat számára. Csalódik Frank-ben, és nem tudja mitévő legyen, egy, a férfi múltjával kapcsolatos dologban. Hiába kerülnek ismét közel egymáshoz, a múlt árnyai rátelepednek a kapcsolatukra. Vajon egy összetört szív képes még szeretni? Egy biztos, Málta mindenre választ fog adni.

Réka0128 P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

„Ne akard a tengert a hegyekkel összehasonlítani, vagy az esőt a széllel! Keresd mindenben azt, ami széppé teszi, mert csakis így lelheted meg a boldogság kék madarát!”

Már az első rész is nagy kedvencem lett, de ez a kötet talán még jobban tetszett. Az alapszituációt megint egy nyomozás adja, igaz itt most nem annyira krimibe illő az ügy, mint Bangkokban. Nagyon kalandos és izgalmas a történet, ráadásul tele van titkokkal és rejtélyekkel. A helyszín ezúttal Málta, aminek a szépségét igazán jól át tudta adni számomra az írónő. Ebben a kötetben több romantikát és szenvedélyt kapunk, amit nem bántam. Természetesen volt pár fordulat is a történetben, amikkel Petrának nem kis meglepetést sikerült okoznia. :)
Laura karaktere már az előző regényben is közel került hozzám, mert egy nagyon rendes, okos és talpraesett nő, akit könnyű megkedvelni. Frank valahogy nem igazán győzött meg Bangkokban, azonban Máltán már sikerült neki. :) A legérdekesebb szereplő szerintem Elvira volt, akit eleinte nagyon irritálónak találtam, majd a vége fele már egészen megkedveltem.
Sajnálom, hogy el kell engedjem Laurát és Franket, mert annyira szívesen olvasnék még róluk…

2 hozzászólás
BertaPalikSzilvi P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Egyik legnagyobb erénye ennek a kötetnek a rövidsége.
Sajnos a sorozat első része sem volt igazán nagy hatással rám, így húztam halasztottam az olvasást.
Azt éreztem miközben igyekeztem a történetre hangolódni, mintha valami szappanopera részese lennék.
Igyekezett az írónő átadni Málta hangulatát, de nem igazán sikerült sajnos.
Laura karaktere egyszerűen finoman szólva butácska, a kémia közte és Frank között szinte semmilyen volt.
Laura egy titok megfejtése miatt érkezik Máltára, segítségül hívja Franket is.
A múltból felbukkanó titkok okoznak kellemetlen meglepetéseket.
A krimi és a romantikus szál is túl eröltetett volt nekem.
Sajnálom, mert szerettem volna szeretni.
A borító viszont szép lett.

Bookworm__08>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem a második rész sokkal jobban tetszett mint az első.
Izgalmasabb, csavarosabb. *.*
Imádom!!

Mariann_ P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Egy esős napon Stockholm és Málta , múlt és jelen közt cikáztam a könyv segítségével.
Sokkal jobban tetszett, mint az első Szárnyaszegett rész.
Hozzánk eső érkezett a hó helyett, de a könyvben éppen havazott északon, ami kárpótolt, meg egy kicsit a karácsonyra is hangolt.
A könyv terjedelme nem engedhetett bővebb betekintést , pedig egyes részletekre jobban is kíváncsi lettem volna.

Vikiberry>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Szerintem jóval izgalmasabb volt, annyira érdekelt, hogy kb egy nap alatt el is olvastam, az előző nehezebben ment.

Itt is rengeteg, az országra jellemző dolgot ismerhettünk meg, sokkal jobban érdekelt az ország is. Tetszett, hogy Máltán játszódik, ráadásul egy kolostor is nagy hangsúlyt kap.
A karakterek jól felépítettek voltak, Laura változatlanul az agyamra ment néha, de sokkal elviselhetőbb volt most.
A cselekmény pedig… Na a fordulat rendesen meglepett. spoiler
Niclas kifejezetten a kedvencem lett.

