Élni ​akartam 176 csillagozás

Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé
Pak Janmi: Élni akartam

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Pak ​Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) az észak-koreai Hjeszanban született 1993-ban. Ma már Dél-Korea fővárosában, Szöulban él. Hosszú, drámai és kalandos úton jutott el idáig.

Tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu folyón átszöknek Kínába. Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak, akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit – az Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába, ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.

Az Élni akartam amellett, hogy az emberi élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve, egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Akadémiai, Budapest, 2016
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630596848 · Fordította: Gázsity Mila

Enciklopédia 41

Szereplők népszerűség szerint

Pak Janmi · Kim Dzsong Un

Helyszínek népszerűség szerint

Észak-Korea


Kedvencelte 32

Most olvassa 19

Várólistára tette 314

Kívánságlistára tette 309

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova IP>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Sokáig rágódtam, miként is értékelhetném ezt a könyvet. Nem jutottam előbbre, úgyhogy írom, ami szerintem fontos: én már régen sírtam könyvön. Még háborús történeteken se jellemző, legfeljebb sajnálkozom vagy bosszankodom az igazságtalanság miatt, de hogy megsirassak egy eseményt, na az ritka dolog. Pofátlan lenne azt mondani, hogy együtt tudok érezni Janmival, hiszen hogy is tudhatnék, amikor tele a hasam, sőt, túlsúlyos vagyok, van állandó áram, meleg víz, internet, sosem kellett sült szitakötőt ennem (és nem is vágyom rá), nem kell félnem, hogy értem jön a politikai rendőrség, ha csúnyát mondok az ország vezetőjéről (vagy pláne, ha csak ilyesmire gondolok). De mégis éreztem, hogy milyen szorult és szerencsétlen helyzetben nyomorog az egész feketepiac-generáció ebben az elzárt országban, és felháborított, és alaposan felkavart. A mélypont Janmi apjának halála volt, itt sírtam először. off De amikor spoiler, akkor végleg kiborultam, és egy napra letettem a könyvet.
Hogy létezhet ennyi igazságtalanság és szenvedés? Ez nem egy zaklatott 20. század közepi történet, nem potyognak bombák az égből, ez MOST történik, jelenleg is, miközben ezt az értékelést írom. Ebben a pillanatban is meghal valaki Észak-Koreában, mert alultáplált, pocsék orvosi ellátásban részesül, ha egyáltalán részesül, vagy egy átnevelőtábor foglya valami pitiáner dolog miatt, ami normális országban szóra se lenne érdemes. off
Hihetetlen bátorság, kitartás és akarás kellett, hogy mindezt valaki végigélje, és képes legyen elmesélni. A Lány hét névvel is rettentő fontos könyv volt, az Élni akartam tulajdonképpen a másik fele. Mindkettőt olvastatnám a középiskolákban, hogy kellően megértsék a világ jobb felébe születettek, mennyire szerencsések, és hogy mit jelent a diktatúra, az elnyomás, az erőszak, a teljes jogtiprás, hogy mit is jelent menekülni egy hazából, ami nem is tekint rád emberként, és hogy átértékeljék magukban végre az ostoba propagandát a migrációról, az emberkereskedelemről, és a mindenkori elnyomó hatalmak civilizációromboló eszelősségéről.

Nono_ P>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Amikor 5 éves voltam, sírtam anyukámnak, hogy vegyen meg nekem egy kifestőt..

De akkor még nem tudtam, hogy egy ugyanennyi idős lány éppen azért sír az Omma– jának, hogy adjon neki egy kis kenyeret, mert már tegnap sem ettek semmit.
A történet – amit elmesél Pak Janmi – letaglózó és szívszorító, ami E/1.- ben megírva még megrendítőbb, mert így sokkal inkább átéreztem a hideget, a kilátástalanságot és mardosó éhséget..amivel szembenéztek.
Mindezek mellett nagyon örültem, hogy többet megtudhattam Észak – Korea történelméről is, mert bevallom, nagyon hiányosak az ismereteim az országgal kapcsolatban.
A könyvben az is nagyon tetszett, hogy olvasása közben morális kérdések is megfogalmazódtak bennem.
Meddig mehet el egy ember, hogy megóvja a saját és szerettei életét?
Tisztában vagyok vele: elképzelhető, hogy a túlélés érdekében veszítünk az emberségünkből. De azt is tudom, hogy az emberi méltóság szikrája sosem alszik ki teljesen, és képes újra fellobbanni, ha a szabadság levegője, a szeretet ereje élteti.

