Árnyoldal 165 csillagozás

P. C. Harris: Árnyoldal

Rachelle Morgan nagyon fiatalon lett árva. Hétköznapi lánynak számít egy angol főiskolán. Megismerkedik a gazdag és jóképű David Wishsel. A sikeres David a tizenhét évvel ezelőtt meggyilkolt apjától örökölt céget vezeti New Yorkban. Egyetlen szemtanúként még akkor bosszút esküdött. A gyilkos nyomait követve utazik az Egyesült Királyságba, ahol találkozik a gyönyörű Rachelle-lel.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, együtt fedezik fel testük és a szerelem titkait.
A férfi azonban nem tud nyugodni, a bosszú hajtja, meg akarja találni apja gyilkosát. Nyomozása során nem várt titokra bukkan: Rachelle-t és a gyilkosságot szövevényes szálak kötik össze. Ez kettejük szerelmébe, vagy akár a lány életébe is kerülhet.
Fényt derít David apja gyilkosának kilétére?
Sikerül megmenekülniük az angol alvilág elől?

P. C. Harris izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.

>!
Álomgyár, Budapest, 2016
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155596568
>!
Álomgyár, Budapest, 2016
ISBN: 9786155596575

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

David Wish · Rachelle Morgan · Shane Adams


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Bitten
P. C. Harris: Árnyoldal

Egészen véletlenül találkoztunk mi – Az árnyoldal és Én!
Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni, elgondolkodtam közben – hogy nem találkoztunk eddig?! Kíváncsiságom határtalan, így kutattam picit :P És jött a meglepi … hoppá …. egy eredeti magyar alkotást tartok a kezemben – ekkora már tul voltam a könyv felén. Aki kicsit követi a molyom tudja, hogy a hazai alkotásokkal szemben kicsit nagyobb az elvárásom. Most jön a kihívás – nem szeretnék sokat elárulni – de a gondolataimat leirom!
Nem tudtam letenni, olvastatta magát, magával ragadott. Millió hála hogy huszonév felettiek a szereplők!
A szereplők személyiségének felépítése nagyon tetszett. Nagyon megnyerő volt számomra az évődésük, a dialógusaik, ahogy az érzelmeiket kifejezték. Kevesen tudják ilyen jól szavakba önteni! Az alkotás cselekménye telitalálat egy kis igazolom egy kis romantika egy kis érzékiség pont jó! És jött a katarzis , hát igen tudni és merni kell komoly döntéseket hozni, merni kell kiírni vkit, egy cselekményszált elvarrni – megrázott…. Egy valamit furcsáltam : David reakcióját Rach ébredésére – vhogy több érzelmet vártam. Vmi robbanást , azért csak volt előzménye bőven ami indokolta volna….. Végig olyan érzésem volt, hogy sikerült egy sorozat kezdőkötetébe beleszaladnom, rettegtem a függő végtől, aztán….. Nagyon örültem,hogy mert gyermekszereplőt alkotni kisebbet is és nagyobbat is! Végezetül, a pikantéria – ezzel lett teljes – nagyon jól sikerült elkapni az érzékiség minőségét és mennyiségét! Egyedi hangvétele szembetűnő és bizakodásra ad okot! Nagyon szeretem ha átjön egy író egyedisége , személyiségének egy része – ugy szokták talán emlegetni : Szíve lelke benne van! Én érzem itt és remélem a továbbiakban jobban megismerhetjük alkotásai által! És a papagáj …. talán mert nekem is van! :D
Kedvenc lett, felkeltette az érdeklődésemet, hogy a következőkben nyomonkövessem munkásságát és tövig rágjam a körmöm, hogy folytatást kapunk- e vagy uj történettel (mikor?? :D) lep meg minket. Én visszatérek.! Reméljük minnél hamarabb lehetőségem lesz rá ;-) Olvassátok megéri!