Szóval kifejezetten érdekelt és tetszett a sztori, és tényleg meglepett a vége, jó fordulat volt. :)

>!
Álomgyár, Budapest, 2019
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155929434
Mert_olvasni_mindig_jó P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Ezt nem hiszem el…

Ez a könyv sokkal nagyobbat ütött mint az első része, pedig az sem volt piskóta és engem az is kiütött a nyeregből, de ez a második rész egyszerűen fantasztikus, lenyűgöző, őrületes, izgalmas, lebilincselő és hihetetlen volt. Palotás Petra írónő eddig is olyan könyveket írt amiktől eldobtam az agyam, de ettől most leblokkoltam miután kiolvastam.

Először is kezdjük azzal, hogy imádom az írónő stílusát. Már a Vénasszonyok nyara című könyvében is beleszerettem ebbe a csodás leírásába, ahogy úgy mutatja be nekünk a helyszíneket mintha mi magunk is ott lennénk, ráadásul mindezt varázslatos helyeken. Egyszerűen imádom.

A másik dolog az, hogy mint az előző könyveinél is egyszerűen képtelen voltam levenni a szememet a sorokról. Olyan izgalmas és lebilincselő, hogy odaszögezi az olvasót a papírhoz és már csak a könyv végén eszmél fel, hogy véget is ért a történet és követeli a folytatást. Na én is így voltam ezzel a résszel. Egyszerűen rabul ejtett a szövevényessége, a világa, mindene. Hihetetlen precizitású, csak kapkodtam folyamatosan a fejem, hogy éppen mi a franc történik, kivel, mikor és hol. És tényleg igaz, hogy „Mekkora hatalma van a múltnak felettünk?”. Imádtam ahogy a múltba visszakanyarodva tudunk meg egyre többet és többet és nem csak a cselekményekről hanem az emberekről. Imádom Petra könyveiben, hogy akit először bemutat nekünk mint szereplőt, az sosem az aminek látszik. Itt is voltak olyan állkapocs leesések egyes szereplők miatt, hogy csak úgy koppant a padlón. Imádtam, hogy sokkal több rétegjük volt, sosem tudhattuk ki az igazi ellenség, kiben is bízhatunk meg valójában, de még azt sem, hogy ki a jó ezen az oldalon. Mindig mindenkiről kezdtek újabb és újabb információk a felszínre jönni és amikor már minden kint volt a mélyből az ember lesokkol tőle.

Én őszintén megmondom, hogy nem erre számítottam.

Egyszerűen olyan szövevényes és hihetetlen volt maga az egész könyv, hogy még most is a hatása alatt vagyok és csak pislogok mint hal a szatyorban. Alig tudtam utána megszólalni, túl sok volt az információ amit fel kellett fognom, amit meg kellett emésztenem, de a végégre így robbanásszerűen mindent kizúdítottam magamból, majdnem hogy üvöltve, hogy „Ez most komoly??????”- Felfoghatatlan volt számomra ez az egész, varázslatos és hihetetlen. Az egész könyv maga volt a megtestesült tökéletesség számomra mert egyszerűen mindent megadott nekem. Kalandot, szerelmet, egy cseppnyi erotikát, de éppen annyira amennyire szükség van, rejtélyt és izgalmakat amiktől az egész történet kiemelkedővé vált.

Hihetetlen, felkavaró és magával ragadó sorok.

Egyetlen kérdésem van csak…

PETRA, LESZ HARMADIK RÉSZ???????

Kedvenc idézetem a könyvből:

”Olykor el kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk a haza felé vezető utat.”

4 hozzászólás
Orsolya_Mojzer>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Érdekesebb volt mint az előző rész, a cselekmény izgalmasabbra sikerült, az hogy Málta volt a helyszín még egy plussz pontot ér nálam. De Laura még mindig nagyon buta karakter, lehetséges hogy a 90-es években ez teljesen normális dolog, hogy egy 30-as nő így viselkedik. Nem tudom, számomra a szerelmi szál is gyenge. Nem éreztem a tüzet Frank és közte. A könyv többi részével nincs bajom, a borító itt is nagyon szép.

landi72 P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Ez a történet is nagyon megérintett. A szereplők fokozatosan közelkerültek hozzám, ami fontos szempont az olvasásaimnál. Ha még a történet is jó, akkor aztán minden rendben van. Persze kell hozzá egy jó kis légkör is, ami magával ragad. Ha pedig egy rejtély megoldásáról van szó, nincs okom panaszra. Itt mindez megvolt, így hát nehéz volt letenni, sodort magával.

t_briga P>!
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 2.

