Tigrisek ​a sárban 89% 22 csillagozás

De jó volt ez a könyv! Otto Carius pedig fantasztikus katona és ember lehetett. Egy igazi hazafi, helyén volt neki a szíve és az esze is. Örülök, hogy elolvashattam az emlékiratát ennek a furcsa nevű német harckocsizónak. Aki egyébként a háború végén mindössze 23 éves volt…de lehúzott 4 évet a frontokon…kilőtt 150-nél is több ellenséges harci járművet (páncélosokat, teherautókat, lövegeket stb.), s egy 60 tonnás harcjárművet irányított. Kezelt ő Tigert és Jagdtigert is, komoly élmények lehettek. 23 évesen szinte kora vénnek számított, aki látott mindent. Kemény fickó volt ő is.

Elsősorban a keleti front harcairól ír, de a végén kitér a nyugati front (ruhr-vidéki katlan) eseményeire is. Az amerikaiakat elég komolyan lehúzza könyvében, amerikai létemre bevallom húznám a számat. :D Csak pár példa: „így még nem látott katonákat elfutni”, „az amerikaiak éjjel nem támadnak, alszanak”, vagy ha géppuskával lőnek rájuk, akkor légicsapást kérnek, de csak másnapra. Páncélosaik pedig jellemzően eliszkolnak, ha német páncélost látnak. Komoly haderő lehetett, akik annyira oda vannak az amerikai hadseregért, azoknak ajánlanám a könyv erről szóló részeit, én kétlem, hogy olyan nagy különbség lenne a mai és akkori hadseregük között… ellenben leírja, hogy az oroszok milyen kemény fickók voltak, hát igen, keleten még az utolsó napokban is komoly harcok voltak, ellentétben nyugattal. Leírja, hogy a ruszkikat próbálták megtéveszteni az útjelző táblákkal, ami nem igazán működött, ellenben pl az amcsikkal simán ment…
Amit még kiemelnék, az a Tiger jellemzése, leírása. Nagyon jól leírja, talán ebben a könyvben a legjobban. Nem száraz adatokat sorol, hanem a működését, gyakorlatban mit jelent egy ilyen harckocsi és ez nagyon érdekes volt. Könnyebben meg lehet érteni, mint egy unalmas és érthetetlen könyvből.

Kicsit naivnak ábrázolja magát Carius, nem értem miért hitt abban, hogy az amerikaiak majd bele mennek abba, hogy ők oldják meg a logisztikát, míg a németek meg offenzívát indítanak a háború „után” Oroszország ellen. Egy kicsit félreértelmezte a helyzetet. Ez van, amikor „lehet, hogy rossz disznót vágnak le”.
Illetve hiányoltam a kitekintést is, az aktuális eseményekkel kapcsolatban részletes beszámolókat írt, de keveset tekintett ki a háború főbb eseményeire. Nyilván a terjedelem miatt is, de így lett volna kerek, illetve érdekelt volna a véleménye.

Szerencsére a kiadás nagyon igényes, sok lábjegyzet van, illetve képek is. Számvéber Norbert munkájával is hozzájárult, hogy igényes kiadás szülessen, ez jó. Mikor láttam a nevét a könyv elején, sejtettem, hogy szakmailag nem lesz a könyvvel gond.

Ilyen könyvből kellene több, egykori német tisztek visszaemlékezései, mert nem kicsit árnyalják a képet. Sajnos sokszor olyanok írna róluk, akik nem is értenek hozzá…
Ez egy jó könyv, érdemes elolvasni, és kiemelném, hogy nem száraz hadtörténet, hanem személyes sztorikban bővelkedik. Otto Carius pedig nem hétköznapi fickó volt, ezért érdemes a témában meglesni, mit gondolt.
Kösz Larsen_B az ajánlásért, nem rögtön vettem meg, de szerencsére mégis.

Azért ajánlom ezt a könyvet, mert a legyőzött németek szemszögéből meséli el az eseményeket, ráadásul végre nem a kötelezően elvárt mélységes-mély megbánás és lelkiismeretfurdalás hangján szól. Abszolút megértem hogy az átélt próbatételek után Carius is ugyanúgy jogot formál a múltjára mint bármelyik amcsi vagy orosz veterán.

A visszaemlékezés a Narvánál és a Dünaburgnál történtekről szól főleg – ez a keleti front északi része, szóval ne számíts arra hogy a II. vh nagy, ismert csatáiról kapsz élménybeszámolót, Carius inkább kisebb, 5-10 páncélossal végrehajtott rajtaütésekben jeleskedett. Számomra egyébként meglepő is volt hogy a „3 tank 8 gyalogossal elfoglal egy tanyát” típusú akciók még 1944-ben is működhettek, főleg ilyenekkel van tele a könyv. Szembeötlő még az az önállóság amivel a német tisztek a fronton, harci helyzetben cselekedtek. Erről már máshol is olvastam, és Carius könyve újabb bizonyíték arra hogy az önállóság és kezdeményezőkészség milyen nagy erőssége volt a Wehrmachtnak, ami abszolút szembemegy mellesleg azzal amit a „poroszos fegyelemről” régebben gondoltam.

