Továbbélők 41 csillagozás

Ottlik Géza: Továbbélők

A tetszhalálból életre támadó Továbbélők teljes értékű mű. Nem írói ujjgyakorlat, nem elfeledhető szövegkezdemény, nem is a filológusok és irodalomtörténészek bogarásznivaló csemegéje. Mindenekelőtt élvezetes olvasmány. Csírájában tartalmazza a későbbi nagy regény – az Iskola a határon – jellegzetes vonásait; kevesebb is, olykor több is annál. Gyerekregény – az értés reményében adható a kis szereplőivel egykorú tizenéves diákok kezébe.

>!
Jelenkor, 2015
150 oldal · ISBN: 9789636765309
>!
Jelenkor, Pécs, 2013
150 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765309
>!
Jelenkor, Pécs, 1999
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636761957

Most olvassa 3

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Ottlik Géza: Továbbélők

A magánkönyvtár könyveinek olvasása kihívás hozta elő egy polc mélyéről ezt a kötetet.
Elég hamar úgy éreztem, hogy mintha ezt már valamikor olvastam volna. Aztán gyorsan az utószóra lapoztam – és tényleg, legalábbis majdnem. Ez a könyv az Iskola a határon korábbi változata, amit az író a tervezett kiadás előtt visszavett, további átdolgozásra. Ahogy az utószó is írja: Ottlik mintha újra és újra ugyanazt a könyvet írná.*
Az Iskola a határon-t sok-sok éve olvastam, és az maradt bennem, hogy meglehetősen nyomasztó könyv, afféle Legyek ura, ráadásul akkortájt nem /sem mozdultam nagyon rá a katonaiskolás, fiús könyvekre.
Ez az előzetes változat egy kicsit rövidebb, egy kicsit optimistább kicsengésű. Amiért ez most sokkal nagyobb hatással volt rám, az az, hogy visszagondolva idősebb fiúkat őriztem meg emlékezetemben.** Most szívbemarkoló volt azzal szembesülni, hogy ezek a fiúk kisfiúk voltak, 10-11 évesen szakadtak ki a családjukból (szüleik szimplán közölték velük: mész a katonaiskolába, punktum), és csöppentek bele egy durva drillbe, értelmetlen parancsolgatásba, kegyetlenkedésbe, ahol semmit sem számítanak, és ahol magukon kívül senkire sem számítanak. Ahol az engedelmeskedés, a parancsok végrehajtása, a nagyobb fiúk előtti meghunyászkodás, a nyilvánvaló sérelmek és bántalmak titkolása a legfőbb „tananyag”. Úgy beléjük verik a panaszkodás tilalmát, hogy még otthon sem beszélnek a szenvedéseikről. Komolyan: ekkora gyerekekkel katonásdit játszatni?! Agyrém.
Az egyik fiúunokám 11 éves. Nem tudtam megállni, hogy helyenként bele ne képzeltem volna őt, az okos, nyílteszű, kíváncsi, vagány kisfiút a történetbe, a szereplők helyzetébe. Hogy hagyják éhezni, fázni, rettegni, megalázzák, bántják, megtörik.
Hát ezért volt rám nagyon nagy hatással még ez a szelídebb változat is. És ezért nem fogom újraolvasni az Iskola a határont.
Tudom, nem jó a mai iskolarendszer sem. De nehogy már ezt sírjuk vissza a gyerekeinknek, az unokáinknak!

* Hát akit kisfiúként ekkora trauma ér… Ne is csodálkozzunk rajta, ha próbálja kiírni magából.
** Igaz, itt is az első mondatot egyáltalán nem érzem jellemzőnek egy 8-9 éves kisfiúra.

fióka>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Határozottan élvezem és eddig még nem unom azt, hogy Ottlik gyakorlatilag egy könyvet írt egész életében – legyen az előzetesen megírt folytatás vagy ujjgyakorlat az Iskola a határon-hoz. Mindegy, egyformán szórakoztató mind, annak ellenére, hogy a Budához nem volt most türelmem. A Továbbélőknek az a hatalmas előnye (hülye kifejezés, de most nincs jobb) az Iskolához képest, hogy tündérmesei. Itt a gonosz elnyeri méltó büntetését és a többiek felszabadulnak, boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ez a fajta feloldozás, kielégítőnek, elvártnak is nevezhető befejezés nincs meg az Iskolában. Ennek ellenére amazt sokkal jobban szeretem, már nagyon sokszor olvastam és az a halvány gyanúm, hogy ez csak ismétlődni fog.
Aki szereti Ottlikot, annak ezt az ujjgyakorlatát is érdemes elolvasnia. Hozzáad a fő műhöz és fontos megismerni azt az Ottlikot, aki még azt hitte, hogy vannak ilyen befejezések s ezt le is írta.

