Valami ​új (Blandings kastély 1.) 86% 59 csillagozás

Ez a könyv egy kicsit más, mint a többi könyve, de ugyanúgy szórakoztat, mint a többi :) Megint szétnevettem az arcom, annyira szeretem a tipikus Wodehouse humort és az angol humor, az angol vidék, az emberek. Szeretem! Új szereplőkkel is megismerkedtünk, jó egy kis változatosság.

Nem olvastam még Woodehousetól, lehet, hogy rossz könyvvel kezdtem, de nekem olyan semmilyen volt. Agatha Christie-paródiának tűnt nyomozók nélkül.
A karakterek jól formáltak, a környezet is, hamisítatlan angol, elég jól kifigurázva az egész, engem most mégsem kapott el a láz.
Nem odafigyelős történetnek, egynek jó volt, voltak részek, ahol még őszintén nevettem is, de nem érzek nagy késztetést, hogy azonnal olvassam a folytatást.
Miss Valentine és Mr. Marson jó páros volt, ahogy Aline és Emerson is.
Mr. Peters és Lord Emsworth jól ki lett találva.

Megnéztem a kiadás évét, ebből láttam, hogy Wodehouse korai írásáról van szó, amiből aztán sorozat lett.
Mivel első írások közül való, így kicsit kevésbé sikerült, viszont a humorát karcosabbnak éreztem, hangosan kuncogtam néhány mondaton, helyzeten. „A templom román stílusú, a lakosok többségének értelmi színvonala bronzkori.”
Volt több ismerős szereplő, Lord Emsworth és titkára a kiváló Baxter, voltak tipikus Wodhouse szereplők és persze Anglia, London és vidék is.
Angol humor rajongóknak kötelező darab!

Ez a Wodehouse valamiért összességében nem tetszett annyira, mint az eddig olvasottak. Pedig ezen is igazán jókat kacarásztam. Talán az eleje kicsit vontatott volt, nehezen indult be a történet. Arra is most jöttem rá, hogy Wodehouse majd' minden története egy kaptafára készül. Valamit el kell lopni, amit sokan akarnak ellopni és és ebből keverednek a bonyodalmak. Ami nem baj, mert minden ilyen történet végtelenül viccesen vagyon megírva.
Freddie ebben a történetben tűnt nekem a legbugyutábbnak. Kissé idegesítő is volt.

Nagyon tetszett a történet. Volt itt minden, szerelmi szál, tolvajlás, torna, gyomorbajok és sok-sok humor. A főszereplők kellően talpraesettek voltak, a mellékszereplők pedig mind egyéniségek. Tetszettek a bonyodalmak, az éjszakai surranások és a lövöldözés is. Természetesen könnyed olvasnivalóhoz méltó spoiler befejezést kapott. Sokat nevettem, örülök, hogy Woodehouse ezen könyvében sem kellett csalódnom. Kitűnő szórakozás volt.

Végre valami új ötlet! Egy éve nem olvastam olyan Wodehouse-könyvet, ami igazán szórakoztató, amikben jó ötletek, ennél fogva tényleg kacagtató jelenetek vannak. Valahogy mindig lapos volt, meg sablonos is, nem érte el azt az ingerküszöböt, ami fölött nevetni érdemes. Már kezdtem félni, hogy én nőttem ki ezeknek a könyveknek a stílusából. Hát nem!
A jelek szerint Wodehouse-nak is voltak fáradt pillanatai, amikor nem voltak újabb ötletei, de írni, azt kellett. Máskor viszont sziporkázott, és ilyenkor az eredmény egy-egy irtózatosan jó könyv lett.
Összegezve: ez itt egy olyan darab, ami tényleg a legjobbak közül való és nem csak régi motoros Wodehouse-rajongóknak merném ajánlani. Jókat lehet röhögni rajta, na!
Egyebek mellett külön imádtam azokat a részeket, amikor a személyzet hierarchiáját mutatja be. Tudom, hogy Angliában ez a valóságban is így volt, sőt talán így is van a mai napig, de így is vicces, sőt, ettől talán még viccesebb.

Nagy rajongója vagyok Wodehouse-nak, most sem csalódtam! Kedélyem napsugaras, köszönhető ez a nagy nevettetőnek. És végre megismerhettem a kiváló Baxter előéletét, amelyre a Forduljon Psmithhez!-ben több utalás is van.

Első Wodehouse-om, jól szórakoztam rajta, biztos fogok még olvasni tőle. Ügyesen felépített történet, megérné a 4 csillagot, de a fordítás néha nem tetszett. Azt hiszem ez tipikusan azok közé a könyvek közé tartozik, amiket jobb angolul olvasni – ha a többit meg tudom szerezni angolul, valószínűleg úgy fogom.
5/10
–
„Minden annyit ér, amennyit valaki hajlandó megadni érte.”
159. oldal (Európa, 1998)

„Van egy rém, amely elől minden szépség elrejtőzik, és ez a hideg. A kert fagytól megdermedt felszíne alatt ott lapulnak a bujkáló bimbók, amelyek alig várják, hogy harsány, kacagó színekben előtörhessenek (hacsak a kertész nem ültette őket fejjel lefelé), a didergő természet azonban nem engedi meg, hogy virágai előbújjanak, amíg a rém el nem távozott. A hideg ugyanígy elfolytja a szerelmet is. Az angol tavaszban nyitott kocsin utazó fiatalember lehet ugyan szerelmes, de a keblében hordott érzemények közül nem a szerelem helyezkedik el legfelül. A szerelem összehúzza magát odabent, és jobb időkre vár.”
108. oldal (Európa, 1998)

„Elérte a mélabúnak és a testi kényelmetlenségnek azt a mértékét, amelyben egy váratlan mosoly olyan hatást vált ki, mint az örömhír és az erős szeszes ital, ha együttesen alkalmazzák őket: átmelegíti a vért, megnyugtatja a lelket, és egyáltalán: a világot sivár pusztaságból tejjel és mézzel folyó Kánaánná változtatja.”
104. oldal (Európa, 1998)
–
FILM:
( talán ebből készült ) megnézni(?): Uneasy Money [1918]
http://www.imdb.com/title/tt0008718/

Blandings kimeríthetetlen kincsesbánya… :)

Ez az első Wodehouse könyvem és nagyon tetszett. Jó volt a humora,sokszor megmosolyogtatott.