2 hozzászólás
>!
vikcs P
P. C. Harris: Árnyoldal

Bővebb értékelés a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2017/03/p-c-harris-ar…

"Ebben a könyvben is pozitívan csalódtam, mivel elég vegyes értékeléseket olvastam róla mind Molyon, mind más blogokon. Voltak persze számomra is kisebb-nagyobb hibák, de szerintem ez egy első könyves írónőtől teljesen elfogadható, elnézhető és megérthető. Viszont, első könyvhöz képest le a kalappal! Hozzátett még a könyv iránti érdeklődésemhez az írónőből áradó energia, az életvidám felfogása és a hatalmas lelkesedése a könyvek és az írás iránt.
Nagyon tetszett P.C. Harris egyedi írásmódja és humora, a történet csak úgy vitt magával előre, húzott a mélybe, nem tudtam letenni.
A fülszöveg nagyon ígéretes, titokzatos és romantikát ígérő. Az utóbbit bőven meg is kaptuk, viszont én hiányoltam belőle a könyv elején egyből David szemszögéből ígérkező nyomozást és izgalmat, mivel ez a könyv közepéből teljesen eltűnt. Jó lett volna több férfi szemszöget olvasni a közepén is, nem csak az elején és a végén.
Örülök, hogy egy kicsit egyedibb könyvet sikerült megalkotnia az írónőnek, teljesen megvett magának, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is fogok még olvasni tőle."

2 hozzászólás
>!
Baráth_Viktória I
P. C. Harris: Árnyoldal

Azzal kell kezdenem, hogy nem kedvelem az erotikus könyveket. Eddig nagyívből elkerültem az összeset, mert értelmetlennek tartottam őket, mert csak a szexről szóltak. Ezért szörnyen megörültem, hogy az Árnyoldalnak végre története is van.
David karaktere az elejétől kezdve megfogott. A macsósága ellenére bebizonyította számomra, hogy igazi férfi, akinek a szerettei biztonsága és boldogsága a legfontosabb. Még akkor is kiállt Rachelle mellett, amikor a lány szinte elviselhetetlen volt. Ekkor éreztem úgy, hogy tényleg kialakult közöttük valami, ami nem csak a testiségről szólt.
Az elejétől fogva azt vártam, hogy vajon hogyan kapcsolódik össze a két fiatal élete, mikor tudunk meg valami információt David édesapjának gyilkosáról. A könyv második felében pedig határozottan izgultam, hogy hogyan másznak ki a slamasztikából, amibe folyton belekeveredtek.
A legjobban mégis az tetszett, amikor Rachelle egy komoly traumán esik át, és nem csak elintézi egy vállrándítással, hanem tényleg átéli azt, amin keresztülment, és szenved is miatta.
Azoknak ajánlom, akik egy kis szórakozásra és izgalomra vágynak, és persze hisznek abban, hogy akármilyen nehéz helyzetben is találkozik két ember, a szerelem minden akadályt legyőz körülöttük :)

1 hozzászólás
>!
Naiva P
P. C. Harris: Árnyoldal

Sokat gondolkodtam rajta. Még aludtam is rá egyet. Magyar szerzők, ráadásul első könyves szerző könyvét még nehezebb értékelni. Az eleje egészen jól indult, de a második felére jött a mélyrepülés. Olvasás közben mindvégig egy fajta kettős érzésem volt. Voltak olyan részek, jelenetek, amelyekre nagy gondot fordított a szerző, de voltak olyan részek is, amelyek felett csak úgy elsiklott, el volt kapkodva.
A főszereplők nem igazán kerültek közel a szívemhez. A hősnő hangulatváltozásaitól a falat tudtam volna kaparni. Shane-t igazán megkedveltem. Belőle jó lett volna sokkal többet kapni. Állatbarát lévén, teljesen odáig voltam a válogatott gyöngyszemeket mondogató Pali nevezetű papagájért. Ő mindent vitt. Összességében nem volt ez rossz könyv. Egy elsőkönyves szerzőhöz képest dicséretes, de talán jobb lett volna néhány műfajra építeni a történetet, mert ezt a műfaji sokféleséget még nem tudta kordában tartani.