Az Élni akartam egy olyan önéletrajzi könyv, amit szerintem sokaknak olvasnia kellene, mert igen elgondolkodtató és szemnyitogató.

10 hozzászólás
mate55 P>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

„Észak-Koreában a tavasz a halál szezonja.” Amikor a szenvedést nem rejti el a próza. Ahol az éhség nem csupán fizikai, hanem a szellemi éhínséget is jelenti. Olyan emberekről szól, akik a hazugság és a kettős beszéd diétájából táplálkoznak. A gyűlölettől teljesen mentes, de egy olyan mély gonoszság ellen mutató ellenállás történetét meséli el, amely borzongást okozott a gerincemben, ezáltal időnként abba kellett hagynom az olvasást, hogy megkérdezhessem magamtól. Ez már a világ vége? Emberségével, a kétségbeejtő helyzetek ellenére soha el nem múló, reményt nyújtó filozófiájával, egy olyan érzelmi többletet hordoz, ami kiemeli számos hasonló alkotás közül. Bárki, akit érdekel a diktatúra jellege, az igazságosság erőssége vagy a kitartás hatalma, rendkívüli értéket fog látni ebben az életrajzban. „Belélegeztem a könyveket, mint mások az oxigént.”

Bélabá>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Eddig öt könyvet olvastam Észak-Korea embertelen diktatúrájáról. Nem könnyű szóhoz jutni a borzalmak után, talán az egyetlen rangsorolási elv a történetek bonyolultsága… Ebből a szempontból A lány hét névvel verhetetlennek tűnik. Pak Janmi szökése jóval „simább”, mint pl az előbb említett könyv viszont bővebben kifejti az új életét Dél-Koreában. Ez tetszett benne igazán. Szimpatikus család, ahol az apa éles szemmel meglátta a rendszer hibáit, kijátszotta mindenféle kereskedelmi ügyletekkel a fekete piacok világában. A mama is rákényszerült erre az életformára, így néha egész jól ment a családnak az ország viszonyait tekintve. Korrupcióval sok mindent el lehetett intézni, de azért nem mindent. A „Nagy testvér” mindig figyel, besúgók lapulnak minden kisebb közösségben. Janmi szökése egyszerűnek tűnt, és a megaláztatás ellenére egy segítőkész kínaihoz kerültek… Kínából észak felé, Mongólián át jutottak álmaik országába, Szöulba. Az integráció egész gyorsan és jól sikerült Janmi számára, még egyetemre is eljutott nagyon kemény tanulással, ami azért igen nagy eredmény egy északi disszidenstől. Kitárult az élet a fiatal lány előtt, aki ma emberjogi aktivistaként járja a világot, felhívva nemzete szenvedésére a figyelmet. Reméljük, hogy a 25 millió „rab” egyszer szabadra jut ebből az ocsmány diktatúrából, ahol még ma is emberhez méltatlanul kénytelenek küzdeni naponta a túlélésért. Pan Dji történetét azzal múlja felül, hogy sokkal olvasmányosabban, bővebben mesél az országról, a szökésről, az érzéseiről, ezért erre is ötöst kell adjak, mint Hyeonseo Lee „kalandjaira”, 4,7.

3 hozzászólás
Ibanez P>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

„Szerettem a meséket. Észak-Koreában csak állami kiadású, politikai témákról szóló könyveket lehetett kapni. Az ijesztő tündérmesék helyett olyan történeteket olvashattunk, amelyek valami Dél-Korea nevű mocskos és visszataszító helyen játszódtak, ahol a hajléktalan gyerekeknek nincs cipője, és az utcán kéregetnek. Csak Szöulba érkezésem után ébredtem rá, hogy ezek a könyvek valójában az észak-koreai életet írják le. Mi azonban nem láttunk át a propagandán.”

