Értékelések 2

Bazil P>!
P. Fekete István: Úgy, ahogy volt

Egy szép napon egy öregúr fogta sok éve féltve őrzött, dédelgetett kincsét és elballagott vele az antikváriumig. Aztán az antikváriussal szépen megbeszélték, hogy árverésre bocsátják ezt a kincset.
Történetesen ez az ő kincse nemzedékek meghatározó gyerekkori regénye, sokunk örök kedvence a Tüskevár kézirata volt, amihez családi – rokoni kapcsolatai révén jutott hozzá. (Gondoltam én.*)
Az okokat nem tudjuk. A végeredményt igen. A pontos összeg mindegy is, mellékes, a kincs, ha minden igaz kiállításra kerül, közkincsé válik, és ha ez valóban így lesz, az jó lesz!
Ami miatt ezt el kellett mondanom: jelen könyv írója azonos ezzel az öregúrral, ő , azaz pentelei Fekete István.
Ez a fenti kis intermezzo irányította rá ismételten a figyelmemet, mert már régebben beszereztem a könyvét, aztán rövid úton el is felejtkeztem róla.
Most azonban megjött a szikra, és akkor nincs mit tenni, olvasni kell.
Olvasni – sokat és jó sokáig. Néha nagy lelkesedéssel, néha lankadó kedvvel, de gyűrni, haladni, még ha kevés is az idő, mert ez a jóember nem aprózta el ezt az ő élete könyvét, meg sem állt hétszázvalahány oldalig.
Persze, ha úgy nézzük, hogy ez igazából három könyv (inkább kettő és fél), már nem is tűnik olyan soknak.
Mert az első rész – az első könyv a harmincas évek gyerekkori emlékeit mutatja be a Dunapentele melletti Tanyáról, és egy igazi néprajzos is megnyalhatja utána mind a tíz ujját. Ha az akkori paraszti emlékeket kutatod, a használati tárgyakat keresed, az aratás, a mindennapi élet, az ételek, a népszokások, dalok, bálok, mulatozások hoznak lázba, ne keresgélj tovább, megtaláltad a neked valót!
Aztán változik a kor, változik a világ, és jön a Háború. Ez a második, jól elkülöníthető rész, a szerző második nagy élményhalmaza. Ha valakit inkább ezek a háborús események érdekelnek, ne hagyja ki a könyvet. Pontos és jó részletes beszámolót kapunk a Pentele környéki harcokról, hadmozdulatokról, a kisember szemszögéből, az oroszok, a németek közötti hányattatásairól, a háború – amúgy már jól ismert, de első kézből eredő beszámolója alapján mégis egyedi és jól megírt eseményeiről.
Ja, a stílusról, az olvashatóságról, a szerkesztettségről, a regény összetettségét figyelembe véve csak annyit, hogy, szeretnék én ilyet és ilyen érdekesen írni. Szeretnék ilyen részletesen visszaemlékezni életem eseményeire, és mindezt úgy leírni, hogy az mások számára is olvasható, érhető és élvezhető legyen. Nem szépirodalmi igényességű kötet ez, de viszont korrajz, társadalomrajz, néprajz, történelem, irodalmi kuriózum, satöbbi, satöbbi. Modorosságokat elenyésző mértékben tartalmaz, és ahogy haladunk előre a korban, egyre több lesz a szócséplés a locsogás, az érdektelen dolgok közlése, de sebaj, kitartottam, mert a könyv vége fele volt a ’Találkozásom a Fekete családdal’ fejezet – a kettő és feledik könyv a könyvben –, ami engem persze különösen érdekelt.
Visszatérve a feldogozott eseményekre, jöttek persze a háború után a jól ismert történelmi események, jött 56, jött a Dunai Vasmű (Dunapentele – Sztálinváros – Dunaújváros), jöttek családi események, apró-cseplő semmiségek.
Jó és érdekes könyv, abszolút megérte, és persze Fekete István rajongóinak – kuriozitása miatt különösen ajánlott.

*spoiler

Őri_András>!
P. Fekete István: Úgy, ahogy volt

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Nagy érdeklődéssel láttam neki, hisz az író nagy-nagybátyám, vagy valami ilyesmi, nehéz számon tartani az ilyen fokú rokonságot.

A könyv első része sokkal korábban íródott, mint a többi, Fekete István gyerekkori nagy élményéről, a Tanyáról szól, a nagyszüleiről, szűk családjáról. A könyv kétarcúsága itt érezhető a legjobban, sokszor sok, terjengős, miközben a történet nagyon érdekes lenne. Túl aprólékos, túl precíz, valószínűleg azért, hogy az az eltűnt világ megmaradjon az utókornak.

Ez a rész társadalomtörténeti műnek kevés, életrajznak kicsit sok. Az az igazság, hogy többször töprengtem ez alatt a közel egyharmad könyv alatt, hogy félbehagyom, de megérte, hogy nem így döntöttem!

A közepe a legjobb!

A diákévek és a háború, a fronttal szemben hazasétálás Pentelére kifejezetten jó, izgalmas, letehetetlen részek. Pergősen, terjengősség nélkül, nagyon olvasmányosan vannak megírva.

A háborútól távolodva a cselekmény egyre szellőpsebbé válik és ezzel árhuzamosan egyre inkább kezd visszatérni a az első részre jellemző terjengősség. A háttérben épül Dunaújváros, a család amúgy érdekes szerepét átveszi a munka, a nagyvállalatok. Egyre inkább életösszegzéssé válik a regényből és mint a nagyapáink nemzedékén ár nem egyszer megfigyeltem az ilyen életösszegzésekben a munka sokkal fontosabb, mint az egész életet végigkísérő emberek. Érdekes dolog ez, a nagyapámnál is így van.

Emellett, sajnos, ahogy haladunk előre a cselekmény is egyre elnagyoltabb, mintha az író attól félt volna, hogy nem lesz ideje befejezni. Az elején, a gyerekéveknél túl keveset húzott a végén túl sokat.

Nem tudom, hogy aki nem ismeri az írót az mennyire fogja tolerálni a nem egységes szerkezetet, a csapongó stílust, a sok kiszólást a mai világ hanyatlására, de ha kihagyja egy nagyon érdekes háborús élménybeszámolót hagy ki. A könyv közepét mindenkinek olvasnia kéne.

(Az értékelést eltettem a saját blogomba is: http://www.creativslave.hu/2011/03/03/p-fekete-istvan-u…)

Hirdetés