Szilárd ​ásványi nyersanyagok Magyarországon 3 csillagozás

Pál-Molnár Elemér – Bíró Lóránt (szerk.): Szilárd ásványi nyersanyagok Magyarországon

A ​szerzők szerint e könyv fontos célja áttekintést adni Magyarország legfontosabb nyersanyagairól. A kötet szerkesztésénél mérlegelték, hogy mely nyersanyagok kerüljenek tárgyalásra, hiszen terjedelmi korlátok miatt mindegyiket belevenni szinte lehetetlen. Végül abból a megfontolásból maradtak az ércek bemutatásánál, hogy ezen ásványi nyersanyagok kitermelése, gazdasági felhasználása még mindig reális lehetőség Magyarországon. Az egyes fejezetek bemutatják az adott nyersanyag bányászattörténetét, genetikáját, kutatási módszereit, valamint a rendelkezésre álló készleteket. Az utolsó 3 fejezet a nyersanyagokhoz szorosan kötődő előkészítés- technológiai, szakhatósági eljárási és gazdaságföldtani ismereteket foglalja össze. A fenti célokat szem előtt tartva a könyv szerkesztői bíznak abban, hogy nemcsak a geológusok, bányászati szakemberek, döntéshozók, bányavállalkozók, hanem a földtudományok (nyersanyagok) iránt érdeklődő széles közönség kíváncsiságát is sikerült felkelteni. A kötet… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Geolitera, 2013
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633062449

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Papp Károly: A Magyar Birodalom vasérc- és kőszénkészlete
Jantsky Béla: A jövő energiaforrásai
Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához
Benkő Ferenc – Konrád Ödön (szerk.): Ásványkutatás és bányaföldtan
Bíró Lóránt – Polgári Márta – M. Tóth Tivadar – Kovács József – Knauer József – Vigh Tamás: Az úrkúti mangánérc archív adatainak reambulációja
Polgári Márta – Bíró Lóránt – Szabó Imre: Az eplényi mangánérc
Karátson Dávid (szerk.): Magyarország földje
The Romace of Nickel
Horn János: Egy szakma tündöklése és hanyatlása
Vitális István: Magyarország szénelőfordulásai