Arvisura ​– Igazszólás 9 csillagozás

Ha valaha is lesz az irodalomtörténetben egy olyan műfaj, hogy magyar történelmi fantasy, akkor az Arvisurát a legbőbeszédűbb darabjai között fogják számontartani.

Mi is az Arvisura?

Önmaga állítása szerint aranylemezekre rótt mitológia, amely a történelem eseményeit foglalja össze, a mitikus Ataisz világától kezdve egészen a kézirat lezárultának éveiig. Szerzője, Paál Zoltán, egyszerű ózdi kohászemberként egy manysi szovjet partizántól, Szalaváré Turától nyert beavatást 1944-45-ben, és az így kapott tudást jegyezte le 1982-ben bekövetkezett haláláig.

Mi az Arvisura szerintem?

A leghosszabb szinopszis, amit valaha olvastam. Komolyan. Magán viseli a szinopszisok számtalan jegyét. George R. R. Martin a Tűz és Jég dalának 180 oldalnyi szinopszist adott le, az Arvisura meg több mint 1500 oldalas.

Miért gondolom szinopszisnak?

Mert magán viseli a szinopszisok jegyeit. Helyenként rendkívül rövid és szikár (XY megszületik, találkozik bizonyos szereplőkkel, utazik, cselekszik, esetleg kulcsmondatokat közöl, családja lesz, meghal stb.), szinte mindig megkapjuk a helyszínek megnevezését, és az egyes Arvisurák időkerettel is bírnak. Az is látszik, hogy egyes szakaszokat Paál Zoltán elkezdett kidolgozni, feltűnő, hogy pl. Hunyadi János vagy Dózsa György történetében vannak sokkal részletesebb szakaszok is. Továbbá sokat dolgozott a mitológiai háttéren, értem ezalatt a verses betéteket, a vallási kereteket és így tovább, szinte minden fellelhető benne, amit egy lelkes fantasyíró fontosnak tart (vagy annak tartott a múlt század közepén).

Azt is lehet tudni, hogy Paál Zoltán az Ózdi Irodalmi Kör tagja volt, és írt is egy fantasyregényt, az Arvisura által teremtett kereteket felhasználva.

És én felismerni vélem azokat az írói eszközöket, amelyeket én is előszeretettel alkalmaztam íróasztalfiókban landoló írásaimban. Paál Zoltán a magyar hagyományokat követve földrajzi nevekből fabrikált személyneveket (ne rójuk fel neki, már Anonymus is ezt csinálta). Látszik, hogy ügyelt a története fontos karaktereire, igyekezett is dolgozni rajtuk (itt például Deédesre gondolok, akinek a neve kettős játék, hiszen Dédes várából és női szereplő lévén rá aggatott jelzőből alkotott nyelvi leleményt takar).

Zsánerére nézve pedig egy pszeudotörténelemről van szó, hiszen a történelem folyamán haladunk előre, a magyar (és olykor a világ)történelem jeles eseményeinél vagyunk ott, de közben mindvégig zajlik egy árnyéktörténelem, ahol a sámánok meg a beavatottak próbálják a világ folyását megváltoztatni. Ismert történelmi szereplők gyermekei lepik el a történetet, így nem hal ki például az Árpád-ház, és lesz családi kötelék közöttük és Dózsa György meg Szapolyai János között. Így találkozhatunk olyan jelenetekkel is, amelyeket ugyan jól ismerünk a történelemkönyvekből, de amelyek az Arvisura lapjain egészen más jelentést kapnak. És így már nem is annyira ismeretlen számunkra ez a metódus, hiszen egy régóta létező zsánerrel van dolgunk még manapság is olvashatunk hasonlókat, bár kétségtelenül modernebb kivitelben és hangvételben.

Szóval egy kidolgozás alatt álló fantasy szinopszisának indulhatott az Arvisura.