Sokkal jobban testszett, mint A lány hét névvel, talán azért is, mert annak a főszereplője nem igazán nyerte el a tetszésem, Janmi azonban igen. Főleg, hogy ilyen fiatalon kényszerült menekülni, az édesanyja igazán erős személyiség volt, még ha a könyvben nem is jutott neki akkora szerep, de aki figyelmesen olvassa és az ő szemszögéből nézi, borzasztó évek vannak mögötte.

„Olyan fokú agymosásban volt része, hogy Kim Irszen halálakor pánik vett rajta erőt. Mintha maga Isten halt volna meg. „Hogyan is foroghat tovább a Föld a tengelyén?” – tűnődött. Hiába tanulta meg a főiskolán a fizika törvényeit, ezeket felülírta a propaganda, amit egész életében sulykoltak belé.”

Ismét dühös lettem az egész Kimes bagázsra, meg persze a kínaiakra is, akik azóta is folyamatosan bemutatkoznak a nagyvilágnak, de továbbra is hajlamosak a világ többi vezetői behunyni a szemüket (lásd Hongkong, milyen jól jött ez a vírus, ugye?)… Sajnos azt érzem, hogy hiába ezek a könyvek, érdemi dolog nem történik és nem is fog (nem tudom, miért érdeke a világnak hagyni azt, ami ott folyik, figyelembe véve azt is, hogy fene tudja, hová fognak fejlődni – titokban (? ebben sem lennék biztos, hogy bizonyos nemzetek hírszerzésének ne lennének nagyon is pontos adatai arról mi folyik ott, a mai technikákat figyelembe véve) akár csak a nukleáris fejlesztések terén (főleg, hogy Kína esetleg mennyire segíti őket az ilyen irányú terveikben)…

„Az észak- és dél-koreaiak etnikai háttere ugyanaz; ugyanazt a nyelvet beszéljük – leszámítva persze, hogy Észak-Ko-reában nincs szó arra, hogy „pláza”, „szabadság” vagy akár „szeretet” Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a világ más tájain használják.”

De vissza a könyvre. A stílus jó, olvasmányos, megismerhetjük Janmi egész családját, akik közül az édesapját nagyon sajnáltam, amennyit szenvedhetett. Egyetlen egy pozitív dolgot olvastam az észak-koreiai életből, igen, volt egy szerintem pozitív: a lakosokra rákényszerített folyosó-lakás előtti tér takarítása… azt hiszem, ez jó pár budapesti bérházban szükséges volna…

„Mivel a villany olyan ritka jelenségnek számított a környékünkön, ahányszor csak felgyulladtak a fények, az emberek úgy megörültek, hogy táncolni, énekelni, tapsolni kezdtek. Még az éjszaka közepén is felkeltünk, hogy megünnepeljük. Amikor az embernek szinte semmije sincs, a legkisebb dolog is boldoggá teheti ez egyike az észak-koreai élet azon kevés tulajdonságának, ami voltaképpen hiányzik.”

A műtrágya-probléma „megoldása” is felmerült a könyvben, mondjuk nem csodálom, hogy hányan szenvedhetnek mindenféle betegségben (hiszen A marsi óta is tudhatjuk, hogy nem mindegy, hogy kinek a végterméke kerül az általunk megenni kívánt növény alá trágyaként)… „Ha megpillantottunk egy dolgát végző kutyát, az valóságos aranybányának számított. Kovoni nagybátyámnak nagy testű kutyája volt, amely jókora kupacot produkált – a családunkban mindenki harcolt, hogy ő szedhesse össze utána. Ilyesmit azért nem mindennap látni a nyugati világban.” Hát tényleg nem.

