Kedélyes ​kastély (Blandings kastély 7.) 90% 49 csillagozás

Hozza szokásos formáját: dilis angolok, arisztokraták, katonák és „közemberek”, humoros és őrült jelenetek, szórakoztató angol humor. A bohózatok kellékei közül nem hiányoznak a szerepcserék, a romantikát alul- és felülíró félreértések, a mérhetetlen butaság okozta kavarodások. És már maguk a szereplők is szórakoztatóak.
Végignéztem Wodehouse könyveinek listáját, és elégedetten állapítottam meg, hogy még sokat nem olvastam, így egy csomó könnyed szórakozás vár még rám. :)

Ez valahogy most gyengébbre sikerült. Pedig itt is megvolt minden, ami kell egy vérbeli Wodehouse regényhez, de valahogy mégis untam egy kicsit.

Újabb fejezet Blandings életéből, főszerepen ismét Gallahad, aki a tört szívek egybeforrasztásán munkálkodik ismét, kifogyhatatlan ötletekkel. Tört szívekből nincs hiány, bár sokkal kevesebb szereplő van a könyvben, mint általában Wodehousenál. Tipton és Bill párosán szórakoztam a legjobban, igaz a végén már előre tudtam, hogy mikor bukkanak fel újra és újra egymás életében. Lord Emsworth az átlagosnál szórakozottabb, a nagynénik pedig gonoszabbak, mint valaha.
A korábbi fontos szereplőket Beachet és Blandings császárnőjét csak villanásnyi szerepben láthatjuk, de így is egy igazán üde és vicces könyvet olvashattam.

Harmadik Wodehouse könyvem a Blandings kastély sorozatból. A random olvasásomnak köszönhetően épp mindig más-más időszakba pillanthatok be az „őrült főúri família” életében… Ismét vannak disznók, nyakékek, szerelmes lánykák, szórakozott uraságok, állszakállas kertészek, keveredések..
Sajnos negatívum, hogy az előző kettő könyv nagyszerű fordítása után ezt a kötetét túl darabosnak találtam. Egy jobb, tisztább fordításban ütősebb lett volna. Pedig a poénok ismét jók, pl. szenzációsak Tiptonnak, a multimillárdos amerikai alkoholistának az „arc látomásából” adódó komikus helyzetei. Szóval megint jókat nevettem, kedélyesen kedélyes kastélyban éreztem magam. :)

Annak idején ez volt az egyik Blandings-történetem, viszont visszaolvasva már nem biztos, hogy felvenném a legjobbak listájára, ami viszont nagyon mellette szól, hogy Lord Emsworth családjából sokan vendégeskednek ez időtájt a kastélyban és Wodehouse az unokahúgokkal és a szerelmi szálakkal sem fukarkodott.

Kicsit egykaptafa történet Blandingsből, de a könnyed szórakozás garantált. Néha jólesik ilyet is olvasni; nem érnek nagy meglepetések, és a végén persze minden nagyon jó lesz.

Pár oldal után ismerős kezdett lenni, aztán rájöttem, hogy év elején én ezt már olvastam. Szerencsére nem emlékeztem pontosan a sztorira, így aztán vidáman végeztem ki két-három nekifutásra ezt a jól megszokott wodehouse-minőségű könyvet.
Ezzel semmi rosszat nem akartam írni, imádom a blandingsi könyveket, de csak kevés kiemelkedően egyedi vagy jó van közöttük. A legtöbb egy kaptafa sztori, nagyjából egyforma szereplőkkel és remek humorral.

A Kedélyes kastély szépen beállt ebbe a sorba, a megszokott szerelmi bajok okozói természetesen a nagynénik. Blandings Császárnője, a díjnyertes koca is megkapja a megszokott mellékszerepét, Emsworth grófja őrültebb, mint egy kakadu és Galahad mindent elintéz. A régi arcok közül Freddie Threepwood tűnik még fel, de már közel sem az a kétbalkezes süvölvény, mint a Psmith lapjain.

Wodehouse könyvről nagyon nehéz újat írni, nem is próbálkozom vele tovább, ugyanolyan tökéletes választás a Kedélyes kastély a vidám kikapcsolódásra, mint bármelyik másik blandingsi ponyva. A blogomon pár vicces idézetet találsz, amiket megjelölgettem magamnak olvasás közben.
https://oriandras.hu/p-g-wodehouse-kedelyes-%E2%80%8Bkastely/

Szórakoztató, vicces, tele félreértésekkel, szerethető karakterekkel (nagy kedvencem a dilis Lord Emsworth), disznókkal és cselszövéssel.
Szívesen lennék Blandingsbe száműzött szerelmes lányka! :-)

Az első P.G.Wodehouse könyv volt amit olvastam, ezzel szerettem bele Blandingsbe és a kastély lakóiba.

Félreértések vígjátéka. Angol humor sziporkázó fordításban.