Hogyan ​élheted túl, ha rád száll az osztály? 8 csillagozás

Tegnap, mikor a képzés szünetében nézegettem, felkeltette az érdeklődésemet ez a sorozat. Este nagyon hamar elolvastam, még akkor is nagyon tetszett. Aztán az éjjel agyaltam rajta. Már nem tűnik annyira jónak. (De azért lehet, hogy ma is felhozok egy kötetet.)
A téma jó, beszélni kell róla, kérdéseket feltenni. De nem tudom mit old meg. Valahogy nincs lezárva. Igaz, hogy gyerekeknek szánták. Gondolom, osziórán keresgélhetnénk együtt megoldást, befejezést.
Én mindig azon csodálkozom, hogy miért mennek bele a többiek? Azok, akik bármikor lehetnének a következőspoilerk, vagy akik már túlélték, hogy rájuk szállt az osztály? Annyira erős az az egy ember? Ha már nyájszellem, miért nem egymással fognak össze? Miért engedelmeskedik mindenki annak az egy-két embernek?
És az örök kérdéseim: Hol vannak a felnőttek közben? Miért nem veszik észre? Miért várják el a gyerekektől az őszinteséget, ha ők is hazudnak?

Nem tudom gyerekek kezébe mennyire kerülnek a sorozat kötetei. Remélem kerülnek, hiszen nekik és róluk szólnak. A sztori nekem túl erős volt. Az, hogy kiszemelnek valakit, akit bántani lehet, sajnos megállja a helyét. De szívesebben olvastam volna (ha már erről kell olvasnom) csak a lelki bántást és sérelmet, s az ily módon való kirekesztést. Valakinek a szándékos rugdosása bőrlabdával, ráadásul esetenként a két lába közé, minél jobban fájjon… Ez kicsit túl fizikai, és erős volt. Amin legjobban kiakadtam, az a tesitanár, aki mindezt nem veszi észre. Ez most komoly??
A bántáson, kirekesztésen, és lelki sérelmeken túl, valamilyen szinten az árulkodás vagy őszinteség? kérdésbe is belemegyünk. Gyermekkorban nehéz ennek a kettőnek a határát meghúzni. Mikor csupán árulkodás valami, és mikortól a szükséges (esetenként kötelező) őszinteség, vallomás?
A történet végén van egy pár oldalas segédlet a gyerekeknek a témában. Ez nagyon jó, de még jobb, ha valakivel beszélgetni is tud mindezekről.

Hála a jó égnek nem egy szájba rágós történet. Könnyen olvasható és érdekes a problémafelvetés. Szerintem a kérdéseket a végén inkább felnőttel érdemes végigcsinálni, de ha erre nem kapható a gyerek, akkor is konkrét tanácsokat kaphat az adott problémával kapcsolatban.

Eredetileg azért kölcsönöztem ki ezt a könyvet, mert a lányom úgy érezte, hogy rászállt az egyik osztálytársa nem úgy érezte, rászállt. De aztán munkából hazamenet egyedül kezdtem el olvasni, és végül úgy döntöttem, hogy ebben a lelkiállapotában mégsem fogom neki elolvasni, pláne nem egyedül olvastatni. Szülőként (is) rendesen megviselt.
A legfelháborítóbb az egész történetben a pedagógusok hozzáállása volt, elsősorban a tesitanáré, aki észre sem vette, mi folyik az óráin. És a befejezéssel sem tudtam mit kezdeni. Hozzáteszem a lányom osztályfőnöke is azt mondta, hogy nekik sem tűnt fel semmi ebből a konfliktusból, valószínűleg visszafogottan tűrt. Annál hisztisebb, erőszakosabb volt iskola után otthon. Azóta már konfliktuskezelő tréninget is szerveztek a lányoknak az osztályban, az iskolapszichológus bevonásával, mert kiderült, hogy van min dolgozniuk. Éppen most volt alkalmam végigülni egy negyedikes hittan órát, ahol egy kislány teljesen természetesen mesélte a hitoktatójának, hogy az osztálytársa egy ideje Tetűnek nevezi. Vártam, hogy kialakul-e ebből valami beszélgetés közöttük, de a hitoktató csak visszakérdezett, azt hitte rosszul értette. Én is azt hittem…

Sajnos létező probléma, még felnőtt korban is a kiközösítés. A végét viszont én sem értem, hogy spoiler.