Volt egy „apró” hiba is, méghozzá a sivatagi útbaigazítás terén, szerencsére nem sokat tájékozódtak a csillagok alapján, mert a legfényesebb csillagot követni, mint „észak” meglehetősen botor cselekedet lett volna ugyebár… Meglepett, hogy a dél-koreaiak közül mennyien elutasítóak, vagyis nem is hogy elutasítóak, de durván agresszívek velük szemben, azért egy Észak-Koreából átszökött és sokat szenvedett emberbe még pluszban belerúgni, hogy ő „alja” meg hasonlók… hát enyhén szólva nem szép dolog..

„Észak-Koreában általában be kell magolni mindent; az esetek túlnyomó részében minden kérdésre csak egy helyes válasz van. Amikor a tanár megkérdezte, mi a kedvenc színem, vadul törni kezdtem a fejem, hogy eltaláljam a „jó választ”. Sosem tanítottak meg arra, hogy az agyam „kritikusan gondolkodó” részét használjam: azt, amelyik érvelés útján ítéletet alakít ki arról, miért tűnik jobbnak egy dolog egy másiknál.”

A vége felé is volt egy szemöldökráncolásom. Nem tudom, hogy a dél-koreai iskolák milyenek, még ha azt is írta Janmi, hogy az egyetemeik erősek, de az általános és középiskolai vizsgák, hát nem tudom… Janmi másodikos szintről két év alatt középiskolás vizsgát tesz úgy, hogy gyakorlatilag a második szint nála azt jelenti, hogy alig tud írni, számolni.. a nővére meg három hónap alatt leteszi az általános iskolait, hét hónap alatt meg a középiskolást, ezek akkor valami zseni lányok szerintem, vagy az a vizsga nem volt valami kemény (nem európai mércéjű), kizártnak tartom, még ha valaki reggeltől estig tanul is… persze kérdéses, tényleg milyen típusúak a vizsgák… de ugye Janmi azt is írta, hogy mennyire más volt a gondolkodásuk (lásd kedvenc szín), tehát ha a vizsga esetleg gyakorlatiasabb jellegű volt, akkor sem hiszem, hogy ilyen pikkpakk sikerült volna, itt egy picit sántítást érzek a sztoriban, nem tudom…

„Szó szerint éreztem, ahogy az agyam életre kel, mintha új utak nyíltak volna meg addig sötét és terméketlen részeiben. Az olvasás megtanított arra, mit jelent élni, mit jelent embernek lenni.”

Mindezek ellenére egy nagyon olvasmányos, elgondolkodtató és ismét feldühítő történet. Azt hiszem, minden észak-koreai szökevény – főleg a lányok és nők – megérdemelnék a boldogságot… de ki tudja, közülük mennyien szenvednek évek óta Kínában is, rabszolgaként… elkeserítő. Nagyon szerencsések vagyunk, mi európaiak, azt hiszem, amikor rossz pillanataink vannak, az ilyen történetekre kellene, hogy gondoljunk és belátnunk, mennyire jó életünk is van…

1 hozzászólás
Kyupirappa>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Fogalmam sincs, mióta kezdett el érdekelni Észak-Korea, de azóta számos dokumentumfilmet láttam róla, ha időm és energiám engedi, el szoktam csípni őket a TV-ben. Észrevételem szerint túl sok ilyen film létezik, így gyakran előfordul, hogy csekély számban tudnak új információt nyújtani (főleg így, hogy alapjáraton igyekeznek eltitkolni, mi folyik az országban), ezért szeretek inkább menekültek szemszögéből tudakozódni.

Yeonmi Park könyvére azért is voltam különösen kíváncsi, mert néhány videóját láttam a Youtube-on, amikből okos, értelmes nőnek szűrtem le őt, angolul is kiemelkedően beszél.
A könyvből megtudhatjuk, milyen családból érkezett Yeonmi, hogyan töltötte nővérével a gyerekkorát és miként keresték a szülei a kenyérre valót. Mivel Észak-Koreáról van szó, az ember olvasás közben természetesen arra gondol, mekkora szerencsés, hogy nem ilyen nyomorúságos környezetbe kellett születnie.