morin5>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Az Iskola a határon ősváltozataként értelmezhető regényben számomra élesebben rajzolódott ki a kőszegi katonai reáliskola gyerekszereplőivel „eljátszatott” valós politikai, társadalmi berendezkedés okozta kiszolgáltatottság többlettartalma.
A Továbbélőket persze nem érdemes külön kezelni az Iskolától, hasonlítgatni még kevésbé. Ez a regény olyan, mint – az invitálás értelemben vett – hívószó az Iskola újraolvasásához. Rávesz, hogy megint merülj bele és találkozz régi ismerősökkel (még ha utáltad is őket), mint amilyen Merényi, Burger, Homola vagy Schulze, és még ha Bébé, Medve és Szeredy más neveken is szerepel, akkor is azonnal visszatalálsz közéjük, és akaratlanul beállsz mögéjük a sorba a kéretlen pofonokért. Mert már hiányzott. És Ottlik is hiányzott, a zsenialitása, a korábban figyelemre se méltatott apró részletek. spoiler
Ottlik Iskolája – a Továbbélőkkel együtt – nálam jóval több szimpla olvasott könyvnél, lehorgonyoztam a gondolati közelségében, és érthetetlen, megfoghatatlan, elszakíthatatlan szálakkal kötődöm hozzá.

dre>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Az Iskola a határon-t eddig egyszer olvastam, de már akkor nagyon nagy hatással volt rám, ezért nem kétséges, hogy újra fogom olvasni. A Továbbélők ennek a könyvnek egy kezdetleges (?) változata, ezért számomra nehéz értékelni. Ha önálló műként tekintek rá, akkor határozottan tetszett, olvasmányos, érdekes gondolatokat fogalmaz meg, a szereplői változatosak. De nem tudok eltekinteni attól, hogy már olvastam ezt korábban, és az a mű sokkal jobban megragadott. Ha valamire, hát akkor arra mindenképpen jó volt, hogy felelevenítse bennem Ottlik regénye iránti szeretetemet, ezzel is siettetve a betervezett újraolvasást.

DaTa>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Az iskola a határon koppintása. Csak rosszabb.

vargajudit P>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Az Iskola után olvastam, és jó volt, hogy egy kicsit még ottmaradhattam a történetben. Máskülönben olyan ez a könyv, mintha valaki megpróbálná röviden elmesélni az Iskolát, csak itt-ott rosszul emlékszik a nevekre. Egyszóval a stílusa meg sem közelíti azt, bár vannak mondatok, amelyek szó szerint belekerültek abba is.

Doresz>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Elolvastam ezt, és most már kíváncsi vagyok az Iskolára is. Eddig nem olvastam ilyen vagy ehhez hasonló témáról, de érdekel. Érdekel, mit kellett eltűrniük, hogyan fogadták, hogyan változtak, keresték-e egyáltalán a kiutat egy idő után.
Ez a katonai nevelés durva és igazságtalan, éppen ezért lehetetlen, hogy ne bolygassa meg a fiúk addigi jellemét és nézeteit. A vége nekem egy furcsa fél-lezárás volt. Részben ezért is szeretném majd elolvasni ennek az „előzménynek” a híresebb, kidolgozottabb(?) változatát.

Lilyana>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Számomra elég sokkoló volt az Iskola a határon előzményeként gondolni rá. Ez a katonai nevelés abszolút elriasztott, még így az enyhébb formájában is.
Azon gondolkodtam, hogy vajon miként értékelik az életüket, ha kikerülnek vissza a normális életbe? Milyen ember lesz Merényiékből, akik ennyire beolvadtak az erőszakba és a hierarchiába?

Dorabella>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Olvastam buszon, metrón, könyvtárban, koliban, klasszmagyar előadáson, a szünetekben, végül tegnap sikerült befejezni, míg jegybeírásra vártunk. Így nem is csoda, hogy nem állt össze egy egésszé a történet a fejemben, viszont kis részekre nagyon jól emlékszem. Már itt is kitűnik, hogy Ottlik jól ír, viszont a mű szerkezete nem mindig követhető, túl gyakran váltogatja az írói szemszögeket, ez megzavarhatja az olvasót. A végére még vártam volna valami csattanót.

Pernilla>!
Ottlik Géza: Továbbélők

Meglepődtem, hogy ez a könyv csak 70%-on áll, mert szerintem elejétől a végéig izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Mondom ezt úgy, hogy olvastam az Iskola a határon-t (igaz, jó 9 éve is van már), szóval a történet nem tartogatott nagy újdonságokat.
Ottlik élvezetesen ír, és szerintem jó, hogy a végkicsengés itt ilyen idealista lett. Az ember mindig szeretne hinni benne, hogy a gonoszok végül elnyerik méltó büntetésüket, és lehetséges nyugalomban, harmóniában továbbélni. Kifejezetten jót tesz néha az ember lelkének, ha ilyeneket olvashat. :)


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Fehér ruhásszekrényének egyik felét polcok foglalták el. A két alsó polcon tartotta Damjáni legszemélyesebb tulajdonait: lombfűrészét, a „Kis Mágus” bűvészdobozát, könyveit – három Universum-kötetet, a Copperfieldet, egy Zászlónk-évfolyamot, Robinzont (sic!), Kincses szigetet, Vernét s a régi mesekönyveket, Mackó-urakat – ezenfelül a korcsolyáját, a féltett zseblámpáját és az elavult játékszereit is, vasutat, építőkockát, agyagkatonákat. Ebben a szekrényben volt a fehérneműje s a ruhái, cipői is.

