Betty ​és a herceg 9 csillagozás

Nagyon örülök, hogy újra kiadták ezt a nagyon korai Wodehouse könyvet. Nem hibátlan, nincs nagy jellemfejlődés, de a humora páratlan, az igazi régi angol humor.
Adott Betty, aki megsértődve otthagy egy tervezett házasságot, anélkül, hogy tudná, szerelmes a vőlegénybe. A vőlegény azonban nem hagyja ennyiben a dolgot:
– követi
– magyarázat nélkül otthagyja
– forradalmat szít a hercegségében, hogy lemondassák (ez a rész, valami fergeteges)
– kipakol egy angol lordot az ablakpárkányra
– még Betty nevelőapjával is megbékél.
Hát nem ő a tökéletes hős?,(aki végül persze elnyeri a lány kezét).
Szórakoztató, rövid regényke, ajánlom mindenkinek.

Teljesen véletlenül találtam az óbudai Cseriti boltban ezt a kis könyvet. Hihetetlenül megörültem neki, s ráadásul csak százötven forintba került. Sejtheted! 1928-as kiadás. Szóval igazi kuriózum.

Ráadásul azt tudni, hogy Wodehouse kedvenc írója volt például az alábbiaknak: Rudyard Kipling, Douglas Adams, Salman Rushdie, Terry Pratchett és Stephen Fry, nos, csigázza felfelé az ember önértékelését, hogy nem keveredett rossz társaságba, ha kedveli P. G. bácsit.

Most, hogy elköltöztünk, egyelőre csak nagyon kis esélyem van válogatni a könyveim között, bár a döntő többség márpolcon van, de két sorban, egymás mögött, amit mindig nehezen viseltem… Tehát csak felnyúltam a polcra, és ez akadt a kezembe. Nem bántam. Akkor amikor levettem. Aztán, ahogy haladtam benne, fogyott a lelkesedésem. Úgy tudom, ez viszonylag korai Wodehouse. Az alakjai már már majdnem azok jellegzetes alakok, de valahogy mégsem.
A cselekmény pedig olyan egyszerű, hogy csak na! Nem mondom, hogy úton-útfélen, kivétel nélkül minden történetnek tele kell lennie megelepésekkel, fordulatokkal, miegyebekkel, no, de azért, valahogy ebben az esetben, hm… Ami nagyobb baj: olvastam a könyvet és voltaképpen egy igazán jóízűt sem mosolyogtam olvasás közben. S ez volt a legnagyobb gond. Mert ahogy mondtam, maga a történet nem nagy durranás, s mert nevetni sem tudtam rajtam, a legenyhébb katarzis távoli szele sem kostolgatta tar koponyámat. A harmincas-negyvenes évek magyar filmjei jutottak eszembe. Azok, amelyek olyan egyszerűek, mint a bot, de az ember szétröhögi rajtuk a fejét, de legalábbis a mosoly le nem hervad, amíg csak tart a film.

A könyv címe és borítója tulajdonképpen mindent elmond. De tényleg. S ez szomorú… Miközben PGW írásain nevetni szoktunk.

Korai Wodehouse-zsenge, érezhető, hogy a szerző itt még kereste a saját hangját. A regény olyan volt, mintha valaki fogta volna egy tipikus Wodehouse-mű cselekményét, de kispórolta volna belőle a nyelvi sziporkákat és poénokat, és egy adag melodrámával helyettesítette volna.