„Lelkem szeretett asszonya. Nem kis szenvedésembe került megirni e jobb hiján szonettnek nevezett verseket, fölöttébb elkinoztak és meggyötörtek, de a boldogság, hogy neked ajánlhatom őket, hatalmasabb a nagy mezőknél. Mikor nekifogtam, jól tudtam, hogy választékosság vagy tetszetősség okából minden korok költői rímekkel szokták ellátni a versek egyik oldalát, rímekkel, amik úgy zengnek, mint az ezüst, a kristály vagy az ágyúdörgés. És, mélységes alázatomban, fából faragtam ki e szonetteket, a tiszta és fénytelen anyag hangját kölcsönöztem nekik, így kell hát füledhez jutniuk. Mig az erdőket és fövenypartokat, elveszett tavak és hamvukba holt tájak vidékét jártuk te meg én, sok tiszta rönköt, szétszórt fadarabot találtunk, amit a vizfolyás vagy fergeteg sodort utunkba. Ebből a leggyöngédebb anyagból faragtam fejsze, fürész, tollkés segitségével a szerelemnek e fa-alkotmányait, ebből épitettem a tizennégy deszkából ácsolt kis házakat, hogy bennük lakjanak szemeid, melyeket imádok… (tovább)
Száz szerelmes szonett 33 csillagozás
Eredeti cím: Cien sonetos de amor
Eredeti megjelenés éve: 1959
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Helikon minikönyvek
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 33
Kívánságlistára tette 31
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Nos, ezek a versek gyönyörűek. Bár szonettformát alapvetően csak a 4-4-3-3 soros alakzat mutat, Somlyó György fordító, kitűnő költőnk sokat hozzátehetett sajátjából, hogy helyenként még így is rímeljenek. De ez csak a forma. Többet mond az érzésekről a tartalom, s ha van alkalom, a szerelem, ez az édes gyötrelem, akkor Pabló egyformán érzett velem helyenként, mert ezt én is néhányszor átéltem…S hogy Pabló nálamnál jobban és líraibban fejezte ki, ez nem véletlen!
Szépek Neruda szonettjei. Természetbe oltott szerelem, vagy szerelembe oltott természet. Mindegy. Az eredmény ugyanaz: gyönyörű képekkel próbálja leírni a leírhatatlant.
Kedvcsinálónak álljon itt a 6. szonett első négy sora:
„ Az erdőkben bolyongva homályos ágat nyestem,
és szomjas ajkaimhoz emeltem susogását,
s nem tudtam, hogy a hangja a zokogó esőé,
meghasadt szívé-e, vagy tört harangé.”
Kereken nyolc hónapig tartott, míg átrágtam magam mind a száz szonetten; persze egy verseskötet amúgy sem olyan könyv, amit folyamatosan olvas az ember, még ha „csak” száz verset tartalmaz is. A Nobel-díjas chilei költő, kommunista politikus és diplomata, aki Neftalí Ricardo Reyes Basoalto néven látta meg a napvilágot, ebben a száz versben örökíti meg mindazt, amit harmadik felesége, Matilde Urrutia hozott az életébe. A kötet érzékletes ciklusai, a Reggel, a Nappal, az Este és az Éjszaka fogják át a költő szerelemmel teljes napját, az ébredéstől a halálig.
Bevezetőjében elnézést kér rímtelenségéért, mondván minden korok költői ezüst és arany csengésével ruházták fel verseiket, de ő fából faragta ezeket a jobb híján szonettnek nevezett költeményeket. Meg vízből, búzából, égből, madárdalból, napfényből, agyagból és földből – teszem én hozzá. A képeit vissza-visszatérően hatja át a Föld és a Szerelmes hasonlata, metaforája, az éltető kenyér, a hullámzó tenger, a magas égbolt szimbólumai. Gyönyörű képeket is felsorakoztat, de az a csengés – nekem néha mégis hiányzott. Máskor pedig nehezen követtem, de mindenképpen érdekes élmény volt.
Horvát írőnő könyvében találkoztam ezzel a chilei költővel, kíváncsi voltam a verseire, oly sokszor beleszőtte a regényébe.
Különösebben nem tett rám nagy hatást, pár vers volt, ami igazán tetszett. (44, 81, 90 szonett, illetve a 45 első fele)
Nem tudom, hogyan valtoznak a forditasban a versek, de osszessegeben tetszettek.
Nem szoktam verseket olvasni, ezt a kis kotetet viszont jol esett forgatni estenkent. A termeszet, a haza szeretetete, a meg nem ertett, viszonzatlan szerelem is megjelenik a forro, sikamlo, szenvedelyes versek mellett.
„Harapnám a sugárzást, mely szépségedbe égett,
a gőgös, messzi arcon a rátarti kis orrot,”
Nem vagyok egy romantikus lélek, de ezek tényleg szépek és tetszettek. Nekem így egyszerre kicsit sok volt a szerelemáradás a versekből, de saját hibámból olvastam el pár nap alatt őket.
Ugyanakkor itt találtam meg minden idők egyik legszebb szerelmes sorát/mondatát:
„oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.” Ebben minden benne van. :)
Népszerű idézetek
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfü lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek s árny közt, titokban.
Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrü illat, amely felszáll a földről.
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni.
csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy a pillád az én álmomra zárul.
17. szonett
{27}
Mezítlenül, akár a kezed, oly egyszerű vagy,
parányi, sima, földi, áttetsző és kerekded,
hold-vonalú a tested, almafákkal szegett út,
mezítlen oly sudár vagy, mint meztelen kalászok.
Olyan kék vagy mezítlen, akár az éj Kubában,
a hajad csupa csillag s futó hajnalka-inda,
mezítlen oly aranyló s óriás vagy,
mint nyárban álló arany székesegyház.
