Zöld ​dió 78% 76 csillagozás

Vannak még ma is időszerű, jól olvasható könyvek, és vannak olyanok is, amelyeket túlhaladt a kor, az élet. Én ezt éreztem ebben a könyvben. Már régóta el akartam olvasni valamiért, de nem igazán fogott meg, a főszereplő Katival sem tudtam igazán azonosulni. Persze vannak benne nagyon szép mondatok, részletek, de nekem semmi különös.

Gyomorszorítóan szép.
Nagyon tetszett, rég olvastam ilyen jól átérezhető könyvet.

Ha Palotai Borisnak a regényeinek a zöme ilyen aktuális, bármely korosztálynak átérezhető és átélhető, akkor ő egy jó író.

@vigili Palotai Boris c. kihívásához – ez a második olvasásom.

@Dün-nek is köszönöm, úgy emlékszem az ő ajánlására tettem molyifjonc koromban várólistámra…

Muszáj még elolvasni…

Szép történet volt, ami arról szólt miképpen éli meg egy kamaszlány a szülei válásának élethelyzetét. Nem könnyű helyzet ez, és elég sok fiatalt érintett annak idején, ma már talán nem annyi a válás, mivel eleve nem is házasodnak össze a párok.
A stílussal nem voltam maradéktalanul elégedett, a történet jelenidejűsége miatt. Persze ez szubjektív vélemény én nem szeretem ezt a stílust.

Egy részem ilyen kamasz, mint a regény hősnője, tulajdonképpen még mindig tudnak hatni rám ezek a történetek.
A gondolatokat, stílust imádtam, a történet alakulása pedig annyira adta magát…
A férfi – nő vonalról Bíró Kriszta Fiókregénye jutott eszembe.
(2009. jan.)
                                                        _
Két év elmúltával is jó volt olvasni, valahol még mindig kuporog bennem az a kamaszlány…
A történet végével viszont már nem voltam annyira kibékülve, talán azt vártam, most másképp alakul (csakúgy, mint a filmekben), dehát sosem alakul másképp…

Újraolvasás volt ez is, negyven évvel ezelőtti, gimnazista emlék felelevenítése. Talán, ha nem a Rozsdatemető után olvasom, jobban tetszik. Bár Palotai Boris stílusa most is megvett magának, a tartalom felett – úgy érzem – eljárt az idő. Fontos a téma ma is: kamasz a felbomló/felbomlott családban. Magát az életérzést, az útkeresést, a lázadást, a tagadást nagyon jól megfogta a szerző. Ami taszított, az a felnőttes, szocialista erkölcsben úszó megfogalmazás volt egy kamaszlány szájába adva. Azért érdemes elolvasni, de egy „mai fiatalnak” nem biztos, hogy könnyű.

Nagyon tudott írni Palotai Boris! Egészen fiatal koromban olvastam ezt a könyvet, emlékszem, mekkora élményt nyújtott. Most is tetszett. A kamaszkor tiszta zűrzavar, Kati pedig ráadásul „összevissza családból” származik – külön utakon járó/bolyongó szülők, mintatestvér…ebben a kamaszlányban pedig akkora a szeretetéhség, s annyira érzékeny…! Nagyon sokszor egészen mást mond, mint amit akart, máshogy viselkedik, mint ahogy szándékozott, lehetetlen helyzetekbe keveredik… verseket ír és fura, érdekes képzettársításokat használ, hazudik és megbánja, elárvult osztálytársát megszánva maga kerül bajba, majd egy rendkívül szokatlan szerelembe keveredik…
Úgy hagyjuk ott a regény végén, hogy félig szomorkodunk miatta, félig mosolygunk. S ez a kettősség is az írónőt dicséri.

Igazán szép mondatok, gondolatok. Jól visszaadta a fiatal lány lelki vívódásit, gondolatait. Igazi mai történet, pedig nem ma íródott. Elvált szülők egyke lánya, keresi a helyét a világban.

A wikipédia szerint 64 éves volt Palotai Boris, mikor ezt a könyvet kiadták. Hihetetlen számomra , hogy valaki ennyi év elteltével is így át tudja adni a kamaszkor lényegét. Könnyű volt belefeledkezni, hamar magával ragadott.

Alapjában véve tetszett a regény, bár az első felét kicsit “fárasztó” volt olvasni, valószínűleg a sűrű, tömény párbeszédek miatt.
Fontos témát boncolgat, ami egy jottányit sem változott az elmúlt évtizedek alatt, jelesül a házasságok felbomlása utáni érzelmi válságot – egy kamasz szemszögéből. A szülők szétválása egy gyerekben mély nyomot hagy, pláne, ha szeretetlenség veszi körül, ha senki nem figyel rá igazán, ha feleslegesnek érzi magát, miközben ő is ki van éhezve arra, hogy szerethessen.
Remek gondolatokkal van tele a könyv, és kiviláglik belőle az író mély emberismerete. Szinte minden oldalon találtam valamit, ami megfogott, vagy a mélysége miatt, vagy a humora miatt, vagy egy találó hasonlat miatt.
A legvége viszont nem volt kerek, az ok-okozati összefüggés – fájdalom – nem volt világos a számomra, de a legeslegvégét azért – ezzel együtt – leokéztam. :)

Érdekes volt. Én valami aranyos, könnyű ifjúsági könyvre számítottam, e helyett viszont elég realisztikus és komoly problémákkal foglalkozó olvasmányt kaptam. Tetszett a nyelvezete, és sokszor tényleg nagyon érzékletesen írt az írónő, főleg a lázadó kamaszok gondolatairól, hogy tudják, sőt érzik is, hogy mi volna a helyes út, hogy kellene viselkedni szüleikkel, a fiúkkal, de valami mégis mindig megakadályozza őket ebben.
Sok más regény is eszembe jutott, miközben olvastam, pl .a [[L. I. Lázár: Rejtőző kavicsok|Rejtőző kavicsok]], vagy a És mégis őrizetlenül, az egyik a problémás fiatalok, a másik a korszak miatt (is).
A történetét viszont nem találtam kereknek, de lehet, hogy pont az volt a cél, hogy a főhőst élete egy szakaszán kísérjük figyelemmel, aztán, hogy mi történik ezután, az a fantáziánkra van bízva.