2 hozzászólás
>!
Törpillaa 
P. C. Harris: Árnyoldal

Nekem ez tetszett. Imádtam David és Rachelle párosát nagyon cukik voltak. Új kedvencre leltem a könyvben. Romantikus, humoros, szenvedélyes, izgalmas nagyon jól kidolgozott könyv. :) David eszméletlenül szexis. Imádtam. :) Amyt, és Rachellet már az első perctől megkedveltem szerethető karakterek. :)

4 hozzászólás
>!
Ferger_Jolcsi P
P. C. Harris: Árnyoldal

Őszintén megvallva, nem tudtam, mire számítsak ennél a könyvnél, a fülszöveget se olvastam el olvasás előtt, de mivel jött egy lehetőség, hogy utazókönyvként olvashassam, így belevágtam. És nagyon jól tettem, mert nagy valószínűséggel másképp nem vettem volna rá a fáradtságot, hogy elolvassam, annyi jó könyv van már így is a várólistámon. Nagyon meglepett ez a könyv és jó értelemben! Nagyon tetszett! Főleg a krimi szál, szeretem az izgalmas könyveket, az akciót. Ráadásul egy olyan férfikaraktert sikerült kialakítani, aki minden nőt levesz a lábáról. Azok a részek tetszettek legjobban, amikor David őszintén és szeretetteljesen fordult Rach, illetve a kislánya, Jenny felé. Jenny volt a kedvencem a könyvből, annyira aranyos kislány. :)

2 hozzászólás
>!
molybarby
P. C. Harris: Árnyoldal

Nem volt ez olyan rossz, de azért volt ami nem jött be annyira. Például Rachelle, egyszerűen nem bírtam megbarátkozni vele, a személyiségétől meg sokszor hátast dobtam. A fél percenkénti hangulatváltásai kikészítettek. Davidot viszont egészen megkedveltem, nagyon aranyos volt, bár neki is voltak számomra elég gyenge pillanatai. Az viszont megint csak nem tetszett, hogy ahány nő vagy bármilyen nőnemű lény mellett elment, mindenki a nyálát csorgatta. Nincsen ő csokiból, hogy minenki meg akarja enni. :D
A történet sokkal jobban adta volna magát, ha nem kellett volna egyszerre annyi Rachellt olvasni, hanem hamarabb jöttek volna a két szereplő közötti váltások, mert nekem legalább is fura volt, hogy olvasok-olvasok, aztán jön a másik szereplő és visszaugortunk megint az időben az elejére. És igazából azok a részek annyira nem is voltak izgalmasak, mert ha ügyesebb kicsit az olvasó, belelát annyira a sorok közé. A vége felé az akciódús jelenet nagyon dobott az egészen, igazából az volt a legjobb rész. :) Még tarthatott volna tovább, vagy jobban szét lehetett volna írni. Viszont ha jól tudom, ez az első könyve az írónőnek és merek kijelenteni, hogy büszke lehet rá, mert jól sikerült. :)

2 hozzászólás
>!
l_moni
P. C. Harris: Árnyoldal

Azta, ez jó kis könyv volt :)
Csak olvastam és olvastam…
Nagyon tetszett az alaptörténet, a kék szemű pasik a gyengéim. David a szexi pasi aki bosszút akar állni és Rachelle a szexi egyetemista akit elvarázsol Mr kék szemű.
Találkoznak és izzik köztük a levegő, de nagyon. Vonzódnak egymáshoz de mindkettő küzd ellene.
Néha nem értem Davidet, miért is reagál úgy ahogy. Illetve Rachelle is sokszor furán reagál.
Vannak részek amit nagyon zavarosak nekem. Hiányoznak párbeszédek, főleg a könyv vége fele. Ha valaki annyi mindenen megy keresztül mint Rachelle akkor nem így reagál, sok helyen nem hiteles a történet.
Első könyve az írónőnek, de alapból tetszett, sokkal többet érdemel mint 70%. Biztos, hogy el fogom olvasni a következő könyveit is :)

4 hozzászólás
>!
Karcsika
P. C. Harris: Árnyoldal

Igazából nem olvastam el a fülszövegét, nem olvastam értékeléseket, csak annyit tudtam, hogy az írónő egy hiper-szuper aranyos, türelmes hölgy :))
Ezúton köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam!^^
Na kezdjük el…
Nem tökéletes a könyv, ezt lekell szögeznem, engem viszont annyira beszippantott a története, hogy egy délután alatt kiolvastam, ezzel hátterbe szorítva a drága kémia definíciókat, de pánikra semmi ok, nem sírtak utánam :D Szóval a cselekmény érdekes volt, a karakterek mondjuk azért eléggé idegesítőek voltak, spoiler Plussz David karaktere is elég ellentmondásos volt, néha szívesen megcsapkodtam volna egy péklapáttal :D
Ami még egy kicsit zavart, az maga az epilógus volt spoiler
Tehát összegségében nem tökéletes, de szerintem vicces, fordulatos és izgalmas regény, kellemes kikapcsolódást nyújt egy szabad (vagy nem szabad :P :D) délutánra :)