Mezítlen oly kicsiny vagy, mint a körmöd,
gömbölyű, tiszta, rózsás, míg fel nem kél az új nap,
s be nem zár a földalatti világba,
a ruhák és teendők hosszú alagútjába,
hol fényed fátyolos lesz, fakó és lombjafosztott,
s mást sem kíván, csak újra kézzé válni mezítlen.
27. szonett
Halál hidegét éreztem köröttem,
s mindabból, amit éltem, egyedül te maradtál,
ajkad volt evilági napom és éjszakám itt,
s a tested volt az ország, mely csókjaimra termett.
Abban a pillanatban végetértek a könyvek,
a barátság, a kincsek, miket úgy gyűjtögettem,
a tiszta ház, amit te meg én építettünk:
minden megszűnt, a szemedet kivéve.
Mert lásd, a szerelem, amig hajszol az élet,
csak egy hullám, amely a többiek fölé csap,
de jaj, ha a halál kopogtat már az ajtón,
csak a tekinteted marad annyi hiányra,
a szűnő létezésben csak a te ragyogásod,
csak szerelmed a záruló homályra.
90. szonett
Nincsen elég időm rá, hogy a hajad dicsérjem,
minden szálát külön számlálnám s énekelném:
más szeretők ilyen vagy olyan szemet kivánnak,
én bárcsak szerény fodrászod lehetnék.
Itáliában úgy hívtak: Medúza,
ragyogó, kunkor fényű fürtjeidről.
Én csak kis borzasomnak hívlak, kis kócosomnak:
szivem ismer hajadon minden ajtót.
Ha magad eltévedsz is hajzatod sűrüjében,
sose feledj, tudd mindig, hogy szeretlek,
ne hagyj elveszve bolygnom, hajad nélkül, magamban,
e sötét vakvilágnak midnen útján,
hol mindig csak homály s futkosó fájdalom van,
míg fel nem kél a nap hajad gyönyörü tornyán.
14
Kezedet akarom, ha meghalok, szememre,
imádott kezeid fényének s kenyerének
hűsét érezni még egyszer, utolszor,
e lágyságot, amely megváltoztatta sorsom.
Azt akarom, hogy élj, míg én, rád várva, alszom,
akarom, hogy tovább is hallgasd a szél zúgását,
szippantsd a tenger sós szagát, mit úgy szerettünk,
és járj tovább, hol annyit jártunk együtt, a parton.
Azt akarom, hogy mindaz, mit szerettem, tuléljen,
és mindenek fölött te voltál, kit szerettem,
ezért hát virágozz tovább, virágzó,
hogy mindent magadévá tégy, mit rád hagy szerelmem,
hogy árnyékom hajadon átsuhanjon,
hogy énekem értelme el ne vesszen.
89. szonett
De jó is ily közel éreznem itt az éjben
téged, te láthatatlan, te mindenestül-éji,
míg bogozom bokros tennivalóim,
mint egy összekuszált háló gubancát.
Távol vagy, a szived álmokon ringatózik,
de tested az elernyedt szuszogásban
nem láthatva is engem keres, álmomba ojtva,
mint egy növény, mely új hajtást hoz a homályban.
Újra felkelve, más lesz az, aki reggel él majd,
de az éj elvesző határaiból, ebből
a nemlétből s e létből, melyben eggyéfonódtunk,
valami megmaradt a fényben is közöttünk,
mint tüzes bélyeg, mellyel a sötétség
titkos teremtményeit megjelölte.
83. szonett
Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban.
Aludj végre minden, szerelem, munka, bánat.
Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel.
Oly tiszta vagy mellettem, mint álmodó borostyán.
Soha már más, szerelmem, nem alszik álmaimmal.
Együtt úszunk mi ketten az idő folyamában.
Soha más senki sem jön velem, mikor sötét van,
csak te, örökkön-élő, te örök-hold, örök-nap.
Kezed már kinyitotta kényes öklét,
lágy puha csillagok hullanak ki belőle,
s szemed, két szürke szárny, magára zárult,
míg én a vízen úszom, mit sodorsz, s mely visz engem:
az éj, a szél, a föld teszik, ami tisztük,
s én már nem is vagyok más talán, csak a te álmod.
81. szonett
Egy napra se maradj távol tőlem, különben
oly hosszú a nap, hogy kimondhatatlan,
s csak várnálak remegve, akár egy állomáson,
mikor a vonatok valahol elaludtak.
Egy órára se menj el, mert olyankor
minden csepp gondom ez órába zúdul,
s tán mind a füst, mi hontalan kovályog,
fojtogatón hull elhagyott szivemre.
Ó jaj, ne imbolyogjon a fövenyen az árnyad,
ó jaj, szemhéjaid ne röppenjenek el innen:
ne menj, egy percre se menj el, szerelmem,
mert akkor az a perc tőlem oly messzire vinne,
hogy bejárnám a földet, azt tudakolva folyvást,
hogy visszatérsz-e vagy itthagysz meghalni engem.
45. szonett
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs ·
Összehasonlítás - Illés Lajos (szerk.): Aki legdrágább, aki legszebb… ·
Összehasonlítás - Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év 96% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: William Shakespeare összes művei 98% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Sonnets / Szonettek 96% ·
Összehasonlítás - Wisława Szymborska: A növények hallgatása 96% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Barrett-Browning: Portugál szonettek 93% ·
Összehasonlítás - Papolczy Péter – William Shakespeare – Szabó Lőrinc: Hogyne szeretnélek! 94% ·
Összehasonlítás - Faludy György: 200 szonett 95% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Szonettek 91% ·
Összehasonlítás