21. oldal

Doma2 >!

Az ember se nem becsületes, se nem bátor, se nem nagylelkű

86. oldal

ppeva P>!

Már látta, hogy nagyjából minden rosszabb itt, mint odahaza volt, és hogy nem is igen remélhet semmi jót. Reggeltől estig ide-oda rángatják, sosem lehet magában, örökké félni kell valamitől. Csupa kötelesség az életük, semmi jog. Alhattak ugyan, de sosem eleget, ehettek, de sosem eleget. Damjáni az első napokban örült, hogy nem kell megennie, amit ebédre, vacsorára eléjük tettek. Ennek az örömnek hamar vége lett. Egy hét sem telt el, és mindenki állandóan éhes volt. Ezt a kellemetlen állapotot azelőtt tulajdonképpen nem is ismerte. Nem volt elég, amit enni kaptak, bármilyen bőségesnek látszott is. Amellett az is előfordult, hogy Burger vagy másvalaki egyszerűen elvette tőle a reggeli kávéhoz vagy leveshez kapott fehér kenyerét.

63-64. oldal

Tigrincs P>!

A szüleik olyanok, amilyenek, s minthogy úgysem tudnak változtatni rajtuk, fölösleges szégyenkezniük is.

Ross>!

– A legborzasztóbb – mondta az ügyvéd a feleségének –, ahogy a vállát vonogatja. Egészen megátalkodott ez a gyerek.
– De hát – mondta az asszony – ha csakugyan ártatlan.
– Akkor is. Senki sem ártatlan. Nincs benne istenfélelem.

Ross>!

Szüleik, egykori otthonuk az elhagyott játékszerekkel, dajkával, nevetséges becenevekkel, fényképekkel és civil bátyjaikkal, húgaikkal, félszeg udvariaskodásaikkal: mindez egy régen elhagyott, tapasztalatlan, mit sem sejtő és komolyan igazán nem vehető világ volt. Kissé szerepet kellett játszaniuk, ha hazamentek, hogy meghagyják ezeket a felnőtteket önáltató ábrándjaikban. Egymás előtt mindezt természetesen szégyellték volna.

Doma2 >!

A világ érdekes, szép, izgalmas, tele van jó dolgokkal, csak szabadság kell hozzá, hogy mindezt egyáltalán felfoghassa, érzékelhesse.

98. oldal

ppeva P>!

Damjáni a szíve mélyén mindig várt valamit, s ha leltárt csinált, mi az, ami megéri a mindennapos felkeléseket-lefekvéseket, öltözködéseket, mosakodásokat meg a sok többi kellemetlenséget, ezek nélkül a lappangó várakozások nélkül kevés lett volna az összeszámolható jóízű dolog ahhoz, hogy kedve is legyen az életéhez.

(első mondat)

1 hozzászólás
Caroline>!

Ha kivonná magát ebből a rosszból, az még rosszabb lenne: örök légüresség, félig-létezés, nyomorék meghátrálás a valóság elől. Ezt nem lehetett szépítgetni. Ilyen a világ, ez sorsa. Az ember se nem becsületes, se nem bátor, se nem nagylelkű. S avval nem változtat se a többieken, se saját magán, ha elválik tőlük.

68. oldal

Ross>!

Kiváltságos helyzetét, amelyben minden gyerek él az anyja mellett, egy csapásra elvesztette. Itt nem volt mindenkinél fontosabb az ő személye, sőt, ő volt a legutolsó, a leghitványabb, mindenkinél alábbvaló. Fájt Damjáninak a bántalmazás, jobban fájt a szüntelen sok-sok megalázás, de legjobban fájt önnön gyengesége és gyávasága. Szíve mélyén nemcsak kiváltságosnak tudta magát ezelőtt, hanem olyan elképzeléseket is dajkálgatott, hogy adott esetben bátran szembeszállna erősebb ellenfelekkel is. Most rá kellett ébrednie, hogy ezt nem teszi, sőt nem is látja semmi értelmét többé; hogy a gyávaság igen józan és természetes tulajdonsága. Az is természetes, hogy kicsinyesen önző legyen és udvariatlan, s csak a saját érdekével törődjön: az ellenkezője, az mind csak játék volt.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Rejtő Jenő (P. Howard): Az úr a pokolban is úr
Fekete László – M. Szabó Miklós: A Katonai Műszaki Főiskola története 1967–1999
Tímár Máté: Hadiérettségi
M. Szabó Miklós: A Kossuth Lajos Katonai Főiskola története 1967–1996
Bächer Iván: Intőkönyv
Kéri Katalin: Decemberi csillagok
Hász Róbert: Júliával az út
Hász Róbert: Végvár / Júliával az út
Hász Róbert: Végvár
Moldova György: Árnyék az égen