Aztán valami félrecsúszott. Hogy mi történt, az ilyen időtávlatból megítélhetetlen, de lehetnek sejtéseink. 1956-ban a Népművelés című lap harmadik száma megemlítette, hogy kiadás alatt áll a Magvetőnél Paál Zoltán „Vérrel pecsételve” című regénye. (A nevét elírták). Ez a mű azonban sosem látott napvilágot a kiadónál, sőt mintha az irodalmi kör is megszűnt volna 1956 után, legalábbis az újságokban rövid keresgélés után nem találtam nyomát.

Paál Zoltánt tehát nem jelenhetett meg. Képzeljük el, vajon hogy hat a lelkes íróra, hogy végül a siker kapujában elbukik? Hogy annyi írás és jegyzetelés után egyszer csak kiderül, egy átléphetetlen akadály toronyul elé. Folytatta az alkotást, és a róla fennmaradt fotók és visszaemlékezés szerint az írás mellett egy egészen átlagos életet élt. Vélhetően dolgozott a világa hátterén.

Aztán 1972-től kezdve, 16 évvel a könyvkiadás elmaradása után hirtelen elkezdenek megszületni a hírek az Arvisuráról. (Figyelem, az első híradásokat az Arvisuráról 1972-ben Molnár Gábor, az ebben az időben népszerű, megvakult író, és a szintén irodalmi körökben forgó Faggyas István adta, akik ismerhették Paált az irodalmi köreikből). Paál Zoltán gyűjtötte az Arvisuráról szóló cikkeket.

A fantasyből így lett történelem. A mitológiából vallás.

Ugyan eleinte szamizdatban terjedt az Arvisura, de még így is elhozta Paál Zoltánnak azt az elismerést, amelyre vágyott. Többen vették körül, jártak hozzá a történeteiért és az újabb és újabb Arvisurákért, amelyek kipattantak a fejéből. Paál Zoltán révbe ért. Író akart lenni és tulajdonképpen vallásalapító lett, de ez alighanem számára nem jelentett különbséget: el akarta mesélni a történeteit, amelyet ki tudja miért, nem jelentethetett meg másfél évtizeddel korábban. Négy évtizeddel a halála után pedig az a fajta tisztelet veszi körül, mint ami a nagy íróknak szokott járni. Százak és ezrek hiszik azt, hogy az igazi magyar történelmet és őstörténetet olvashatják, amelyet el akartak titkolni előlük. Fanatikus hívőit nem tántoríthatja el semmi attól, hogy higgyenek az Arvisurának, további könyvek tucatjai és előadások százai szólnak arról, hogy milyen további rejtett rétegeket találni még benne. Pont, mint Cthulhu és Lovecraft esetében. A különbséget legfeljebb az adja, hogy előbbiek nem formálnak magukból nemzeti identitást.

Ha az Arvisurát történelemként vagy vallásként olvassuk, akkor megmosolyogtató az eredmény. Ha egy elvetélt fikcióként tekintünk rá, akkor a magyar historizáló fantasy
rendkívüli energiával megteremtett, bár korántsem hibátlan korai alkotását láthatjuk.
Történelemként lehetetlen komolyan venni. Fikcióként viszont felfedezhetjük az erényeit.

Az értékelésem is ennek a fikciónak szól.

Számomra a leghitelesebb forrás a világtörténelemről, és a hun-magyar törzsszövetség népeinek életéről, amit sámánok írtak évszázadról évszázadra továbbadva az ősi tudást.
A szerző 8 osztályt végzett egyszerű kohász ember, akinek nem hogy térképei nem voltak, de könyvei is alig. Mégis 40.000 oldalt jegyzett le 1945-től haláláig. A megjelent 2000 oldal kb 10%a annak a tudásnak amit rovósámánként lejegyzett.
Kell egyfajta nyitott gondolkodás az olvasásához, de súlyosan figyelmen kívül hagyja a valóságot az, aki nem figyel azokra a történelmi egyezésekre amelyről a szerző máshonnan nem szerezhetett tudomást.

A könyv maga a történelem, de nem amit az iskolákban tanítanak. A magyarság, az emberiség őstörténete, magyarázat származásunkra, gyökereinkre.