Ami érdekesebbé tette a könyvet számomra, azok a szökés utáni részek voltak. Borzasztó belegondolni abba, hogy miután kiszabadultak a földi pokolból, még mindig ennyit kellett szenvednie a Park családnak, köszönhetően az alvilágban dolgozó kínai banditáknak, szégyen, hogy úgy kereskednek az emberekkel, mintha tárgyak lennének.
Szerencsére nehéz küzdelmek árán, de sikerült innen is elszabadulniuk és eljutniuk Dél-Koreába, itt Yeonmi belső világáról szóló részeket emelném ki, döbbenetes, mennyire különösnek talált olyan alap dolgokat, amik nekünk természetes, mint például a szeretet kifejezése, olyan szinten átmosta az emberek agyát a propaganda…

Fontos ez a könyv, minden embernek egyszer legalább el kellene olvasnia, főleg azoknak, akik úgy érzik, nem tudnak örülni a kicsi dolgoknak.

>!
Akadémiai, Budapest, 2016
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630596848 · Fordította: Gázsity Mila
tmezo P>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Nehéz szavakba önteni mit is gondolok, érzek. Megérintett Yeonmi története. Rettentően fiatalon felismerte a helyzetét a hazájában, fázott, éhezett, félt, de vette a bátorságot, hogy változtasson rajta. Gyerekként indult útnak és viselte a rosszabbnál rosszabb körülményeket, szenvedte el a könyörtelen helyzeteket. Hamar véget ért számára a gyermekkor, megszűnt a család, és csak az életben maradás, a túlélés volt a célja. Őszintén mesél a megpróbáltatásairól, és nehézségeiről, az útjáról az új hazájába, az új életébe.

ÁrnyékVirág>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám. Végig borzongtam, kétségbeestem, undorodtam és sajnálkoztam egyszerre, valamint nagyon-nagyon szurkoltam Janminak, hogy jusson ki ebből a pokolból és legyen elég lelkiereje egy új élethez a szabad világban, és mélységes hálát éreztem azért, hogy legyen bármennyire sz.r is időnként a helyzet, igen kiváltságos és szerencsés helyen születtem.
Ledöbbentő volt azt olvasni, hogy Janmi és sorstársai miken mentek keresztül Észak-Koreában, és a megpróbáltatások Kínában sem érnek véget: erőszak, emberkereskedelem, állandó fenyegetettség – a felfedezett szökevényeket Kína visszatoloncolja Észak Koreába, ami a biztos halállal egyenlő. Az egyik legmegrázóbb rész számomra az volt, amikor Janmi fel sem tudja fogni azt a gazdagságot, amit Kínában lát. Egy átlagos kínai család szemetesében több étel van, mint amit ők egy hét alatt láttak. Tojást enni – vágyálmai netovábbja. Angolvécé, fogkefe, sportcipő, farmernadrág – megannyi ismeretlen dolog, amit meg kell tanuljon használni. (azóta méginkább próbálom minimumra csökkenteni az élelmiszerpocsékolásunk, egyszerűen szégyellem magam, ha kaját kell kidobjak)
Nem ez az első könyv, amit a témában olvastam, de most először olvastam arról a komponensről, ami különlegesen érdekelt: hogyan alkalmazkodnak ezek az emeberek a szabad élethez? Valaki, aki születésétől ennek az elképzelhetetlen agymosásnak volt kitéve, hogyan tudja megtalálni valaha is a helyét a szuperfejlett délkoreai társadalomban? Hogyan viszonyulnak a dél-koreaiak hozzájuk? Janminak fogalma sem volt arról, hogy mit válaszoljon a kérdésre, hogy: „Mi a kedvenc színed?” Egyszerűen nem értette, hogy saját véleménye lehet, akár egy ilyen lényegtelen dologban is. Boldogan ismételte a tanárnő után: A kedvenc színem a rózsaszín.
Janmi egy fantasztikusan erős és bátor fiatal nő. Nagyon remélem, hogy sikerül egy boldog életet kialakítson magának, és minden tiszteletem neki, hogy kiállt a világ elé, elmesélte, hogy min ment keresztül, és ez által is felhívja a világ figyelmét arra, hogy egy húszmilliós ország lakosai számunkra elképzelhetetlen terror alatt élnek.

