Magyar ​nemzetiszocialisták 1 csillagozás

Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója
Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták

Paksa Rudolf tudományos monográfiája áttekinti a gazdasági világválság idején megjelent – előbb az olasz, majd egyre inkább a német mintát másoló – magyar nemzetiszocialista mozgalom történetét. A kötetet egykori szöveges és képi dokumentumokkal, térképekkel és ábrákkal illusztráltuk, és bibliográfia, kronológia, a fontosabb szervezeteket áttekintő kislexikon, valamint a nemzetiszocialista irányultságú lapokat teljességre törekvően összegyűjtő sajtókatalógus teszi teljessé.

>!
Osiris, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9789632762326

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Szálasi Ferenc


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 11


Népszerű idézetek

Ninácska P>!

Szégyeld magad!
Már megint zsidónál vásároltál!

[Szálasi [Ferenc], Széchenyi [Lajos]
egy Magyar Nemzeti Szocialista Párt röplap, plakát szövege, 1938-ból]

206. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

Kapcsolódó szócikkek: Szálasi Ferenc · vásárlás
1 hozzászólás
Ninácska P>!

Ősföld népe!
[A Nemzeti Akarat Pártja programfüzetének első sora, 1935]

122. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

1 hozzászólás
Ninácska P>!

Ma még hívunk! Holnap még várunk! Holnapután hiába jelentkezel!
[Magyar Nemzeti Szocialista Párt röplapja, 1935, részlet]

98. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

Ninácska P>!

Kiadásért felel: Szálasi Ferenc, Bp. Hollán u. 10.
[Nemzeti Akarat Pártja röplapjából, 1937]

111. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

2 hozzászólás
Ninácska P>!

Elgondolkodtató, hogy a hungarista mozgalom főideológusainak (Málnási Ödönnek, Péntek Istvánnak és Kassai Ferencnek) – ellentétben a párttagok és vezetők döntő többségével – baloldali, sőt szélsőbaloldali előéletük is volt.

127. oldal (64. lábjegyzet)

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

Ninácska P>!

[A nemzetszocialisták] hovatovább Jézusnak a templomi kufárokkal szembeni haragját a „zsidó bankokrácia” elleni fellépés előképeként értelmezték, Júdásban pedig a nemzetáruló kommunisták elődjét fedezték föl. …A mozgalommal szembeni fellépést pedig egyenesen a keresztényüldözésekkel állították párba.

133. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

Ninácska P>!

A 9323-as szám [Szálasi szegedi rabszáma] használata is azért terjedhetett el, mert Szálasi nevének pozitív említése bűnelkövető magasztalásának számított, amit ugyancsak büntettek.

135. oldal

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója

Kapcsolódó szócikkek: Szálasi Ferenc

Hasonló könyvek címkék alapján

Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás
Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata
Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban
Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban
Bethlen Béla: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam
Temesy Győző: Országgyarapító Horthy Miklós
Jobst Ágnes: A nyelv kisajátítása
Sziklai László: Sztálinizmus és fasizmus
Tóth Gábor: Ellenzéki politikai mozgalmak a Tiszántúlon a harmincas években
Csunderlik Péter: A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig”