Igenis, ​Jeeves! (Jeeves 4.) 91% 54 csillagozás

Próbálkozom, egyre csak próbálkozom az angol humorral. Talán eddig ez volt a legpozitívabb élmény. Mondjuk egyszerre csak kis adagokban fogyasztottam. A novellás 'kiszerelés' miatt ez nem is volt hátrány.
Amit nem tudtam hova tenni, az a sok rövidítés. Nem is értem, mi szükség volt rá. Nem hinném, hogy a humor része… ha meg igen, ó jaj.
A közös minden történetben, hogy a gazda mindig bajba kerül, az inas meg mindig mindent megold, hogy a gazda épp bőrrel megúszhassa. Ez időnként tényleg viccesre sikeredett, de többségében Bertie nálam csak jól lejáratta magát.

Wodehouse az Wodehouse, ez a könyv se nem jobb, se nem rosszabb, mint a könyveinek 95 százaléka.

Egyszer, valamelyik könyvének bevezetőjében azt írta, hogy mindig az a vád éri, hogy ugyanazokat a karaktereket írja meg újra és újra, és hogy abban a könyvében jól kifog a kritikusokon, mert visszahozza az összes karaktert és helyszínt, na erre varrjanak gombot!

A Jeeves sorozat pont ilyen, ugyanezen elv szerint készült. Az első kötet egy szimpla novella gyűjtemény azzal kezdődik, hogy kerül Wooster szolgálatába Jeeves. Aztán elszabadul a történet. Teljes kötetek és további novellák sorjáznak, mindig ugyanaz a téma, nő és/vagy pénz gond, megbolondítva egy idióta rokonnal, Jeeves kiszúr Woosterrel, de az csak örül, mert megoldódik minden, Anatole a szakács a helyén marad, Bertie megússza a házasságot, a nagybácsi újra kifizeti a nagynéni újságját, satöbbi. Mindig ugyanaz, mindig ugyanúgy, semmi új.

Miért van akkor mégis, hogy az ember újra és újra megveszi ezeket a könyveket, sőt újra és újra elolvassa? Mert vidám, könnyű, megnyugtatja a feldúlt lelket. A humor bájos-lengén szövi át ezeket az írásokat, nem tör mindig elő, nem kacagtat meg mindig, de folyamatosan ott van, derűt világít át a lapokon.

Az Igenis, Jeeves! olyan sztorikat hoz, amik betömik az eddigi történetek lyukait. Mindegyiket ismerjük már, hisz két mondatban leírva a fő konfliktus, visszautalás jellegűen már benne van egy csomó történetben. Wodehouse megfogta ezeket a két mondatokat és írt köréjük 19-20 oldalt, egymás mellé tette őket és most olvashatjuk.

Semmi rendhagyó, de tökéletes.
(http://blog.creativslave.hu/2011/05/12/p-g-wodehouse-ig…)

Zseniális! :D
300 oldalnyi kikapcsolódás.

Pont az volt, amit vártam! Vidám, könnyű olvasmány. Pont jó volt arra a pár napra amíg kivételesen nem kellett tanulnom…

Csak a szokásos… Jeeves csettint, Bertie táncol. Imádom :)

Annak ellenére, hogy szeretem az angol humort, Bertie Wooster tökfilkó arisztokrata karakterének ki kellene vágnia nálam a biztosítékot, de valamiért nincs így. Kisebb szünetekkel végtelen mennyiségű Wooster&Jeeves történetet bírok fogyasztani.

Nem sok értelmét látom külön elemezni a köteteket, csak három általános megjegyzésem lenne:
– valamiért mókásnak tartom, ahogy Wodehouse ír. Nem történik semmi érdekes, de a szöveg maga baromi vicces, már ha valaki szereti az angol humort.
– Igaz a megállapítás, hogy aki egy Jeeves és Woostert olvasott, mindet olvasta. Ennek a másik olvasata, amit én is osztok az, hogy Wodehouse nem tud hibázni a párossal.
– ha jobban belegondolunk, akkor Jeeves elég genyó egy alak. Nem minden történetben kerül előtérbe, de olyan 5:1 arányban azért igazán kitűnik az irányításmániás, önző, pszichopata énje. Ha figyelünk erre, akkor nem is annyira derűs ez a sorozat. (van néhány történet, mikor Bertie magára van utalva, és az igazat megvallva egész jól elboldogul Jeeves nélkül. Tény, hogy nem manipulálja az embereket egy cél érdekében, hanem általában egy konkrét problémát akar megoldani, akárhogy)

Wodehouse szereplői közül a többivel ellentétben Bertie-t nem annyira bírom, elég hamar fel tud idegesíteni. Ebben a könyvben viszont valahogy annyira elmosta ezt az oldalát a (szerintem) jó fajta P.G. W. féle humor, hogy felül tudtam ezen emelkedni és nagyon élveztem az egészet. Jár érte a max. csillag. :)

Nagyon tetszett, sokat nevettem. Még gondolkodásra is késztetett, hátha ki tudom találni, hogy mi lesz az esetek megoldása. Első Wodehouse könyv, amit olvastam, de nem az utolsó.

Bertie Wooster újra csak csetlik és botlik Jeeves hathatós támogatása mellett. Közben feltűnnek, barátok, szerelmek, különböző nagynénik sereglenek hősünk életébe, ami nem jelent újdonságot.
Jeeves pedig mindig eléri, amit akar. Megszabadul egy borzalmas festménytől, egy borzalmas nadrágtól, amikhez gazdája oly lelkesen ragaszkodott, az adott novella végére mégis lelkesen adja át a döntést inasának. Sőt, hálás is Jeevesnek.
Bertie az én szerelmem. Ez az aranyszívű fazon nincs is tudatában annak, mennyire imádni való.

Elbúcsúztunk Jeeves-től és Bertie-től. Ahogy az első könyvben itt is novellák vannak, nem egy teljes nagy történet hogy több kicsi. Mindegyik hasonló és azonos sémákra épül, de aki az előző 13 Jeeves könyvet elolvasta nem lepődik meg.
Egyik szemem sír a másik nevet, kicsit meguntam már Bertie szerencsétlenkedéseit és a nagynénik és nagybácsik és a Parazita klub tagjai által okozott bonyodalmakat. De ugyanakkor a szívemhez is nőtt ez az önálló öltözködésre és gondolkodásra képtelen úri fiú és hű agya és stylistja Jeeves.