Zanit >!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Hogy én mennyire vágytam már erre a könyvre!
A lány hét névvel után és a molyos százalék láttán tudtam, hogy nagyon fog tetszeni.
Nem is kellett csalódnom! Lebilincselő, megrázó, izgalmas, érdekes és megható.
Vannak könyvek, amikről úgy gondolom, középiskolában kötelező olvasmánynak kellene lenniük, ez is egy olyan történet, amit mindenkinek el kéne olvasni.
Bátran ajánlom!

1 hozzászólás
teemaci P>!
Pak Janmi: Élni akartam

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Ez a harmadik könyv, amit az elmúlt időszakban olvastam Észak-Koreáról. Az Élni akartam és A lány hét névvel nagyon hasonlóak. Mindkettő életrajzi könyv, ennélfogva igaz történet (sajnos…), mindkettőben fiatal lány a főszereplő, akik kénytelenek megszökni abból az érzelmi és fizikai diktatúrából amit Észak-Korea ráerőszakol az állampolgáraira.
Ami új volt számomra A lány hét névvel című könyvvel szemben, az az emberkereskedelem, a Kínába menekült lányok és nők rabszolgasorsa.
Az Élni akartam talán még szemléletesebben ábrázolja az országban levő állapotokat, azt a sok borzalmat amiben élnek, és ami miatt menekülni kényszerül aki élni szeretne.
Szívfacsaró volt olvasni a a 90-es évek válságának hozadékairól: az összeomlott gazdaság, embertelen körülmények spoiler, a szörnyű éhínség spoiler, a kórházak állapota spoiler. Szóval borzalmas.

Rendkívül jól megírt könyv, olvasmányos és tanulságos. Igyekszem még hálásabb lenni életem apró örömeiért.


Népszerű idézetek

mate55 P>!

Az olvasás megtanított arra, mit jelent élni, mit jelent embernek lenni.

211. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

ppeva P>!

Megérkezésünk előtt egyikünk sem hallott Jézus Krisztusról. A többi menekült megpróbált segíteni, amikor így magyarázták a dolgot: „Képzeld el, hogy Isten Kim Irszen, Kim Dzsongil pedig Jézus Krisztus. Akkor jobban átlátod.”

212. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus · Kim Dzsong Il
4 hozzászólás
mate55 P>!

Mindig is azt mondogatta: ahhoz, hogy boldogak lehessünk, adnunk kell másoknak, akármennyire szegények vagyunk. Úgy gondolta, ha van valamije, amit átadhat, az azt jelenti, hogy a saját életének is van értéke.

226. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Dyta_Kostova IP>!

A mi Kedves Vezetőnk misztikus képességek birtokában volt. Életrajza szerint gondolatai erejével befolyásolni tudta az időjárást. A Kim Irszen Egyetemen töltött három éve alatt ezerötszáz könyvet írt. Már gyermekkorában megmutatkozott elképesztő stratégiai tehetsége: amikor katonásdit játszottak, olyan briliáns tervekkel állt folyton elő, hogy mindig az ő csapata nyert.

57. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

ppeva P>!

Fiatalabb koromban nem szólt állandóan valami mechanikus zaj a háttérben, mint amit mostanában Dél-Koreában meg az Egyesült Államokban állandóan tapasztalok. Nem voltak kattogó-puffogó szemetesautók, tülkölő autódudák, ezerfelé felberregő telefonok. Csak az emberi tevékenység hangjai jutottak el hozzánk: mosogató nők, gyerekeiket szólongató édesanyák, kanalak és evőpálcikák csörrenése a rizsestálkákon, ahogy a családok letelepedtek enni. Néha elkaptam egy-egy foszlányt abból, ahogy a barátaimat épp lehordták a szüleik. Nem volt bömbölő háttérzene, nem voltak okostelefonra tapadó tekintetek. Volt azonban emberi kapcsolat és meghittség – olyasvalami, amire nehezebb rátalálni a modern világban, amelyben most élek.

19. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: Pak Janmi · zaj
ppeva P>!