2 hozzászólás
>!
Mnyuszika
P. C. Harris: Árnyoldal

Kicsit vegyes érzéseim vannak a könyvel kapcsolatosan.
Nem mondanám hogy rossz volt, sőt kifejezetten jó, de nem kiemelkedő.
Mondjuk ahhoz képest, hogy az írónő első könyve nagyon jól sikerült.
Élveztem olvasni, de nem ragadott annyira el, mivel voltak benne hihetetlen részek…
Olyan volt mint egy akció film mikor már a 9ik életéből is visszajön a főszereplő, ilyenkor van az a nanemárrr érzés. spoiler
Kedvenc karakterem mégis Shane lett, David és Amy is jó karakter, Rachel nekem néha fura volt.
Ami kifejezetten tetszett, hogy teljesen be lett fejezve a történet, és az epilógusnak köszönhetően megismertük a hogyan tovább.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
KATARYNA

Hazaérve hangosan odakiáltok a madárnak a nappaliba, hogy hazajöttem, majd felkapcsolom a lámpát.
– Hellóó édes. Szerrettlekk. – jön egyből a válasz.
Amikor megvettem a kisállat-kereskedőtől, még csak egy pár szót tudott. Aztán két hétre kölcsön adtam Amynek, míg felugrottam Skóciába, azóta úgy beszél, mint egy utcalány.
– Milyen napod volt? – kérdezem, nem mintha várnék beszámolót.
– Helllóó édess, farokkk! – rikoltja.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pali · Rachelle Morgan
>!
KATARYNA

Mikor hazajövök abból a borzalmas világból, te itt vagy nekem, hogy az öleléseddel tisztára mosd a lelkem.

268. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Wish
>!
BarbyMalik0112 P

– Mesélj a húgodról!
– Hát ő teljesen az ellentétem. Mindenben szót fogadott Payne-nek. Amolyan csendes stréber volt. Bár szegénynek most rossz lapot osztott a sors. Elütötte az exét egy vonat.
– Oh. Tényleg?
– Sajnos nem. De el fogja, ha rajtam múlik. Elhagyta a húgomat egy harmadik miatt.

229. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Shane Adams
6 hozzászólás
>!
Bitten

Senkit nem engedek magamhoz túl közel, félek az érzéstől, hogy újra magamra hagynak.

>!
Baráth_Viktória I

És akkor úgy éreztem, hogy elárult, pedig csak egy szerencsétlen, lelkileg összetört nő volt. … Ő reménytelenül szerelmes maradt, én pedig végtelenül csalódott lettem.

Kapcsolódó szócikkek: David Wish
>!
Ana_blogger

Ráterítettem a lepedőjét, hogy ne zavarja a szobából kiáramló fény, mert a végén még szópárbajt kezd el vívni magával a farokról meg még ki tudja, miről.

75. oldal

6 hozzászólás
>!
Mercigirl

– Na, ideje indulnunk a bálba, Csipkerózsika! Az üvegcipődet ne felejtsd itt!
– Az Hamupipőke volt – válaszolom mosolyogva.

Kapcsolódó szócikkek: Shane Adams
>!
Evika82 P

Többre ne is számíts, te vonzó, kék szemű isten!

Kapcsolódó szócikkek: Rachelle Morgan
2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lisa Kleypas: Érzéketlen aranyifjú
Lisa Kleypas: Nem múló varázs
Jodi Ellen Malpas: A védelmező
Cassandra Clare: A hercegnő
Joss Stirling: Storm és Stone
Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane
Ella Steel: Sors-Fordító
Lakatos Levente: A hatalom szabályai
Ella Steel: Sors-Fordulat
Ruby Saw: Az igazi