A ​kis kakas és egyéb történetek 1 csillagozás

P. Ábrahám Ernő: A kis kakas és egyéb történetek

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
52 oldal · ISBN: 9789634170099
>!
52 oldal · keménytáblás

Kiemelt értékelések

Kuri_Szilvia P>!
P. Ábrahám Ernő: A kis kakas és egyéb történetek

Igazi népmesék. Visszahozták a gyerekkoromat. Néha tanulságos volt, néhol pedig csak jót nevettem a történetet. Egy illusztráció mentes példányt olvastam, így csak a szövegre kellett figyelni.
A büszke kiskakas, akinek ruhája volt, és sarkantyúja nagyon tetszett a gyerekeknek is.


Népszerű idézetek

Kuri_Szilvia P>!

– Derék ember maga, Tóth Mihály uram! Hány fia van?
– Hét. Az egyik csizmadia, a másik szabó, a harmadik rendőr, Peti trombitás, Feri tűzoltó, Gyurka pedig kőműves.
– Hát Bandi?
– A Bandi? Azt most akarom kovácsinasnak adni.
– Tudja mit, ha ide adja, fiamnak fogadom. Magának úgyis marad hat fia, nekem pedig egy sincs. Ez az egy lesz. Legalább király lesz belőle.
– Hát hiszen, ha épen akarja felséged, odaadhatom. Pedig igen jó kovács lett volna belőle. De hát az se nagy baj, ha király lesz.

2. rész: A csizmadia meg a hét fia.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bárány Ferenc: Jó szerencsét!
Czifferszky István: A sete bárány és a kuvasz
Altay Margit: Rózsaszínű felhők
Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
Sós Dóra: Csuriélet
Kiss Dénes: Mátyás király
Rudyard Kipling: A dzsungel második könyve
L. M. Montgomery: Anne karácsonya
Színterápia – Az Irodalmi Rádió diák-antológiája 2019.
Irene M. Adler: Sherlock Holmes londoni esetei