Ötven ​nagyon fontos regény 1 csillagozás

Ötven nagyon fontos regény

Műismertetés és műelemzés

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: „Nagyon fontos” és „fontos” könyvek

>!
Pannonica, Budapest, 1998
348 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638469722
>!
Lord, Budapest, 1994
348 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638516356

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Ötven nagyon fontos regény

Amikor hazahoztam a könyvtárból, kicsit másmilyennek képzeltem el – nem gondoltam, hogy ennyire komoly elemző munka. Tavaly megszereztem Peter Boxall (szerk.): 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz c. könyvét, és valami ilyesmire gondoltam most is, de tévedtem. Valóban „érettségire, felvételire, szigorlatra készülő” diákoknak nyújt segítséget.
Sok olyan könyvről olvastam elemzést, ami nagyon érdekel, de még nem volt lehetőségem elolvasni illetve Krúdy Hát bagoly c. könyvéről is, amit idén fogok elolvasni egy kihívással összefüggésben.
Nagyon izgalmas volt az is, amit a Por, Az ötödik pecsét és a Gyász c. regényekről olvashattam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szegedy-Maszák Mihály: „A regény, amint írja önmagát”
Mészáros Vilma: A mai francia regény
Zemplényi Ferenc: A korai szürrealista regény
Csehi Gyula: Modern Kalliopé
Olasz Sándor: Mai magyar regények – Poétikai változatok fél évszázad regényirodalmában
A. S. Byatt: Mindenem
Török Endre – Lutter Tibor – Mihályi Gábor – Walkó György (szerk.): 100 híres regény
Miguel de Unamuno: Don Quijote és Sancho Panza élete
Valaczka András: Prousttól Márquezig
Székely Éva (szerk.): 66 híres magyar regény I-II.