Milyen csodálatos dolog, hogy olvasás közben, ha csak a képzeletünk szárnyán is, de lehetőség nyílik számunkra megismerni és beutazni szinte az egész világot. Sosem olvastam még Máltán játszódó történetet, így ennek a sztorinak a segítségével képzeletben erre a szigetre is eljuthattam :)
Ismét a ’90-es évek, saját életem egyik kedvenc időszaka. Ez a történet még izgalmasabb volt számomra, mint az előző, hiszen itt az egyik főszereplő, Frank múltja adja a történet alapját. Most annyira jól bonyolította, csűrte-csavarta az írónő a szálakat, hogy bizony engem is hintába ültetett, ami a végkifejletet érinti. Ez a rész számomra most pörgősebbre, kalandosabbra sikeredett. Érdekes volt olvasni, hogy itt azért még mennyire gyerekcipőben járt a DNS elemzés. A mai világban egy nyomozást már szerintem el sem tudnánk képzelni ennek a segítsége nélkül.
Itt már „beteljesedett” a szerelem Laura és Frank között, engem azért egy cseppet mégis zavart a folytonos titkolózásuk egymás előtt. Nem lehet normálisan működő egy szerelmi kapcsolat az egymás iránti bizalom nélkül. Kissé furcsa pár voltak, de az tagadhatatlan, hogy a kémia és az egymás iránti vonzódás abszolút működött közöttük.
Nekem ez a rész is elnyerte a tetszésemet, hangulatában pedig megint csak hozta az előző résznél tapasztaltakat.

>!
Álomgyár, Budapest, 2019
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155929434

Népszerű idézetek

BBetti86>!

Hiszen nemcsak az tud fájni, ami van, hanem az is, ami nincs…

126. oldal

Harriet P>!

Az irigység méreg. De valójában a méregkeverő az igazi áldozat. Mert amikor az irigy ember másra szórja az átkát, a saját lelkét pusztítja el, saját magát mérgezi.

Dina91 P>!

– A hit nem gyengeség, épp ellenkezőleg: erő kell hozzá.

202. oldal

BBetti86>!

Sokszor a mosoly a legvastagabb álarc.

191. oldal

Dina91 P>!

A félelem sokszor megsokszorozza a bennünk rejlő erőt.

95. oldal

Dina91 P>!

Az okos gonosz a legveszélyesebb.

271. oldal

Dina91 P>!

Miért akarsz egy madarat kalitkába zárni, aminek a szárnyalásába szerettél bele?

100. oldal

Dina91 P>!

– Balgaság lenne egy cipőboltban könyveket keresni.

73. oldal

lizzyke21 P>!

Az illatoknak hatalmuk van, vágyakat ébresztenek, emlékeket csalogatnak elő, ha pedig mindezt egy gyertya meleg lángja öleli körül, nincs menekvés: elvesztél.

13. oldal

hmeszszv>!

olykor a csend többet mond minden szónál, és hangosabb minden üvöltésnél…

180. oldal, 18. fejezet (Álomgyár, 2019)


A sorozat következő kötete

Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 3. Lázálom, lavina, London

Szárnyaszegett pillangók sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Holnap
Guillaume Musso: Az angyal hív
J. D. Robb: Halálos ünnep
Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában
Marie Force: Végzetes viszony
Joanne Fluke: Karácsonyi habcsók és gyilkosság
Richard Osman: Az utolsó ördög
Guillaume Musso: Angélique
Jenny Hale: Karácsony a Kandalló Vendégházban
Debbie Macomber: Alaszkai vakáció