Pablo ​Neruda válogatott versei 3 csillagozás

Pablo Neruda: Pablo Neruda válogatott versei Pablo Neruda: Pablo Neruda válogatott versei

Neruda ​korunk egyik legnagyobb költője. Élete és életműve valóban monumentális. Szélesen ível a halk és választékos hangú dekadenciától a történelemhez való látványos, de mégis mély hozzálényegülésig. Századunk politikai és művészettörténetének alig van olyan fontos mozzanata, melynek Neruda tanúja, sőt részese ne lett volna, otthonosan forgolódott az izmusok és a korai Aragon Párizsában, Lorca és a Köztársaság Madridjában, Ehrenburg Moszkvájában. De mindig megmaradt elemien tapasztalati és ámuló költőnek, aki indiai romtemplomok, óceániai rejtelmek és halott andeszi kultúrák indították töprengésre. Epikus arányú költői vénája az egész latin-amerikai földrészt, múltját, jelenét, természeti világát képes volt roppant látomásokba oldani, költészete mégis megőrizte közvetlen életteliségét. A világ apró és hatalmas jelenségeinek poézisére egyaránt érzékeny, ugyanolyan ihletetten énekli meg a parti virágot és a történelmi tragédiát, a délszaki záport és a hegyláncot, a hagymafejet és a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom gyöngyszemei


Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

gyuszi64>!
Pablo Neruda: Pablo Neruda válogatott versei

2020/117. otthoni polc

Kétségtelen, hogy a chilei költő a XX. század második felének legnagyobb irodalmi alakjai közé tartozik. Nobel-díjat költőnek ítélni mindig problematikus, de Neruda elismerése nem nagyon vitatható. A verseket olvasgatva valahogy úgy éreztem, úgy viszonylik/viszonyult a kortárs (világirodalmi) költőkhöz, mint pl. József Attila a magyar kortársaihoz.

A szabad vers Nerudának tökéletes forma. Majd minden költeménye „olvasható”, meg tud érinteni, szólni tud hozzánk – bár az is igaz, hogy „könnyen olvasható” nagyon kevés van közöttük. Szóhasználata élményt ad, eredeti és különleges. Néhány példa:
– „A könnyek tudományában van egy homályos oltár”
– „Odaadnám a gigászi tengeri szeleket nyers lélegzetedért”
– „Ha megkérdik tőlem, merre jártam,
azt mondom: „Így van ez.””
– „Bolivarral Madridban találkoztam egy reggel,
az Ötödik Ezrednek harcra-tárt kapujában.
Apánk – kérdeztem tőle – te vagy? s ki vagy, ha volnál?
és ő, míg a Montana-kaszárnyát nézte, így szólt:
„Minden száz évben egyszer felébredek a néppel.””
– „A szobor, mely szülői konok feje fölé nőtt.”

A kötet 160-165 verse kronologikusan és műfajilag is rendezett. Jellemzők a pán-amerikai geográfiai-történelmi-politikai írások, de vannak (számomra) jó szerelmes versek, életképek, alkalmi versek is. Legjobban azok tetszettek, amik „szóltak” valamiről (jaj), nagyon erőteljesek pl. a forradalmi költeményei.

Néhány példa a tartalomjegyzéket böngészve, emlékezetből:
Szívemben Spanyolország (1947),
vagy A tér halottai, 1946. (1950), ezek nagyon hatásosak;
óda A macskához (1957) vagy A lusta (1958) életképei;
Csúnyácskám, tüskés vadgesztenye vagy te (1959) szép szerelmes szonett;
megható alkalmi vers Az apa (1964).

És majd elfelejtettem a magyar kapcsolatot, az 1966-os magyar kötetből („Megkóstoltuk Magyarországot”) két vers van itt. Egész jó képet fest rólunk, idézek az egyikből:

Tokaji

„A magyarok bolyongó
tavasza
nemcsak illattól terhes,
felszántotta kegyetlen
hódítók ügetése,
földje repedezett a szenvedéstől,
s a réseken át vér és könny szivárgott.
Hódolat fürtjeidnek!”

Update: Most vettem észre, hogy a kötet tíz fordítója közül az általam kiválogatott nyolc „legjobb” vers mindegyikét Somlyó György fordította. Hm, azért ez jelent valamit.


Népszerű idézetek

Enola87 P>!

Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.

Az én szívemnek...

Enola87 P>!

Lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.

Lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét.

Lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.

Lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit.

Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,

Élj most!
Légy merész ma!
Cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!

Egy himnusz az élethez

tothmozerszilvia I>!

Valaki
most is
vár valamerre.
Kelj fel:
remegve
szikráznak a harangok,
piroslik
a mák virága,
neked is élned
kell, sárból s ragyogásból
kell összegyúrni élted.

262. oldal, Az emberpárhoz (Európa, 1969)

papeerzsepi>!

[…]ezerszer eladott és megvett
satrapák, a New York-i
ordasok uszitottjai.
Dollár-éhes gépezetek,
megkínzott népeik
szenvedésétől mocskosak,
Amerika egének s kenyerének
megvásárolt kalmárai,
piszkos pirbékek, kiskirályok
bodélyból szabadult csordája,
kiknek nincs más törvénye, csak
a nép ínsége s kínzatása.

Amerika vajákosai - _Satrapák részlet_

tothmozerszilvia I>!

Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig
a boldogság kulcsát s egy ismeretlen
balsors esélyét tartanám kezemben.

360. oldal, Száz szerelmes szonett, 44. (Európa, 1969)

Gregöria_Hill>!

3.
Ó, fenyők tágassága, hullámtörés morajja,
lassú játéka fénynek, harangszó árvasága,
játékbaba, szemedben leszálló alkonyóra,
földi csiga, tebenned a föld éneke árad!

Benned folyók dalolnak, és velük fut a lelkem,
ahogyan akarod te és amerre kívánod,
ó remény-íveden jelöljed ki az útam,
s én nyilaim csapatját őrjöngve felbocsátom.

Ködből-csipődet mindig itt látom körülöttem,
hajszolt óráimat a csended űzi széjjel,
és te vagy átallátszó kőből való karoddal,
kiben horgonyt vet csókom, és neve fészkel.

Ó, titokzatos hangod, mit szerelem színez be
és újráz a halódó, visszhangos alkonyatban!
Mély órákon eképpen láttam a tág mezőkön
felzúgni a kalászt, ha a szél szájába kapta!

(Tótfalusi István fordítása)

18. oldal (Kozmosz kiadás)

1 hozzászólás
JustABookishSoul>!

Oly csillagos az éjjel, fönt kéken dideregnek a messzi csillagok.

A legszomorúbb verset... - 31. oldal

JustABookishSoul>!

S arra riadok, hogy rebbennek olykor a madarak, mik lelkedben aludtak.

30. oldal - Az én szívemnek...

tothmozerszilvia I>!

Mire valók a versek, ha nem azért az éjért,
melyben keserű tőr forog bennünk, ha nem ezért
a napért,
ezért az alkonyatért, e rongyos zugolyért,
ahol az ember megtört szive halálra készül?

56. oldal - Ittlakásunk a Földön II - Óda Federico García Lorcához (Európa, 1969)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lovász Pál: Bálványdöntő
Szentmihályi Szabó Péter: Térdre, magyar!
Szentmihályi Szabó Péter: A falak düledeznek
Serestély Zalán: Feltételes átkelés
Roberto Bolaño: Távoli csillag
Zelk Zoltán: A három nyúl
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül
Weöres Sándor: Bóbita