Sok-sok évvel később, amikor anyám megosztotta velem a történetet, végül megértettem, hogy amikor kiskoromban iskolába indultam, miért nem azzal engedett útnak, hogy „érezd jól magad”, vagy akár azzal, hogy „ne állj szóba idegenekkel”. Ugyanis mindig csak ennyit mondott: „vigyázz a szádra”.
A világ legtöbb táján az anyák mindig arra biztatják a gyerekeiket, hogy csak kérdezzenek bátran. Nem úgy Észak-Koreában. Mihelyt elég idős lettem ahhoz, hogy felfogjam, anyám a lelkemre kötötte, legyek mindig óvatos, figyeljek oda, mit beszélek. „Ne feledkezz meg arról, Janmi drágám – intett gyengéden –, hogy ha egyedül is vagy, még a madarak és az egerek is meghallják a suttogásod.”
Nem akart rám ijeszteni, én azonban legbelül rémületet és mélységes sötétséget éreztem.

25. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

1 hozzászólás
tmezo P>!

Tisztában vagyok vele: elképzelhető, hogy a túlélés érdekében veszítünk az emberségünkből. De azt is tudom, hogy az emberi méltóság szikrája sosem alszik ki teljesen, és képes újra fellobbanni, ha a szabadság levegője, a szeretet ereje élteti.

12. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: emberség · méltóság · Pak Janmi · szabadság · szeretet · túlélés
Bélabá>!

Azért olvastam, hogy megtöltsem az agyamat, és kiszorítsam belőle a rossz emlékeket. Azt is tapasztaltam, hogy minél többet olvasok, a gondolataim annál mélyenszántóbbak lesznek, a látóköröm szélesebb, az érzéseim kevésbé sekélyesek.

260. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
ppeva P>!

Az oktatók sok időt szántak arra, hogy ismereteket adjanak át az Észak-Korea lezárt határain túl elterülő világról. Először értesültünk róla, hogy a világon több virágzó demokrácia is létezik, és hogy Észak-Korea a bolygó egyik legszegényebb, egyben legelnyomóbb országa. A tanárok minden áldott nap olyan alapigazságokat kérdőjeleztek meg, amiket gyerekkorunk óta sulykoltak belénk. Voltak helyesbítések, amiket könnyebb volt lenyelni, és voltak, amiket nem. Azt simán elhittem, hogy Kim Dzsongil fényűző palotában lakik, miközben a népe éhezik. Azt azonban képtelen voltam elfogadni, hogy 1950-ben a koreai háborút apja, a Nagy Vezér, Kim Irszen robbantotta ki, nem pedig a jenki gazemberek és a dél-koreai megszállók. Ezt sokáig nem voltam hajlandó elhinni. Nem olyan egyszerű búcsút mondani annak a világnézetnek, amely beépült a csontjainkba, saját apánk hangjaként rögzült az agyunkban. És egyébként is: ha hazugság volt mindaz, amit korábban tanultam, honnan tudhatnám, hogy most nem hazudnak ugyanúgy? Lehetetlen volt bárkiben megbízni.

243. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: 1950 · Észak-Korea · Kim Dzsong Il · Kim Ir Szen
ppeva P>!

Mivel a villany olyan ritka jelenségnek számított a környékünkön, ahányszor csak felgyulladtak a fények, az emberek úgy megörültek, hogy táncolni, énekelni, tapsolni kezdtek. Még az éjszaka közepén is felkeltünk, hogy megünnepeljük. Amikor az embernek szinte semmije sincs, a legkisebb dolog is boldoggá teheti – ez egyike az észak-koreai élet azon kevés tulajdonságának, ami voltaképpen hiányzik. Természetesen a lámpák sosem égtek sokáig, „Hát jó” – mondtuk, amikor a kihunyt a fényük, és visszafeküdtünk aludni.

19. oldal

Pak Janmi: Élni akartam Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Kapcsolódó szócikkek: fény

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból
Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Paul Fischer: Kim Dzsongil bemutatja
Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp
Pan-dji: Vádirat
Csoma Mózes: 1989 – Diszkózene a Kvangbok sugárúton
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
Anna Fifield: Kim Dzsongun