Maga a stílus egyébként elég távolságtartó, nem tocsogunk az érzelmekben, inkább kedélyes sztorizás „Ivánékról” meg a bajtársakról. Ebből furcsa módon Carius leginkább csak akkor zökken ki amikor a jelenre (60-as évek Németországa) és a veteránok megítélésre reflektál.

Szóval ez egy érdekes könyv, de azért semmi extra – ha nagyon érdekel a II. vh akkor természetesen érdemes elolvasni, egyébként kihagyható.

(Ja, és mostantól beszélj tisztelettel a gyógyszerészeddel. Nem tudhatod hány orosz tankot lőtt ki fiatalon…)

Először is hálás köszönet @Hanging_Moss_9102-nek, amiért rábeszélt a könyv megvásárlására. Otto Carius emlékirata nélkül szegényebb lenne a háborús irodalom, pláne az én otthoni könyvtáram.

Minden idők második legjobb páncélosásza meglehetősen olvasmányos stílusban ír második világháborús „kalandjairól”, az ember néha úgy érezte, hogy nem is memoárt, hanem regényt olvas; vissza-visszatérő szereplőkkel, izgalmas helyszínekkel és cselekményekkel, kurta jellemrajzokkal. Persze adott az összehasonlítási alap akár Skorzeny, akár Friessner könyvévével, hiszen Carius is megalkuvást nem tűrően védi a német katonát, mint a bolsevizmussal szemben heroikusan küzdő, Németországot és Európát védő, kötelességtudó harcost. Nem hajlandó beállni a meakulpázók hosszú és dicstelen sorába, hanem egyenes gerinccel védi saját és egykori bajtársai áldozatát a jelenkor hazugságai és fals ítéleteivel szemben. (Persze az emlékirat szubjektív műfaj. Carius is valószínűleg néhol fel-felnagyítja saját és katonái jellemét,cselekedeteit, de ezt elnézzük egy olyan embernek, aki igazoltan 150 darab ellenséges járművet semmisített meg.)

A könyv már csak azért sincs szinkronban napjaink történetírásának posztkommunista/liberális/szalonjobboldali kánonjával, mert Otto Carius szigorúan távolságtartó a Harmadik Birodalom egykori vezetőivel szemben. Saját konzervatív, antikommunista és patrióta jellemzését leszámítva abszolút kerüli a politizálást, viszont személyes tapasztalatait nem hajlandó torzítva előadni holmi megfelelési kényszerből. Himmlerrel való találkozását például saját, akkori előítéletei ellenére pozitív élményként tünteti fel. A „kötelező” gyalázkodás elmarad.

Nem kevésbé őszinte az egykori ellenség jellemzésében sem. A könyv zömét a keleti front élményei adják, viszont ízelítőt kapunk egy kicsit a nyugati hadszíntérből is. Bár a szovjeteket halálos veszedelemnek tartotta, az orosz katonát szívós és bátor ellenfélként írja le. Az amerikaikat meg kvázi-katonaként. :)

Összességében csak ajánlani tudom a Tigrisek a sárban című könyvet minden második világháború iránt nem csak felszínesen érdeklődő embernek. Sőt! Nekik kötelező irodalom!

Nem rossz visszaemlékezés, de szerintem nem ér fel Hans von Luck vagy von Rosen kötetének szintjéig. Egy szerkesztő vagy egy bajtárs talán segíthetett volna ezen, mert így túlzottan elmegy az egyszerű hadinapló irányába. Így sem tök unalmas, ne értsetek félre, de hiányzik belőle valami. Nem tudott magába szippantani, nem siettem az elolvasásával. Az viszont mindenképp pozitívum, hogy egy ritkán emlegetett térséget, csatát mutat be.
A szerző egyébként emberileg pozitív nyomot hagyott bennem. Külön tetszik, hogy kiemeli a többiek, a gyalogság vagy a műszakiak erényeit, jelentőségét, és nem önmagát fényezi.
A magyar kiadáson lehetett volna még csiszolgatni. A kötet mérete és a keskeny margó nekem kényelmetlen… Elírás, sajtóhiba nem nagyon sok, de éppen elég a homlokráncoláshoz. Egy-két fura fordítási megoldás is szembejött, noha a fordító a kulturális utalások nagy részét lábjegyzetben magyarázza, ami nagy segítség a laikus olvasónak. A kötet ára szerintem túl magas a mai viszonyokhoz képest, bár gondolom, a téma kedvelői úgyis beszerzik, pláne most, hogy újra kiadták, így megint elérhető.
Térképek sajnos már az eredetiben is alig voltak, és ezt már sokadjára írom le, de az eredeti kiadónak kutya kötelessége lett volna ilyeneket előállítani. Inkább térképvázlatokat találunk itt egy-egy harchelyzet kapcsán, de átfogó térképek nincsenek.