Palotás Dezső száműzte verseiből a költői műnyelv retorikai emelkedettségéből adódó pátoszt száműzte az énlirának mindazokat a kellékeit, amelyek olyannyira eluralkodtak költészetünkön. Ehelyett, a költői kifejezés lehetőségeit tágítva, a pragmatikus nyelvhasználat s az argó, valamint a közvetlen-tárgyias versbeszéd nyelvi anyagából alkotta meg poétikai jelrendszerét, helyet juttatván benne a világ mindazon jelenségeinek, amelyek szükségszerűen ki szoktak maradni az énlírából.
Versben fejti ki kritikai mitológiáját, formaalkotó elvvé emeli a lényeg nélküli helyzetek groteszkségét, egy jelentés nélküli köznyelv helyébe a saját jelentéses magánnyelvét állitja. Él a bökvers lehetőségeivel, s olyan hagyományos formákat elevenít fel, mint a bestiárium vagy a limerick-, elsősorban azért, mert ezek a formák a legalkalmasabbak világképének kifejtésére. E világkép szerint egyik legfontosabb életfunkciónk a nevetés képessége, s legfőbb művészi megismerési lehetőségünk az irónia. (tovább)